Helyzet január 28-án. A Világegészségügyi Szervezet tegnap globálisan is magasnak minősítette a kínai Wuhan városból útjára indult koronavírus-fertőzés terjedésének kockázatát. Még nem jutottak el odáig, hogy nemzetközi közegészségügyi válsághelyzetté nyilvánítsák a helyzetet, mert pánikot kelteni nyilván nem érdemes. Máskülönben sajnos egyértelmű, hogy ez egy nemzetközi közegészségügyi válsághelyzet (Public Health Emergency of International Concern, PHEIC). Lényegileg nem tud más lenni, az emergency+international+concern képletből kiindulva. Több kontinensen vannak fertőzöttek, és több kontinensen történt már transzmisszió is (a fertőzés átadása) emberről emberre (például Németországban és Japánban is). A nyilvánvaló kimondásához a pszichológiai lökést az jelentheti majd, ha és amennyiben a terjedési láncolat követésében jelentős nehézségek adódnak Kínán kívül valamelyik másik érintett országban is — ott a mai állás szerint nem tartunk.

Figyelem! Az alább közölt orvosi jellegű információk kapcsán (hiszen ez nem egy orvosi weboldal) előre hangsúlyozom, hogy ezeket a kirakós darabjainak összerakása végett közlöm, a politikai elemzés megalapozása végett, de ellenőrizni őket a felelős tájékozódás részeként erősen ajánlott, pl. a WHO (Világegészségügyi Szervezet), az amerikai CDC (U.S. Centers for Disease Prevention and Control), az európai ECDC (European Centre for Disease Control and Prevention) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által megosztott információk követésével. Már csak azért is, mert egyelőre vannak fontos ismeretlenek és bizonytalanságok, és új információk alapján különböző dolgokat revideálni kellhet.

A vírus terjedésének legkorábban megnevezett, valószínű kiinduló pontja egy vadállatokat (olykor még koalákat, sülöket, vidrákat és mormotákat is) is forgalmazó wuhani frissárupiac (a Huanan Seafood Market), a maga borzalmas higiéniai körülményeivel. Van némi vita egyesek részéről, hogy a piac volt-e az elsődleges forrás, vagy oda is került valahonnét a kórokozó, de az első 41 dokumentált esetből 28-nak volt epidemiológiai szempontból érdemi kapcsolata a piachoz, és a piacról vett környezeti (felületekről vett) mintákból sok (33/585) volt pozitív a 2019-nCoV vírusra; a 33-ból 31 pozitív minta a piacnak a vadállatokat forgalmazó szekciójából származott. A wuhani Jinyintan  Kórház első 99 pácienséből 47-en dolgoztak a Huanan Seafood Market piacon. A piacnak így mindenképpen döntő szerepe volt a terjedés kezdeti szakaszában — ennek az egészen precíz leírása várat magára.

A piacon belül pedig a legkorábbi elmélet szerint pl. kígyóhús vagy élő kígyók lehettek a közvetlen forrás mint olyan (kieg.: link az eredeti tanulmányhoz), bár ez jelen állás szerint csak spekuláció. A kígyók a denevérek, vagyis a koronavírusok természetes (és tartós) hordozói* közül is ejtenek zsákmányt, és akár a vadállatpiacokon is egymás mellé keveredhetnek a denevérekkel. Elképzelhető, hogy a 2019-nCoV denevérek és kígyók patogénjeinek kiméra jellegű rekombinánsa, vagyis ezek kereszteződéséből jött létre, ami — ha megerősítést nyerne — egészen sajátos dolog lenne, tekintve hogy a kígyók változó testhőmérsékletű élőlények, ennek megfelelően specializálódott patogénekkel. Kieg.: persze a Huanan Seafood Market arukínálatából egyéb állati forrás is elképzelhető. Február 8-ára új elmélet pl. a tobzoska lehetséges köztigazda szerepe. (A SARS-CoV esetében pedig valószínűleg cibetmacskákon ment át a vírus, még 2002-ben, annak idején.) Az alapvetően (legalább közvetve) a denevérektől eredő új koronavírus legközelebbi rokona az emberi kórokozók között a 2002-2003-ból ismerős SARS (79,5%-os genomegyezés; az nCoV konkrétan ugyanazt a molekuláris receptort, a tüdőlégzsákok falában található II-es típusú pneumocitákon és a vékonybélben is nagy számban előforduló ACE2-es receptorokat használja a sejtmembránon át a sejtekbe való bejutáshoz, mint a SARS-CoV; ezek a receptorok a szívben és a vesében is jelen vannak egyébként). A 2012 utánról ismerős MERS is közeli rokon (50%-os genomegyezés). Sajnos azt régóta tudtuk már, hogy egy Kínából induló koronavírus-fertőzési láncolat egy pandémia (világméretű járvány) kibontakozásának lehetséges módja. A mostani járvány részeként a megbetegedések tavaly december elején kezdődtek (kieg.: az első fertőzések pedig vélhetően már novemberben megtörténtek, az inkubációs időre tekintettel). A WHO (Világegészségügyi Szervezet) értesítése járványszerűen előforduló, ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedésekről december 31-én történt meg.

* További irodalom: Charles A. Calisher: Viruses in Bats: A Historic Review; Xing-Yi Ge - Ben Hu - Zheng-Li Shi: Bat Coronaviruses; Michelle L. Baker - Peng Zhou: Bat Immunology. In: Bats and Viruses: A New Frontier of Emerging Infectious Diseases, ed. by Lin-Fa Wang and Christopher Cowled, Wiley Blackwell: Hoboken, New Jersey, pp. 23-45.; pp. 127-155.; pp. 327-348.

A járvány terjedésével kapcsolatos legfontosabb hivatalos adatok itt követhetők.

A fertőzés átadásának-átvételének módja direkt és indirekt érintkezés fertőzött személyekkel, azaz pl. beköhögött felület érintését követően saját szem, száj érintése; köhögés-tüsszentés nyomán a vírusrészecske belégzése, szembe kerülése stb. Kieg.: a vírus a székletben is jelen lehet, ezért a vécéhasználat mikéntje is alapos figyelmet igényel. A vécé lehúzása például a fedő lecsukását követően történjen, elkerülendő a vírusrészecskék szétpermetezését, melyek úgy belélegezhetővé válnak, illetve távolabbi felületekre jutnak el. Különösen fontos a vécéhasználathoz kapcsolódóan az amúgy is jelentős kézhigiénia is. (Kieg.: egyes becslések szerint a vírus akár napokig is fertőzőképes maradhat egyes felületeken megülepedve. Azért ez túlzásnak tűnik; itt például egy másik becslés, miután kilincseken, asztalok tetején találtak vírusrészecskéket Kínában, órákra teszi ezt az időtartamot. Amúgy nyilván felülete válogatja, hőmérséklet, pH-érték stb. Kieg.: egy friss, újabb tanulmány is többnaposra saccolja a koronavírusok fertőzőképességét egyes felületeken, szobahőmérsékleten.)

A megelőzéshez hozzájárulhat: rendszeres kézmosás (hazaérkezve, étkezés előtt, kézfogások után, vécéhasználat után, nyilvános/társasági terekben tárgyakkal érintkezést követően stb.), köhögés-tüsszentés fedezékbe, lehetőség szerint zsebkendőbe (zsebkendőhasználat utáni kézmosással) vagy éppen maszk viselése mellett. Betegen tartsunk tisztes térközt-távolságot másoktól, és pl. ne menjünk munkába és egyéb, emberek által látogatott helyekre — az erre bíztató tévéreklámok még mindig műsoron vannak (megdöbbentő módon), pedig ezek a reklámok az aktuális körülmények között különösen felelőtlen magatartásra bíztatnak. Stb. Kieg.: lásd továbbá a fertőzés átadásáról szóló feljebbi információknál a vécéhasználatról mondottakat (vécé lehúzása lecsukott fedő mellett). (Eközben hangsúlyoznám, hogy a parázás mértékét fontos a tényleges fenyegetettséghez igazítani, tehát az említett szabályokat most, január végén, magyarországi fertőzöttek hiányában inkább azért érdemes követni, mert ezeket általában is érdemes betartani.) 

A kínai hivatalos adatok valószínűleg nem tükrözik a fertőzések tényleges számát. Sok ember, aki beteg lesz, nem feltétlenül megy kórházba emiatt, és akár azt is gondolhatja (legalább egy darabig), hogy "megfázott" vagy "csak influenzás" lett. Ebbe az is belejátszik, hogy a kórházak gyorsan a fertőzés terjedésének színtereivé válhatnak az ott megjelenő tömegek miatt, akik között egyaránt találunk fertőzött és nem-fertőzött embereket; az ilyen helyektől sokan inkább távol maradnak. Továbbá: már megfertőződött, de még meg nem betegedett emberek is vannak, ők még nem jelennek meg esetként, és elképzelhető bizonyos, hogy már ebben a szakaszban képesek megfertőzni másokat (kieg.: sőt a tünetek elmúltával is még egy ideig; ez a németországi esetek tapasztalata*). Ami még érdekesebb: aszimptomatikus eset is előfordult már (itt tehát nem az inkubációs idő alatti tünetmentességről, hanem tünetmentes lefolyásról van szó; kieg.: íme, még egy ilyen eset Tajvanból). Mindemellett sajnos a helyi és egyéb szervek is érdekeltnek gondolhatják magukat a "minden rendben van" és a "nem annyira nagy a baj" jellegű kommunikációban. A kínai karanténintézkedések pedig menekülő-rejtőzködő magatartást váltottak ki, és több millióan távoztak csak Wuhanból a város viszonylagos lezárása előtt — ez további látens eseteket eredményezhet.

* A kutatók kapcsolatba léptek a Németországban járt kínai hölggyel, aki arról informálta őket, hogy már ottléte idején fáradtnak érezte magát, és paracetamolt vett be lázcsillapításra. Ezek szerint akkor nem volt aszimptomatikus. Az eredeti cikkben a kutatók nem írták le, hogy a német fertőzöttek megállapításaira hagyatkoztak, akik szerint a kínai hölgynek "nem látszott, hogy tünetei lettek volna". Ilyen a nyomozómunka. Ettől egyébként még simán elképzelhetőnek tartom az aszimptomatikus transzmissziót, mert vírusos betegségeknél általános tapasztalat, hogy a vírusszám az első tünetek megjelenése előtt már fokozatosan nő – a replikáció megindul, és a megbetegedés mint tapasztalat és mint külsőleg megnyilvánuló állapot csak később realizálódik. Kieg.: és lám, ebben a CNN-cikkben a WHO-ra hivatkozva említik hogy tudnak néhány esetről, ahol aszimptomatikus hordozó adta át a fertőzést — hozzáteszik viszont, hogy ez ritkábban fordul elő, mint a tünetek jelentkezését követően történő transzmisszió. Kieg. #2: a Diamond Princess hajón kitört járványt is tüneteket nem mutató vendég indította el.

A vírus az emberi szervezetbe kerülve sokféle lefolyású és különféle súlyosságú megbetegedést okozhat, a fertőzöttek által jelentett tünetek sokfélék. A leggyakoribb kezdeti tünetek akár két hét (esetenként még több idő) elteltét követően (de olyan is van, hogy csak néhány nap elteltével) a száraz köhögés, torokfájás, láz, izomfájások, kimerültség — nem specifikus tünetek, tehát ezek alapján jelen állás szerint akkor érdemes csak a 2019-nCoV-re gondolni, ha az ember járt a fertőzések által tömegesen érintett területen (értsd: Kínában, január végi állás szerint), vagy ha van az ismerősei között ismerten fertőzött/beteg személy. Előfordulnak hányásos-hasmenéses esetek (ahol előfordulnak, a hasi tünetek előbb is jelentkezhetnek, mint a légútiak), erős fejfájás, egyebek. Kieg.: a szaglásvesztés is korai tünet lehet, és hetekig fennállhat. Az idő előrehaladtával jelentkezhetnek magas láz, légzési nehézségek, nyákos köhögés — igazából ezek sem specifikus tünetek, de a súlyosbodásukkal elképzelhető, hogy valaki konkrét aggódni való nélkül is szeretne már orvos látókörébe kerülni (ajánlott, hogy így tegyen).

Az első tünetek után akár egy hétbe is beletelhet a súlyosabb következmények jelentkezése. Nagyon gyakori pl. a virális tüdőgyulladás kialakulása, egyoldali vagy kétoldali (kieg.: és a folyományaként Akut Légúti Distressz Szindróma, ARDS; így néz ki egy beteg mellkasi CT-je a jellegzetes ún. üvegőrlemény-homályfoltokkal). Az ACE2-es molekuláris receptorokra csatlakozó vírusprotein intervenciója megzavarja a renin-angiotenzin rendszert (ami érinti pl. a vérnyomás szabályozását is), és ez a tüdőn kívül is következményekhez vezet, ahol csak megtalálhatók az ACE2-es receptorok nagy számban és jelentős szerepben. Elégtelen lehet a páciens máj- és veseműködése, lezuhanhat a fehérvérsejt-szám, társfertőzések léphetnek fel (különösen kórházi körülmények között pl. MRSA), és pl. ezek lesznek adott esetben halálosak. Okozhat halált az immunrendszer extrém reakciója is (az ún. citokinvihar fellépése). Kieg.: szívkomplikációk is adódhatnak.

A súlyos betegeket többek között intravénás infúziós oldattal, gépi lélegeztetéssel, a társfertőzések megelőzését célzó kezeléssel lehet segíteni a túlélésben, teljes izoláció és — a továbbterjedést kerülendő — az egészségügyi személyzet megfelelő oltalmazása mellett (minden felületet fedő védőöltözettel). Az eü. személyzet kritikus jelentőségű, mivel nélkülük nincs, aki kezelje a betegeket, egyben pedig ők lehetnek adott esetben ún. "szuperterjesztők" (akik az átlagosnál több embert fertőznek meg).

Vírus, pláne egy vadonatúj (emerging) vírus ellen nincs kifejezett gyógyszer mint olyan, és nincs egyelőre vakcina (oltóanyag) sem, bár a fejlesztésén rohamtempóban dolgoznak. (Kieg.: Thaiföldön időközben jól reagáltak a MERS esetében kisebb sikerrel alkalmazott antivirális szerekre ottani páciensek; a kezelés az influenza elleni oseltamivir és a HIV elleni lopinavir és ritonavir kombinálásán alapul.*) Sem az elhalálozással járó esetek arányát, sem a komplikációkkal járó esetek arányát nem lehet egyelőre megmondani, hiszen ha pl. az összes eddig azonosított fertőzés számához viszonyítom az elhunytak számát, az a járvány jelenlegi, növekedési fázisában fals (a valósnál enyhébb) képet ad: a fertőzöttek számát infláló még-le-nem-zárult (a jövőben meggyógyuló vagy elhalálozó) esetek számából következően. A kezdeti adatok az idősebb korcsoportok jelentősen nagyobb mértékű fenyegetettségét mutatták, de a többedik generációs fertőzések nyomán már nem ennyire egyértelmű a kép (haltak már meg viszonylag fiatalon is ebben a betegségben.

* Megjegyzés: az anti-virális szerek nem vírusölők, ahogy azt sokan gondolják, hanem a vírus reprodukciójának, sejteket fertőző képességének akadályozói.)

Kieg.: a betegséggel kapcsolatos tapasztalati képről egy kínai orvos beszél részletesen itt.

Lehetséges politikai jelentőségű kihatások és fejlemények, amikre figyelek:

• a hongkongi helyzet;
• a kínai gazdasági növekedés alakulása (a 2003-as SARS világszinten kb. 40 milliárd dollár piaci veszteséget okozott; a mostani járvány garantáltan költségesebb lesz);
• a kínai vezetés legitimitásának megítélése;
• a világgazdasági kilátásokra gyakorolt hatás;
• szereplők, akik nem bírnak nyugton maradni ilyen körülmények között sem;
• kerül-e a vírus olyan fejlődő országokba, melyek csak jelentős nemzetközi tehermegosztás keretében nyújható segítséggel lehetnek képesek kezelni a helyzetet (l. saját cikkemet a Nemzet és Biztonság folyóiratból a 2013-2016-os nyugat-afrikai ebolajárvánnyal kapcsolatos nemzetközi tehermegosztásról).

A kínai szerveket illetően (kieg.):

• első körben releváns, hogy decemberben csak egy hónap elteltével jutottak el a WHO értesítéséig (ebben a központ nyomása alatt álló helyi szervek formálisan az elsődleges felelősök, és nyilván nem valamifajta azonnali értesítés életszerűtlen elvárása mellett);
• azt követően viszont látványosan gyorsan megosztották az izolált vírus genomjáról elérhető adatokat, amint ezek rendelkezésre álltak (bár a vírust magát például nem).
• Második körben jön a kínai újév kezelésének és a karanténintézkedéseknek a kérdése — a Wuhan városát célzó első részleges karanténintézkedések (január 23.) például elég rosszul voltak időzítve a kínai újév (január 25.) szempontjából, amikor sokan előre jönnek-mennek látogatóba; jó döntés volt viszont az ünnepi munkaszünet meghosszabbítása.
• A harmadik körben a karanténintézkedések alatt álló települések helyzetének kezelése jön (pl. a bent lévők ellátása), illetve annak a megítélése, hogy történt-e a járványhelyzet megítélését illetően bármi manipuláció kínai szervek részéről. Kieg.: összességében igen aggasztó, hogy mennyire korlátozóan lépnek fel a társadalmimédia-platformokon zajló diskurzussal szemben (lásd ennek a megerősítését egyéb forrásból is). Ennek a járvány kezdeti szakaszában már bizonyos, hogy nagy jelentősége volt: a Google- és Baidu-keresések összehasonlítása azt mutatja, hogy a december végétől január 20-ig terjedő időszakban gyakorlatilag kioltották az emberek érdeklődését a diskurzus elfojtásával Kínában, miközben a világban már rég mindenki ezerrel tájékozódni próbált (és Hongkongban és Szingapúrban már hetek óta szűrni próbálták a lázas beutazókat). (A január 20-ig tartott rádiócsend tényét ebben a beszélgetésben megerősíti két kínai vendégkutató is). Január 1-én orvosokat vettek őrizetbe, amiért az interneten említették a járványt, január 18-án pedig a wuhani városháza 40 ezer gyanútlan családnak adott óriás ünnepi bankettet rengeteg ingyen étellel, az étel közös elfogyasztásával (klassz dolog egyébként egy ilyen bankett, én is voltam évekkel ez előtt ilyenen Kínában). Tanulságos az eset, mivel akkorra akár már több ezer fertőzött személy is lehetett a városban :(
• Eközben a további zoonotikus fertőzések elkerülése érdekében jelentős lépés, hogy döntöttek a vadhús-kereskedelem ideiglenes betiltásáról, ám ennek a betartathatósága számomra egyelőre erősen kérdéses, az ideiglenes jelleg pedig leginkább egy nagyon-nagyon rossz vicc. A SARS-járvány után volt ígéret (még szándék is) komoly lépésekre az ügyben, aztán mégsem úgy alakultak a dolgok, mint tudjuk — akarom mondani: mint látjuk. Ezek szerint a hatóságok most még mindig úgy látják, hogy ha egyszer a jelenlegi járvány lezajlott, vissza lehet térni a korábbi üzletmenethez.

Egy extrém forgatókönyv a Johns Hopkins Egyetemtől* arról, mik a lehetséges következményei egy koronavírus-járványnak. Mielőtt valaki szirénázni kezd, érdemes belegondolni, hogy jelen állás szerint már nem ebben a forgatókönyvben vagyunk: a vírust azonosították, és nem adott az idézett forgatókönyvben leírt mértékben lassú és hozzá több városi színtéren párhuzamosan végbemenő indulás a kezdeti szakaszban — ez mindenképpen reményre adhat okot.

* A magyar sajtóban gyakran John Hopkinst írnak, de ez Johns Hopkins helyesen.

Következtetés jelen állás szerint: Jelenleg az epidemiológia alapvető SIR-modelljének szempontjából releváns módon az emberiség egésze fertőzhető ("S", susceptible) az új koronavírus által, a kontrollálatlanná váló szétterjedés lehetősége (értsd: ha a terjedési láncolat követhetetlenné válik) olyan kockázat, amely rendkívüli költségek vállalását indokolhatja. Aggasztó ezért, hogy az elsődlegesen érintett területekről továbbra is tömeges léptékben lehetséges a légi közlekedés, és hogy az onnan beérkező utasokat a fogadó országok repülőterein mindössze testhőmérséklet-mérésnek vetik alá (vagy annak sem). A behurcolás valószínűsége így nagy, és onnantól — az észlelést követően — a helyi kapcsolati láncolatok maradéktalan követése teheti csak lehetővé a terjedési láncolat teljes feltérképezését. 

Frissítés 2020. január 29-én: Sanghajból Budapestre érkezett repülőjárat első tisztje magas lázzal került érkezés után a Szent László kórházba. Szinte minden tudósításban elhangzik, hogy "koronavírus gyanúja nem merült fel", ami minden bizonnyal pontatlan fogalmazás. A gyanú nyilván felmerül, és sor kerül megfelelő vizsgálatokra. Ennek így kell lennie.

Frissítés 2020. január 30-án: Egy jó áttekintés, bár zavar, hogy itt is utalgatnak a case-fatality rate téves számítási módjára (jelenleg ismert összes eset száma / eddig meghaltak száma). Jó hír, hogy az nCoV-vel fertőzöttek, úgy tűnik, ritkábban esnek át náthás, tüsszentős szakaszon, és így a betegség kevésbé jár együtt a környezet intenzív permetezésével (kieg.: de azért vannak ilyen esetek, lásd például itt). Rossz hír, hogy a terjedést jellemző R0 mutató így is 2,6 a jelenlegi becslések szerint, vagyis ennyi embert fertőz meg átlagosan minden fertőzött személy. A járvány tehát terjed, növekszik, méghozzá exponenciálisan. Emberről emberre transzmisszió történt most már az Egyesült Államokban is (Kína, Vietnám, Németország és Japán után).

Gazdasági hatások. Az ázsiai tőzsdék esnek (Hongkong Hang Seng, Tajvan Taiex, Japán Nikkei stb.); a külföldi légi társaságok kezdik leállítani a kínai járataikat; reagálnak a nagy cégek: Apple, Tesla, Facebook, Microsoft, Ford stb., leállítják az alkalmazottak kínai utaztatását, bezárnak ottani irodákat (pl. a Google) — figyelemre méltó a kínai gazdasági fejlettség szintjét (és a kínai piac, illetve a kínai fogyasztók jelentőségét) tekintve, hogy ez gyártási és értékesítési folyamatokat egyaránt érint. Kína már messze nem csak "a világ gyára" mint olyan. (Persze ezt a világban mindenfelé megforduló wuhani turisták is remekül illusztrálják.)

Oroszország közben nagyrészt lezárja a távol-keleti határát Kínával — egészen pontosan 25 átkelőhelyből 16-ot a kb. 4000 km hosszú közös határ mentén.

A kínai állam bocsánatkérést követel, miután az egykor a Mohammed-karikatúrákat közlő dán Jyllands-Posten lap újra "lecsapott", és ezúttal a kínai zászlót használta műtárgyként, a csillagokat koronavírus-részecskékkel helyettesítve.

Következtetés január 30-án: mind a világgazdaságra gyakorolt várható hatást tekintve, mind az egészségügyi rendszerekre és — nem utolsó sorban — az emberi egészségre gyakorolt hatását tekintve ez a járvány komoly probléma. El kell kezdeni nagyon komolyan venni — pl. nem hülye módon számolni a járványhoz köthető mortalitást (ami jelen állás szerint igazából bizonytalan, bár — tegyük hozzá — nem nagyságrendileg), és jobban tekintetbe venni a komplikációkkal járó esetek várható terhét az egészségügyi rendszerekre nézve. Ha a case-complication rate 20%-os, ahogy azt ebben a cikkben említik, az pl. 10000 esetnél 2000 intenzív osztályi kórházi ágyat köthet le az extra terhet jelentő izoláció feltételeinek biztosítása mellett. (Kieg.: február 4-i WHO-adatok szerint 15,69%-os volt a súlyos esetek aránya, amibe értelemszerűen a haláleseteket is beleszámoltam.)

Frissítés 2020. január 31-én: a WHO tegnap nemzetközi közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett. Így több a remény arra, hogy elkerüljük, amire fentebb már utaltam: hogy egy szegény országba eljusson a koronavírus, majd ez az ország így a fertőzések inkubátorává váljon (esély azért van rá sajnos). A WHO az új keretek között legalább megfelelően koordinálhatja a nemzetközi fellépést ebből a célból.

Hongkongban az egészségügyi és a vasúti dolgozók szakszervezetei követelik az összeköttetés teljes megszakítását a szárazföldi kínai területtel, és ebben a tüntetőmozgalomhoz kapcsolódó szervezetek egy része is támogatja őket. A gyorsvasúti és a kompforgalmat egyébként már felfüggesztették.

Egy új, szerzői változatban közzétett, lektorálatlan tanulmány kínai kutatóktól 4,08-ra becsüli az R0 mutatót. Ha ez stimmel, arra megint csak azt tudom mondani, hogy ezt a járványt nagyon komolyan kell venni (csak annyit kell ehhez végiggondolni, hogy a perspektivikus terjedés így = 4ⁿ). A 2019-nCoV jelentős globális fenyegetés. A kínai intézkedések ezért magától értetődően nagy hangsúlyt helyeznek a kontaktredukcióra, vagyis a lehetséges fertőzött személyek és nem fertőzöttek közötti érintkezések számának csökkentésére különböző korlátozásokkal (pl. Wuhanban háztartásonként egy ember mehet ki bevásárolni, nem lehet össze-vissza autózni stb.).

Frissítés 2020. február 1-én: mindenki készül a január 23. óta bezárt (és a járvány miatt meghosszabbított újévi szünettel azóta is zárva tartó) kínai tőzsdék hétfői újranyitására, és nem jó várakozásokkal, és mindez sajnos ráerősíthet egy, már a járvány előttől fogva érő eladási hullámra. 

Kínában közben a városokban élő lakosságot egyelőre, amennyire ezt innen meg tudjuk ítélni, ellátják élelemmel, van áru a szupermarketekben. Csakhogy az élelem termelése (és az ellátóképesség újratermelődése) ettől még nem feltétlenül biztosított hosszú távon. Két kiváló cikk (köztük egy podcasttel együtt) a témában a G7-ről: a takarmányszállítások akadozása miatt veszélybe kerülő helyi baromfiállományról, és a Kínában folyó globális gyógyszertermelés jelenleg tapasztalt hátulütőiről. 

Érdemes lehet közben reagálni az nCoV-nek a szezonális influenzával történő gyakori összehasonlítására, amit sokan bagatellizálós célzattal művelnek. Erről annyit érdemes tudni, hogy az nCoV a legalacsonyabb becsült lehetséges halálozási ráta (case-fatality rate, CFR) mellett is hússzor-kétszázszor halálosabb (2% vs. 0,01-0,1%)*, és ugyanígy nagyságrendekkel több kórházi kapacitást zabál fel; ráadásul nem tervezhető módon, egy szezonális ütem szerint — és emellett a betegség még tovább is tart, mint az influenza. A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy az nCoV még gyorsabban is terjed. Közben az influenzajárványról a vírus jellemzői miatt tudjuk, hogy tavasszal vége lesz, a koronavírusnál viszont erre számítani nem lehet, legfeljebb remélni jelen állás szerint. Ilyen körülmények között felelős döntéseket nem szabad az influenzajárványok hibás analógiájára alapozva meghozni.

* Javítva, hogy az intervallum révén figyelembe vegyük a mutató változékonyságát és bizonytalanságát egy konzervatívabb becslés érdekében, amely azonban még így is az nCoV vélhetően jelentőseb nagyobb (=minimum hússzoros) CFR-jét jelzi. Itt pl. 0,05%-os CFR-t említenek az idei Egyesült Államok-beli influenzaszezonra vonatkozóan, tehát ahhoz képest az nCoV negyvenszer halálosabb.

Frissítés 2020. február 2-án: H5N1-es madárinfluenza-járvány Hunan tartományban (szomszédos Hubei tartománnyal, melynek központja Wuhan). Nagyon nem jó hír a kínai ellátásbiztonság szempontjából (elsődlegesen), és még némi közvetlen emberi kockázata is van, elsősorban az állattartókra nézve.

A világ tele van idiótákkal és felelőtlen emberekkel. Például itt: amerikai hülyék terjeszetenek konteókat; meg itt is: orosz hülyék terjesztenek konteókat; és itt is: francia hülyékből jön elő a rasszizmus látványosan.

A Fülöp-szigeteken halt meg az első áldozat Kína határain kívül, egy 44 éves kínai férfi Wuhanból. 5 thaiföldi, 2 ausztrál, 1 vietnámi és 1 japán gyógyult esetről tudunk eddig a globális adatokból. Túl korai megmondani, hogy a Kínán kívüli halálozási arány (vagy akár az arány egy-egy adott országban) jobb-e a kínainál. 

Következtetés 2020. február 2-án: a mai adatok alapján sajnos az látszik, hogy egyelőre nem sikerült megtörni a logaritmikus növekedést, és ez már a január 23. utáni intézkedések hatékonyságát illetően is kérdéseket vet fel, ha pl. 10 nap körüli átlagos inkubációs idővel számolunk. A probléma az, hogy amennyiben az ellátásbiztonság is veszélybe kerül az érintett területeken, úgy végül még a továbbterjedés részleges elfogadása is előkerülhet opcióként, jobb megoldás híján — miközben a vakcinafejlesztésnek időt nyerni feltartóztató intézkedések révén szintén fontos lenne, tehát itt ellentmondó imperatívuszok között fogunk őrlődni jó darabig.

Frissítés 2020. február 3-án:

1. Figyelemre méltó cikk a New York Timesból. Az ázsiai országok egy részében mintha elfogadták volna, hogy nem fogják tudni megakadályozni a járvány terjedését, részben mert az eszközeik és az erőforrásak nem megfelelők ehhez, részben pedig mert Kínával jó kapcsolatokat akarnak. Tény, hogy miközben Kínában is mindenki tisztában van mostanra a helyzet súlyosságával, még mindig képesek voltak kritizálni az Egyesült Államok beutazási korlátozásait.

Az elmúlt napokban Indiában ajánlottak arzént, Mianmarban pedig őrölt borsot a betegség ellen vagy éppen a tünetek kezelésére — az utóbbi országban egy orvosi prezentáció még azt is kilátásba helyezte, hogy a járvány nem tarthat sokáig, hiszen... "made in China". A kambodzsai miniszterelnök nem óhajtott "indokolatlan pánikot keltő" arcmaszkos résztvevőket megtűrni egy sajtótájékoztatóján, az indonéz egészségügyi miniszter pedig az alapvetően járványfasisztaként leírható "relax – ha erős a szervezeted, nem kell meghalnod" jellegű álláspontra helyezkedett (az egyértelműség kedvéért: ez nem szó szerinti idézet volt, csak parafrázis). Mindez globális szempontból azért érdekes, mert így ezek az országok idővel a járvány ugródeszkájává válhatnak, és az mindenkinek kellemetlen lesz, ha már több helyről kell figyelni a beutazókra így vagy úgy.

2. Zajlik a külföldi állampolgárok evakuálása Kínából. Ennek van értelme, hiszen csökkentheti Kína terheit, ha ennyivel kevesebb ember ellátását kell biztosítania, és az ellenőrzött körülmények között zajló hazautazással kisebb a betegség felderítetlen behurcolásának esélye az érintett országokban. Az evakuáltak között lehetnek fertőzöttek, viszont ők így azonosíthatók — ez történt most a német estben, két fertőzött evakuáltat találtak.

3. Ahogyan ezt várni lehetett, a kínai tőzsdék estek az újranyitás után.

4. Már január 24-én volt cikk arról, hogy Kínában fogytán a koronavírus-teszteléshez szükséges eszközök, és ma a New York Times már hiányról számol be. Legkésőbb innentől megközelítőleg sem ismerhetjük meg a kínai járvány pillanatnyi méretét. Kieg.: tudomásom szerint betegenként több tesztre is szükség van/lenne, mert az érvényben lévő sztenderd eljárás szerint akkor bocsátják el a kórházból az ott kezelteket, ha három egymás utáni napon nincs lázuk, és a toroktörletük negatív a vírusra (a posztszimptomatikus átadás lehetőségére tekintettel). Emellett figyelembe veendő, hogy a teszteredmények sajnos nem mindig megbízhatók, mint Dr. Li Wenliang esete mutatja. Ő volt az új fertőzéseket diagnosztizáló első orvosok egyike.

5. Hongkong, a beígért részleges egészségügyi dolgozói sztrájk. Lehet még 100%-os munkabeszüntetés is, ha nem teljesítik a követeléseiket (már fentebb írtam ezekről). Kieg. február közepén: ez a lázadás azután elhalt, bár a szárazföldi összeköttetés ettől függetlenül megszakadt, a hongkongi népesség és a KNK viszonya pedig... it's complicated.

6. Egy érdekes kiegészítés: a légi utasforgalom növekedése 1970-től máig, a Világbank adatai szerint. Ez is nőtt úgy, mint a járvány: 2003-ban 1,665 milliárd, míg 2018-ban már 4,233 milliárd ember vett részt a polgári légi közlekedésben. Növekvő összekapcsoltság, behálózottság.

Frissítés 2020. február 4-én: miközben Kínában meghosszabbítják a munka- és iskolaszünetet, számos tartományban egyre későbbre tolva ki az újrakezdést, Hongkongban is megvan az első halott. 

Tegnap írtam egy cikket a G7-nek, és egyebek mellett arra jutok benne, hogy: "A 2019-nCoV bizonyos értelemben a globalizációra – a globális közlekedésre, a turizmusra és a kereskedelemre, illetve a globális értékláncokon alapuló termelésre – nézve jelent fenyegetést."

A Portfolio.hu közöl ezek után ma jó elemzést az ellátási zavarokról, amit a kínai problémák okozhatnak. Termelésleállások a Hyundainál, a Ssangyong Motornál. "Az európai és az amerikai gazdaság rá van épülve a kínaira". Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter már január végén kalkulált ezzel, és megfogalmazta, hogy "a helyzet az, hogy ez a járvány ad a vállalatoknak még egy okot arra, hogy felülvizsgálják az ellátási láncukat... Úgyhogy azt hiszem, segít majd felgyorsítani a munkahelyek visszatérését Észak-Amerikába". Csakhogy Ross túlontúl optimistán gondolkodott, ami a járványnak a világgazdaságra mint rendszerre gyakorolt hatását illeti. A szisztemikus zavar nem tesz jót senkinek, a zavar utáni időszakban pedig egészen új helyzet várhat.

Sajnos megvan a járvány első, dokumentálhatóan nem a vírusfertőzés által megölt áldozata is: Yan Cheng, egy önellátásra képtelen, agyi bénulástól szenvedő 16 éves fiú. Úgy fest, hogy nagyon hülye emberek mind az édesapját, mind a bátyját karanténba zárták anélkül, hogy gondoskodtak volna róla, és ez vezetett a halálához. Amikor azt mondom, hogy "dokumentálhatóan", az persze fontos, mert gyakorlatilag biztos, hogy van a leterhelt kínai egészségügyben nem fertőzötteknél addicionális halálozás egyéb (pl. krónikus) kondíciók miatt, vagy akár baleseti traumák ellátása kapcsán is.

És a potenciálisan legfontosabb hír a mai napon: thai fertőzöttek, egy házaspár, akik Kínában nem jártak — ők Japánban jártak mostanában. Ha ezek Japánból importált esetek, akkor innentől pandémia van. Ezt persze ennyiből nem tudhatjuk.

Következtetés 2020. február 4-én: tekintve, hogy a kínai diaszpóra mérete (innét) mérsékelten korrelál a nem kizárólag importált, tehát helyben átadott fertőzéseket is számláló jelenlegi esetszámmal (innét) az egyes országokban, ahol vannak esetek (R=0,5375; P-Value=0,02142, szignifikancia@p<0,05), nem igazán megnyugtató az (észlelt) esetek hiánya Mianmárban, Indonéziában, Brazíliában vagy Argentínában, például. Futtában végzett regressziós számítással (és kerekítve) Argentínában és Brazíliában 6-7, Mianmárban 9, Indonéziában 11 esetre lehetne mostanra számítani. Kicsit beleolvastam próba-cseresznye az argentín sajtóba, és rögtön káromkodtam is egyet — néhány idézet, amiket kevés nyelvtudással is remekül lehet érteni, argentín tisztviselőktől: "No hay mayores problemas, ni posibilidad de que el coronavirus se introduzca en Argentina"; "el problema no es tan importante". Hát, vamos a ver (=meglátjuk). Érdekesek közben a jelentős kínai munkaerő foglalkoztatásának teret adó országok is, például Kenya, ahol e szerint a cikk szerint a kínai munkáltatókat a kínai követség az újévi szünet után visszatérő kínai alkalmazottak 14 napi karanténozására szólította fel.

Ez itt egy nagyon jó és fontos cikk a jelenleg az emberi populációban keringő (endemikus terjedésű) koronavírusokról. Hogy néz majd ki a világ, ahol a 2019-nCoV endemikussá lesz? Nem ér véget, hacsak mi magunk meg nem állítjuk. Viszont a cikk az utóbbi lehetőséget nem veszi kellően figyelembe, amikor nem gondol a magas komplikációs arányra az nCoV esetében, és azzal együtt az arra adott intézményi válaszokra. Közben azonban számomra is meglepő módon közöl néhány elég súlyos kutatási eredményt a jelenleg is endemikus OC43-as (HCoV-OC43) bétakoronavírusról (megj.: a MERS, a SARS és a 2019-nCoV is bétakoronavírus), miszerint (miközben az esetek 18%-a aszimptomatikus lehet) a fertőzés általa az esetek 15%-ában igényelhet intenzív kórházi kezelést (=most underreported pathogen ever?; csodálkozva nézek magam elé). 

Frissítés 2020. február 5-én: A kínai adatok nagyon problémásak. Súlyos anomáliákat mutatnak. Guangdong esetében, ahol az elmúlt napokban kiélesedett a Hongkong és a szárazföldi Kína közötti összeköttetés teljes elvágásának kérdése, 870 esetet jelentettek eddig, de nem jelentettek halálos kimenetelűt. Henan tartományban 760 eset mellett van elvben 2 halálos áldozat (0,26%), miközben Hubeiben (Wuhan központtal) 16678 mellett 479 (2,87%). Mitől lenne ennyivel kevésbé virulens a betegség Henanban vagy Guangdongban, mint akár Hongkongban, akár Hubeiben?

A Trendmonitor elemzése szerint egyelőre inkább a feltörekvő és a nyersanyagpiacok mutatják a járvány hatását, a fejlett országok részvénypiacainál kisebb kockázatpercepciót tükröznek a tranzakciók; csökkent viszont a "menedékeszköznek" számító amerikai és német 10 éves lejáratú államkötvények hozama (keresletnövekmény jelentkezett tehát).

Közben nagy turistahajók zabálják fel a becses tesztkit-készleteket több helyen egyszerre is. Nem nagyon lehet mit tenni, ha egyszer kitettség volt, ilyen emberkoncentráció mellett jelen állás szerint muszáj tesztelni mindenkit.

Az epicentrumban, Ground Zero stb., azaz Wuhanban, a kórházak telítettek, a rendszer túlterhelt. Napokig kellhet várni teszteredményekre, és íme, egy cikk, amelyben dokumentálva vagyon, hogy halnak meg emberek anélkül, hogy diagnosztizálnák őket. Pan Yifei nagymamájával tüdőgyulladás végzett, beteg a nagynénje és a szülei is, de csak az édesapját diagnosztizálták eddig. Amikor tehát a járványhoz kötődő halálesetek számát nézzük, jusson eszünkbe Pan Yifei nagymamája, vagy éppen fentebbről Yan Cheng is — nyugodjanak békében.

A Contagion c. film zsenialitását mutatja két dolog az elmúlt napokból. Van pl. a filmben konteózós ex-újságíró, aki elhinti a hiszékeny embereknek, hogy az aranyfa tuti gyógyszer – úgy fest, hogy a hagyományos kínai gyógyászat értékét hangsúlyozó Xinhua hírügynökség közölt nemrég egy olyan cikket, amely megtette ugyanezt a hatást egy aranyfát is tartalmazó keverékkel kapcsolatban, vásárlási rohamot váltva ki a csodaszerre vágyó emberekből.

Hírek a vakcinafejlesztés terén, jók. Van ígéretes fejlesztés, de egy évnél hamarabb nem nagyon lesz bevethető állapotban, még ha jók is lesznek az eredmények – ezt is látni kell.

Új orvosi eredmények. Egy tanulmány használja a "MuLBSTA-pontszám" (MuLBSTA = Multilobar infilitrates, Lymphocites, Bacterial infection, Smoker, quiT smoking; Age) fogalmát annak előrejelzésére, hogy ki van a legnagyobb kockázatnak kitéve virális pneumónia által, és az nCoV nem különbözik ebben jelentősen más, hasonló lefolyású virális betegségektől, úgy tűnik. Röviden: 60 év felett = 2 pont; magas vérnyomás (hipertenzió/hipertónia) = 2 pont; dohányzást múltban elhagyott = 2 pont; dohányzó = 3 pont; bakteriális társfertőzéssel = 4 pont; limfociták 0.8 alatt = 4 pont; több lebenyt érintő infiltrátumok a tüdőben (multilobar infiltrates) = 5 pont. 0 ponttal a halálos kimenetel valószínűsége 0,47%; 6 ponttal 2,9%; 12 ponttal 15%; 22 ponttal 69% felett. (Az eredeti tanulmány itt érhető el.)

A fentebb problémásnak sejtett Indonézia ma úgy döntött, hogy leállítja az összes Kínába közlekedő repülőjáratot. Emlékeztetőül: fentebb eddig az indonéz, a brazil, az argentín, a mianmári és a guangdongi nullákat találtam különösnek (Guangdongnál a 0 halálesetet, az előtte említetteknél a 0 esetet).

Politikai-katonai szövetségek jelentősége egy járvány kontextusában... Pakisztán viszont hajlandó járatokat újraindítani Kínába. All-weather friendship a köbön.

Frissítés 2020. február 6-án: most már látom, hogy ezt a pósztot kb. addig fogom csinálni, amíg a WHO eljut oda, hogy pandémiává nyilvánítsa a helyzetet. A döntéshozatal tanulmányozása szempontjából ez így érdekes (én legelőször is abban utazom), és utána azért követem majd az eseményeket egy újabb bejegyzésben. De a WHO még nem tart ott – február 4-én explicit módon is döntöttek erről (tehát hogy egyelőre nem mondanak pandémiát).

Közben tudjuk már, hogy újszülött is meg tudja kapni a fertőzést. Az nem biztos egyelőre, hogy a méhen keresztül vagy sem. Mindenesetre a dolog nem jellemző: a gyerekek alulreprezentáltak a fertőzöttek között, és ez a koronavírusok jellegzetességének tűnik, szemben más, kifejezetten a gyerekekre veszélyesebb kórokozókkal, amilyen pl. az RSV.

Fentebb már említettem a január 18-i bankettet, amelyre Wuhanban került sor, sok tízezer ember részvételével. A Financial Times kicsit utánajárt. Wuhan Baibuting nevű részén került rá sor, 10 különböző helyszínen. És — bár hangsúlyozandó, hogy ez nem epidemiológiai sztenderdekkel, az RR (relative risk) mérésére elfogadható információ — úgy tűnik, hogy Baibutingban erősen koncentrálódnak a fertőzések. Idéznek egy lakót is, aki ezt konkrétan a bankettnek tulajdonítja. A wuhani szervek tehát 1) először rendőrileg zaklatták az orvosokat, akik laboratóriumi teszt nélkül is rájöttek, hogy koronavírus-járvány indult el; 2) majdnem egy hónapig teljes tegadásba burkolóztak; 3) csinálták ezt a kis bankettet, majd 4) a karantén előzetes bejelentésével szétküldtek néhány millió embert, köztük sok hordozót, az ország különböző részeibe. 

Dr. Li Wenliang, az egyik orvos a korai észlelők közül, akit a wuhani rendőrség "veszélyes pletykák terjesztéséért" zaklatott, még január elején beteg lett. Január 12-én került sor a kórházi betegfelvételére. Február 1-re lett pozitív teszteredménye. Ma, február 6-ára meghalt.

Frissítés 2020. február 7-én:

1. Az Egyesült Királyságban azonosított legújabb fertőzött Szingapúrból hozta be a betegséget. Pandémia van.

2. Közben a londoni kínai nagykövet is a "pánik" és a "túlreagálás" ellen szólalt fel, amiről eszembe jut, hogy pár napja az Egyesült Államokat kritizálták éppen "pánikkeltésért" és hogy "inkább segítenének". Segítség egyébként van, merthogy az amerikai járványügy, a CDC jelenleg nagy mennyiségben látja el Kínát tesztkitekkel a fertőzések diagnosztizálásához (kieg.: amit a kínaiak többször ajánlat ellenére február 2-ig ráadásul visszautasítgattak), amit a kínai vezetés nyilván hangsúlyoz majd a kínai nép felé, őszintén és mély hálával... Nyilván. Egyébként pedig kíváncsi lennék, hogy ha az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában túlreagálást látnak, akkor minek nevezik az orosz-kínai határ lezárását? Csak úgy eltűnődtem, hangosan.

3. Ebben a videóban a kínai turisták elmaradásának a hatását nézik közben. A turizmus terén az Egyesült Államok számára is a harmadik fő forrásország Kína. Az átlagos kínai látogató 6500 dollárt költ el, és milliós nagyságrendben érkeztek a válság előtt. Thaiföldön a GDP egytizede múlhat a turizmuson. Kambodzsa és Indonézia is erősen kitett ennek a hatásnak. És persze valamilyen mértékben szinte mindenki.

4. A kínai városokban egyfelől apokaliptikusan ható módon, másfelől a kormányzat aktivitását demonstráló intézkedésként rengeteg fertőtlenítőt permeteznek szét a városokban (lásd még itt is), ami összességében vélhetően alacsony hatékonyságú intézkedés a járvány fékezésére (kieg.: bár ki tudja, ha a vírus tényleg napokig intakt marad egyes felületeken). Már drónapplikációt is fejlesztenek ebből a célból (a mezőgazdasági dróntechnológiát is fejlesztő kínai XAG).

5. Érdekes cikk a BBC-n az afrikai országok készültségi állapotáról. A kontinensen alaphelyzetben két, tesztelésre alkalmas labor van, egy Szenegálban, egy Dél-Afrikában. Mostanra felsorakozott melléjük Nigéria, Sierra Leone, Madagaszkár (a fenti regressziós modellem alapján ők fontosak!) és Ghána. Az sem rossz, hogy megvan egy csomó elkülönítő és egyéb infrastruktúra a nyugat-afrikai ebolajárvány idejéből, és a WHO most küld elegendő tesztkitet is 29 további laboratóriumnak, hogy a beérkező utasok szűrését, ha kell, el tudják végezni.

6. Japánban erősödik a nolimpia mozgalom. Én úgy látom, hogy ezt a döntést még ráérnek meghozni, viszont előre jelezném, hogy ha az időszerű döntéshozatal majdani pillanatában törölni kell az olimpiát, akkor az nem Japánt érinti, hanem az olimpia törlése kell, hogy legyen adott esetben. Az olimpia kapcsán ugyanis minden országból mennek sokan, akárhol is tartanák a játékokat. Talán megmenti az eseményt, ha a vírus nyárra szezonálisan elgyengül, vagy ha a járvány kiég addigra (úgy legyen).

7. Új klinikai tanulmány a járvány kezdeti szakaszából, a Wuhani Egyetemi Zhongnan Kórházból, 138 páciensről, 2020. január 1. és 28. közöttről. Itt 57-en vélhetően a kórházban lettek fertőzöttek — köztük 40 fő egészségügyi személyzet és 17 fő, akik más okból kerültek eredetileg kórházba (sebészetre, belgyógyászatra, onkológiára). Egy hasi panaszokkal felvett beteg 10 fő egészségügyi személyzetet fertőzött meg. Az eset az Amoy Gardens klasztert juttatja az eszembe a SARS-járvány idejéből, ahol egy hasmenéses eset nagy szerepet játszott a vírus szennyvízcsatornás terjedésében (amihez azután a patogéneket "mechanikus jelleggel" széthordó csótányok és patkányok, illetve hétköznapibb, emberek közötti transzmissziók is hozzájárultak) — összesen 324-en betegedtek meg abban az épületkomplexumban.

Következtetés 2020. február 7-én: a kínai adatok... hogyan mondjam. 2020. február 4-én: 492 halott. 2020. február 5-én: 565 halott. 2020. február 6-án: 638 halott. Ezek szerint két egymás utáni napon is pont 73-an haltak volna meg. Nagyon szeretnék tévedni, de ez inkább valószerűtlen, mint informatív. És ráadásul az adatok továbbra is kb. azt mutatnák nekünk, hogy csak Hubei tartományban lehetséges belehalni ebbe a betegségbe. Guangdong 1034 eset után jelentett mostanra egy halottat, az elsőt.

Frissítés 2020. február 8-án: 

• Visszakövetetlen terjedés Szingapúrban. A Szingapúrból importált brit eset után semmi meglepő nincs benne. További hír emellé, hogy a Szingapúrból jövet Franciaországban megálló brit eset átadta egy ötfős társaságnak is a fertőzést, pontosabban közülük legalább egyvalakinek, és a síkunyhó szűk terében aztán megkapta mindenki.
• A részvénypiacokon nagyon furcsa dolgok történnek; az ázsiai piacokon emelkedés, a FTSE 100 emelkedik, a Dow és az S&P emelkedik — elképesztő emelkedés a nyilvánvalóan lebénuló kínai gazdaság ellenére. Nem reálgazdasági alapokkal bíró folyamat.
• Jó cikk a várható logisztikai-ellátási nehézségekről.
• A kialakulóban lévő "járványigazdaság". A "hadigazdaság" kifejezés analógiájaként mondom. A Foxconn óriáscég eü. maszkokat fog gyártani, napi kétmilliót. Ilyen pubic-private partnerségek nélkül nem lehetne megfelelően kezelni a helyzetet, mondják egyesek — az emberiség számára elérhető közös erőforrások megfelelően megszervezett használata nélkül nem lehet kezelni, mondom én.
• Scott Gottlieb interjúját még régebben akartam linkelni itt.
• Érdekes a beszélgetés ezzel az úrral: sikeresen kezelt, a kórházból már elbocsátott 78 éves páciens. Antivirális szerek mellé még hormonokat is adtak neki a kezelés részeként, ha minden igaz.
• Itt pedig egy anya (Lu Yuejin) és lánya története. Nem fertőzöttek, viszont karanténban ragadtak Huangmeiben, Hubei tartományban, és a kislány leukémiás. A kezelése a járvány miatt gyakorlatilag félbeszakadt. Mint a videóban látható, végül engedély jön telefonon, elhagyhatják a karantén alá vont területet, és — testhőmérséklet mérése után — mentő veszi fel őket.

Következtetés 2020. február 8-án: Ha Neil Ferguson (Imperial College London) modellje jó előrejelző, akkor nagyjából megállíthatatlan a pandémia, viszont az eddig gondoltnál jóval alacsonyabb is lehet a case-fatality rate. Ennek fényében mindenképpen át kell majd gondolni a különböző korlátozó intézkedések jelentőségét, és ennek megfelelően kellhet mérlegelni az általuk okozott gazdasági nehézségeket is. Az elején mindenképpen indokolt lett volna behúzni a vészfékeket — ezt a wuhani hatóságoknak kellett volna megtenniük annak idején, de ők sajnos elmulasztották megtenni. A későbbi intézkedések is még mindig indokoltak voltak a potenciálisan nagyon csúnya hatásokra tekintettel, bár lehetett volna ezeket jobban is csinálni. Kínát elszigetelni már nehezen tartható vállalkozás. Ha pedig azt látnánk, hogy a járvány pl. tízszer nagyobb a kínai adatokból vélelmezettnél, a CFR pedig alacsonyabb (bár sokkal alacsonyabb nem lehet, mivel a kínai adatok a halottak számát sem tükrözik pontosan, nem csak a fertőzöttekét), akkor mindez relativizálódik valamelyest. Érdekes figyelni ebből a szempontból külön a nem-kínai esetek CFR-jét. Egyelőre az egyetlen fülöp-szigeteki haláleset van csak. Más szempontból nézve a dolgokat: ott van viszont a folyamatosan keletkező új mutációk jelentősége is, ami a járvány mitigációs megközelítése ellen szól — akár egy virulensebb kórokozó is megjelenhet közben, miközben a jelenlegi ellen sincs vakcina. Több információ kell. Lassan érdemes lehet akár szúrópróbaszerű vizsgálatokat csinálni egyes "fertőzöttekkel ismert kontaktnak ki nem tett, ám a kontakt lehetőségének kitett" populációk esetleges érintettségének elemzése végett, például Japánban és Szingapúrban.

Frissítés: 2020. február 9-én: ebből a Dr. Peng Zhiyonggal készült interjúból is világosan kiderül, hogy nagyon sok ember nem jut be kórházakba a legsúlyosabban érintett helyeken, így pl. Wuhanban — a hivatalos kínai adatok tehát minden bizonnyal alulmérik a fertőzöttek és a halottak számát is. (Dr. Peng Zhiyong ennek a klinikai tanulmánynak az egyik társszerzője.)

Ugyancsak az imént említett interjúból... A kínai egészségügyben csak január 22. óta finanszírozzák a koronavírus-kezelés költségeit államilag; a kínai úgynevezett kommunista rendszerben ténylegesen a kapitalista darwinizmus szabályai érvényesülnek, és minden fizetős. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődéséhez hozzájárul, hogy a szegény háztartások 44%-a szenved a betegség(ek)hez köthető eladósodástól. Ez annak ellenére is így van, hogy az elmúlt két évtizedben sokat haladtak a népesség teljes egészségbiztosítási lefedettsége felé, de még így is jelentős tételeket kell állnia a lakosságnak zsebből — többet, mint az Egyesült Államokban, ami nem kis szó. A Dr. Peng Zhiyonggal készült interjúban az orvos említ egy esetet, ahol egy terhes asszony kezelésére már 39 ezer dollárt elköltött a család, amikor kifogytak a pénzből (addigra mindenkitől kértek kölcsönt, akitől lehetett). A kórházban extrakorporális membránoxigenátorral ("Ecmo") kezelték az ARDS-ét, és bár súlyos állapotban volt, azért voltak esélyek a gyógyulására. A kezelést azonban nem tudták tovább fizetni, és abba kellett hagyni egy nappal az említett január 22-i döntés előtt. Az asszony ezek után meghalt.

Újabb dokumentált eset (a második), ahol úgy hunyt el valaki, hogy nem diagnosztizálták. Wenjun Wang nagybátyja egy karanténlétesítményt keresett fel súlyos állapotban, azt gondolva, hogy ott kórházi ellátást kaphat (a kórházakba csak nagy szerencsével lehet bejutni). Végül csak egy hideg vacsorát kapott egy fűtetlen helyiségben, és másnap reggelre meghalt.

És még egy ilyen eset, a harmadik. Az ebben a cikkben említett Zhang nagypapa, aki eleve tüdőráktól szenvedett, nem jutott el a hivatalos, teszteredményen alapuló diagnózisig, miután megkapta a fertőzést — amit más családtagjainál viszont később aztán kimutattak.

Frissítés 2020. február 10-én: az egyik legfontosabb cikk az utóbbi hétről (New York Times). A járvány többszörös alulmérése annyira egyértelmű most már, hogy változtatni kell a betegség diagnosztizálásán, és ez Hubei tartományban elkezdődött. Elég lesz az üvegőrlemény-homályfoltokat mutató mellkasi CT, hogy valaki például elkülönítőbe kerüljön és megfelelő kezelést kapjon. Eddig még az sem volt elég ehhez. A járvány méretének mérése szempontjából itt két dolog figyelemre méltó: (1) a pozitív mellkasi CT-vel még nem regisztrálódik "confirmed" esetként valaki, csak az olykor fals negatívat produkáló polimeráz láncreakciós teszt után (annak pozitív eredménye esetén), tehát ez a közölt hivatalos összesített adatokon nem változtat egyhamar; (2) az enyhébb tüneteket mutatókkal (ha lesz belőlük súlyosabb eset, ha nem) pedig senki nem foglalkozik, sem számolás tekintetében, sem máshogyan.

Wang Jing nővér (Wuhan Union Hospital Western Campus) ebben a cikkben megerősíti, hogy sok súlyos tünetekkel jelentkező embert kellett hazaküldeniük tesztelés és ellátás nélkül.

A diagnosztizálással kapcsolatban egyébként van mit átgondolni itthon is. Hubei (magyar átírásban Hupej) tartomány mellett valójában már Kína más részei is bőven érintettek, tessék körülnézni. A konkrét, a link mentén elérhető cikkben leírt esetet illetően viszont úgy tűnik, hogy az érintett hölgynek (aki fizetett volna, hogy itthon leteszteljék, de aztán ez mégsem történt meg) nem volt hőemelkedése, mert többször is mérték a testhőmérsékletét, Kínában is és Ferihegyen is, és ez a fertőzöttség feltételezése ellen szól. Nem tisztem megítélni, de talán még így is okosabb lett volna letesztelni, hiszen tudunk aszimptomatikus lefolyású esetekről a világban (másfelől meg akkor kevesebb figyelmet kapott volna ez az egész ügy).

Egy, csak látszólag nem ide tartozó megjegyzés: a fenti New York Times cikket úgy tudtam elolvasni előfizetés híján, hogy megnyílás után azonnal mentettem (egy másodpercen belül), mielőtt blokkolnák előttem. Ha közben a You Tube (meglehetősen balga módon kivitelezve ezt) őrködik a diskurzus erkölcsi tisztasága felett, és demonetizálja a járvánnyal színvonalasan foglalkozó vloggereket (bezzeg az oltáselleneseket vadásznák le ilyen eltökéltséggel), talán a fizetős napilapok is elérhetővé tehetnék a járvánnyal kapcsolatos tartalmakat. Ennek iszonyatosan nagy jelentősége lehet még — élet-halál, ez úgy értendő.

Egyebek. Ez a cikk kitér arra, hogy a 2018-ban kezdődött afrikai sertéspestis-járvány (African Swine Fever Virus, ASFV) miatt megdrágult sertéshús már a járvány előtt is mennyivel drágította az életet a kínálati hiányok miatt.

Közben elgondolkodtam azon, mekkora lehet a jelentősége az ACE2-es molekuláris receptoroknak a kínai légszennyezettséghez kapcsolódóan (amit, mármint a légszennyezettséget, magam is személyesen megtapasztalhattam odakinn). Úgy tűnik, hogy a finompornak való kitettség és az ACE2-es receptorok kifejeződése között lehet kapcsolat, és ez a jelenlegi járvány kontextusában is figyelemre méltó, pl. a kínai mortalitás szempontjából, tekintve hogy a 2019-nCoV az említett receptorokat veszi célba a sejtekbe való bejutáshoz. Légszennyezettség pedig máshol is van, nem csak Kínában, természetesen — van az például Budapesten is. Mindenesetre ennek lehet esetleg szerepe abban, ha a kínai és a nem-kínai esetek összehasonlításából végül rosszabb kínai CFR (case-fatality rate) jön ki. Ami biztosan nem segít jelenleg Kínában, és nem segítene másutt sem, az a járvány léptéke: egy-egy esetet kezelni és a kapcsolatait lekövetni nem ugyanaz a kihívás, mint amikor sokmilliós városokban megtelnek a kórházak.

Frissítés 2020. február 11-én: A SARS-féle Amoy Gardens-klaszter megismétlődhetett a mostani járványnál is, úgy tűnik, és él a gyanú, miszerint a vírus valahogyan a csöveken át is terjedt egy lakóépületen belül Hongkongban. Ezúttal egy lezáratlan végződésű csővezetéken keresztül — a vírus így tíz emelettel az eredeti fertőzött lakása alatt jutott el egy 62 éves asszonyig. Az épületet részlegesen evakuálták. (Kieg.: az Amoy Gardens-féle esetben a csövek az épületen kívül futottak, és mivel sérültek is voltak a tetejében... nem folyatom, akarom mondani: nem folytatom.)

A New York Times közben Indonéziáról cikkezik: "health experts have questioned why Indonesia has yet to report a case". Úgyhogy akkor officially health expert vagyok, aminek nagyon tudnék örülni más kontextusban, viszont itt inkább csak a nyilvánvalóra való rákérdezésről van szó (bár regressziós modellt is csináltam hozzá fentebb, hogy módszeres legyek).

Diagnosztizálási módszerekkel kapcsolatban egy rendezvényen tegnap volt lehetőségem kérdezni dr. Kis Zoltán virológust a polimeráz láncreakciós tesztekről, és elmondta, hogy double-checking mechanizmusként a vírus két különböző génjére is elvégzik a tesztet (így kisebb a fals pozitívok és a fals negatívok esélye). Íme, amerikai példa arra, hogy ennek van jelentősége.

Itt pedig elgondolkodtató adatok Wuhanból: leállt ipar mellett megnövekedett kéndioxid a levegőben. Sokat égetnek? Bármit is égetnek (lehet az például HazMat, amilyen egy ilyen járványnál pl. a levetett orvosi felszerelés), ez egyszerű légszennyezésként is veszélyes.

A kínai légitársaságok közben határozatlan időre szóló fizetés nélküli szabadságra helyezték a külföldi pilótáikat. A British Airways pedig április 1-ig törölte az összes pekingi és sanghaji járatát.

Részletes epidemiológiai információk Szingapúrból, sima sajtócikkben — ennyire transzparensen is lehet csinálni ezt a tájékoztatás nevű sportot.

A Nemzetközi Vírusrendszertani Bizottság nevet adott az új koronavírusnak, amely immár nem "új koronavírus", hanem SARS-CoV-2, az általa okozott betegség pedig a WHO elnevezésével Covid-19 (mint Corona Virus Disease 2019).

2020. február 12.: kötelező olvasmány — telefonbeszélgetésről készült jegyzetek, befektetők beszélgetnek dr. John Nichollsszal (University of Hong Kong), aki prognózist ad nekik. Nicholls számít az időjárás (melegebb idő, több napsütés) hatására és a megváltozott társadalmi magatartásra is (jobb kézhigiéné, kevesebb arcon köhögés) a járvány lassulása és a szerinte várható tavaszi-nyári kiégése tekintetében. Kínán, sőt Hubei tartományon kívül alacsonyabb mortalitást látunk, és ennek ő már egyértelműen jelentőséget tulajdonít. Figyelemre méltó, hogy szerinte a cseppfertőzés és a székleten keresztüli terjedés számítanak elsősorban, és ezért — mint arra már fentebb is utaltam — az általában is fontos kézhigiéné a mosdóhasználat kapcsán még jelentősebb lehet. Kieg. február 22-én: Nicholls tévedett egy rakás dologban, ez most már egyértelmű.

Ez pedig egy hasonlóan figyelemre méltó cikk a tesztelés nehézségeiről. Az Egyesült Államokban a CDC február 5. óta 200 tesztkitet szállított le ottani laboroknak, ami a cikk szerint legfeljebb 200x800=max.160000 teszt elvégzéséhez szükséges. Egy embernél kellhet több teszt is, tehát a 160000 valamilyen töredékével érdemes számolni a kapacitás megítélésében. Kínában pedig 40 ezernél több súlyos eset volt/van eddig, úgyhogy el lehet képzelni, mennyire életszerűtlen lett volna valakit egy kis köhögés miatt tesztelgetni az ottani körülmények között. Jut eszembe, Japán sem állt neki egy lendülettel végigtesztelni a Diamond Princess hajó minden utasát. Kieg.: itt a vírus génjeit célzó PCR-tesztekről van szó. A cikk ír az antitest-vizsgálatokról is, ami egyelőre a jövő zenéje, de fontos lehet majd több szempontból is.

A turistahajókról járványügyi szempontból.

A 2019-nCoV elkeresztelése SARS-CoV-2-re Tajvanon ellenállást váltott ki, és ők ragaszkodnak az általuk eddig használt "wuhani vírus" terminushoz. Érdemes emlékezni rá, hogy a Népköztársaság a szoros másik oldalán Tajvannak még a WHO-val való együttműködését sem támogatja igazán, és hogy a napokban az egyik szokásos "szuverenitásvédelmező" gyakorlatuk során körberepülték Tajvan szigetét a bombázóikkal, csak hogy senki ne gondolja, hogy egy járvány miatt ilyesmire majd nem jut idő és energia ("szuverenitásvédelmező" = mandarinul értsd: Tajvan szigetét is szuverén területükként demonstráló módon a szigetet körbekerülő).

Egy jó interjú Jonathan Epsteinnel, aki kollégáival annak idején izolálta a SARS-CoV vírust denevérekben. Találtak később olyan, denevér által hordozott koronavírust is, amely 96%-ban egyezett a most keringő SARS-CoV-2-vel. Beszél a Huanan Seafood Market epidemiológiai jelentőségéről is a mostani járvány esetében.

Fertőzött Londonban — nem helyi terjedési láncolat, közvetlenül Kínából importálta a vírust.

Lehetséges eset Temesváron: egy olyan orvosasszisztens nő, aki részt vett koronavírusos fertőzöttek kezelésében Münchenben, és itthon volt látogatóban, amikor beteg lett. Influenzateszt negatív, koronavírusra teszt folyamatban. Egy videótudósítás itt látható. Hát igen, az egészségügyi migrációt is be kell faktorálni a modellekbe, az az eredménytől függetlenül tanulság elemzési szempontból. Frissítés: a kissé sietősen végzettnek tűnő teszt eredménye negatív lett. Tekintettel a sok fals negatívra világszerte, én itt őszintén szólva nem vagyok 100%-ig meggyőzve. Ez a beteg myalgiás volt (izomfájásai voltak), köhögött, és láza volt, influenzája pedig nem, ami persze hagy még néhány száz lehetséges, szóba jöhető kórokozót, de az ő történetével azért elgondolkodtató az eset. Ez a szakfolyóirat-cikk 5/167 esetben talált negatív PCR-tesztet (ami után későbbi teszt pozitív eredményt hozott), pedig az érintett betegek mellkasi CT-je egyből mutatta a GGO-foltokat (ground glass opacity), amelyekről fentebb már beszéltünk. Kieg.: itt pedig azt lehet olvasni, hogy az amerikai CDC azért utasította vissza Wuhanból evakuáltak egy csoportjánál az emberek végigtesztelését, mert a túl korai (pl. tünetek jelentkezése előtti) teszteket most már megbízhatatlannak tartják...

Frissítés 2020. február 13-án: Kína megváltoztatta a diagnosztikai követelményeket, ahogy ezt már fentebb is jeleztem, és ez mára jelent meg a hivatalos adatokban, sokkolva azokat, akik ezekre a hivatalos adatokra túlzottan rá vannak kattanva (ahelyett, hogy pusztán vonatkoztatási pontként néznék azokat). Az új jelentett esetek fele már a mellkasi CT-eredmények alapján regisztrálódott. Ami figyelemre méltóbb: a ma jelentett új halálesetek felét is az új kritériumok szerint vonták be a számításba. Kérdés: ezek szerint (azonos arányokat feltételezve, tehát lényegében még egyszer ugyanannyi halottal kalkulálva) tegnapig bezárólag kb. ezer halálesetet nem számoltak eddig a hiányzó pozitív PCR-teszt miatt? Vagy ma jelentették az összes eddigi olyan esetet, ahol vélelmezik a koronavírus-fertőzést az újragondolás nyomán? Nem mindegy...

Figyelemre méltó reakciók a jövőbe tekintve:

• Nagy-Britannia. Chris Whitty tisztifőorvos: "If we are going to get an outbreak here in the UK - and this is an if not a when - then putting it back in time, into the summer period away from the winter pressures on the NHS, buying us a bit more time to understand the virus better, possibly having some seasonal advantage, is a big advantage."
• Szingapúr. Lee Hsien Loong miniszterelnök (még február 10-én). "First, the new virus is more infectious than SARS. Therefore, it’s harder to stop it from spreading. Second, the new virus is much less dangerous than SARS. (...) provided the fatality rate stays low like flu, we should shift our approach. Encourage those who only have mild symptoms to see their family GP and rest at home, instead of going to the hospital. And let hospitals and health care workers focus on the most vulnerable patients — the elderly, young children and those with medical complications. We’re not at that point yet. It may or may not happen. But we’re thinking ahead and anticipating the next few steps. And I’m sharing these possibilities with you so that we’re all mentally prepared for what may come."

Részletes epidemiológiai információk Hongkongból. Szingapúr mellett ők is komoly leckét adnak transzparenciából.

Az első japán haláleset, egy nyolcvanvalahány éves hölgy az áldozat, február eleje óta volt beteg. Egy eltökélt hölgy mindenki ellen Oroszországban, szökésben a karanténból... és még egy orosz hölgy, egy másik.

A Diamond Princess hajón Japánban már kétszáz felett a fertőzöttek száma, és még egy járványügyi szakember is megfertőződött. A terjedés mechanizmusát itt megérteni szerintem kritikus jelentőségű lehet a járvány értelmezése szempontjából. Egyesek a légkondira gyanakszanak, én azt tippelném, hogy a légkondi a vécék használatával együtt lehet a megfejtés.

Következtetés 2020. február 13-án: ezen a ponton szünetet kell tartanunk, mert valami nagyon nem stimmel típusú pillanatot élünk át. A kínai helyzet (azon belül pedig a Hubei tartományi helyzet különösen) és a Kínán kívüli helyzet (látszólag?) annyira eltérnek egymástól, hogy arra nagyon érdekes lesz magyarázatot adni valahogyan, és muszáj is lesz majd. A mai japán halálesettel együtt eddig csak két áldozat Kínán kívül, és három a szárazföldi Kínán kívül a hongkongival együtt. Fentebb már utaltam néhány lehetséges tényezőre, de több információra és bizonyosságra lesz még szükség ebben az ügyben.

Frissítés 2020. február 14-én: 

1. Új anyagok a Lancetből. A totálisan nyilvánvaló óvatos körültipegése: vajh az autoritarianizmus jó-e járványok esetén? A héten voltam olyan rendezvényen, ahol feltették a kérdést, hogy "szerencsénk van-e azzal, hogy éppen Kínában van ez a járvány?" Hát, autoritarianizusban jól megy az emberek jobbra-balra tologatása, az már tuti, de két hónapig tarthat, míg felismerik, hogy esetleg valami másra is szükség lehet ezen kívül, például őszinte kommunikációra. A cikk is eljut eddig a konklúzióig. Ez itt pedig egy klinikai tanulmány kanadai esetről - végre Kínán kívüli esetről is van ilyen. Itt enyhe tudőgyulladás volt a fennforgás.

2. Az első színezett, nagy felbontású elektronmikroszkópos képek a SARS-CoV-2 vírusról.

3. Kína szolgáltatott pár adatot az egészségügyben dolgozók fertőzöttségéről: eddig hatan haltak meg, és 1716-an fertőződtek meg közülük.

4. A kínai gazdaság vesszőfutása. A GDP 60%-át KKV-k adják (kis és középvállalkozások), és ezeknek a kényszerű leállás nagy csapás. Megkérdezéses vizsgálat szerint 85%-uk számít csődre három hónap után, 90%-uk pedig hat hónap után, ha marad minden lebénulva.

5. Egy idézet David Fismantől, a Torontói Egyetem epidemiológusától, a megváltozott diagnosztikai követelmények miatt emelkedett kínai esetszám nyomán a jelenlegi számok megbízhatóságával kapcsolatban: "Fisman said that while the real numbers are likely to be somewhat higher than the official ones, most of the discrepancy probably involves mild cases." Elnézést, de nagy tisztelettel mást gondolok erről. Ha a súlyos esetek aránya olyan, mint sejtjük (20% körüli), akkor legalább több, mint 5x60000 fertőzés volt Kínában eddig (hiszen egy idő után kizárólag csak a súlyos eseteket számolták). De sokkal valószínűbb, hogy annál is több, mivel ha a Kínán kívüli eseteket nézem, ott a case-severe-case rate egyelőre a 20%-nál alacsonyabbnak tűnik.

Frissítés 2020. február 15-én: egy állítólagos wuhani forrás szerint az újrafertőződés is előfordul, és az ennek kitetteknél a betegség nagyobb valószínűséggel vezet szívelégtelenséghez. Az újrafertőződés lehetőségét dr. Zhang Qingyuan kínai egészségügyi funkcionárius is említette már, itt. Ha így van, az igen rossz hír. Ezek a koronavírusok ráadásul ronda és tartós hatással lehetnek még a felépült betegek egy részénél is, és ezzel ideje lesz most már egyre többet foglalkozni. Kezdetnek például lásd itt, és itt, és itt, a 2002-2003-as SARS-járvány betegeiről szóló tanulmányokban. Ezek a kezeléssel is összefüghetnek, például szteroidok használatával, lásd itt, és itt.

Ezt a videót már régebben meg akartam osztani. Nagyon jó értékelése, kiváló szakértők megkérdezésével a kínai kormányzás sajátosságainak a járvány szempontjából. Letolják a felelősséget az alsó szintre, ahonnét nem szeretnének rossz híreket hallani — a stabilitást (weiwen) fenn kell tartani. Amikor mégis beüt egy válság (törvényszerűen), akkor viszont legfelül magukhoz ragadják a kontrollt. Ez erős irányítást tesz ugyan lehetővé, de ettől még nem feltétlenül lesznek jól informáltak, ami a terepen zajló történéseket illeti. 

Az első franciaországi haláleset. 80 éves férfi Hubei tartományból, beutazóként került kórházba, január 25-én, ami elgondolkodtató. Mint már korábban is láttuk, a súlyosabb esetekben ez egy nagyon hosszan elhúzódó betegség.

Új, szerzői változatos klinikai tanulmány (n=1099, komoly; 1099 az után, hogy a vizsgálat köréből 222 embert, azaz 16,8%-ot kizártak pozitív PCR-teszt hiányában, pedig — mint alább látható lesz — még a radiológiai vizsgálat sem hoz mindenkinél jellegzetes eredményt, a PCR-tesztről pedig most már tudjuk, hogy igazán megbízhatóan csak a már betegek tüdejéből felköhögött váladéknál működik). Nem fejtem ki regényszerűen, csak írom az adatokat. Tünetek. Láz: 87,9%. Köhögés: 67,7%. Hasmenéses ritka. Üvegőrlemény-homályfoltok a tüdőben mellkasi CT-n 50%-nál.  Bármilyen abnormalitást (a GGO-kat is beleértve) a tüdőröntgen csak 14,7%-nál jelzett, miközben a mellkasi CT 76,4%-nál! (Ennyit számít a CT jobb képalkotóképessége az 1 centiméternél kisebb elváltozások és a rejtettebb területek tekintetében.) Csökkent limfociták: 82,1%. Csökkent trombociták: 36,2%. A legtöbb esetben emelkedett C-reaktív fehérje. Komplikációk között tüdőgyulladás (79,1%), ARDS (3,37%), sokk (1%). Egy n=62-es székletminta-vizsgálatnál 6,5%-nál mutatták ki a vírust, ami megint csak a székleten át történő transzmisszió lehetőségére utal (az egyéb ismert módok mellett). A nem-dohányzó státus csekély előnyt biztosít (nem-dohányzók a mintában: 85,4%; nem-dohányzók a súlyos esetek között: 77,9%). Az életkorról: idősebbek hátrányban, de még a 0-14 éves korcsoportban is előfordult súlyos eset. 15-49 év közöttiek voltak a minta 55,1%-a, a súlyos esetek 41,1%-a. 50-64 év között: 28,9%→31,3%. 65 év felett: 15,1%→27%. Összefüggés krónikus kondíciókkal: ilyen kondíció esetén 23,2%→37,6%; magas vérnyomásnál: 14,9%→23,7%; diabétesz: 7,4%→16,2%. Kezelésről adatok: intravénás antibiotikum (57,5%), oseltamivir (35,8%), oxigén (38%), gépi lélegeztetés (6,1%, ebből invazív módon 2,2%), szteroidok (18,6%), gombás légúti fertőzés ellen (2,7%), "Ecmo": 0,5%; intravénás immunoglobin: 13%.

Frissítés 2020. február 16-án:

1. A Westerdam turistahajó, melyet össze-vissza küldözgettek különböző országok (Japán, Tajvan, Guam, a Fülöp-szigetek és Thaiföld), akik nem akarták, hogy kikössön náluk, végül Kambodzsában köthetett ki pár napja (megtalálták a leginkább segélyfüggő országot a környéken). Hát, úgy tűnik, volt rajta fertőzött, és ez persze nem helyben derült ki, hanem Malájziában... A Diamond Princess hajón, Japánban eközben elérte az eredetileg a fedélzeten tartózkodottak 10%-át a fertőzöttség aránya, és egyes országok már elkezdték szervezni a saját állampolgárok hazaszállítását (karanténozás mellett).

2. Megnéztem az időjárást Szingapúrban: ma 28 fok van. Amellett pedig járvány. Ez valószínűtlenebbé teszi, hogy a tavasz vagy a nyár nagy "szezonális előnyt" jelentene a járvány kezelésében.

3. Az első tajvani haláleset, hatvanas éveit megért férfi, a terjedési láncolat esetében felderítetlen.

4. Újabb eset, a negyedik, amit találok (ebben a cikkben), ahol kiderül, hogy valaki úgy halt meg tüdőgyulladásban Kínában, ismert fertőzöttel a környezetében, hogy esetében nem került sor hivatalos diagnózisra. Az illető neve Lei Ruting, idős férfi Wuhanból. Ez a cikk pedig megerősíti, amit tudtunk: a február 12/13-i újragondolás előtt az orvosok a viszonylag enyhe tünetekkel jelentkezőknél inkább nem végezték el a PCR-tesztet, tehát csak a súlyos eseteket számolta a rendszer. (A cikkben leírt viszonylag enyhe eset érintettje úgy érezte, hogy meg fog halni.)

5. Az ötödik ilyen eset is megvan: Wang Xiangyou — karanténozták, de tesztelni nem tudták, így halt meg február elején. Képzeljük el, ha az eléggé zárt világnak mondható Kínából az angol nyelvű sajtóban ennyi ilyen esetre rá lehet találni a cikkekben, akkor mennyi lehet a valós szám. Fentebb közölt, konkrétumokra alapozott becslésem kb. ezer további haláleset a hivatalos adatokon túl — a felhalmozódó anekdotikus bizonyíték ezt erősíteni látszik.

6. Xu Zhangrun jogászprofesszor eltűnése a nyilvánosság elől azok után, hogy más kritikusokkal is megesett ez a héten. Karantén, csak "érdekes" módon az internethasználatra is vonatkozik?

7. Úgy néz ki, hogy az új koronavírus zoonózisának elképzelhető körülményeit illetően változik a helyzet. Ha minden igaz (?), két kínai kutató gondolt egyet, és megosztotta ezt a szerzői változatos tanulmányt a Research Gate-en. Ott már nem találtam meg, pedig a Google-találatok között kijön még a link, l. a screenshotot alább.

De a Scribden (még) fent van egy helyen (15:15-kor). Ennek fényében a "wuhani laboratórium elmélet" erőre kaphat. A wuhani járványügyi központnak (Wuhan Center for Disease Control and Prevention, 武汉市疾病预防控制中心) a feltöltött szöveg szerint van denevérekkel dolgozó létesítménye 280 méterre a Huanan Seafood Market piactól. Hogy a történet megerősítése hogyan alakul, arról frissítéseket közlök majd. (15:15)

Ehhez észrevételek (18:00):

• A kínai kutatók léteznek, de ez nem jelenti, hogy ők írták, ami megjelent. Ennyire nem féltek volna esetlegesen őket érő retorzióktól? Nehezen hihetőnek tűnik.
• A Google Maps nem jelzi a cikk által jelölt wuhani épületkomplexum rendeltetését.
• A sztori egyelőre csak a brit bulvármédiában futott egy kört (itt, itt és itt).
• A fenti Scribd-account a Zero Hedge-hez tartozik, nekik pedig az utóbbi időben elég rossz a hírük.
• A Zero Hedge pl. a koronavírus ügyben konspirációt kiáltók közé is beállt (már ez előtt a mai fejlemény előtt), és konkrétan emiatt tiltották le a Twitterről.
• A kvázi-tanulmányban leírt érv, miszerint a természetben élő denevérek nem férhettek a Wuhan közepén található piac közelébe, "tehát akkor" más magyarázatra van szükség, mindenképpen hibás: mint fentebb írtam már, a denevérektől nagy valószínűséggel egy köztes gazdán keresztül jutott el a vírus az emberekhez, és ezt a köztes gazdaállatot hozhatták be a piacra a természetből emberek, eladni. Amíg ezt nem tudja kizárni valaki (és nehéz elképzelni, hogyan tudná kizárni), addig nem lehet úgy továbbmenni az elemzésben, ahogy azt ez az ominózus szöveg teszi.

Következtetés 18:00-kor: ez így vagy egy ritka gonosz információs művelet valakitől (két komoly kínai kutató nevében követve el hamisítást, komoly globális közérdek kapcsán, kifejezetten a tudományos gondolatok áramlásába beférkőzve trójai falóként, bomlasztani), vagy nem (jelen állás szerint még nyilván nem lehet csak úgy kizárni ezt a lehetőséget sem, és feltételezem, hogy ez okoz fejtörést néhány szerkesztőségben jelen állás szerint). Alább követem majd a fejlemények alakulását ezzel kapcsolatban is.

Frissítés 2020. február 17-én: hajóügyi helyzet. Az eredeti úti célja helyett Kambodzsában kikötött Westerdam utasait sietősen próbálják nyomon követni az érintett országok hatóságai, mert félő, hogy a kambodzsai kikötés után szétszéledt 2200+ utas lesz a fertőzés globális szétterjedésének a forrása, miután tegnap találtak közülük egy fertőzöttet Malájziában.

Új képek a SARS-CoV-2-es koronavírusról.

Egy apró és halálos hír Japánból: "On Monday, the outbreak forced a hospital near Tokyo to stop accepting new patients, and raised the possibility of a scaled back Tokyo Marathon next month." Mint arra hetekkel ez előtt utaltam a G7-re írt cikkemben, nem csak Kínában tudja felzabálni a kórházi kapacitásokat ez a járvány.

Képzeljük el, mekkora a probléma Kínában, ha jelenleg készpénzt vonnak ki a forgalomból a leginkább érintett területeken, hogy fertőtlenítsék vagy akár meg is semmisítsék azt.

Elemzés a gazdasági hatásokról, és a globális ellátási láncokon keresztüli kitettségről. Az elsődlegesen érintett tartományokban 51 ezer nem-kínai vállalatnak vannak kiemelt beszállítói, 5 milliónak pedig másodvonalbeli beszállítói. Az ugyanitt leányvállalatokkal rendelkező vállalatoknak 49 ezer helyi érdekeltsége van (a cégközpontok 49%-ban Hongkongban, a többin — mások mellett — az Egyesült Államok, Japán és Németország osztoznak, ebben a sorrendben).

Egy nyilvánosságra hozott beszédben Xi Jinping arra utal, hogy már január 7-én adott ki utasításokat a járvány kezelésére vonatkozóan... amikor a népnek még nem volt szabad tudnia.

Frissítés 2020. február 18-án: Kambodzsa borzalmasan hülye vezetője, Hun Sen a testőrei révén mindenkivel levetette a maszkot, aki így érkezett néhány napja a befutó Westerdam turistahajó elé. Már korábban is utaltunk rá, hogy ő a maszkviselést pánikkeltésnek tartja — majd addig, amíg baja nem lesz belőle. Amúgy nem kell a maszk szerepét eltúlozni, nem garancia az semmire, de a "nincs itt semmi aggódnivaló" és a "pánik" között azért létezik értelmesebb hozzáállás is a járvány fenyegetéséhez. Nem olyan rossz viszont a helyzet az utasok szétáramlása terén: eddig "csak" 409-en hagyták el Kambodzsát (közülük került elő egy fertőzött Malájziában); a többi utas még Phnom Penhben van, vagy másutt az országban. Hun Sen városnéző túrákat szerveztet nekik, ő nem aggódik, ezt már tudjuk. Mondjuk megjegyezném ezen a ponton, hogy érdekes lesz látni, ha nincs más fertőzött a Westerdam utasai között, mert abból még az is kijöhet, hogy Kambodzsában csendes járvány van. A regressziós modellem, amiről jóval fentebb írtam, még február 4-én, éppenséggel ezt jelezte akkor előre...

Az azóta állami elzárás alatt álló Xu Zhangrun jogászprofesszor kiváló összegzése a koronavírus által felszínre hozott kínai kormányzási válságról: "The end result of His style of rulership is, as commentators on the Internet have widely remarked of late, that although “Major Tasks Can Be Accomplished by Concentrating Power”, in times of crisis the reality is that “Major Mishaps Are Also Generated by Overly Concentrated Power.” The coronavirus epidemic is a clear demonstration of this." Kötelező olvasmány!

Karantén Kínán kívül. Vietnámban, Son Loi (Sơn Lôi) településen, Hanoi közelében, kb. 10 ezer főt érint, az átkelő járműveket fertőtlenítővel permetezik. Hat fertőzött ismert innen. Nehéz máshogyan értelmezni: Vietnámban is helyi járvány van.

Frissítés 2020. február 19-én: ebben a cikkben olyan dolgok vannak, amiktől tényleg csak hüledezni tud az ember. A Diamond Princess hajó fedélzetén Kentaro Iwata japán epidemiológus szerint (aki maga is járt ott rövid időre felmérni a terepet) kaotikusak voltak a karanténhoz kapcsolódó intézkedések. Volt valamiféle kísérlet a hajón fertőzésmentes zöld zónák és érintett piros zónák megkülönböztetésére, de amúgy mindenki fel-alá grasszált ezek között, mint ahogy teszi azt Dustin Hoffman a Vírus című filmben, amikor az izolált kórházi részlegből áttrappol fullos védőruhában egy másik osztályra, hogy megnézze, terjedhetett-e a légkondin át a fertőzés. Hollywood nem is áll olyan távol a valóságtól... És akkor még nem ejtettem szót a japán járványügyi tisztviselőkről: tartják magukat makacsul ahhoz a nonszensz állításhoz, hogy fertőzések a karantén alatt nem történtek (tehát ezek szerint mindenki korábban kapta volna meg, még február 3. előtt), és még azt is elmondták, hogy "fals negatív tesztekre vonatkozóan nincs bizonyíték". Az emberi hülyeség nélkül a vírus esélyei azért rosszabbak volnának. By the way, ebből a Guardian-féle frissítésből kiderül, hogy a megfelelő angoltudás hiánya hagyott kételyt egyesekben a fertőzött státusukat illetően. Azért legalább ezeket a dolgokat egyértelműen el kellene tudni mondani az érintetteknek. Itt egy másik kritikus cikk is. Egy harmadikból pedig, amit itt nem tudok linkelni, kiderül, hogy dr. Kentaro Iwata önkéntesen a családjától is elkülönítette magát közben, mert a hajón "félelmetesnek" találta a helyzetet (pedig dolgozott korábban ebolával, SARS-szal stb.). A hajón látott embereket védőkesztyűben enni a szendvicsüket, vagy például orvost, aki bármilyen védőfelszerelés nélkül kezelt lázas beteget. Mikor szólt a problémákról, kitették a szűrét a csapatból :(

A Kambodzsában kikötött Westerdam hajó utasai közül sokan már otthon vannak. Egyikük a hátizsákjával indult el haza Phnom Penhből, a bőröndje nélkül, hogy nehogy megállítsák a szálloda (Sokha Hotel, Phnom Penh) bejáratánál az ott posztoló emberek, akik egyébként rendre a szálloda elhagyása ellen figyelmeztették a hajó ott elhelyezett utasait. Egy házaspár pedig — már otthon, Nevadában — arról panaszkodik, hogy mennyire túl van lihegve a hazajövetelük ügye, "mikor pedig az influenza sokkal több embert öl meg". Ez úton gratulálunk az embereket ez ügyben sikeresen félretájékoztatóknak — ez a kis butaság mostanra szépen beette magát sokak gondolkodásába. Összegzésképen hogyan mondjam szebben: sem Japánnak, sem Kambodzsának nem sikerült jól kezelnie a helyzetet. Nyilván érthető, hogy nem akartak extra terheket magukra venni (Japán esetében az azonnali partra engedéssel és szárazföldi karanténezéssel; Kambodzsa esetében az utasok valódi karanténezésével), de csak egy rövidlátó szemlélettel tűnhet elfogadhatónak. Hosszú távon mind a két hajó utasaiból globálisan szóródó hordozók kerülhetnek ki végeredményben.

Hongkongban a helyzet nyugtalan. Vannak új, helyi fertőzések, és újabb haláleset is (a második): egy hetvenéves, krónikus beteg férfi.

Még február 8-án javasoltam, hogy legyenek szúrópróbaszerű vizsgálatok is egyes elvben nem kitett és mégis lehetséges fertőzöttek tesztelésére, tekintettel a csendes járványok nagy valószínűségére: az Egyesült Államokban ezt meg fogják csinálni most öt nagyvárosban, "influenzaszerű tünetek + negatív influenzateszt" kombináció esetén. 

Adalékok a kínai "wet marketek" (fentebbi fordításomban: frissárupiacok) hatteréről. Előkerül az érv, hogy nem lenne jó becsukni ezeket, mert (1) megélhetési forrást venne el vidéki népességtől, (2) egészséges (?) élelmek hozzáférhetőségét csökkentené a városi népességközpontokban, (3) feketepiac lépne a becsukott vásár helyébe. Ami a harmadik érvet illeti: ezek szerint a kínaiak tüsszentéseit követő mesterséges intelligencia nem alkalmas a fekete vadpiacok felderítésére? Meglehet, de ez akkor szolgáljon tanulsággal... Közben ebbe a cikkbe még csak beleolvastam, de igazi ínyencségnek ígérkezik. És akkor már csapjuk oda mellé ezt a másik cikket is. 

Zárásképpen pedig egy meglepő fordulat: két haláleset Iránban, ahol eddig nem jelentettek fertőzöttet. Ez igen rossz hír.

Frissítés 2020. február 20án: Kínában tegnapelőtt kereken 100 halottat jelentettek, mára pedig több mint ezerháromszázzal csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzések száma. Rohamosan javul a helyzet az adatok szerint. Mi lehetne ezzel a probléma?

Japánban ketten meghaltak a Diamond Princess utasai közül, nyolcvanas éveikben járó japán férfi és nő a két áldozat.

Készül közben egy Xi Jinping-látogatás Japánban (áprilisra), és az erről író cikkben említik, hogy Japán is küldött egészségügyi segélyt Kínába (maszkokat és védőruhákat).

A dél-koreai Daegu városában is otthon maradásra szólították fel a lakosokat a fertőzések egy friss klasztere miatt. Szóval helyi járvány van mostanra Szingapúrban, Kínában, Hongkongban, Tajvanon, Dél-Koreában, Japánban és gyakorlatilag egyértelműen Iránban is.

Az olykor előforduló újrafertőződésekről, és hogy ezek miért rosszabbak adott esetben: egy tavaly decemberben online előzetesként megjelent tanulmány alapján úgy tűnik, a koronavírusoknál is működhet az antitest-dependens fertőződés-fokozás (Antibody-Dependent Enhancement, ADE); a pontos molekuláris alapok ismeretlenek. Kriogén elekronmikorszkóppal feltérképezték közben a SARS-CoV-2 egyik koronafehérjéjét, aminek nagy jelentősége van több szempontból is. Az előbbi hír a kettő közül komplikálja a vakcinafejlesztést, az utóbbi segíti.

A kínai Baidun közben megtaláltam a wuhani járványügy egy létesítményét két-háromszáz méterre (légvonalban) a Huanan piactól — elképzelhető, hogy Botao Xiao és Lei Xiao kínai kutatók (ha tényleg ők voltak, amit nem tudunk biztosan) erre utaltak általam fentebb linkelt anyagukban, ami azóta eltűnt a Research Gate-ről. Lásd a képen alább. Ebből önmagában semmi nem derül ki, de érdekes egybeesés a piac és a létesítmény közelsége. (Kieg.: a laboratóriumi balesetre vonatkozó elméletek egy része másik intézményre, a Wuhani Virológiai Intézetre koncentrál, és az ott denevérvírusokból legitim kutatások részeként létrehozott kimérákra. Annak az intézetnek a létesítménye viszont messzebb van a Huanan piactól, tehát ezeket az elméleteket külön érdemes kezelni jelen tudásunk alapján.)

Más. Ez a videó jól bemutatja, mennyire alulmérték a fertőzöttség szintjét az elején, amikor ennek kritikus jelentősége volt, a wuhani és Hubei tartományi hatóságok. Már január 12-én 1723 esetet lehetett volna regisztrálni az Imperial College London kutatóinak modellje szerint, többek között az addigra exportált esetek számát tekintve.

Az első dél-koreai haláleset: 63 éves férfi, 20 éve volt ágyhoz kötve.

Társadalmi hatások. WC-papír-rablás (felvásárlások miatt) Hongkongban, Ukrajnában (Poltava régió) útblokád Kínából evakuáltak elhelyezése ellen a környéken.

Hogy jó hír is legyen, a járványtól tartó emberek megváltozott hozzáállásával nem tud olyan gyorsan terjedni az influenza; 60%-kal eshetett vissza a megbetegedések száma Japánban az előző évhez képest.

Utolsó mára. Egy, a New England Journal of Medicine-hez beküldött levélben közölt adatok szerint az orrtörlet akár még pontosabb is lehet a koronavírus jelenlétének PCR-teszt általi kimutatásához, mint a toroktörlet.

Frissítés 2020. február 21-én: Dél-Koreában egy kicsit elharapódzott a helyzet, rengeteg új eset tegnap és ma — ebben egy biológiai szuperterjesztő is szerepet játszott, aki nagy részét megfertőzte azoknak, akikkel kapcsolatba került, a dél-koreai Tanúságtétel Imaházának gyülekezetében.

Valami gond van az amerikai CDC tesztkitjeivel, és emiatt gondok vannak az országos megfigyelőhálózat kiépítésével az Egyesült Államokban, én pedig hozzáteszem, hogy érdekes lenne tudni, Kínába is problémás tesztkiteket küldtek-e, mert az akkor ott is komplikációk forrása lehet. Abból, ami a cikkben van, úgy tűnik, hogy csak részleges problémáról van szó: az egyik, a DNS-multiplikációhoz szükséges reagensről). Kieg.: 30 országba ment a hibás tesztkitekből. Yay. Akarom mondani, jaj :(

Lett villámgyorsan egy olasz WTF-klaszter az iráni mellé, Lombardiában, az eredete egy olyan férfi, aki találkozott valakivel, aki nemrég tért vissza Kínából, de negatívan tesztelt (ami nem feltétlenül jelenti, hogy negatív). 16 eset a nap végére. Az iráni WTF-klaszter is nő, már négy halottjuk van, és ez az outbreak átterjedt közben Libanonra is, oda az iráni Komból (Qom) visszatért 45 éves nő révén. A kontinentális Kínán kívülről összegzés: 4 iráni, 2 dél-koreai, 2 hongkongi, 1 franciaországi, 1 fülöp-szigeteki, 1 tajvani, 3 japáni halott ("japáni", mert utóbbiak közül kettő a Diamond Princess hajó utasai közül való).

Tegnap utaltam rá, hogy a kínai adatok megint rossznak tűnnek... nem túl megdöbbentő módon ezek után ki is derült, hogy megint variálnak a diagnosztikára vonatkozó irányelvekkel, és újra "szigorították" az esetek azonosítását. Nyilván nem tetszettek nekik eléggé a mellkasi CT alapján közölhető adatok, hát csináltak maguknak szebb adatokat. Hiszen így a valóság is sokkal szebb. Közben egyes tartományi börtönökről kiderült, hogy ott tulajdonképpen akármennyien megfertőződhettek és meghalhattak egészen eddig (Hubei, Zhejiang és Shandong tartományban). A jogállamiság hasznos dolog, sajnos meglátszik a hiánya. Eközben: "Meanwhile in Beijing, 36 people at Fuxing hospital have tested positive for the virus ... The hospital had already been partly under lockdown after cases there were confirmed earlier this month" — ez Pekingben van, miközben egyesek még mindig Hubei tartományra vannak fixálódva, és azt hiszik, hogy csak onnét érkezőknél kellhet tesztelni.

Közben hírek arról ebben a cikkben (ami nyilván sejthető volt eddig is), hogy pl. HIV-fertőzötteknek egyre nehezebb hozzáférniük a gyógyszereikhez, amelyeket mellesleg mások kezelésére használnak jelenleg a járvány elleni nagy "népi háborúban". Nyilván nem segít a gondjaik komolyan vételében az a médiadiskurzus sem, miszerint "ez a járvány főként csak az idősekre és az eleve betegekre veszélyes" (amikor ezt olvasom, szinte látom magam előtt a megkönnyebbülten legyintő újságírót). Pedig — túl azon, hogy az idősekre és a betegekre nem úgy kellene tekinteni, mintha nem számítanának — amúgy még egy 29 éves orvos is meg tud halni ebben a betegségben, mint a mai hírek mutatják.

Frissítés 2020. február 22-én: ennyire aszimptomatikus tud lenni a SARS-CoV-2-es fertőzés. Egy kínai nő Wuhanból öt rokonának is átadta egy másik városban (Anyangban, Henan tartományban), mindegyiküknél tüdőgyulladás alakult ki, nála viszont nem jelentkezett semmilyen tünet, és a PCR-tesztje is rendre negatív lett. Ezt a terjedési láncolatot nem lehet megállítani — legfeljebb csodával.

Az első halott Olaszországban: 78 éves olasz férfi Padua közeléből, és egy újabb haláleset Iránban, ahol a komi klaszter tűnik meghatározónak. A tegnapi libanoni eset után Kanadába is exportáltak egyet, és ha ennyi esetet tudnak exportálni, akkor egészen biztosan rengeteg ismeretlen esetük van. Kieg.: a második haláleset Olaszországban, 75 éves nő Lombardiából. Ez így már 17 haláleset a kontinentális Kínán kívül. És nagyon sok a súlyos eset Olaszországban, átlagon felül a másutt látottakhoz képest, jelen állás szerint.

Újra kórházba került fertőzöttek Kínában, azok után, hogy korábban gyógyultnak nyilvánították őket. ADE? Antigéndrift? Vagy csak elsiették a kórházi elbocsátást?

Vietnam: nem jelentenek új esetet, de zárva tartják az iskolákat Ho Chi Minh Városban. Tényleg ennyire nehéz őszintének lenni?

Következtetés 2020. február 22-én: az olasz tudósításokat hallgatva egy mondat jelentősége lassan kristályosodott ki bennem. "A fertőzötteknek nincs ismert kapcsolata Kínával." Emberek! Itt már rég nem csak Kínával érdemes kapcsolatot keresni. Rá kell kérdezni Japánra, Dél-Koreára, Vietnámra, Kambodzsára (ahol a Westerdam hajó kikötött), Iránra (és, ha nem Olaszországban vagyunk, akkor Olaszországra is). Rá kellhet kérdezni a 0 esetet jelentő Indonéziára. És másokra is. Az elmúlt hetek utazásaira általában. Döbbenetes nézni, hogy az emberiség ennyire képtelen felfogni, hogy egy pandémia kihívását csak globális léptékben gondolkodva lehet kezelni.

Frissítés 2020. február 23-án: van olyan, amikor az ember Donald Trumpnak kénytelen igazat adni. Trump szerint nem volt jó ötlet 14 fertőzött amerikait (a Diamond Princess hajóról) egészséges utasokkal együtt hazarepíteni az Egyesült Államokba, és nem volt jó ötlet, hogy ezt az ő jóváhagyása nélkül tették. Nézzük meg alaposan ezt a két dolgot. Fontos-e tudnia járványveszélyes időkben fertőzöttek hazaszállításának körülményeiről egy elnöknek? Igen. Okos volt-e a State Departmenttől, hogy egy szerintük "kellően elkülönített géprészben" fertőzötteket vittek haza egészséges utasokkal együtt egy interkontinentális járaton? Nem. A Diamond Princessen sem voltak megfelelően elkülönítve az utasok, a saját kabinjukban. A repülőn pedig egy kabin van, zárt levegőkeringetési rendszerrel. (Apró adalék, amit máshonnan hallottam még régebben: Trump állítólag utálja a kézfogás szokását, éppen a kórokozók terjesztésének lehetőségére tekintettel.)

Japánban pedig találtak már olyan fertőzöttet, akit a Diamond Princessről sikerült lenyűgöző nemtörődömséggel hazaküldeni, mondván, hogy egészséges, hiszen a) nem mutat tüneteket, vagy b) negatív PCR-tesztje van. Azt még megértem, hogy az összes utast hirtelen nem tudták volna hová tenni, de hogy a maradék karanténezéséről sem voltak képesek gondoskodni a már betegek elszállítása és a nem-japánok hazarepítése után, ez döbbenetes.

A velencei karnevál félbemarad.

Olaszországban közben olyasmi történt, amire nem számítottam volna: itt adódik a hatodik olyan haláleset, amely dokumentálható, és mégsem került be a hivatalos összesítésbe. Mint ebből a cikkből kiderül: "A postmortem performed on a 77-year-old woman in Lombardy on Saturday confirmed that she was also infected, but it is unclear if the virus caused her death. The woman is reported to have been recovering from pneumonia and had visited the emergency unit of a hospital in Codogno, near Lodi, a few hours after the first man confirmed to have contracted the disease, a 38-year-old, had passed through." Tehát tüdőgyulladása volt, és aztuán vírushordozóként halt meg. Persze vannak fekete hattyúk és kék jéghegyek, de azért ez így akkor is +1. A hivatalos számláló amúgy 3-at mutat, egy rákbeteg idős hölgy a harmadik áldozat.

Gyors körkép kontinentális Kínán kívülről. Irán: 8 halott; Dél-Korea: 6 halott; Olaszország: 3 halott; Hongkong: 2 halott; Franciaország, Japán, Tajvan, Fülöp-szigetek: 1-1 halott; a Diamond Princess hajóról: 3 halott. Σ = 26.

Ezt a válságot csak akkor lehet majd teljes egészében megérteni, ha a különböző vetületeit és vonatkozásait még sokáig tanulmányozza az ember, új információk kerülnek elő, megtörténhet ezek megfelelő korroborációja (megerősítése több, különböző forrásból), és elvarrhatók a szálak egy összességében életszerű történet összeállításának tekintetében. A G7-en Kasnyik Márton moderálásával felvett podcastünk menet közben született, még csütörtökön (január 9-én), mert ilyen elemzésekre is szükség van, de a fentieket közben nem árt észben tartani, és, amit aztán majd szükséges, revideálni kellhet.

Egy alapvető tézis már van — és emellett nagyon sok érv szól —, miszerint a válsághoz vezető katonai eszkalációs folyamatot a Hezbollah Brigádoknak (Kata'ib Hezbollah) a K-1-es légi támaszpont ellen 2019. december 27-én végrehajtott támadása indította el, mely egy amerikai állampolgár életét követelte (többeket pedig megsebesített). A továbbiakhoz azután szükség volt a következőkre:

• a K-1-nél történtekre adott amerikai válaszra (légi csapások december 29-én a Hezbollah Brigádok ellen iraki és szíriai területen),
• az amerikai válaszra adott iráni válaszra (erőszakos, ostromközeli tüntetés szervezése a Hezbollah Brigádok elesett tagjainak temetése után az amerikai nagykövetség ellen Bagdadban december 31-én),
• Trump döntésére Szolejmaní iráni tábornok likvidálásáról a rákövetkező napokban (amire végül január 3-án kora hajnalban került sor; megölték Szolejmaníval együtt Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Hezbollah Brigádok parancsnokát, és Szolejmaní vejét is, többek között — Jemenben pedig ugyanezen a napon állítólag megpróbálták likvidálni a Jeruzsálem Hadtest egy másik vezetőjét, Abu Reza Shahlait is, sikertelenül),
• és az alapvetően szimbólikus, egyelőre a deeszkalációhoz utat nyitó iráni válaszra a január 7-éről 8-ára virradó éjjel (Szolejmaní temetése után).

Hogy miként születtek amerikai és iráni oldalon a döntések, azt kell majd még — többek között — sokat feszegetni. Az "adok-kapok" képlet (tit for tat) ugyanis csak a folyamat jellegét írja le, és nem ad magyarázatot a konkrét cselekményekre, amelyekre sor került. Válaszokra válaszolgatni sokféleképpen lehet.

A Szolejmaní likvidálására vonatkozó amerikai döntés legvalószínűbb elbeszélése jelen állás szerint úgy fest, hogy bár Trump először megelégedett a Hezbollah Brigádok elleni visszavágással, az amerikai követségnél történteket követően a hadvezetés által felkínált opciók közül aztán mégis ezt választotta. A New York Times által közölt értesülések szerint a javaslat felterjesztői nem számítottak rá, hogy így dönt majd, és alapvetően ehhez képest sokkal jobbnak gondolt opciókat kínáltak a saját megítélésük szerint. Mint a podcastban is hallható lesz, ezzel kapcsolatban csak a megdöbbenésemet tudom kifejezni — döntéshozatali opciókat nem szokás így kialakítani. Lehet valami kevésbé jó valaki(k) szerint, de semmiképpen sem lehet rossznak gondolt opció. Itt a kiszivárogtató tehát vagy túlzott, vagy rendellenes, ami történt. Az pedig végképp ironikus, hogy Trump valójában nem feltétlenül a legveszélyesebb opciót választotta (síita mártírkultusz ide vagy oda), ugyanis ajánlották neki például iráni rakétaütegek és hajók támadását, ami érzésem szerint könnyebben és közvetlenebbül eszkalációhoz vezethetett volna. Abban, hogy Trump kész volt kemény lépésekre, valószínűleg szerepet játszott az 1979-1981-es iráni túszdráma számára éles emléke is — egyik első külpolitikai megnyilvánulása is ide kapcsolódik; számára a bagdadi követségnél történteknek különös jelentősége lehetett így. Amerikai részről ezek után aszimmetrikus válasz született, és ebben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy úgy ítélték meg, az irániak a Hezbollah Brigádok elleni akció nyomán nem fékezték, hanem fokozták az aktivitásukat Irakban.

Az iráni döntésekről nyilván sokkal nehezebb lesz valamiféle képet összerakni. Itt nincs Washington Post és New York Times helyi kiadásban, hogy 24 órán át bennfentes körökből érkező értesülésekkel és kiszivárogtatásokkal lássák el a nagyérdeműt. Alapvetően az a kérdés, hogy az irániak miért érezték úgy, hogy elkezdhetik az amerikaiak erőteljesebb zaklatását Irakban. Egy forrás szerint már október közepén határoztak arról (Szolejmaníval az élen), hogy fokozzák a támadásokat az amerikai célpontok ellen Irakban, részben az Irán elleni iraki hangulatra tekintettel. Nem hinném viszont, hogy egyetlen döntési pillanat volt — a támadások menetét és mértékét minden bizonnyal dinamikusan alakították, különböző tényezők hatására.

Néhány spekulatív megállapítás az iráni döntések/megközelítés lehetséges okairól:

(1) a Saudi Aramco elleni szeptemberi támadásuk után az Egyesült Államok nem hajtott végre semmilyen megtorlást, és ez a szaúdiakat konkrétan elgyámoltalanította egy kicsit Iránnal szemben, a teheráni vezetésre pedig értelemszerűen felbátorítólag hathatott;

(2) októberben Törökország mélyebbre benyomult Szíriában, miután az Egyesült Államok levette a kezét a kurdok ottani autonómiájáról, és ez Iránban talán azt a gondolatot hintette el, hogy Trump nem feltétlenül kész katonákat tartani hosszú távon a térségben;

(3) közben ugyenebben a hónapban Irakban komoly tüntetések kezdődtek, részben (egyéb kérdések mellett) az iráni befolyás ellen (!), amelyekre az iraki hatóságok az Irán által szponzorált milíciákkal együtt erőszakos választ adtak (kb. 500 halott) — Irán ennek nyomán valószínűleg félteni kezdte az iraki pozícióit;

(4) novemberben azután Iránban kezdődtek komoly tüntetések, részben a szankciók hatására kialakult gazdasági helyzet és egy jelentős üzemanyagár-emelés miatt — erre az irakihoz hasonlóan brutális válasz született (1000-1500 halott) — és ennek nyomán az iráni rezsim már egy picit otthon is szorongatva érezhette magát — az ilyesmi gyakran kockázatvállalóbbá teszi a nemzetközi politika szereplőit, pláne ha a külpolitikai konfrontáció legalább rövid távon mentesítheti is őket a belső nyomástól;

(5) mindeközben Izrael is bombázott saját döntése nyomán, saját érdekeiből következően iráni kötődésű célpontokat Kelet-Szíriában, az iraki-szíriai határnál, például 2019. december 8-án és 2020. január 10-én (tegnap) is — ott, ahol az Egyesült Államok is hajtott végre közben légi csapást 2019. december 29-én — ennek nem lenne szabad, hogy közvetlen jelentősége legyen az általunk tárgyalt folyamat szempontjából, viszont az iráni percepció, ha hihetünk a retorikájuknak, az, hogy az Egyesült Államok és Izrael mindent kéz a kézben csinál valamiféle csodálatosan szinergikus közös érdekérvényesítés részeként (jelentős tévedés), és ennélfogva lehet, hogy a Hezbollah Brigádokon keresztüli eszkaláció jelentőségét egyszerűen nem érzékelték, illetve hogy az ő értelmezésükben "a másik" (értsd, kb.: "Amerizrael") eszkalált — gyakorlatilag tehát Irán nem fogta fel, hogy a kapocs nem Izrael és az Egyesült Államok közötti valamiféle koalíciós műveleten, hanem a saját, ottani jelenlétükön keresztül van ezek között az esetek között;

(6) az imént említett iráni percepcióknak az is része lehetett, hogy ha egyszer Irán ellen az Egyesült Államok politikája a "maximális nyomásgyakorlás", akkor egy kis ellennyomás természetes része a játéknak — az amerikai percepciók ezzel kapcsolatban erősen eltérőek, mint az elég látványosan kiderült: ők a közvetlen harcérintkezés lehetőségét (vagy legalábbis a halálos áldozatokat is produkáló közvetlen harcérintkezés lehetőségét) nem fogadják el, és ha úgy tetszik, erről is "tárgyaltak" a felek az elmúlt napokban.

Mindeközben ott a Trump által 2018-ban felrúgott megállapodás (a JCPOA) az iráni nukleáris programról, valamint egy sokkal tágabb regionális kontextus, az összeütközés egyéb lehetséges színtereivel...

Frissítés 2020. január 15-én: Új részletek az amerikai döntéshozatallal kapcsolatban. Szolejmaní likvidálása először 2017-ben merült fel a nemzetbiztonsági kabinetben, és – amerikai állampolgár(ok) Iránhoz köthető támadásban történő halálának esetére – Trump már hét hónappal a mostani események előtt elfogadható opcióvá nyilvánította. Amerikai áldozat hiányában (például a Global Hawk UAV tavaly júniusi lelövése után) viszont ellenállt Pompeo és Bolton Szolejmaní likvidálására irányuló nyomásának. Ha ez így igaz, akkor következetesebb volt – és a megközelítésében (ez értelemszerűen viszonylagosan értendő) kevésbé héja – a többieknél a csapatában.

Az idézett cikkben az is szerepel, hogy a Szolejmaní-opció december 27. utáni felterjesztésekor Mark Esper védelmi miniszter is (logikusan) megállapította, hogy ez civil áldozatok tekintetében kisebb kockázattal jár, mint az egyéb tárgyalt lehetőségek. (Azt máshonnan tudjuk, hogy a január 3-i akció során az azt végrehajtó UAV irányítóinak pl. először várniuk kellett egy keveset, mert egy jármű Szolejmaníék két járműve mellett haladt el, késleltetve a csapás kivitelezését.)

2019. december 27-én a Hezbollah Brigádok nevű iráni finanszírozású, iraki síita paramilitáris csoport kb. harminc tüzérségi rakétával támadta a K-1-es légi támaszpontot Kirkuk közelében, Irakban. Az objektum jól védett, de így is meghalt egy amerikai állampolgár a támadásban, és emellett megsebesült négy másik. Plusz két iraki is, by the way. Másodlagos robbanások is voltak, miután lőszerkészleteket is találat ért.

Memorizáljuk:

• 2019. december 27-én;
• a Hezbollah Brigádok az elkövető;
• kb. harminc darab 107 mm-es tüzérségi rakétát használtak fel a támadásban, vagyis nem csak úgy odapörköltek;
• volt áldozat;
• méghozzá nem csak amerikai áldozat, hanem iraki (sebesüléses) áldozat is.

Egy iráni támogatású paramilitáris erő tehát úgy gondolta, hogy meg lehet szórni egy iraki-amerikai katonai támaszpontot harminc tüzérségi rakétával, szándékosan veszélyeztetve több száz ember életét, még a támaszpont kiváló védelme mellett is egyértelműen megkísérelve közülük jó néhánynak a megölését.

Vegyük hozzá, hogy ennek a csoportnak ráadásul komoly múltja van, és már a 2003 utáni időszakban is robbantgattak és rakétázgattak, míg aztán az Iszlám Állam elleni háború részeként ezt a megközelítést egy kicsit szüneteltették, még mielőtt tavaly újrakezdték volna — a december 27-i támadás azóta nem az első volt a sorban 2019. októbere óta. 2019. december 3-án például (az eddigi egyetlen ilyen esetben) 122 mm-es rakétákat használtak az al-Aszad bázis ellen.

2019. december 29-én az Egyesült Államok ezek után csapást mért a Hezbollah Brigádokhoz tartozó különböző célpontokra: lőszerraktárakra és vezetési-irányítási pontokra, megölve kb. huszonöt milicistát, megsebesítve ötvennél is többet. (F-15-ös repülőgépekkel hajtották végre a műveletet.) Annyira komoly válaszcsapás volt ez, hogy kiterjedt Szíria területére is: a célpontok megoszlottak Irak és Szíria között. Iráni oldalon nem nagyon lehetett volna kétség afelől, hogy az amerikaiak komolyan tettrekészek az új helyzetben.

Légi csapás egy nyugat-iraki célpont ellen (U.S. Department of Defense)

2019. december 31-én ezek után, illetve a Hezbollah Brigádok elesett tagjaniak temetését követően erőszakos tüntetésre került sor az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségénél, melynek során a tüntetők kárt tettek amerikai tulajdonban, a bent lévők pedig egy csöppet talán fenyegetőnek érezhették a helyzetet, ennyit biztosan megkockáztathatunk spekulatív-beleérzős alapon. Az iraki biztonsági erők eleinte nem avatkoztak közbe, hogy ezeken az érzéseken enyhítsenek.

A bagdadi amerikai nagykövetségnél (Washington Post)

2020. január 3-án az iráni Kaszem Szolejmaní tábornok, az Iráni Forradalmi Gárda Jeruzsálem Hadtestének parancsnoka ezek után Bejrútból Damaszkuszon át megérkezett Bagdadba, és autóba szállt, együtt a konvojban vele utazó Abu Mahdi al-Muhandisszal, a Hezbollah Brigádok parancsnokával, lesz, ami lesz, haters gonna hate.

És azután ebben az autóban halt meg, MQ-9-es Reaper távirányítású repülőeszközről ("drónról") indított rakéták csapásában, kilenc másik emberrel (köztük Muhandisszal) együtt. (Három Hellfire rakétát használtak fel az amerikaiak — ezek közül kettő végeredményben égő ronccsá változtatta az irakiakat és irániakat szállító Hyundai Starks és Toyota Avalon gépjárműveket; viszont közben egy mellément, amikor a Toyota gyorsított, és megpróbált egérutat nyerni.)

Az egyik összeroncsolódott gépjármű (Reuters)

Meglepő látni ezek után olyan írásokat, melyek az iráni "válasz" miatt aggódnak, hogy "lesz-e" olyan. Közben pedig rejtélyt csinálnak abból, miért ("Miért most?") csaptak oda az amerikaiak Szolejmanínak. Olyat is olvastam, például iraki forrásból, hogy Szolejmaní iráni-szaúdi békét csinálni ment volna éppen Irakba. Ennyi nappal a fenti esetek után. Nyilván. És azon kívül világbékét és intergalaktikus megváltást akart még, és erről Bagdadban kellett intézkednie 2020. január 3-án, és ehhez először is Muhandisszal kellett találkoznia, teljesen érthető.

Valamit tisztázzunk, mielőtt egyesek a kommentek között eszkalálnának meggondolatlanul: ez az írás nem arról szól, hogy kinek van igaza, ki nyer bebocsátást a mennyek országába stb. Csak arról, hogy mi történt. The shit that went down. Meg hogy melyik shit jött melyik után. 

Legalább az időrendiség kérdésével fontos tisztában lenni. Én sem örülök, hogy a Közel-Kelet térsége felrobbanhat, ha valaki elkalkulálja magát. De pontosan ezért fontos olyan dolgokkal tisztában lenni, hogy mi jött mi után, és pontosan ezért aggasztó, hogy olyan sok embernek ez a viszonylag alapvető dolog nem megy.

Ha valami aggasztó Szolejmaní halálával kapcsolatban, az is éppen ez: saját likvidálásának ismeretében, látva az amerikai készséget, hogy idáig elmenjenek, valószínűleg újrakalkulálta volna az iráni mozgástér határait. Rekalibrálta volna marginális bajuszhúzogatási hajlandóságát legalább az iraki színtérre vonatkozóan (mert ugye azon kívül is történtek és folyamatosan történnek dolgok, ezt ne feledjük el).

Vajon Szolejmaní utódjának lesz ennyi esze? A Jeruzsálem Hadtest élén a munkaköre sajnos pre-determinál bizonyos dolgokat: ez nem egy Intergalaktikus Békehadtest. Mint szervezetnek, az egyik Key Performance Indicatorük a felfordulás és az ártalom, amit mások háza táján okozni tudnak. 

Néhány frissítés — ezeket a Külpraktika Facebook-csoportból másolom ki, ahol ilyenekre mindig érdemes számítani.

2020. január 8-án reggel: "Update reggel fél nyolckor: úgy tűnik, hogy az irániaknak volt annyi eszük, hogy egy erősen szimbólikus válaszcsapást mérjenek csak, a hazai közönség fogyasztására szánt szokásos bullshitelős tálalással. Ha innen nem mennek tovább (amire mérget nem vennék), és ha az amerikaiak nem válaszolnak erre valamit (amire mérget nem vennék)."

2020. január 9-én délben: "Hasznos olvasmány amerikai-iráni témában. Az iráni csapás vegyes képet mutat: volt eltévedt rakéta is, és volt nem egy látványosan nagy precizitással elért találat is (ami a Saudi Aramco elleni szeptemberi támadás után már nem is annyira nagy meglepetés). Az al-Aszad támaszpontról pl. érdemes megtekinteni az egyik, hangárnak tűnő objektumot (talán éppen drónok voltak ott?) — a kellős közepében látható az impaktgyűrű középpontja."

2020. január 9-én este:

#1: "A félrement iráni csapásmérő eszköz pedig egy cruise missile volt, a kép alapján úgy tűnik — ez a precíz csapásokra is magyarázatot adna (ki lehet persze javítani, ha valakinek jobb tippje van). Lehetőségek: https://en.wikipedia.org/wiki/Soumar_(missile) https://en.wikipedia.org/wiki/Hoveyzeh_(cruise_missile) A Soumar fejlesztésének eredetét illetően ukrán szállal találkozunk, még a messzi 2001-ből: https://missilethreat.csis.org/missile/soumar/". Frissítés ehhez, 2020. január 10-én este: egy forrás szerint Fateh-110-es és Qiam 1-es ballisztikus rakétákat használtak az irániak. Amit én a képen vezérsíknak néztem felületes módon (szó szerint...), az nagy valószínűséggel egy meglepően esztétikusan felszakadt darab az eltévedt rakéta külső burkolatából, itt ni:

#2: "Update január 9-én este, kontextusnak — később podcast is lesz egyébként! 1) Az irániak figyelmeztetést adtak az irakiaknak, vagyis gyakorlatilag az amerikaiaknak (közvetve) a készülő csapásról. Ez világosan a veszteségek tudatos kerülését és ebből következően a deeszkalációs szándékot jelzi. Izgalmas kérdés ugyanakkor, hogy honnan szerzett Irán nagy sebességű mozgás mellett működő fejlett műholdas navigációs vevőkészülékeket a figyelemre méltó precizitással végrehajtott csapásokhoz. 2) Szó esik mostanában arról, miért nem vágott vissza a Trump-adminisztráció a Saudi Aramco elleni szeptemberi iráni támadás után, ha most kész volt visszavágni az irániaknak. A magyarázat elvben egyszerű (a gyakorlatban valamivel többet kellene tudnunk, hogy végigkövethessük a döntéshozatali folyamatot): a szaúdiakat aggresszív magatartásra bátorítani azzal, hogy a védelmükben kész odacsapni, nem érdeke az Egyesült Államoknak. Inkább arra szavazok én is, hogy jól tették, hogy akkor nem válaszoltak. A jelek szerint ez a szaúdiakból ki is váltott egy óvatosabb megközelítést Iránnal kapcsolatban, és ilyen értelemben az eredmények magukért beszélnek. 3) Most már többen pedzegetik, hogy valószínűleg a saját készülő rakétacsapásukra és az általános helyzetre tekintettel csúcskészültségben tevékenykedő iráni légvédelem lőhette le az ukrán utasszállító repülőgépet. Sajnálatos eset, ha így van: az Iran Air 655-ös járatának is ez volt a végzete az öböl felett 1988-ban — ott, akkor az amerikai Haditengerészet hibázott."

2020. január 10-én délelőtt: "Az alábbi cikkekben semmi igazán meglepőt nem olvasni, viszont logikusan végigveszik, hogyan következhetett be az ukrán utasszállító repülőgép lelövése Irán felett, illetve hogyan történhetnek meg ilyen esetek általában. Válságkezelési szempontból figyelemre méltó, hogy Trump kerüli a kemény retorikát, sőt alapvetően megértően és csak feltételes módban beszél az iráni esetről, miközben könnyű lenne most a népet hergelni (és az ilyesmi más körülmények között azért nem állna tőle távol). Az első cikk: https://www.defenseone.com/threats/2020/01/how-not-operate-surface-air-missile-battery/162361/ A második: https://time.com/5762527/was-a-ukrainian-passenger-plane-lost-in-the-fog-of-war/". Frissítés ehhez 2020. január 10-én este: Mivel az irániak egyelőre tagadják a lelövést, figyelemre méltó a Bellingcat elemzése a lelövést mutató felvétel készültének helyéről. Van tehát összességében, mostanra: (1) jelentés az iráni légvédelmi rakéták indításának műholdas észleléséről; (2) fültanúk beszámolója két rakéta indításáról a közeli iráni támaszpontról; (3) felvétel a lelövés pillanatáról geolokálva az ukrán gép repülési pályájához képest megfelelő időben, szögben, távolságban és azonosított tereptárgyak között.

2020. január 11-én Irán végül beismerte, hogy lelőtték az ukrán gépet — amit természetesen azonnal tudniuk kellett, de hát az ilyesmi beismerése nehezen megy olyanoknak, akik tévedhetetlennek és a világ közepének gondolják magukat... Sokan most párhuzamot vonnak az 1988-as esettel, amikor az amerikaiak lőtték le az Iran Air 655-ös járatát az Öböl felett. A párhuzam annyiban jogos, hogy az is tragédia volt, és az sem szándékosan történt. Minden más meg a nem-párhuzam: az érintett amerikai hadihajó éppen harcban állt iráni hajókkal, amikor az 1988-as eset történt; az amerikaiak nem vártak napokat a történtek elismerésével; az amerikai sajtó pedig az azóta eltelt évek alatt számos emlékeztető cikket írt időről időre az esetről. Eközben az iráni rezsim (és a rezsimmédia) azzal volt elfoglalva, hogy az amerikaiak szándékos és gonosz akciójának állítsa be a gép lelövését. Tanulságos.

Frissítés: új bejegyzés a témában itt.

2020. január 14-én mindeközben — "minden más meg a nem-párhuzam" jeligére (kénytelen vagyok magamat idézni) — az iráni hatóságok letartóztatták azt a személyt, akiről feltételezik, hogy az ukrán utasszállító lelövéséről felvételt készített.  

A pozsonyi Ázsia Tanulmányok Intézete (CEIAS) által kezdeményezett és a Nemzetközi Visegrádi alap által finanszírozott kutatási program keretében arra kerestük a választ, hogy Peking fokozott jelenléte a közép-európai térségben miként befolyásolja a politikai elit Kínáról kialakult képét. A kétrészes blogbejegyzés első részében a jobboldali magyar pártok nézőpontját mutattuk be, ez alkalommal pedig a baloldali és progresszív pártok kerülnek terítékre.

Kína a baloldal szemében: Az MSZP és a DK

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) értékeli Kína elmúlt évtizedekben elért látványos teljesítményét a felzárkózás terén, ugyanakkor azt is érzékeli, hogy erősödik az ország befolyása, igaz, elsősorban a világ más régióiban. Magyar szempontból inkább a lehetőséget látják Kína felemelkedésében, a világban betöltött szerepét pedig inkább pozitívan értékelik. Mindemellett egyelőre nem tekintik Magyarország kiemelt politikai partnerének a KNK-t, bár a megfelelő politikai gesztusokat fontosnak tartják. Megítélésük szerint gazdasági téren nő Kína jelentősége, de továbbra is erősen korlátozott a hatása a magyar gazdaságra. Ettől függetlenül fontosnak tartják a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését Kínával, ahogy minden más világhatalommal is. A magyar érdekek szempontjából támogatandónak tartják a gazdasági és befektetési kapcsolatok fejlesztését, az együttműködést a klímavédelem terén, és a magyarországi kínai közösség aktív szerepének erősítését. Mindemellett a turizmusban és a kulturális együttműködésben rejlő lehetőségeket is hangsúlyozzák.

A kétoldalú kapcsolatokból fakadó kockázatokat sem gazdasági, sem politikai vagy kulturális téren nem látják jelentősnek, de felhívják a figyelmet arra, hogy a két ország eltérő politikai berendezkedéssel bír, amit kölcsönösen tiszteletben kell tartani. Mindemellett nem nagyon látják a magyar-kínai kapcsolatok eddigi, kézzelfogható eredményeit, de jó alapnak tekintik a további fejlődéshez a közös múlt egyes pontjait és az MSZP, illetve személyesen Medgyessy Péter volt miniszterelnök hozzájárulását a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséhez. A párt meglátása szerint az MSZP nyitotta meg a magyar-kínai kapcsolatok reneszánszát, amikor Medgyessy Péter személyében négy évtized után először járt magyar miniszterelnök Pekingben 2003-ban.

A Szocialista Párt a kezdetektől szimpatizált az új selyemút (BRI) kezdeményezéssel, akárcsak a 16+1 együttműködéssel, és Görögország csatlakozásával az utóbbihoz. A kínai emberi jogi helyzet kapcsán a párt hangsúlyozza, hogy a magyar és a kínai fél eltérően gondolkodnak az emberi jogok fontosságáról, ugyanakkor érzékelik a helyzet javulását Kínában, és tiszteletben tartják a két ország eltérő berendezkedését. Ebből fakadóan nem tartják a magyar diplomácia feladatának az emberi jogok képviseletét Kínával szemben, legfeljebb háttérbeszélgetések vagy zárt csatornák útján.

Az MSZP követendőnek tarja a kínai helyi, választott vezetők állampolgárok felé tanúsított szolgáltatói szemléletét, ugyanakkor a nem tudnak közös politikai értéket említeni Kína és Magyarország között, de tiszteletben tartják a kínai civilizáció eltérő vonásait, és lehetőséget látnak a klímaváltozás elleni közös fellépésben. A magyar-kínai kapcsolatok hatását hazánk EU- és NATO-tagságára, illetve az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyára nem látják jelentősnek, csupán kommunikációs súrlódások szintjén jelennek meg a problémák. Ugyanakkor szerintük a helyzet nem vagylagos, azaz az EU és a NATO elkötelezett és erős tagjaként is fenn lehetne tartani a jó viszonyt Kínával. Mindemellett a hazánkba érkező kínai befektetéseket nem tekintik kockázatosnak, de fontosnak tartják az átláthatóság fenntartását.

Kína a progresszívek szemében: Momentum

A Momentum külpolitikai munkacsoportja szerint gyanakvással kell tekinteni Kína felemelkedésére, hiszen lehet ugyan profitálni az együttműködésből, azonban annak ára van. Valós veszélyt jelenthetnek a kínai befektetések, hiszen megítélésük szerint azok feltétele gyakran politikai ellentételezés. Ugyanakkor fontos partnernek tekintik Kínát, amelyet nem szabad elidegeníteni. A kereskedelem és a kínai működőtőke beáramlása is járhat előnyökkel, de nem kell minden áron törekedni a gazdasági kapcsolatok erősítésére. A magyar érdekek szempontjából a gazdasági együttműködésben látnak lehetőségeket, azonban azokat hazánk nemzetközi szövetségi rendszerének megfelelően kell alakítani, és észre kell venni, hogy immáron egy kisebb hidegháború zajlik Kína és az Egyesült Államok között, így a Momentum óvatosságra int. Megítélésük szerint a jelenlegi magyar külpolitika nem képes megfelelően képviselni a magyar érdekeket, mert káderhiány van a Kínához megfelelően értő külügyi szakértők között, és elsősorban a lojalitás számít a szakértelem helyett, így a politikai kockázatokat nem képes helyesen kezelni a magyar állam Kínával szemben.

Magyarország számára Kína nem jelent ugyan közvetlen fenyegetést, de hazánk érdeke a nemzetközi stabilitás, így a Momentum nem szeretné, ha Peking negatív szereplővé válna a nemzetközi színtéren, hiszen azon mindenki csak vesztene. Kockázatot a kínai infrastruktúra-befektetésekben látnak, amelyek egyrészt veszélyeztethetik hazánk szövetségesi kapcsolatait, másrészt meglátásuk szerint kormányzati „maffiaérdekek” profitálhatnak elsősorban az ilyen típusú együttműködésből, ami nem szolgálja a magyar közérdeket. Ráadásul megítélésük szerint a kínai állami üzleti gyakorlat nem segíti az átláthatóságot sem. A magyar-kínai kapcsolatok eddigi eredményei kapcsán nem bíznak a magyar kormányzat hivatalos kereskedelmi és befektetési statisztikáiban, viszont úgy látják, hogy a jelenlegi Kína-politikának is köszönhető, hogy Budapest a nyugati szövetségi rendszer szélére sodródott, bár e téren a szoros magyar-orosz kapcsolatok jelentik a fő gondot. Az "új selyemút" kezdeményezést nem utasítják el teljesen, de úgy látják, hogy az részben a kínai befolyásszerzés eszköze, amelyben Peking koncepciói és érdekei érvényesülnek elsősorban, ami nem biztos, hogy a résztvevő államok érdekeit is szolgálja. A 17+1 (korábban: 16+1) együttműködés kapcsán hangsúlyozzák a közvetlen kapcsolattartás fontosságát, és látják a szervezetből származó potenciális előnyöket is. Ugyanakkor a Momentum szerint valójában nem együttműködés, hanem versengés zajlik a 17+1 keretein belül, ami ráadásul az EU megosztására is alkalmas eszköz lehet. Az emberi jogok kínai helyzetét rossznak ítélik meg, és fontosnak tartják ezen – szerintük univerzális – jogok melletti kiállást, elsősorban az Európai Unión keresztül, de a magyar diplomácia feladatának is tekintik egyben a dolgot.

A Momentum szerint vannak elismerésre méltó eredmények Kínában, de a Peking által követett irányvonal alapvetően nem jelent követendő példát Magyarország számára, a két ország nem osztozik közös értékeken, sőt, Kína leginkább a nyugati értékek antitézisének tekinthető.

Konklúzió

Érdekes eredménye a kutatásnak az a felismerés, hogy a magyar pártok Kínával kapcsolatos véleményét nem politikai beállítottságuk határozza meg elsősorban. A hétköznapi várakozásokkal szemben a baloldali pártok nem feltétlenül szimpatizálnak Kínával, miközben a magát keresztény-konzervatívnak tekintő Fidesz kifejezetten pozitívan viszonyul az ateista és kommunista Kínai Népköztársasághoz. A törésvonal valójában a kormánypárt és az ellenzék között húzódik, hiszen a vizsgált ellenzéki pártok - bár különböző erősséggel - mind fenntartásokkal viseltetnek Kína kapcsán. Külön feltűnő, hogy a politikai spektrumon amúgy egymástól igen távol eső Jobbik és Momentum fogalmazta meg a legkarcosabb véleményt Kína kapcsán. Az is kitűnik az interjúkból ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok kritikájának fő célpontja nem elsősorban Kína maga, hanem sokkal inkább a magyar kormány Kínával kapcsolatos külpolitikája.

Folyt köv.: A kutatásban résztvevő többi ország eredményeinek ismertetésére és összehasonlítására a következő hetekben kerítünk sort.

Miután a Washington Post és a New York Times megírták, többek között George Kent (az európai és eurázsiai ügyekért felelős Assistant Secretary of State) kongresszusi meghallgatása alapján, immár a magyar sajtó is pedzegeti a kérdést: mekkora hatása volt a magyar külpolitikának az amerikai elnök Ukrajnával szembeni attitűdjére? Orbán miatt gondol-e Trump az ukrajnai korrupcióra? Lenne-e fogalma az ukrajnai korrupcióról Trumpnak, ha nem találkozik Orbán Viktorral? (L. a témában angol nyelvű cikkeket itt és itt)

Nézzük ezt meg akkor! Először is: Lehetett-e valamilyen hatással a magyar miniszterelnök? A válasz: persze. Trump és Orbán találkoztak, beszéltek. Az időzítés is segíthette a ráhatást, tekintettel arra, hogy az új ukrán elnök akkor még nem foglalta el a hivatalát. Trumpnak pedig komoly mérlege van befolyásolhatóság és impulzivitás tekintetében.

Ezen túlra mutat viszont, ha úgy tesszük fel a kérdést: Ebben a konkrét esetben tényleg olyan jelentős, "ügydöntő" volt a hatás, mint azt most sokan feltételezik? A válasz: aligha. Megosztanánk itt az alábbi linket, mert néha nem árt beszállni az időgépbe, ami elérhető egyrészt megfelelő Google-keresőhasználat révén, másrészt saját, beépített memóriánk segítségével:

How the Trump Campaign Weakened the Republican Platform on Ukraine

Ez a cikk 2016-ból mutatja azt, amire mindenkinek illene emlékeznie. Trump eleve nem akart nagyon kiállni Ukrajnáért semmilyen szinten. És ez annyira köztudott volt, hogy egyes ukrán politikai szereplők még az amerikai elnökválasztási kampányt is — részben eredményesen, de végeredményben sikertelenül — befolyásolták, Trump ellenében, és kibuktatták például Trump kampánystábjából Paul Manafortot az ő ukrajnai tevékenykedésével — többek között éppen korrupt ügyletekkel — kapcsolatos leleplezésekkel.

Szóval a Trump + Ukrajna viszonyt soha nem lehetett egy piros szívecskével leírni, ami pedig a korrupciót és azon belül konkrétan a poszt-szovjet térségben jelen lévő korrupciót illeti, Trump ismeretei a témában minden bizonnyal jelentősnek nevezhetők... Hogy úgy mondjam.

Reálisan aligha kellett találkoznia bárkivel ahhoz, hogy Ukrajnával kapcsolatban általában szkeptikus legyen, illetve hogy az ottani korrupcióban akár — talán — még lehetőséget is lásson.

Újabb egyetemi tanórán került elő betüremkedő jelleggel, a napirendet eltérítő módon az örökzöld téma: mik voltak az iraki háború "hivatalos" és, vajh, mik voltak annak "nem-hivatalos" okai? Sajnálom a diákokat, mert nem nehéz eltévedni az erdőben ezzel kapcsolatban, annyi meggondolatlan, felületes, elfogult és egyéb hülyeséget írtak már le a témában emberek — tele van ezzel az internet.

A fenti formában — hivatalos vs. nem-hivatalos okok — mindez általában a "valódi vs. nem-valódi/hamis/hazudott (okok)" keretezésben jelenik meg, legalább burkoltan. Akik felvetik, nem feltétlenül és minden esetben az olajjal kapcsolatos végső magyarázat feltételezéséből indulnak ki, de ez a magyarázat általában igen népszerű közöttük. Jellemzően nem igazán letisztult formában: gyakran keveredik részükről az elképzelés, miszerint az Egyesült Államok akarta magának Irak olaját ("olajháború" elmélet), és hogy az olajvállalatok akarták az iraki olajkitermelés profitjait, belelobbizva az Egyesült Államokat egy háborúba ("olajlobbi" elmélet).

Ténylegesen ezek csak mítoszok. Az olaj persze szerepet játszott a történésekben (az Öbölben az olaj nem tud szerepet nem játszani) — de nem a fenti elgondolások szerint.

Ennek a tézisnek a saját, részletes (és mostanra őszintén szólva már egy picit uncsi) kifejtése helyett amolyan instant kísérletként az alábbiakban végigtekintek a Google első találati oldalán, hogy lássuk, mi jön ki ma, 2019-ben az "Iraq+war+oil" keresésre egy, az átlagos internetező szemszögéből prominens helyen. Mivel találkozik egy, a nemzetközi kapcsolatok dörzsölt szereplőinek porhintéseitől homályos valóság megértésével küszködő diák? Kíváncsi vagyok, hogy mennyiben felelős a "zinternet" mint olyan a mítoszok terjedéséért. A kiemelés és a kommentár eszközével is élek majd, hogy közben egy kerek képet azért összerakjak az olvasó számára.

1. Rögtön az első felbukkanó forrás az olaj szerepét hangsúlyozza magyarázatként: egy arab szerző (Nafeez Ahmed) cikke, a baloldali brit Guardian napilapban (cím: "Iraq Invasion was About Oil"). Mit állít Nafeez Ahmed? Mi volt  szerinte az Egyesült Államok célja a 2003-as háborúval? Íme:

"... opening up Persian Gulf energy resources to the world economy was a prime driver behind the Anglo-American invasion..."

Ezt ő utána "hideg, stratégiai logikának" nevezi, magyarul _stratégiai_ logikának, ha elhagyjuk a leírásból a hisztizésre biztató elemet ("hideg"). Hogy kinek a stratégiájával kapcsolatosan? A "to the world economy" kifejezés a világgazdaságra vonatkozik. Véletlenül sem ifjabb Bush elnöknek valamiféle texasi kisvasútjához szükséges olajkészletekre, hanem a világ, benne pl. a BKV, a munkába járó apu-anyu, és még sokak mások érdekeire. (Leszögezném ezen a ponton, hogy én maximálisan nyitott vagyok az olajfogyasztás csökkentése melletti érvekre, csak tessék ezt a gondolatot a nekem címzett tiltakozás előtt eladni apunak-anyunak is, pláne 18 évvel ez előtt, visszamenve az időben. Sok sikert kívánok ehhez!)

Ahmed hozzáteszi azt a kiváló érvet is (saját szándékai szerint kritikusan, elítélendő dologként, pedig nehéz elképzelni, hogy komoly döntéshozó éppen ezt a megfontolást hogyan hagyhatta volna figyelmen kívül), miszerint Szaddám Huszein — többek között a Baker Institute egy annak idején született elemzése szerint — fenyegetést jelentett a világ olajellátásának stabilitására, illetve a piaci ár stabilitásának tekintetében (az ár ingadozását idézve elő). Az említett anyagból idézve a lényeget:

"(Iraq had) "effectively become a swing producer, turning its taps on and off when it has felt such action was in its strategic interest to do so." (...) Iraq remains a destabilising influence to... the flow of oil to international markets from the Middle East. Saddam Hussein has also demonstrated a willingness to threaten to use the oil weapon and to use his own export programme to manipulate oil markets."

Ha ezt valaki szóról szóra végigolvassa, tulajdonképpen nehéz megérteni, mit nem értenek egyesek. Miért lett volna jó a világnak egy ilyen vezető Irak élén? (Tegyük hozzá, hogy ezt 2003 előtt kérdezzük, tehát itt a 2003 után majdan történő rossz dolgok, amik akkor az ismeretlen jövő részét képezték, nem igazán működhetnek ellenérvként.)

Ahmed idézi Greg Muttitt könyvét is a témában ("Fuel on the Fire"):

"The most important strategic interest lay in expanding global energy supplies, through foreign investment, in some of the world's largest oil reserves – in particular Iraq."

Muttit forrásai többek között a brit külügyminisztérium (FCO) anyagai, melyek tehát számoltak azzal (ami egyébként mindenkinek nyilvánvaló volt annak idején, aki tényleg figyelt egy picit), hogy Irak olajtermelésének a javítása végett először is külföldi tőkebefektetésre lesz szükség, az elhasznált, elavult berendezések lecseréléséhez, illetve a technológiai modernizáció érdekében. Ami tehát ezen a ponton rosszat ígért Szaddám Huszeinnek, a világ egyik legkegyetlenebb titkosrendőrségi rezsimjét (egy ún. mukhabarat-rezsimet) vezető iraki vezetőnek, az összességében jót, azaz nagyobb bevételtermelő-képességet ígért az iraki gazdaságnak.

2. A Quillette magazinban szerepel ez után egy írás bizonyos Tal Tyagitól (cím: "The Iraq War Was Not About Oil"). Ebben a szerző először is az amerikai olajvállalatok perspektíváját dolgozza fel, akik maguk értelemszerűen nem döntéshozók, hanem döntés-befolyásolók voltak (ezt a különbséget nem árt észben tartani):

"American oil companies didn’t want to topple Saddam Hussein; they wanted to trade with him. They were prevented from doing so, not by the regime but by the U.S.’s full support for the U.N.’s oil embargo that was imposed on Iraq when it invaded Kuwait in 1990. In 1997, Conoco’s CEO Archie Dunham complained that “U.S. companies, not rogue regimes, are the ones that suffer when the United States imposes economic sanctions.” Halliburton found itself in hot water after whistle-blowers alleged that it had sidestepped sanctions by operating through foreign subsidiaries.

In 1997, 670 companies and trade associations came together to form USA Engage, a lobbying coalition with the explicit aim of campaigning against the sanctions. The organisation was chaired by a Halliburton executive, Don Deline, and after him by Exxon-Mobil’s Manager of International Relations, Robert W. Haines. Although it could be argued that war represented an alternative avenue for Big Oil to get inside Iraq, it was certainly not their preferred path.

Since the State Department, the CIA, the Army War College’s Strategic Studies Institute and the Pentagon’s Energy Infrastructure Planning Group all eerily predicted post-war chaos and looting, it is difficult to discern why war would be a sensible, money-making strategy for Big Oil."

A szerző tehát úgy látja: egy amerikai olajvállalat szempontjából az Irak elleni szankciók (1991-2003) eltávolítása többet ért volna, mint Szaddám Huszein eltávolítása. Szaddám Huszein eltávolítása utánra ugyanis több mértékadó előrejelzés is instabilitást (többek között össznépi fosztogatást) helyezett kilátásba, legalább rövid távon, az pedig a termeléskiesés lehetőségét jelenti a gyakorlatban, még mielőtt bármi jó történhetne.

Persze a hosszabb távú értéke a két opciónak (szankciók eltörlése vs. Szaddám Huszein leváltása) máshogyan is alakulhat, átrendezve a preferenciákat: a szankciók megszűntetése nem feltétlenül tette volna lehetővé az iraki olajszektor megfelelő modernizációját (és a termelésnövelést), és hosszú távon a szankcióktól mentesülő Szaddám Huszein fokozottan destabilizáló tényezővé válhatott volna (ismételten) a tágabb Közel-Keleten és az Öböl térségében — ezzel szemben Szaddám Huszein eltávolítása esetén a legtöbb akkori elemzés nem számított _tartós_ instabilitásra. Végső soron tehát az olaj-CEO-k akár összehasonlításban, vagyis az alternatív költség figyelembe vételével is kedvezőnek ítélhették volna a rezsimváltás várható kimenetelét, legalább hosszú távon. De rövid távon mindenképpen kellemetlenségekre kellett számítaniuk, és ez, mint a szerző fentebb jelzi is, a szankciókkal szembeni lobbiaktivitást is kiváltott részükről.

Az olajcégek számára azonban volt egy másik kellemetlen eleme a rezsimváltás utáni helyzetnek — ha kötnek is megállapodást az új helyzetben valakivel feltárási és kitermelési jogokról, abból egy későbbi vezetés kihátrálhat, pont akkor, amikor a befektetéséhez kapcsolódó elsüllyedt költségek a beruházásaik megtérülésének tekintetében kiszolgáltatottá teszik az érintett cégeket:

"After the fall of Baghdad in April 2003, no major oil company could even consider investing in Iraq. While an unstable underdeveloped country may hand over its resources to multinationals because it’s desperate for investment, the risk is that once a country recovers its government will reject what it sees as an unfair deal. This is known as the Obsolescing Model in international trade. Since elections were not scheduled until December 2005 and a permanent government would not be formed until May 2006, Big Oil would have to wait three years before its representatives could bargain with a government that would be considered sovereign."

A szövegben hivatkozott koncepció az elévülő alku ("obsolescing bargain") fogalmára utal, amely az ún. kétszintű politikai játszmákban (ahol egy kormány tárgyal valakivel, majd megállapodása eredményét el kell fogadtatnia a társadalommal) az egyik klasszikusan előforduló probléma. A definíció angolul:

"A model of interaction between a multinational enterpriseand a host country government, which initially reach a bargain that favors the MNE but where, over time as the MNE's fixed assets in the country increase, the bargaining power shifts to the government. Due to Vernon (1971)"

Ezek után nem kell már annyira meglepődni azon, hogy 2011-ben, az akkor (Obama által levezényelt) amerikai kivonulás nyomán a következőképpen festett a helyzet Irakban: az alábbi olajvállalatok voltak jelen az országban a feltárás és a kitermelés résztvevőiként. Magyar szempontból megsértődhetünk, hiszen a MOL logóját nem látjuk sehol, pedig ők is... :(

Konkrétan mindenkinek jutott hely: oroszoknak, kínaiaknak, malájoknak, norvégoknak, dél-koreaiaknak, olaszoknak és másoknak (pl. nekünk).

3. Van itt azután cikk az általában jó írásokat közlő The Conversation oldalról, ahol főként egyetemi kutatók fejtik ki a gondolataikat egy-egy kérdésben. Itt Bülant Gökay (Keele University) ír a témában.

Először is elhelyezi a kérdést a nagyobb kép tekintetében. Az Egyesült Államok klasszikus érdekmediátori szerepére irányítja a figyelmet, ami az olajellátás kritikus szűk keresztmetszetét, az öbölbeli hajózás "eldugaszolhatóságát" illeti ("the Gulf oil spigot"):

"If a hegemonic power wants to impose its political and economic authority over a region, it doesn’t do it by mere fiat, but by serving and balancing the interests of its allies and clients. The economies of various US allies, among them Japan and the countries of Western Europe, are to various extents dependent on oil imports; the US’s Middle East clients, the oil monarchies, require American protection and support."

Rámutat ezzel kapcsolatban az amerikai önérdekre is:

"American strategists don’t simply want to obtain oil. If you have money, that’s easy. They also want to eliminate all potential competitors, safeguarding the region politically and militarily so that the flow of oil from the Middle East to world markets remains under their direct control."

Ezen a ponton kérném, hogy jelentkezzen, aki jobban örülne valaki másnak az "ellenőrző" pozícióban az Egyesült Államok helyett. Ugyan, ki lenne az? Az EU? Hogy indulatos tiltakozó leveleket írjon, ha valaki az olajellátás veszélyeztetésével remélne pozícióba kerülni? Vagy valamelyik térségbeli hatalom? Szaúd-Arábia? Vagy Irán? Vagy éppen a Szaddám Huszein-féle Irak, egy párhuzamos valóságban? Vagy ezek vesszenek össze mind, ahogy jól esik nekik? Könnyen belátható, hogy olyan "szolgáltatóra" van szükség az Öböl biztosításában, aki (1) elegendő erővel rendelkezik a felek szétválasztásához, kordában tartásához és megregulázásához, (2) maga is importál, és ennélfogva az olajellátás zavartalanságában érdekelt. (Annak idején, 2001-2003-ban egyértelműen az Egyesült Államok volt ez a hatalom. Felvetődhet persze a kérdés, hogy Donald Trump elnöksége és az azóta jelentősebb szaúdi és iráni katonai képességek mellett, illetve a komoly amerikai palaolaj-készleteket is figyelembe véve az Egyesült Államok ma megfelel-e 100%-ig a fenti elvárásoknak...? Alternatíva pedig nincsen.)

A teljesség kedvéért: az idézett cikk még azt is megemlíti, hogy a brit kormány igyekezett úgy manőverezni, hogy a háború után pl. a British Petrol helyzetbe kerülhessen Irakban. Ez ugyebár nem ugyanaz, mintha ezért lett volna a háború (vagy pontosabban a brit háborús részvétel azon belül) in the first place, még ha kétségtelenül haszonleső magatartásról beszélhetünk is ebben az esetben. Viszont éppen ez az a magatartás, amit a tisztelt választók is elvárnak, amikor épp nem egy transzparens alatt állva vagy egy baráti beszélgetés közegében igyekeznek demonstrálni felsőbbrendű moralitásukat: általában igenis el szokták várni, hogy a kormányzatuk legyen hatékony, és pl. ne más országok és azok olajvállalatainak javára járjon el, ha egy mód van rá.

4. A legjobb találat az összes közül szerény értékelésem szerint most következik. Itt David Henderson közgazdász indításként megismétli azt, amit az olajról regélni vágyó dalnokoknak nem ártana álmukból felkeltve is kiénekelniük. Aki ezt nem olvassa végig betűről betűre, az ma hiába kelt fel.

"From a narrowly selfish point of view, it didn’t make sense to fight war for oil. Here’s where economics kicks in. There is a world market for oil. There is no danger that a country that wants to keep the United States from getting oil can do so simply by restricting sales to the United States. The reason is that it will then want to sell its oil elsewhere. That means that someone who buys that newly freed-up oil will then want to buy less from his suppliers. Those suppliers then have oil to sell and Americans can buy that oil."

Amihez viszont hozzátehető, Hendersonnal maradva, hogy:

"The only way a country’s government can hurt the United States using the “oil weapon” is to reduce its own production."

Ez akkor, a 2001-2003-as időszakban kétségtelenül így volt, Irak pedig időről időre élt is a lehetőséggel. Csak persze nem kizárólag az amerikaiaknak ártva ezzel, hanem a világgazdaságnak. Amiről még egy ennyire jó forrás is meg tud feledkezni az érveinek a kifejtése közben.

5-6. Van itt még néhány egyéb írás is, de ezek közül már csak kettőt említenék röviden — igazán szignifikánsan nem tesznek hozzá a témához:

Ahsan I Butt (George Mason University) ebben a cikkben elveti az olaj jelentőségéről szóló érveket, és a háború demonstrációs hatásának jelentőségét emeli ki, ami véleményünk szerint nem kellene egyébként, hogy kizárja az olajjal kapcsolatos eddig fejtegetett megfontolások jelentőségét.

Peter Feaver, aki a Bush-adminisztráció Nemzetbiztonsági Tanácsában is szerepet vállalt annak idején, a maga cikkében kicsit elkeni a kérdést, amikor érezhető indulattal reagál az iraki háborúval kapcsolatos "mítoszokra". Elmondja viszont, hogy akkori tisztviselőként mit látott fontosnak, és mit lát annak most. Ennyiben érdekes.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Google első találati oldaláról elért tartalmakból — noha az első cikk éppen egy "olajháborúról" beszélő írás — nem nyer támogatást a naiv elmélet, miszerint az olaj lenyúlása lett volna az iraki háború célja: hogy ellopják az olajat, mint szilvát a fáról. Ez a lapos, de hangulatos, "fődpolitikai" jellegű szemlélete a nemzetközi ügyeknek tehát minimum megkérdőjeleződhet abban, aki figyelmesen végigolvassa akár csak azt, amit a Google első találati oldalán megtalálhat.

Akár az is belátható az ott látottak alapján, hogy az Egyesült Államok hagyományosan egy globális közjószág szolgáltatója az olajellátás védnökeként, természetesen nem-altruisztikus alapon, és még csak nem is egyedül, hanem szövetségesi koalíció élén tevékenykedve az Öböl térségében.

Az iraki háborúra viszont nem emiatt került sor 2003-ban. Az úgy nem stimmel, mert az iraki olajszektor globális megnyitása már 1991-ben is jól jöhetett volna. A válasz sokkal összetettebb — mint az élet általában. Bár nem annyira nagyon bonyolult, hogy ne lehetne megérteni. Volt ugyebár egy nagyon para diktátor. Voltak a nem túl jól működő szankciók, amelyekkel nem lehetett volna hosszú távon kordában tartani Irakot, ellenben tömegek életét keserítették meg. Voltak közben katonai költségei a rezsim le nem váltásának is: 15-20 milliárd dollár évente a légi műveletek kapcsán, amelyek a szintén Huszein kordában tartását célzó repüléstilalmi zónák fenntartásához kapcsolódtak. Huszein áskálódott az olajpiacon keresztül és egyéb utakon-módokon is, és szította a globális hangulatot az Egyesült Államok ellen, reputációs költségeket terhelve az amerikaiakra. Ebben a helyzetben 2001. szeptember 11. után új lehetőségek és szükségszerűségek adódtak: Szaúd-Arábiából ki kellett menni, regionális jelenlétre — és potenciálisan egy új, jelentős regionális támaszpontra is — továbbra is szükség volt, az amerikai katonai képességek használatára vonatkozó készséget demonstrálni kellett, a transznacionális terrorizmus lehetséges partnereinek (Szaddám Huszein is az volt) fontos volt elrettentő üzenetet küldeni stb. Erre rakódott rá még sok ideológiai hordalék, több forrásból is. A többi pedig történelem, amit visszatekintve szemlélnek a kedves felhasználók, ellentétben az akkori döntéshozókkal.

Persze mindennek a mélységbeli feldolgozásához olvasni kell, lehetőleg előítéletektől és moralizálástól mentesen. Közben pedig nem árt tájékozódni a bennünk megfogalmazódó újabb kérdésekről is, folyamatosan. Ezt a fajta kontextuális olvasatot igyekeztem fentebb megkönnyíteni a magam észrevételeivel, ahol ilyeneket a leírtakhoz hozzáfűztem.

Mindez azért lehet fontos, többek között, mert nem szerencsés — sem etikai, sem stratégiai értelemben — az az elterjedt, pusztai egyszerűséggel moralizáló perspektíva, amelyből sokan úgy tekintenek a világra, mintha abban nem lenne közünk semmihez, azon kívül, hogy néha mindenkinek jól megmondjuk, mit csinál szerintünk rosszul, de azt meg anélkül, hogy életképes alternatíva megnevezésével fáradnánk, vagy hogy ezért az alternatíváért bármilyen áldozatot hoznánk.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a Kínai Népköztársaság (KNK) szerepe a világpolitikában, hiszen az egykoron koldusszegény ország mára a világ második legnagyobb gazdaságává, katonai nagyhatalommá és az Egyesült Államok komoly politikai ellenlábasává vált. Peking külpolitikai törekvései mára a világ minden tájára hatással vannak, így az Európai Unió és benne a kelet- és közép-európai régió számára is új helyzetet teremt Kína felemelkedése. Ennek megfelelően hazánk is egyre szorosabb gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol a kelet-ázsiai óriással, amely 2010 óta a korábbiaknál is látványosabb formákat öltött. Felmerül a kérdés, hogy Peking fokozott jelenléte térségünkben hogyan befolyásolja az érintett országok kül- és belpolitikáját, és hogy úgy egyáltalán miként látja a politikai elit Kína szerepét a világban. A választ a pozsonyi Ázsia Tanulmányok Intézete (CEIAS) által kezdeményezett és a Nemzetközi Visegrádi alap által finanszírozott kutatási program keretében vizsgáltuk, amelynek során interjúkat készítettünk a négy visegrádi ország főbb politikai pártjainak külpolitikai szakértőivel. Az alábbi blogbejegyzés e kutatás magyar vonatkozásait mutatja be két részben.

Kína felemelkedése

Kína a Mao Ce-tung nevéhez köthető nehéz korszakot maga mögött hagyva 1979-ben egy új, rohamos fejlődéshez vezető politikai és gazdasági pályára állt az ország új vezetőjének, Teng Hsziao-pingnek köszönhetően. A Reform és Nyitás politikájának nevezett program elindításakor Kína a világ legszegényebb országai közé tartozott, az egy főre eső gazdasági teljesítménye még Indiát is alul múlta, és alig hetede volt a magyarnak. A következő negyven évben radikális átalakuláson ment át az ország, a gazdaság fokozatos liberalizációjának köszönhetően négy évtizeden át 8-10 százalékos átlagos éves GDP növekedést értek el, ami egyedülálló teljesítmény egy ilyen hatalmas ország esetében. Ennek köszönhetően mára a kínai egy főre eső nominális gazdasági teljesítmény már közel ötszöröse az indiainak, és megközelítette a magyar kétharmadát. Ezzel összességében a kínai a világ második legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok mögött, és ennek megfelelően súlya folyamatosan nő nem csupán a világgazdaságban, hanem a nemzetközi politikai életben és a fegyveres erők terén is.

A 2010-es években a kínai gazdaság eljutott arra a szintre, amikor már nem csupán a működőtőke jelentős importőre volt az ország, hanem egyúttal óriási összegeket kezdett befektetni külföldön. Ennek fő célja a kínai cégek számára fontos tudás, technológia, márkák és piacok megszerzése volt, így a fejlett régiók közül az Európai Unió vált a kínai befektetések egyik fő célpontjává, ahová az elmúlt évtizedben összességében 50-100 milliárd dollárnyi kínai tőke érkezett. Ezzel párhuzamosan globális politikai befolyását is növelni kezdte Peking, egyre nagyobb szerepet vállal a nemzetközi szervezetekben, sőt, saját együttműködéseket is kialakított, így 2011-ben 16 kelet- és közép-európai országgal létrehozta az ún. 16+1 együttműködést, majd pár évvel később a már globális ambíciókat dédelgető Egy út – Egy övezet (új selyemút) elnevezésű projekt is elindult.

Bár régóta látszott a kínai felemelkedésben rejlő potenciál, annak valódi méretei és főleg sebessége meglepetés volt a Nyugat számára. Az immáron nagyhatalmi státuszt betöltő Pekinghez fűződő kapcsolatok törésvonalakat hoztak létre az észak-atlanti térségben. Az Egyesült Államok egyértelműen riválist lát Kínában, és egyre inkább zéró-összegű játszmaként kezeli a két ország közötti kapcsolatokat, miközben elvárja Európa támogatását Pekinggel szemben. Az Európai Unió tagállamai azonban megosztottak a kérdésben, nem képesek egy egységes álláspontot és Kína-stratégiát kialakítani. Egyes tagállamok számára a gazdasági együttműködés fontosabb a politikai ellentéteknél, míg mások inkább a politikai értékek és elvek mellett teszik le a garast. A kelet- és közép-európai régió éveken keresztül közeledni látszott Pekinghez, hiszen a 16+1 együttműködés olyan gazdasági és pénzügyi előnyökkel kecsegtetett, amelynek egyik ország kormánya sem tudott ellenállni. Az utóbbi egy-két évben azonban újabb pálfordulás ment végbe, hiszen Varsó és Prága látványosan távolodni kezdett Pekingtől, és ismét Washington szárnyai alatt keresnének menedéket, Szlovákia pedig igyekszik nem elkötelezni magát. Ezzel szemben Budapest továbbra is a legmagasabb becsben tartja a Kínához fűződő kapcsolatait, és mindent megtesz azok érdekében, gyakran akár a nyugati szövetségesei vagy az EU nemtetszése dacára is.

Kína a magyar médiában és parlamentben

A korábbi kutatások alapján elmondható, hogy a magyarországi média szinte kizárólag a gazdasági, kereskedelmi és befektetési ügyekre koncentrál Kína kapcsán. Mindez éles ellentétben áll a cseh helyzettel, hiszen ott az olyan elvi és értékalapú témák, mint az emberi jogok, Tibet, vagy a demokrácia kérdése szerepeltek legtöbbet a híradásokban. Az is figyelemreméltó, hogy a magyar ellenzéki politikusok alig említették Kínát a médiában, így főleg a kormánypártok alakítják a közbeszédet. Ugyanakkor a parlamenti diskurzus jóval összetettebb képet mutat, hiszen szinte minden parlamenti párt megszólalt Kína kapcsán a rendszerváltást követően, és egyes pártok hozzáállása látványos változásokon ment át. Az Országgyűlésben elhangzott felszólalásokat vizsgálva megállapítható, hogy az első ciklus (1990-1994) között igen kevés alkalommal került Kína a parlamenti terítékre, a második ciklus során (1994-1998) megduplázódott a számuk, majd a harmadik ciklusra (1998-2002) visszaesett az eredeti szintre, majd onnan kezdett fokozatos növekedésbe. A negyedik (2002-2006) és a hetedik (2014-2018) ciklus között megháromszorozódott a Kínával kapcsolatos felszólalások száma. Az érintett témákat vizsgálva azt látjuk, hogy a magyar politikai elit némi megkésettséggel tárgyalt egyes ügyeket, így például a Tienanmen téren történt tragikus események és az emberi jogok kérdése csak 1994 után merült fel igazán. A Fidesz tagjai bizonyultak a leginkább Kína-ellenesnek az első öt parlamenti ciklus során, amelyet azonban látványos változás követett a 2010-ben megnyert választásokat követően, hiszen lényegében megszűntek a kritikus megszólalásaik. Mindeközben a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kifejezetten semleges álláspontot képviselt a parlamentben a rendszerváltás óta. Feltehető, hogy baloldali pártként az MSZP nem engedhette meg magának Kína kritizálását, ugyanakkor a magyar belpolitikai viszonyok és saját múltja mellett nem is támogathatta látványosan Pekinget. A Jobbik és az LMP is erősen kritikusnak bizonyult Kínával szemben. Az akkoriban magát a szélsőjobboldalra pozicionáló Jobbik a második legtöbb Kínát kritizáló felszólalást tette a teljes vizsgált időszakban (2010 óta pedig messze a legtöbbet), míg a kezdetben zöld-liberális LMP a harmadik a sorban. A fő különbség a két párt megközelítése között, hogy míg a Jobbik a vélt vagy valós magyar érdekek kapcsán támadta Kínát (kínai bevándorlók, hamisított termékek stb.), addig az LMP képviselői leginkább az emberi jogokkal, Tibettel vagy a Falun gong mozgalommal összefüggésben kritizálták Pekinget. Ebből a szempontból az LMP nagyon hasonlóan viselkedett az egykori SZDSZ-hez, amelynek képviselői Kína legkeményebb kritikusainak számítottak 1990 és 2014 között, Összegezve elmondható, hogy a jobboldali és liberális parlamenti pártok mindig is Kína-ellenesek voltak, a baloldal jellemzően semleges hangot ütött meg, a Fidesz pedig Peking harcos kritikusából semleges, időnként pozitív húrokat pengető párttá változott. Mindettől függetlenül, a rendszerváltás óta eltelt közel harminc év egészét figyelembe véve egyetlen magyar parlamenti párt sem nevezhető következetesen Kína barátjának.

Kína a jobboldal szemében: A Fidesz és a Jobbik

A kutatási interjúkból kiderült, hogy a magát jobbközép erőként definiáló magyar kormánypárt – az elmúlt évtizedben követett külpolitikájának megfelelően – Kínát egy olyan erőközpontnak tekinti, amelynek jelentősége megközelíti az Egyesült Államokét és az Európai Unióét. Peking nem csupán fontos kereskedelmi partner, hanem – a Fidesz szerint – befektetőként is fontossá vált. A kétoldalú kapcsolatok terén fontos célkitűzés, hogy a nyugati gazdasági relációk mellett a keleti nyitás keretében Kína is fontosabb partnerré váljon. Mindez csökkentheti Magyarország kitettségét a nyugati gazdasági lassulásnak. A Fidesz megítélése szerint a Kínába irányuló magyar kivitel növekedése, a hatodik 16+1 csúcs budapesti megrendezése vagy éppen a Budapest-Belgrád vasút kínaiak általi felújítása is azt jelzi, hogy a magyar diplomácia jól végzi a dolgát Pekinggel kapcsolatban, így az ország jó pozícióban van a Kína európai „kapujának” státuszáért folyó versenyben. A Fidesz szerint Kína sem kockázatot, sem veszélyt nem jelent hazánkra nézve, hiszen Pekinget partnernek tekinti, a Washington és Peking közötti vetélkedés kapcsán pedig azt tartja Magyarország érdekének, ha mindkét hatalommal jó kapcsolatra törekszik. Ennek megfelelően lehetőséget látnak a BRI (új selyemút) kezdeményezésben, amelyet a keleti nyitás kínai tükörképének tekintenek, amelyben fontos szerepet játszik a Görögországgal tizenhét tagúra bővült 17+1 együttműködés, azon belül is Visegrádi Négyek csoportja.

Úgy tartják, hogy a befektetések terén a kínaiaknak ugyanolyan szabályoknak kell megfelelniük, mint bármely másik külföldi befektetőnek, és Magyarországnak óvatosan kell eljárnia, ha olyan fontos szektorokról van szó, mint az energetika vagy pénzügyi rendszerek.

A kínai emberi jogi helyzet kapcsán a Fidesz szerint a magyar diplomácia dolga a magyar polgárok és magyar vállalatok érdekeinek védelme (azaz a kínai emberi jogok közvetlen kritizálása nem feladata), de Budapest támogatja az EU-Kína emberi jogi párbeszédet is. A kormánypárt szerint a hasonló történelmi múlt miatt Magyarország és Kína közös értéke, hogy egyik ország sem veszi szívesen, ha beleszólnak belügyeibe és külső szereplők megpróbálják ráerőltetni akaratukat. A Fidesz meglátása szerint a Pekinghez fűződő kapcsolataink nincsenek hatással NATO és EU tagságunkra, hazánk betartja az uniós szerződésekből és a washingtoni szerződésből eredő kötelezettségeit. A kínai befektetések olyan beruházásokat érintenek, amelyeket szerintük mások nem voltak hajlandóak finanszírozni, így a Fidesz szerint nem arról van szó, hogy Budapest a kínai tőkét választaná a német vagy amerikai helyett.

A magát jelenleg szintén jobbközép pártként leíró Jobbik álláspontja jelentősen eltér a Fidesztől. Kínát feltörekvő világhatalomnak tekintik, amelynek komoly céljai vannak a világban, ezeket azonban Magyarország nem tanulmányozza kellőképpen, és szerintük a kormány nem készül fel ezek kezelésére, vagy nem érdekli a dolog. Különösen a gazdasági veszélyek foglalkoztatják a Jobbikot, ezen belül is a hazai kínai kisebbség magyar kisvállalkozásokat hátrányosan érintő üzleti gyakorlata. Emellett a Jobbik szerint arra is figyelni kell, hogy Kína továbbra is egy autokratikus egypárt rendszer. Gazdasági szempontból sokkal kevésbé tekintik fontos partnernek Kínát, mint a Fidesz, amelyet a rendelkezésre álló külgazdasági adatokkal támasztanak alá. Ettől függetlenül hasznosnak tartják a Pekinghez fűződő kapcsolatok fejlesztését, de csakis kellő óvatossággal, észben tartva, hogy a gazdasági együttműködésnek mindig ára van, és inkább a kölcsönösen előnyös helyzetre kell törekedni. Lehetőséget látnak ugyanakkor a kulturális és oktatási csereprogramokban. A magyar diplomácia a Jobbik megítélése szerint nem megfelelően képviseli hazánk érdekeit Kínával szemben, és szakmailag sem felkészült a magyar érdekek érvényesítésére külföldön, így nem is ért el komoly, kézzelfogható eredményeket.

Kínával kapcsolatos kockázatokat is lát a Jobbik, így különösen az olyan politikailag kényes kérdések, mint az emberi jogok vagy Kína autokratikus berendezkedése okozhat fejfájást, hiszen meglátásuk szerint egy EU tagállamnak felelőssége van e téren. A magyarországi kínai befektetéseket és gazdasági befolyásszerzést pedig akár veszélyként is fel lehet fogni a Jobbik szerint. A BRI kapcsán szintén óvatosságra int a párt, akárcsak a 17+1 együttműködéssel összefüggésben, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy hazánk minél több multilaterális fórumon részt vegyen, így nem zárkóznak el teljesen ezek elől.

A Jobbik támogatja az emberi jogok érvényesülését, és kritikusan szemlélik a tibeti és hszincsiangi eseményeket. Ugyanakkor nem tekintik a magyar diplomácia elsődleges feladatának ezen témák felemlegetését, legfeljebb háttérbeszélgetéseken, nem hivatalos formában látják helyesnek az üggyel kapcsolatos magyar észrevételek megfogalmazását. Az eltérő történelmi háttérből kifolyólag nem látnak közös magyar és kínai értékeket, viszont aggasztónak és károsnak tartják, hogy szerintük a Fidesz eltanulja Kínától az autoriter államvezetés módszereit. Mindemellett aggasztónak tartják annak lehetőségét, hogy Kína saját érdekeinek érvényesítésére használhatja Magyarországot az EU-n és a NATO-n belül, ami az USA-hoz fűződő kapcsolatokat is sértheti. A kínai befektetések kapcsán is hasonló a párt álláspontja, kellő óvatossággal kell kezelni azokat, megelőzve, hogy túlzott gazdasági befolyásra tegyen szert Peking Magyarországon.

Folyt. köv. A poszt második részében a baloldali és progresszív pártok Kínával kapcsolatos álláspontját fogjuk bemutatni.

Az elmúlt napokban két figyelemre méltó, folyamatokat részletesen rekonstruáló írás is megjelent a magyar külpolitikáról. Az egyik a Direkt 36 munkája a magyar-izraeli kapcsolatok alakulásáról, 2005-től kezdődően, a másik pedig Hettyey András összefoglaló cikke a Heti Válaszban, a szerző hamarosan megjelenő új könyve kapcsán ("Hegemónia helyett: magyar-német kapcsolatok 1990-2002"). Ebben a rendszerváltás utáni magyar-német kapcsolatokkal foglalkozik – az áttekintett korszak vége 2002, de vannak (bőven) az első három kormányzati cikluson túlra mutató elemek is.

Érdekes a két cikket egymás után elolvasni, praktikusan kronológiai sorrendben haladva, mármint a német-magyar kapcsolatok felől kezdve. A tematikák között van összefüggés. Többek között éppen a történelmi eredetű "utókori" német érzékenységek és a mindenkori jobboldali magyar kormányoknak a szélsőjobboldalhoz való viszonyát érintő — nem csak német, hanem például amerikai részről is visszatérő jelleggel felvetett — kérdések (a "taktikai antiszemitizmussal", illetve a "holdudvarbeli antiszemitizmussal és irredentizmussal" kapcsolatos aggályok) összefüggése vezetett a viszony elmélyítéséhez az Orbán-kormány részéről Izraellel. A kormány ezzel végső soron általános diplomáciai mozgásterét védte/védi az annak beszűkítésére irányuló kritikáktól, de közben ott van a kapcsolat jól látható elemeként egy sor egyéb kérdés is, amelyben a két fél láthatóan tud örülni az egyetértésnek (vegyük pl. a magyar kormány kampányát Soros György ellen, melynek védelmében Netanyahunak még a saját külügyminisztériumának az ellenállását is le kellett gyűrnie). Az Orbán-kormánynak részben az izraeli kapcsolat révén sikerült a Trump-adminisztráció figyelmét megszereznie, bár közben költségei is vannak ennek a viszonynak.

További közös pont a két cikk között, hogy nagy szerepet játszott mind a német, mind az izraeli esetben a személyiség, valamint a vezetők közötti személyes interakció. Orbán Viktor miniszterelnök esetében ez aligha meglepő: gyakran vállal fel konfliktusokat, és általában nagyon erősen bízik a saját képességeiben. 1998-as találkozása Gerhard Schröder kancellárral ebből a szempontból rosszul sült el, bár az adott pillanatban nem is a feltétlen barátkozás volt a cél. Benjamin Netanyahu esetében, 2005-ben viszont a jelek szerint sikerült a kölcsönös szimpátiát megalapozni (az akkor ellenzéki politikusok között). Joggal vetődik fel a kérdés, mi történik Netanyahu után, ha úgy alakul netán, tekintve a legutóbbi izraeli választások eredményét, és a jelenleg zajló intenzív koalícióalakítási manőverezést.

Egy klasszikus, ironikus módon éppen az Orbánnal is barátságdiplomáciát folytatott olasz Berlusconi külpolitikáját elemző tanulmány – Giacomello et al. (2009) – a barátság alapú kapcsolatépítés kockázataira figyelmeztet ezzel összefüggésben (mert mi történik, ha a hőn szeretett előd ellovagol a 21. századi tájleírásban, helyét őt hőn nem szerető utódnak adva át?), és úgy tűnik, vannak is olyan hangok, melyek a magyar kapcsolatok revideálására szólítanak Izraelben. Felvetődhet ugyanakkor (mivelhogy itt most fel is vetnénk), hogy Izrael számára nem feltétlenül pragmatikus politika az EU-n belül Izraelt támogatni kész országok egyikét nagyon elővenni valamiféle elégtétel-követelés végett. Egy kormányfőváltás után sem lenne az. A jelen, a jövő és a közvetlen országérdekek általában fontosabbak szoktak lenni ennél. De aztán majd úgyis meglátjuk, hogy mi lesz.

Egy fontos bejelentés következik.

Ez a blog régen a saját blogomként működött (bár korábban is előfordultak itt vendégírók) – most viszont változások jönnek, és ezek természetesen a bloghoz kapcsolódóan működő Facebook-oldalt is érintik.

A téma ezen a felületen továbbra is a külpolitika marad, de teljes mértékben megnyílik a lehetőség mindazok számára, akik a Corvinus Egyetemen vagy a Corvinus Egyetemmel együttműködésben kutatnak és tanítanak, hogy itt elmondhassák kapcsolódó gondolataikat. Különösen érvényes ez a BCE Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatóira és kutatóira, valamint tehetséges diákjaira.

Fontos szem előtt tartani, hogy az alapvető cél nem az, hogy napi szinten kommentáljuk a világban zajló eseményeket, hanem hogy az akadémiai világhoz illő módon ennél messzebbre, mélyebbre tekintsünk, és valóban új dolgokra hívjuk fel a figyelmet, új felvetések megfogalmazása mellett.

A sértő, nem a témába vágó, az intellektuális gondolkodás komplexitását nélkülöző, illetve különféle embercsoportok ellen hangulatot keltő tartalmú kommentelésnek nem kívánunk teret adni, és ezért előmoderációt alkalmazunk – örömmel folytatunk viszont értelmes eszmecserét a világpolitika meghatározó kérdéseiről minden arra kész féllel.

További leszögezni való, hogy ez a fórum nem valamiféle hivatalos intézményi felület. Az itt megjelenő szerzők egytől egyig a saját nevükben írnak és gondolkodnak. Saját maguk felelnek a közölt szövegek minőségéért is egyben.

Maradva a világra nyitott, valódi kérdéseket feltenni kész olvasók szolgálatában, immár nem a blog kizárólagos gazdájaként:

Marton Péter

Egyetemi docens

Nemzetközi Tanulmányok Intézet

Budapesti Corvinus Egyetem

Hosszú idő után (akár azt is írhatnám: hosszú idő után írok újra a Külpraktika blogra, mert mostanában kezd visszatérni a kedvem, hogy így is megnyilvánuljak)... szóval hosszú idő után újra jelentkezett nálam olyan diák, aki a "stratégiai kultúra" valaha kifejezetten divatosnak számított témájában írna szakdolgozatot.

A stratégiai kultúra fogalmáról röviden annyit, hogy elég sok mindent szokás ideérteni (ennél fogva igazából stratégiai homály övezi). Én valahogy úgy foglalnám össze: az itt az érdekes, hogy egy politikai közösségben, vagy akár egy intézményben (pl. haderő) vannak bizonyos uralkodó hiedelmek, értelmezési keretek, történelmi narratívák, értékpreferenciák, szokások stb., és hogy ezeknek lehet valamiféle hatása a dolgok menetére. Ezek megjelenését keressük abban, ahogyan a döntéshozók döntenek a katonai erő használatáról + abban, ahogyan a haderő fellép, pl. megvív egy háborút.

Ennek a témának van vagy ezer buktatója, tekintettel arra, hogy a kultúra mibenlétének meghatározása, vagy éppen a hatásának a kimutatása igazán objektíven nem nagyon lehetséges.

Az ezzel kapcsolatos levelezésben hirtelen eszembe ötlött egy potenciálisan hasznos példa, úgyhogy ezt idézem itt, mert segíthet elgondolkodni azokon a bizonyos buktatókon.

"Mondok egy távolabbi példát. A fociban előfordul, hogy egy játékos feldobja magát, és fájdalmat színlel, hogy a játékvezető szabadrúgást adjon. Ismerjük ezt. Az ausztrál futballban ellenben a szabályok szerint valóan kemény a játék, és megengedett a támadó földre vitele. Ennek van szabálytalan módja ott is, de alapvetően elég tág mozgástér adott hozzá. Ausztráliában ezért népszerű az a nézet, hogy míg a focisták puhányak, az ausztrál futballt játszók kemények - talán összekapcsolódik ez a "vad Ausztrália" identitással is. Érdekes lehet ezek után megnézni a nem-ausztrál focit játszó ausztrál válogatott játékát. Ha a vélelmezetten eltérő játékkultúra megmutatkozik a játékukban, az történhetne pl. oly módon, hogy kevésbé dobálják fel magukat a pályán. De hogy ez így van-e, azt hirtelenjében nem tudom. Meg kell nézni. Ha esetleg ki tudom mutatni, hogy ők kevésbé dobálják fel magukat, akkor is lesznek egyéni különbségek. Lesznek olyan játékosok, akik mégis eldobják majd magukat. Valószínűleg lesz közöttük, aki úgy gondolkodik (sajnos a fejekbe persze nem látunk bele), hogy "lehet, hogy ciki, de hátha jól járunk a szabadrúgással" - az ő esetében jelen van a kultúra hatása, ő mégis eltér tőle. De lesz olyan is, aki anélkül dobja fel magát, hogy mindez az eszébe jutna... A kultúra hatása egyáltalán nem adott automatikusan. És hogy végképp komplexen lássuk a kérdést: valószínű, hogy a csatárok fogják inkább feldobálni magukat - esetükben ez a szerepükkel lesz összefüggésben, hiszen támadó játékosként az ő javukra ítélt szabadrúgásból lehet a leginkább gól."

Nekem ez a példa az Ozzy Man Reviews idelinkelt videója nyomán merült fel. Aki megnézi, az először is röhögni fog, rögtön utána pedig azt is érteni fogja, mitől releváns ez itt.

A levél elküldése óta utánanéztem kicsit (értsd: gugliztam egyet), és bár a műesési hajlandósággal kapcsolatos fentebb körvonalazott mérést (és a kapcsolódó hipotézis ellenőrzését) nem végeztem el, annyi már látszik, hogy az ausztrál futballban is van, aki ellene valójában el nem követett szabálytalanság következményeit színleli (ez akkor ellen-bizonyíték ugye), miközben az ausztrál közönség egy része hajlamos durva sérelemként felfogni, ha az ausztrál válogatott ellen másik csapat ilyen módon jut előnyhöz - ez a feltételezett kulturális tényező létét megerősítő, ám a műesési hajlandósággal kapcsolatos hipotézist (tehát a kultúrának a magatartást formáló hatására vonatkozó feltételezést) nem érintő lelet.

Valahogy azért is jutott az eszembe mindez, mert a kultúra, a mi kultúránk, az ő kultúrájuk stb. kifejezések gyakran előkerülnek mostanában a közbeszédben, és azoknak, akik részt vesznek ezek intenzív használatában, érdemes lehet elgondolkodniuk azon, mit is jelentenek ezek egészen pontosan - ha pedig a jelentésüket sikerült megfogalmazni, a kritikus gondolkodás jegyében már csak meg kell vizsgálni az azonosított jelentéstartalmak érvényességét a gyakorlatban. Csomó érdekes dolog jöhet ki ebből, bármilyen kontextusban.