Az új kirgiz elnök, Almazbek Atambajev bejelentette, hogy a többek között az Egyesült Államok által használt Manasz reptér és logisztikai bázis amerikai bérlete 2014-ig maradhat csak. A New York Times emiatt először is jelzi az aggodalmat, hogy mindez zavart okozhat az afganisztáni utánpótlást terítő - és Pakisztán hasonló szerepét legalábbis csökkentő - Északi Elosztóhálózat működésében. De azért a remény is felcsillan a beszámolójukban, a korábbi tapasztalatok alapján: lehet, hogy ez is megint csak a pénzről szól, éppen úgy, mint korábban, 2009-ben például, Kurmánbek Bakijev elnök idején. Annak idején a bázis éves bérleti díja 17,4 millió dollárról 60 millióra ment fel a bezárás (vagy inkább kizárás) rebesgetését követően. Soha még ekkora izgalom nem övezett (amerikai szempontból tulajdonképpen pitinek mondható) negyvenvalahány-millió dolláros, nemzetbiztonsági érdekeltségtől hajtott üzletet. Joshua Foust a Registanon e szerint reagál maga is, figyelmeztetve, ne csináljunk túl nagy ügyet az egészből - alkudni kell, és 2014-ig van idő.

Az értelmezés csábító lehet a térséget nem ismerők számára is: elmélyedt specialista és laikus itt egymásra találhat. A laikus azt gondolhatja, láttam ezt a Közép-Ázsiát a Boratban, az nagyon vicces volt, és ezek biztosan ilyen piaci kofák módjára, de alapvetően olcsón elintézhető társaság. Még januárban írtam ezen a blogon egy pósztot a kirgiz politikai humorról, és az elég népszerű és olvasott volt annak idején. Utólag beláttam persze, hogy miért. Én úgy írtam a kirgiz politikai humorról, ahogyan a zimbabweiről vagy a magyarról vagy az amerikairól írtam volna: érdeklődéssel. Többek számára viszont a cím annak a képzetnek a megerősítése volt, hogy a "kirgiz" szó önmagában politikai humor. (Ami persze  azt is jelenti egyébként, hogy Sacha Baron Cohen egyáltalán nem Kazahsztánra szabott komédiája tökéletesen célba talált.)

Ezért úgy döntöttem, megpendítek itt valamit, amit érdekes lehet figyelembe venni. Bakijevék a pénz mellett azt is letárgyalták annak idején, hogy a manaszi "légibázis" legyen átnevezve "tranzitközpontnak". Atambajev pedig a legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy a "tranzitközpontból" lehetne "Oroszországgal és esetleg az Egyesült Államokkal vagy bármely más érdekelt állammal közös civil objektum".

Tehát, összefoglalnám a kirajzolódó folyamatot.

1. Légibázis, 2009-ig, amikor is jött az amerikai "surge", és Manasz jelentősége fokozódott.

2. Nagyobb jelentőség a vevő számára, nagyobb kockázat a kirgiz vezetés számára = átnevezés és magasabb ár.

3. 2014 után, amikorra az afgán biztonsági erők elvileg átveszik a Nyugattól az elsődleges felelősséget a biztonság őrzése (vagy valami olyasmi) terén, civil objektummá minősítés. Felajánlás Oroszország számára először is, és ha ez mindenkinek megfelel, akkor például az Egyesült Államok számára is.

Szerintem nem egy irracionális és korrupt elképzelés ez igazából. Benne van az igazodás Oroszországhoz, a kockázat racionális beárazása és egy jó adag konstruktív gondolkodás. Bármi személyes haszon ezen felül hab a tortán, és nem a torta elkészítésének az oka.

Bónusz: Wagner Péter éppen a manaszi bázison járt nemrég, és a beszámolójához fotókat is feltöltött.

A "Mérsékelt" (al-Waszat) blog szerzője ebben a pósztban tekinti át azokat a dolgokat a dzsihádisták potenciális líbiai pozíciószerzésével kapcsolatban, amelyekkel én is már hónapok óta többször foglalkoztam (pl. itt). A friss leletek közül a csúcs a screenshot erről a Facebook-pósztról, melyet a "február 17-i intifáda" legnépszerűbb FB-oldalának adminja tett közzé. Az AQIM, vagyis az Iszlám Maghrebi "al-Kaida" friss videoüzenetéhez ("Nyílt levél a líbiai muszlimokhoz") megy belőle link. Ebben az AQIM egy "sejkje" a NATO vélt mögöttes szándékaira figyelmezteti a hallgatóságot, és a kényszerített szekularizáció kilátásaival ijesztget - e nyilvános diplomáciához igen hatékony támogatást kap a fórumszerzés terén, mint látható. Közben az ország új vezetése valójában az AQIM-féle ijesztgetésben emlegetett rémképpel ellenkező irányba igyekszik vagy látszik kanyarodni - részben nyilván a legitimitáskeresés szándékával.

A tegnap már emlegetett elemzésben, melyet Alex Strick van Linschoten és Felix Kühn jegyeznek, érdekes összesítések találhatók 22 hónap ISAF-sajtóközleményeiből kiszűrt adatok alapján. A jelentés kifejezetten a különféle gerillafrakciók embereinek elfogására vagy likvidálására irányuló rajtaütésekkel foglalkozik (kill/capture raids, K/C raids).

Baghlán tartományban, ahol a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport is jelen van, az ilyen akciók száma viszonylagosan sem kevés. A Guardian csinált vizualizációt a Linschoten-Kühn-tanulmányból, és az ott szereplő adatok szerint 61 rajtaütés 75 emberrel végzett a 2009 decemberétől 2011 szeptemberéig terjedő időszakban arrafelé. Összevetésnek: a litván PRT műveleti területén, Ghor tartományban, vagy például az új-zélandi PRT területén, Bamiján tartományban egyáltalán nem volt hasonló rajtaütés. Persze közben Baghlánnál durvább területek is vannak, pláne ha a tartománybéli népességgel arányosan vesszük a rajtaütésekre vonatkozó számokat.

A cseh PRT háza táján, Logár tartományban 146 K/C-raid 34 emberrel, Kandahár tartományban pedig 381 akció 106 emberrel vézett. Helmándban 377:294 az arány. (Arányításhoz: Logár népessége feleakkora, mint Baghláné, Kandaháré pedig csak úgy 200 ezerrel több. Helmándé viszont több mint félmillióval nagyobb Baghlánénál az amerikai Naval Postgraduate School nyers becslései szerint).

A célpontok köre Baghlánban nem a gerillaháború tipikus profilját tükrözi. A sajtóközlemények említései szerint itt az Üzbég Iszlám Mozgalom és a Hiszb-i-Iszlámi Gulbuddin Hekmátyár-féle frakciója került elő legtöbbször a talibánon kívül (előbbi 12-szer, utóbbi 3-szor). De még a Hakkáni-frakciónak egy embere is az ISAF látókörébe került Baghlánban egy alkalommal. Lásd a jelentés 17. oldalát.

A trendek negatívak (mert valószínűleg növekvő gerillatevékenységet tükröznek, erről tanúskodnak) a vizsgált időszakban. A 2010-es és a 2011-es január-szeptemberi időszakok között Baghlánban 9-ről 60-ra nőtt a gerillákkal (vagyis legalább egy gerillával) végzett műveletek száma (nem kizárólag a K/C-rajtaütések értendők ide), és 3-ról 27-re nőtt a foglyok ejtésével is együtt járt műveletek száma. (23-24. o.)

Elég jó olvasnivaló érhető el ennek a már nem annyira friss linknek a mentén (h/t Kings of War): meglepő volt az alábbi idézetet olvasni benne, és az írás éppen ennek az idézetnek a furcsaságára hívja fel többek között a figyelmet. Olvassuk együtt mély érdeklődéssel.

"Az ISAF kiadott közleményeivel kapcsolatban soha nem volt szándék, hogy azok megbízható, átfogó adatbázisként szolgáljanak az ISAF műveleteiről Afganisztánban, és következésképpen nem jelentenek reprezentatív mintát, melyből tudományos következtetéseket lehetne levonni. A komplex harcászati műveletek bármiféle olyan elemzése, mely kizárólag az ISAF alapvető, tényszerű információkat bemutató sajtóközleményeire alapoz, csakis leegyszerűsítő, téves és pontatlan eredményeket produkálhat." (Forrás: ISAF.)

Ebben a bekezdésben figyelemre méltóan sok az ellentmondás, ráadásul meggondolatlan benne, hogy egy olyan elemzésre válaszul született, amelyik többek között az ISAF-sajtóközlemények szóhasználatát (annak következetlenségét) is firtatta, tehát módszertanilag csak úgy, általában nem kifogásolható korlátlanul a fent előadott szempontból.

De hogy az ISAF saját maga azt kommunikálja, hogy amit kommunikál, az tényszerű, de csak pontatlanságra vezethet, és hogy soha nem volt cél a megbízható kép nyújtása általa... ez meglepő. Még ha igaz is lenne ez, ilyeneket mondani mennyire célszerű? A nyilvános kommunikáció terén el kell jutni valami olyan, "2.0" szintre, ahol - ha olyan radikálisan egy NATO/ISAF jellegű szervezet kommunikációja nem is alakítható át - legalább nincsen sértődés abból, amikor a kommunikáció hirtelen kétirányúvá válik, és nem csak nyeli a közleményeket a célközönség.

Linda Nchi hadművelet néven (kiszuahéli nyelven ez annyit tesz: "az ország megvédelmezése") jelenleg egy kenyai beavatkozás zajlik Szomáliában, a Sabaab iszlamista frakció ellenében, mely erősen a 2006-2008-as etióp beavatkozásra emlékeztet. Utóbbi annak idején az Iszlám Bíróságok Szövetsége ellen irányult, gyors katonai sikerrel kezdődött, többek között Mogadisu bevételével, de aztán látványos etióp kivérzéssel folytatódott, az ellenük hamar megindult gerillaháború során. Az az intervenció egyben az Iszlám Bíróságok Szövetségének a szétverésével a mára az al-Kaida felé kacsintgató Sabaab önállósulásának és felemelkedésének a közvetlen oka is volt. A történelem most annyiban ismétli önmagát, hogy a kenyaiak viszonylag rossz időjárás közepette is haladnak előre, de közben az ember sejti, hogy nyilván akkor kezdődnek majd a problémáik, amikor az utánpótlásukat kezdik el támadni a szomáli iszlamisták, vagy például rajtaütések érik a járőreiket.

A beavatkozás okait illetően többen is felvetik (például ebben az összefoglalóban), hogy a turizmussal kapcsolható össze, ami Kenya számára alapvető érdek: a gazdaság második legjelentősebb ágazata - természetesen a mezőgazdaság után. Szomáli fegyveresek pedig több emberrablást is elkövettek Kenyában az utóbbi időben. Szomáliába hurcolt áldozataik között volt több turista is, például egy brit házaspár, akik közül a férjet, David Tebbuttot azóta kivégezték, vagy például egy rákbeteg, kerekesszékes francia hölgy, Marie Dedieu is, aki - elképzelhető, hogy a rossz bánásmód következményeként - azóta szintén meghalt. Elrablói azért még a holttestéért is váltságdíjat kértek. Közben elrabolták, és ugyancsak Szomáliába hurcolták az Orvosok Határok Nélkül három emberét is az egyik legnagyobb kenyai menekülttáborból, a Dabaabból (ahol szomáliak természetesen nagyon sokan vannak; összesen úgy félmillió szomáli menekült van Kenyában).

Úgyhogy a kenyai kormány a beavatkozás mellett döntött, és időzítés tekintetében az előbb felsorolt incidenseknek biztosan van jelentősége. Azt viszont nem lehet mondani, hogy Kenya stratégiai kalkulációi kimerülnének a turizmussal kapcsolatos aggályokban. Szomália szomszédjának lenni - sejthető - komplexebb kihívás ennél. Mint azt egy korábbi írásomban felvetettem, Kenya számára a szomáli helyzet még pozitív hatásokkal is járt: a kalózkodás távol tartja a partoktól az óceáni halászat hulladékának számító, a piacot (bennünket) élelmiszerrel persze bőven ellátó fenékhálós óriás halászhajókat (a supertrawlereket), és ez a kenyai halászok számára sem rossz. Persze a kenyai halászat egyébként jelentősebb a Viktória-tavon (belvízen), és amúgy ezt csak illusztrációnak szántam a dolgok komplexitását illetően. Szomália szomszédjának lenni összességében véletlenül sem öröm.

Úgyhogy Kenya egy ideje biztonsági övezet kialakításának szükségességében gondolkodik, Szomálián belül (lásd még Izrael hasonló esetét korábban Dél-Libanonban, Törökország esetét Észak-Irakban, az 1990-es években, vagy mondjuk Uganda esetét annak idején, Szudánban, amikor az Úr Ellenállási Hadserege éppen oda fészkelte be magát, a mai Dél-Szudán területén). A kenyai elképzelések az ügyben Dzsúbaföld önállósodásának lehetősége körül kristályosodtak ki az utóbbi időben - ez a Kenyával határos terület Azánia néven olyan kvázi-állami önállóságra tehetne szert a felmerült tervek szerint, mint korábban (még a szomáliai háború kezdetén) Szomáliföld északon. Viszont Etiópia ennek nem örülne a saját, szomáliak lakta térsége, Ogaden miatt, ahol Dzsúbaföld/Azánia példája fűtheti az eleve adott szeparatizmust. Ebből már látszik, hogy elég bonyolult képlet ez az egész ügy.

És akkor habnak a tortán lássuk meg, hogy a nyugati érdekek is jókora szereppel bírnak a történésekben. Franciaország is elképzelhető, hogy résztvevője a mostani beavatkozásnak: a haditengerészetük állítólag a tengerről lőtte a Sabaab pozícióit Kuday környékén - bár ezt hivatalosan tagadják. Ha tippelnem kell, ez szándékosan "letagadhatóan kiszivárogtatott" információ lehet. Tükröz valamit, de komplikációk vagy a magyarázatadás szüksége nélkül. Ha minden igaz, Franciaország idén ugyanezt eljátszotta már Elefántcsontparton is, szóval afféle francia stratégiai doktrínaként is felfogható ez a "stratégiaian kétértelmű" megközelítés. Namármost Párizsban is berágtak természetesen a Sabaabra, Marie Dedieu halála miatt többek között, de azért nem feltételezem, hogy az Elysée palotában kizárólag ilyen szempontok alapján döntenének. Közben pedig amerikai dróncsapások is sorozatban érik a Sabaab gárdáját, ha a BBC helyi forrásainak hinni lehet.

Az ebben a tudósításban említett Kismayo kikötőjében most már állítólag a kenyaiak légi ereje is bombáz célpontokat, és mivel a hadműveleti célok között szerepel Kismayo elfoglalása, ez logikus fejleménynek tűnik.

Ha minden igaz, Németország a német titkosszolgálat, a Bundesnachrichtendienst saját informátorain keresztül tudta, melyik házban lehet Szörtben Kadafi. Ezt az információt pedig valószínűleg meg is osztották a franciákkal, mert a francia légierő meg tudta támadni Kadafi konvoját rögtön abban a pillanatban, amikor a diktátor a kíséretével együtt megpróbálta elhagyni a várost. A Spiegel ezt harangozza be tulajdonképpen (a fenti link mentén), "segítettünk mi a szövetségeseinknek igazából" felkiáltással - ami Németországnak fontos, mert a líbiai intervenciót eredetileg nem támogatta, és emiatt egyrészt megorroltak rá a NATO-ban a nagy partnerek, másrészt az új líbiai vezetésnél is kellhetnek (pl. a BASF érdekeltségeire tekintettel?) pirospontok. Közben pedig ez a hozzájárulás elég diszkrét volt ahhoz, hogy a német közvélemény ne foglalkozzon vele.

A blogon korábban már idéztem egy pósztban Alain Juppé francia külügyminisztert, aki szerint "természetes és fair", ha a líbiai intervencióban élenjáró államok profitálnak a legtöbbet a háború utáni helyzetből.

Most pedig idézhetem az új brit védelmi minisztert is az ügyben, aki szerint a brit CEO-knak most kell kezdeniük pakolni, hogy Líbiába utazzanak, és a leggyümölcsözőbb lehetőségeket időben leakasszák. (Philip Hammond ezen a ponton persze megfeledkezik arról az apró szépséghibáról, hogy a brit külügyminisztérium egyelőre nem javasolja a Líbiába utazást a brit állampolgárok számára.)

De közben a Whitehall környékén, Londonban arról is zajlik töprengés, hogyan lehetne Líbiával letárgyalni a brit háborús költségek egy részének a közvetlen visszafizetését a brit költségvetés számára.

Azért ettől még lehetne egyébként - elvben - humanitárius a humanitárius intervenció. Az Egyesült Királyság ebben az esetben - úgy is felfoghatjuk - a happy end piaci alapú szolgáltatója. Meghitelezi a szolgáltatás árát az ügyfeleknek (= felkelők és elnyomottak), akik a happy endtől elérzékenyülve utólag majd ellentételeznek. Még kockázatokat is vállal a szolgáltató, hiszen mi van akkor, ha az elérzékenyülés az ügyfelek részéről elmarad, vagy ha nem sikerül összehozni a happy endet.

De azért lássuk be, semmiképpen nem tiszta altruizmusról van itt szó, és ha pl. "felelősség" a líbiai esetekhez hasonló körülmények közepette a külvilág számára cselekedni (ahogyan azt a Responsibility to Protect elv sugallná), annak  a fellépés üzletiesítése ellentmondhat.

A szerzők korábbi megnyilvánulásait ismerve, az ebben a cikkben beharangozott könyv lehet egyszerre zavarba ejtő és harmatgyenge. De azért (maga a cikk) olyan érdekeske, na: hét (7, azaz hetes számú) dolog, amit nem tudtunk a terrorizmus elleni háborúról, mert buták voltunk.

A legjobban a "SEAL raid in Iran that didn't happen" c. rész nyűgözött le. Azt írják a szerzők, hogy a Navy SEAL vállalta volna, hogy elintézik az Afganisztánból 2001 után Iránba menekült al-Kaida-tagokat, akik a Kaszpi-tenger partjától nem messze lelhetők fel valahol, afféle házi őrizet jellegű felügyelet alatt. A JSOC-on megálmodták, hogy a Navy SEAL kommandósai esetleg mini-tengeralattjárókkal megközelíthetnék a partot, majd "elslisszolhatnának" az iráni határőrök mellett, és elintézhetnék a rossz arcokat. In and out.

Nem tehetek róla, itt a Katpolon a közelmúltban már megosztott katonapoénok jutnak az eszembe, arról, hogyan bánnak el a fegyveres erők különféle elemei egy kígyóval. A dolog tulajdonképpen a "bürokratikus politika" sajátos bájára világít rá, ahogyan mindenki a saját szervezetének a bevett eljárása szerint közelít meg minden lehetséges problémát, akár praktikusak azok az ügy kezelésére, akár nem. A Navy SEAL kommandósára vonatkozó rész figyelemre méltó lehet:

"Ellövi minden lőszerét, és elhasznál minden gránátot, majd a haditengerészettől kér tüzérségi támogatást, de mindhiába, hogy megölje a kígyót. A kígyó megharapja a kommandóst, és meghal sósvíz-mérgezéstől. Hollywood filmet készít az esetről, amelyben a SEAL-ek muszlim extrémista kígyókat ölnek."

A fentebbi művelet ötletét végül ugyancsak sztandardnak mondható eljárással ejtették: a Perzsa-öbölben gyakorlatoztak egy kicsit, aztán megállapították, hogy a dolog működhet, ha van jó hírszerzés hozzá, elég pontos információval mindenről, amit tudni kellhet. Magyarul megállapították, hogy nem megy, vagy nem annyira kéne ezzel próbálkozni.

"Jin Liqun, chairman of China Investment Corporation (CIC), the nation’s sovereign wealth fund, warned that Europeans should “work a bit harder” if they want to pull the eurozone out of recession. He said people in the West are too reliant on welfare payments and the benefits system, looking for external solutions to the debt crisis rather than tackling the problem from within. Mr Jin also said the long-term economic slide could only be solved by amending the restrictive labour laws that mean Western workers are unable to compete in global markets.

He told Channel Four News: “Europe is not really short of money. Europe needs to give a clear picture to the Europeans themselves and to the rest of the world that their problems could be worked out.” “The root cause of the trouble is the over-burdened welfare system, built up since the Second World War in Europe - the sloth-inducing, indolence-inducing labour laws”. “People need to work a bit harder, they need to work a bit longer, and they should be more innovative. We (the Chinese) work like crazy.”

m-x wrote: Nagyszerű, lehet, hogy mostantól a kínai bürokrata gazdasági irányító osztály fogja betölteni az IMF utáni űrt, mint a fő globális hajcsárideológiai szócső.

----

kprax: Már Hongkong egykori urában, Nagy-Britanniában is? Persze ne feledjük, hogy általában Nyugaton kifejezetten kereslet van az ilyen típusú kínai nyilatkozatokra. A Wall Street Journal klasszikusát idézném:

Why Chinese Mothers Are Superior

Ez a fotó felkeltette valamennyire az érdeklődésemet. Az oroszországi Külföldi Befektetésekkel foglalkozó Tanácsadó Testület részéről annak egyik társelnöke, a nagy könyvelőcég Ernst & Young CEO-ja, James Turley ül Putyin és mások mellett egy rendezvényen.

Utánamentem, és itt lehet például olvasni a találkozóról.

Turley érdekesen nyilatkozott, Putyinnak címezve szavait:

"Személyesen szólva hadd tegyem hozzá, támogatjuk az elnökjelöltségét, de a Tanácsadó Testületnek hiányozni fog az Ön vezetése miniszterelnökként. Ám támogatni fogjuk az Ön politikai programját, és a következő miniszterelnökkel is együttműködünk majd, hogy tovább javítsuk az oroszországi befektetési környezetet."

A reakciók vegyesek. A PepsiCo részéről például elhatárolódtak ettől, és vitatják, hogy ez a Tanácsban szereplő más érdekeltekkel előre egyeztetett, közös állásfoglalás lett volna. Úgyhogy marad számunkra több értelmezési lehetőség. A befektetők a politikában megszokott kettős kommunikációt folytatnak? Turley a bevezető felszólalásában nem mert kitérni egy ilyen megerősítés elől? A befektetők tényleg örülnek a "nagy visszarosálással" együtt várt putyini típusú stabilitásnak, a "szuverén" demokráciának? Ami az utóbbit illeti, hogyan értékeljük az orosz befektetői környezetet, amikor egyszerre jön is ki sok pénz, meg azért megy is be oda?

Többek között ezek itt a kérdések, válasszatok (vagy válaszoljatok). Annyi poént azért lelövök, hogy a fent említett ülésen az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank legfőbb panasza is a korrupció volt a kormányzást illetően - forrásom az ügyben az "el nem foglalt" Wall Street Journal -, és ez nyilván nem a lehető legeslegtágabb szemléletmódra utal. A Moscow Times pedig nem ötölt-hatolt, címnek ezt választotta: "mosolyok fogadják a status quót a befektetői tanácsban".

Zárásnak megismételek egy linket fentről: itt van Putyin és Turley felszólalásainak a teljes szövege.