Itt és itt.

Így fogalmazott például Tom Rooney (R) képviselő - akiről írtam már itt korábban -, miután Bill Young (R) képviselőtársa álláspontot váltott Afganisztán ügyében, méghozzá a misszió ellenében, állítólag egy nemrég elhunyt amerikai katonatiszt miatt, aki levelet írt neki közvetlenül a halála előtt, előre jelezve, hogy IED áldozata lesz majd:

"Most, hogy az afgán csapatok kiképzését is felfüggesztettük, nem tudom, milyen missziónk maradt... Jelenleg Bill Young álláspontját osztom, és ez korábban még nem fordult elő."

Lindsay Graham (R) szenátor (innét), miután John McCain (R) is váltott, és a gyorsabb csapatkivonás lehetősége mellett kezdett érvelni újabban:

"Mi történik, miután elhagyjuk az országot? Mondjon nekem egy forgatókönyvet, amelyik szerint nagyobb biztonságban vagyunk, ha az afganisztáni szerepvállalást leállítjuk. Nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amely nem a kénköves pokolhoz vezet így vagy úgy... és nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, ahol egy újabb szeptember 11-ére nem kerül sor."

Zajlik tehát egy átállás - a politikai mező átmágneseződése - az afganisztáni háború mellett eddig világosabban kitartó republikánus párton belül, akik támogatása nélkül a középtől Afganisztán kapcsán jobbra pozicionálódó Obama elnök számára nem feltétlenül lett volna lehetséges a 2009-es surge, azaz csapat-létszámnövelés sem. És ezzel kapcsolatban egyaránt jelentkezik belső reakció és helyeslés is az átállók párttársainak részéről.

Ugyan a kifejezetten a külpolitikai kérdésekre fókuszáló elnökjelölti vitára Obama és Romney között október 22-én kerül majd sor, a floridai Boca Ratonban, azért érdekes lesz figyelni a témával kapcsolatos rezdüléseket már a vitasorozat ezt megelőző állomásain is, például az október 3-án következő első megmérettetés során.

Időszerű cikk arról, miért csak a biztonsági őrség maradt hátra a kínai Metallurgical Corporation of China (MCC) és a Jiangxi Corporation (JC) konzorciuma által megszerzett ajnaki rézbánya környékén. Utóbbit lásd az alábbi képen (innét):

A két legfőbb ok:

1. A tálibok fenyegetőznek is, meg igazából el is száll néhány rakéta arrafelé a nyomaték kedvéért néha. A gerillák azt szeretnék, hogy a bányában a kitermelés biztosan csak akkor induljon majd meg, ha már a szerintük megfelelő kormánya lesz Afganisztánnak - vagy legalábbis nem a szerintük nem megfelelő kormány ellenőrzi majd a bánya környékét. "Minden kormánytisztviselő korrupt, és nem gondoljuk, hogy a pénz az ország javát szolgálná - csak elsikkasztanák" - így a tálib propaganda. "Ha a kínai működtetők engedélyt kapnak tőlünk, akkor megkíméljük az életüket" - teszik hozzá. (A bánya 2016 előtt semmiképpen nem nyílhatna meg egyébként, az eredeti tervek szerint sem.)

2. A réz világpiaci ára leesett, miután a kínai gazdaság viszonylagosan lelassult (árnyaltabban lásd itt) - hozzáteszem, közvetve nyilván a kínai export célpiacainak összessége is szerepet játszik ezzel kapcsolatban. Az MCC veszteséges lett 2012 első felében, és a JC profitja is jelentősen megcsappant. Ajnak jelen pillanatban nem prioritás.

Marton Péter

Észak-ír politikusok látogatása zajlik Afganisztánban - tanácsokat adnak Hamed Karzai afgán elnök számára, hogyan sikerülhet szerintük a békekötés az ő országában, bármilyen nehéznek tűnjön is ez jelen pillanatban. Hosszasan idézem az érintettek megszólalásait, aztán röviden elmondom, mit gondolok én.

Az afganisztáni brit nagykövet, Richard Stagg nyilatkozatából a látogatással kapcsolatban:

"A látogatásnak tudatosítania kell az emberekben, hogy lehetséges megváltoztatni a dolgok menetét, ahogyan Franciaország és Németország is megtette ezt 1945-ben. Bármennyire borzasztó és bármennyire véres vagy mély a múlt összes konfliktusa, a gyűlölet - eljöhet, sőt eljön, a pillanat, amikor mindez kezelhetővé válik.

(...)

"Még azok is, akik mélyen érintettek egy nagyon erőszakos és véres konfliktusban, amely megoldhatatlannak látszik, megtalálhatják az utat egy jobb, egy stabilabb és békésebb környezet megteremtéséhez, ha készek néhány kemény választás meghozatalára.

Nem azt remélem, hogy leckékkel tudunk szolgálni az észak-ír tapasztalat alapján, hanem hogy át tudjuk beszélni, ami történt, és ezzel lehetővé tehetjük, hogy ezek a leckék természetes módon megfogalmazódjanak. A szörnyű dolgok ellenére, amelyek történnek, mi végül is eljutottunk oda, hogy mindkét oldalról résztvevők osztoznak egymással a hatalmon a kormányon belül. Ebben van egy üzenet.

(...)

"Ezek a dolgok nem egyszerűek, és még ha azt is hiszi az ember, hogy készen áll minden, a múlt újult erővel törhet fel, és a válasz erre az ilyen történések megfelelő kezelése, nem pedig az, hogy a korábbi, a megállapodás előtti állásfoglalásokhoz váltunk vissza."

Jeffrey Donaldson, unionista parlamenti képviselő:

"Nem a barátaival köt az ember békét. Képesnek kell lenni szóba állni a talibánnal. Észak-Írországban én elvesztettem családtagjaimat. Nem valamifajta földtől elrugaszkodott, teoretikus békeépítő perspektívával érkezem ide. Kemény döntéseket kell hozni. Remélem, olyanokkal beszélünk majd itt, akiknek módjában áll a talibán felé kommunikálni azt, amit mi mondunk.

(...)

Nem azért jöttünk ide, hogy megmondjuk az afgánoknak, mit csináljanak. Nincsen kész tervünk Észak-Írország címszóval. Megosztjuk itt a tapasztalatainkat a békeépítésről Afganisztánnal, és reméljük, hogy meg tudjuk mutatni, hogy még a legtartósabb konfliktusok is megoldhatók, ha van szándék és megfelelő vezetés ennek érdekében."

Nem irigylem Hamed Karzai afgán elnököt. Amellett, hogy a világ egyik legveszélyesebb állása az övé, ahol élet-halál kérdések kapcsán egyszerre kellene üvöltöznie az összes testvérével, szövetségesével és ellenségével, amit nyilvánvaló okokból nem tehet, emellett még a nyugati békeépítő diskurzus pszeudo-Afganisztánjának a pszeudo-valóságához is alkalmazkodnia kell, amelyben a legnagyobb természetességgel esik meg, a maximális felületi politikai korrektség jegyében, hogy messziről jött emberek egy analógiát fejtegetnek hosszasan, majd hozzáteszik, hogy véletlenül sem ennek az analógiának az utazó nagykövetei egyébként - a frissen alakult szervezetük, a Causeway Institute for Peace-building and Conflict Resolution élén...

Ennyi idő elteltével érdemes volt körülnézni, hogyan vette ki magát Romney Obama elleni rajtaütése Líbia ügyében.

***

Mint emlékezetes, a dolgok kronológiailag úgy történtek, hogy először is kijött egy iszlámellenes amatőr videó szeptember 11-re időzítve, amikorra persze a közel-keleti térség szélsőséges iszlamistái - amúgy is - mindenféle megmozdulással készültek a maguk módján. A videó olaj volt a tűzre, és más képviseletekhez hasonlóan a líbiai amerikai képviselet honlapján is közleményt hoztak nyilvánosságra, mely elítélte a videó tartalmát. Ez tulajdonképpen az önvédelem célját is szolgálta. De nem használt, és a szélsőségesek megostromolták a bengázi konzulátust.

Romney és stábja viszont úgy gondolták, hogy az említett közleményből Obama egész szellemisége szólt, úgy, ahogyan van - vagyis ahogyan azt ők definiálni igyekeznek az amerikaiak számára. "Obama bocsánatot kér Amerikáért, állandóan" stb. Kijöttek a maguk közleményével, akkor, amikor még nem tudták, hogy Chris Stevens nagykövettel együtt négy amerikai vesztette életét a történtek során Bengáziban.

***

Itt vannak tehát eredmények. Reuters/Ipsos poll Obama és Romney Líbiával kapcsolatos megszólalásainak hatásáról (a többségnek nem tetszett Romney kommunikációja). Itt pedig egy elítélő konzervatív véleményeket is idéző hozzászólás a témában.

(Persze ettől még nem a külpolitika fogja a választás eredményét eldönteni, a republikánus oldalon pedig nyilván sokan úgy vannak vele, hogy ha rosszul időzítve is, de Romney a frankót mondta meg.)

***

Frissites (ekezetek nelkul, kulfoldrol, oktober 25-en): hogy itt is meglegyen, ez az ugy persze azota is el, es a hatasa a kozvelemeny szempontjabol pedig mostanra tavolrol sem olyan egyertelmu - lasd peldaul itt. Az Obama-adminisztracio ketsegtelenul fontos tenyeket mosott el a libiai esemenyekrol szolo, azok magyarazatakeppen a mar fentebb is emlitett iszlamellenes videot kozeppontba allito narrativajaval. Meg akkor is, ha ettol nem lesz igaz mindaz, amit az ellenfelek allitanak: hogy a merenyletnek a felvallalasa a tortentek utan roviddel az Anszar al-Saria szervezet altal - Facebookon es Twitteren - egybol az al-Kaida emlegetesehez kellett volna, hogy vezessen Obamaek reszerol.

Innentol a meccs allasa nagyjabol 1-1, ebben az ugyben, viszont a valasztasi matematika ezt az eredmenyt modositja, es mar nem egyertelmu, hogy Obama stabja jon ki belole netto nyertesen.

Motivációk, félreértések és tartalom szempontjából egyaránt érdekes, rövid párbeszéd a CNN-en, a jemeni fővárosban, az amerikai nagykövetségnél zajló tüntetések/zavargások kapcsán, tegnapról. Kiemelkedett a háttérzajból itt, a Globális Elemzőközpontban.

Monita Rajpal (műsorvezető, CNN): És most tényleg egy ilyen obskúrus, amatőr videófelvétel miatt történik ez a megmozdulás? Vagy a radikális hálózatok számára ez csak az alkalmas ürügy, és nem az amerikai külpolitika az ok?

Hakim al-Masmari (jemeni újságíró): Nem, ez csak erről a videóról szól. Ha az amerikai külpolitika miatt lenne a tüntetés, akkor napokkal ez előtt tüntettek volna, amikor egy dróncsapás miatt civilek haltak meg.

Al-Masmari valószínűleg erről a dróncsapásról beszélt, illetve - háttérként hozzáteszem - erről a videóról.

Konklúzió: al-Masmari logikája érdekes, de a két eset (dróncsapás + videó) hatásossága nem független egymástól. A zavargásokat szervező radikális iszlamista hálózatok ugyanakkor valóban következetlenek, ha úgy tetszik - azaz leginkább cinikusan opportunisták. Olyan témát választanak, amelyik adott esetben éppen a legjobban sülhet számukra el.

Egyiptomban eredetileg például az Egyesült Államokban a World Trade Center elleni 1993-as merénylethez kapcsolódóan bebörtönzött Omar Abdelrakhman szabadságáért terveztek tüntetni a szalafisták, még a videó hírének a befutása előtt... Aztán átszálltak a rollerről biciklire, amint erre lehetőség adódott.

Marton Péter

Ilgar Mammadov egy azeri politológus, aki a CEU-n szerzett MA-diplomát. A mai nap során azért vált ismertté a magyar médiában, mert egy orosz hírügynökség idézte egy cikkét, amelyben előadja: szerinte az amerikaiak előre tudtak Ramil Szafarov kiadásáról. Mammadov azért gondolja így - ahogyan blogján kifejti -, mert szerinte az amerikaiak "boldogan dezintegrálják a pro-orosz örmény politikai rendszert". Ezzel a veretes meglátással összegzi, szerinte hogyan is volna ez.

Ez úton is gratulálok az őt idéző hírügynökségeknek a forráskritikai szempontok maximális érvényesítéséhez, de most nem is Mammadovnak ennél a megállapításánál állnék meg, hanem hogy a cikk érvelésének egy másik darabját idézzem kritikus jelleggel, mert külpolitika-elemzési szempontból végig érdekes az érvelés. Mammadov szerint Alijev azeri elnöknek két "jó oka" volt Szafarovnak kegyelmet adni. Az egyik "történelmi", a másik "gyakorlati".

Itt jön a "történelmi ok" - néhány tévedéssel tűzdelve:

"2001 áprilisában, 17 évvel a bebörtönzése után, Franciaroszág kiadta az örmény terroristát, Varujan Karapetyant, és Robert Kocharyan (örmény elnök) megkegyelmezett* neki még mielőtt a gépe leszállt volna. Karapetyan más örmény terroristákkal együtt 1984-ben** egy bombamerényletet hajtott végre a párizsi Orly repülőtéren, amely nyolc civil, köztük négy francia életébe került. Pedig ő nem volt Örményország polgára, és Szafarovval ellentétben bizonyosan terrorista volt."

* Mammadov téved: Karapetyannak a franciák kegyelmeztek meg, az örmény diaszpóránál szerezve ezzel piros pontokat. Úgy engedték ki a börtönből, hogy egyben örményországi deportálásáról is döntöttek.

** Mammadov ezt illetően is téved, az eset 1983-ban történt.

A "gyakorlati ok" Mammadov szerint az (ez valóban az elnöki döntés tényezője lehetett), hogy Alijev kész tényt akart teremteni, elkerülve, hogy valamiféle kampány indulhasson az ügyben.

De ugyancsak a gyakorlati aspektus részeként Mammadov azt is hozzáteszi:

"Figyelemre méltó, hogy Azerbajdzsánban Magyarországról hagyományosan az a kép él, hogy olyan ország, ahol az örmények évszázadokon át mélyen a politikai, gazdasági és kulturális elit részévé integrálódtak. Éppen ezért Szafarov esete egy nagy pofon mindazok számára, akik hisznek az örmény diaszpóra erejének a mítoszában."

Kommentár: nincsenek kételyeim afelől, hogy Alijev kalkulációi ennél komplexebbek voltak. De az azeri perspektívát illetően, általában, mindenképpen elárul valamit mind az örmény lobbira és annak feltételezett magyarországi befolyására vonatkozó rész, mind az örmény "precedenssel" kapcsolatos önigazolás-keresés.

----

Off. A varázsgömbömben egyre világosabban a "nagy örmény összeomlással" kapcsolatos vallásos jellegű várakozás jeleit látom egyébként az azeri oldalon.

Egy másik ilyen jel Azerbajdzsánból - itt az elnöki Új Azerbajdzsán Párt vezető tisztviselője, helyettes vezetője, Ali Akhmedov véleménye Szafarov augusztus 31-i kiadatása kapcsán. Úgy fogalmaz:

"Karabah is, és Ramil is, szabotőrök áldozatai lettek. Az elsőt elfoglalva tartja az ellenség, míg a másikat oly sok évre bebörtönözték. Ramilt kiengedték, a következő Karabah felszabadítása lesz. Kérlek, Istenem, hagyd, hogy eljöjjön a nap, amikor az Elnök és Legfelsőbb Parancsnok, Ilham Alijev bejelenti Karabah felszabadulását. Mindenki hisz ebben, és várja ezt. Egy igazságtalanság ma már a múlté, a másiknak, úgy hiszem, ugyancsak vége szakad."