Folyt. pár nappal ezelőttről...
A minap veteránok előtt léptek fel az iowai Des Moines-ban Newt Gingrich, Rick Santorum és Rick Perry elnökjelölt-reményesek. Utóbbi a saját felszólalásában a tajvani F-16-osok ügyére is kitért, kicsit erőltetetten keresve valamilyen fogódzót az ügyben:
"Az elnök azt mondta, autókat szeretne látni Dél-Korea utcáin, melyekre az van írva, "Made in America". Hát kérdem én, miért nem akarunk akkor vadonatúj F-16-osokat látni, amelyeket tajvani pilóták repülnének a Tajvani-szoros felett?"
A felszólalás nem volt átütő erejű, a helyszíni tudósítások szerint a termet az újságírókkal együtt is alig töltötték be a résztvevők. Perrynek viszont az utóbbiak jelenlétével együtt, illetve a fórum jellegére tekintettel ez önmagában nem jelentett rosszat. Mielőtt rávilágítunk, miért, először is némi kitérőt kell tennünk.
Az ügy hátteréről legelőször is annyit érdemes tudni, hogy Tajvan F-16 C/D-ket vásárolna a légiereje számára (hatvanhatot), többfunkciósvadászgép-flottáját modernizálandó. A régebbi, A/B szériás gépeiket karbantartani már nehézséget okoz számukra, továbbá ezek hajtóművének a teljesítményéről azt mondják, az nem teljesen kielégítő, amikor a szárazföld felől érkező népköztársasági gépeket kell elfogni. Ezen felül a fedélzeti elektronika és a radarrendszer korszerűsítése is napirenden szerepel.
Szeptemberben azonban az Obama-adminisztráció úgy döntött, nem adna el a tajvaniak számára az F-16-os C/D változatából. Tajvan védelmének biztosítására ugyan kötelezi a tajvani kapcsolatokról szóló 1979-es törvény (Taiwan Relations Act), ám ehhez elegendő lehet a meglévő tajvani A/B flotta tervezett korszerűsítése. Egy tajvani ismerősöm ezzel kapcsolatban keserűen jegyezte meg: "egy csomó fegyvert veszünk, hogy befolyásunk maradjon Washingtonban, ezek után azt nem kapjuk meg, amit igazán szeretnénk".
Vajon Perry most a tajvani lobbi közbenjárására vált az ügy szószólójává? - tehetnénk fel naivan a kérdést. A tajvani amerikaiak mindössze százezres erőt képviselnek egyes felmérések szerint, közben az ő szervezeteik némelyikét mégis a befolyásosabbak között tartják számon "etnikai lobbi" kategóriában - ilyen például a FAPA (Formosan Association for Public Affairs). A tajvani amerikaiak, a tajvani vezetés és az érintett üzleti körök - például az Amerikai-Tajvani Üzleti Tanács - egyaránt intenzív lobbitevékenységet folytatnak, ez tény. A Taipei Gazdasági és Kulturális Képviseleti Iroda - gyakorlatilag a tajvani nagykövetség - több ütőképes lobbicéggel is kapcsolatban áll, és ezek soraiban a befolyásiparban komoly rutinnal bíró volt szenátorokat és képviselőket is felvonultat (például D'Amato és Murkowski volt republikánus szenátorokat).
A Kongresszusban intenzív csatározás zajlik annak érdekében, hogy az Obama-adminisztrációra az ügyben nyomást gyakoroljanak. Az Amerikai-Tajvani Üzleti Tanács például Carl Levin szenátort támadta nemrégiben, amiért nem állt ezeknek a törekvéseknek az oldalára a fegyveres erőkkel foglalkozó szenátusi bizottságban, ahol John Cornyn (R/Texas) és Robert Menendez (D/New Jersey) szenátorok terjesztettek be ezzel kapcsolatban javaslatot. Szeptemberi adat szerint május és szeptember között (százból) negyvenhét szenátor és 435-ből 181 képviselő állt ki az ügyben, különböző nyílt leveleket írva vagy aláírva, a Fehér Háznak címezve. A texasi Cornyné például itt olvasható. A Képviselőház külügyi bizottsága pedig azóta a tajvani légierő modernizálásáról szóló törvény, és az F-16 C/D-k eladása mellett már egységesen is állást foglalt, erős kétpárti támogatással (Iliana Ros-Lehtinen republikánus képviselő asszony nyilatkozata az ügyben elérhető itt).
Az ügy katonai racionalitását illetően is van ugyanakkor vita, a bürokrácián belül is. A Pentagon még szeptemberben készített egy minősített jelentést a Kongresszus számára, melyben megállapították, hogy Tajvan nem tudná megvédeni a repülőtereket, ahonnét a gépeit bevetné, a Népköztársaság ballisztikus rakétái jelentette fenyegetéstől, tehát amíg arra nincs eszköz, az F-16 C/D-k nem jelentenének valóban döntő segítséget. A Pentagon persze az amerikai-kínai katonai diplomácia fenntartásában is érdekelt, amelyre a tajvani fegyvereladások jellemzően zavaróan hatnak - és Peking még az F-16 A/B-k modernizálását is nehezményezi.
Az F-16-osok gyártója, a Lockheed Martin eközben a Pentagon-jelentés megérkeztének napján - valamiért nem jelentett számukra gondot a pontos időzítés és a gyors reakció - egy feljegyzésben reagált az ott szereplő érvekre, hangsúlyozva, hogy a tajvaniak a rakétacsapásokra és hasonló eshetőségekre nagyon jól fel vannak készülve, gyorsak a helyreállításban, jók a menedékeik a gépeik számára, és az országutak használatában is gyakorlottak a fel- és leszálláshoz.
És akkor itt jön be a képbe Rick Perry. Nem ő az első elnökjelölt-reményes, aki szól a tajvaniak érdekében. Mitt Romney az Obama-adminisztráció szeptemberi döntéséről például azt mondta: "Obama beadta a derekát a kínaiaknak (...) ez újabb példa a gyenge külpolitikai teljesítményére". Tegyük hozzá, Perry nem is a legnagyobb esélyes. Mégis érdekes lehet az álláspontját jobban szemügyre venni, és azon keresztül más dolgokat is mélyebben megérteni.
Perry New Hampshire-ben december elején kijelentette, hogy elnökként az első útja Tajvanra vezetne, az Egyesült Államok "regionális szövetségeséhez". A dolog bekövetkeztének alacsony valószínűsége mellett is érdemes megjegyezni, hogy az amerikai elnökök Reagan óta elsőnek Kanadába mennek jellemzően - így tett Obama is; Bush mexikói útja kivétel volt.
Az egyik ok a Perry által beígért anomália hátterében - amerikai belpolitikai közegben ez persze sajátos áthallásokkal bírhat - az "elefánt az asztalnál", vagyis az elnökválasztási kampány, úgy értem. Izrael után Tajvan a következő terep, ahol Obamával a régóta használható "együttműködő internacionalizmus" vs. "militáns internacionalizmus" törésvonal mentén lehet megütközni, azt állítva, hogy Obama rossz a szövetségesekhez.
Emellett viszont van az asztal körül más is. A Lockheed Martin cégnek ugyanis a texasi Fort Worthben van a központja, és itt található az F-16-os gyártósor végösszeszerelő egysége is. San Antonióban pedig ott van a Kelly Repülési Központ, amely a Lockheed Martin közös beruházása a GE-vel és a Rolls-Royce-szal; itt történik az F-16-osok hajtóműveinek karbantartása és javítása is. A tajvani F-16 C/D-k gyártása 16 ezer állást jelenthet a Lockheed Martin és beszállítói részéről, a termelés öt-hat évére számolva. Talán nem csoda, hogy Perry texasi kormányzóként augusztusban például éppen az ugyancsak a Lockheed Martin gyártotta F-22-esek megrendeléseinek korlátozása miatt ostorozta Obamáékat, a kínai J-20-as lopakodó vadászgép jelentette fenyegetésről szőve tovább az amerikai védelmi körökben már az év eleje óta terjedő/terjesztett legendákat.
És ha már a dolog foglalkoztatáspolitikai jelentőségét látjuk, érthető a jelentősége annak, hogy a Fort Worth-i termelésben az F-16-os gyártósor a külföldi eladásoktól függ teljesen, és életképességét jelen pillanatban a már elhatározott és a jövőben potenciálisan tervezett iraki eladások jelentik. Ezzel Tajvanon is pontosan tisztában vannak, és így került elő ott a napokban ismét az F-16 A/B-k korszerűsítéséhez a potenciális partnerek nyílt tenderen keresztüli megmérkőztetésének lehetősége (a BAe például erős vetélytárs lehet a Lockheed Martin számára, miután jelenleg Dél-Koreában visznek véghez hasonló programot). A már említett Amerikai-Tajvani Üzleti Tanács pedig Carl Levin szenátort is éppen az állásteremtés jelentőségére figyelmeztetve bírálta.
Perry tehát texasi kormányzóként, nem csupán elnökjelölt-reményesként jár el jelenleg, e két minőségét igyekezve összehangolni amerikai nemzetbiztonsági és szövetségesi érdekekkel is. Zárásnak pedig még rámutatnánk, hogy Tajvanról már szeptemberben sajátos kitüntetést kapott az ügyben: a tajvani Next Media Animation elsőként róla készített portrét az elnökjelölt-reményeseket bemutató sorozatában.
