Külpraktika

Külpraktika


CSI: CTS (Egyiptom, könnygáz, valóság és vélelmek)

2012. december 08. - Marton Péter

Már annak idején, amikor az "arab tavasz" indult, 2011 telén, foglalkoztatott, hogy a tüntetők kifejezetten látható formában milyen külpolitikai tartalmú üzeneteket fogalmaznak meg - az átalakulóban lévő térségben elképzelhető változások előszeleként voltam kíváncsi erre.…

Tovább

N'Krumah hagyatéka és a vízumigénylés

Alhaji Mohamed Mumuni ghánai külügy- és regionális integrációs miniszter sok mindent kap a fejéhez ebben a kissé vitriolosra sikerült írásban; a cikk számomra érdekes betekintés volt egy pillanatra a ghánai közügyekbe. A cikkíró Femi Akomolafe számon kéri Mumunin…

Tovább

Eközben, a Biztonsági Tanácsban

Idézzük:"Korábbi fejlemény, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában az amerikai követ azt mondta, a kormánypárti erők soraiban néhány katonának Viagrát osztottak ki, és bátorították őket arra, hogy civileket erőszakoljanak meg.Diplomaták beszámolója szerint Susan Rice…

Tovább

"Iszlamista térnyerés vagy demokratikus átmenet": Geologica-műhelytanulmány

Grünhut Zoltán és Vörös Zoltán az arab világban és azon is túl, a tágabb Közel-Keleten lejátszódó folyamatokat értékelik az ennek a linknek a mentén elérhető tanulmányukban, a márciusi állást figyelembe véve, de azóta sem aktualitást vesztett módon.Én itt saját…

Tovább

A líbiai beavatkozás okairól: diskurzus

Pedzegettem én itt már (ennek és ennek a bejegyzésnek a kommentjei között például), hogy ez a líbiai  intervenció  nem volt annyira nagyon átgondolva eredendően, és hogy az idáig vezető út során sok ad hoc kanyart vett az úgynevezett "nemzetközi…

Tovább
süti beállítások módosítása