Ez a bejegyzés nem egy átfogó áttekintés a témában - csak gyorsan összedobálok ide pár linket, hogy alapvető részletek összeálljanak. Többek között a szankciók hatására előállt gyógyszerhiányról lehet például olvasni itt, itt, itt és itt, a külföldön tanulni próbáló iráni diákok problémáiról pedig itt. Alapozónak a szankciókkal kapcsolatban íme, a Congressional Research Service áttekintése, illetve egy Q/A a BBC-től.

Általában figyelemre méltónak találom az alábbiakat:

• Van törekvés a szankciók emberibbé tételére, de kevés eredménnyel. Az importkifizetésekhez szükséges banki infrastruktúra használhatatlan, ha a bankokat a szankciók kockázata, illetve az ehhez mérten csekély haszon visszatartja a humanitárius jellegű tranzakciók támogatásától. Gyakran még diákok bankszámláit sem merik kezelni, nemhogy komolyabb tétel vásárlásokhoz asszisztálnának.
• Az eredmény humanitárius szempontból - ezek után nem meglepő módon - kezd csúnyán alakulni: hiány alapvető és létfontosságú gyógyszerekből. Ezt a kínai és egyéb helyettesítő források nem enyhítik megfelelő minőségben.
• Alapvető gazdasági következmény a durva infláció és az árfolyamromlás. Erre az iráni politikai és gazdasági elit részéről korrupt válaszként megjelent a kettős árfolyamrendszer (egy szelektív "árfolyamgát"), vagyis az állami források felélése révén finanszírozott kamu (azaz mesterségesen jó) árfolyam, amelyen különféle szükségletek kielégítésére kemény valutához lehet jutni. Jelenleg úgy tűnik, ebből főként nem humanitárius igényeket látnak el. A gyógyszerbüdzsét durván megvágták, az ezt szóvá tevő tisztviselőket pedig leváltották.
• A források persze nyilván végesek, és kérdés, mekkora tartalékai vannak Iránnak. Ezek a tartalékok valószínűleg csökkennek, mivel Irán mostanra jóval kevesebb olajat képes értékesíteni, mint korábban. Többek között az EU tavalyi szankciói is jelentős hatással voltak erre (az EU-s olajvásárlásoknak és az olajszállítmányok biztosításának a kiesésén keresztül).

Két magyar tévécsatorna elkövette azt a zseniális húzást, hogy friss szerzemény tévésorozataikat a köz megzavarása érdekében ugyanazzal a magyar címmel kezdik sugározni mostanában. A Last Resort és a Homeland is a Belső ellenség címet kapták. Ehhez ez úton is gratulálunk az ismeretlen ötletgazdának.

De nem ezt akartam itt összeírni, hanem a pakisztáni reakciókat a Last Resortra, miután utóbbit tegnap kezdték vetíteni.

Mivel ennek a sorozatnak az első részében valakik az Egyesült Államokból hamis zászlós támadást intéznek a nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétákat hordozó USS Colorado tengeralattjáró ellen, hogy megtorlásként csapást mérhessenek Pakisztánra, erős bennem a gyanú, hogy ez alkalmas a konteókban eleve bővelkedő pakisztáni diskurzus feldúsítására. Nézzük meg pár helyen, mi jelent meg a pakisztáni sajtóban, illetve az ezt kísérő közbeszédben - igazolható-e ez a hipotézis?

Itt Masood Haider tényszerű ismertetésére válaszul jött például néhány érdekes komment a Dawn napilapban, 2012 júliusában (fenntartásként jelzem, hogy a nem pakisztáni kommenteket próbálom kiszűrni ebből az áttekintésből).

"Parvez" szerint Pakisztánt így is, úgy is elintézik húsz éven belül, a tálibok és a Hakkáni hálózat támogatása miatt. Csak a következő kommentig kell várni, hogy szeptember 11. is eszébe jusson valakinek - "Baqer Khan" szerint az illuminátusok irányítják az Egyesült Államokat, és előre apró jelekkel felfedik filmekben és másutt, mire készülnek Pakisztán ellen, "ahogyan a szeptember 11-i támadásokkal is történt". "Wazir Khan" egyetért, szerinte az Egyesült Államok a médiát hatalmi eszközként használja, és a film akkor még csak tervezett bemutatója válasz volt arra, hogy Pakisztán akkoriban jó pár hónapra lezárta határait az afganisztáni ISAF-utánpótlások előtt. Eközben "Zavia", "Shan", "Amn" és "Syed Qutub Ahmed" júzerek is az "azért csinálták, hogy megcsinálhassák" elmélethez csatlakoznak. "Khan" jelzi, hogy a visszavágás nem marad majd el. "Lajwar" és még páran a film trailerében 0:40-nél látható Pakisztán-térképen akadnak ki, amiért az szerintük nem mutatja Pakisztán részeként Kasmír indiai felét (valójában a határnak az a része kreatívan el van mosva; a film készítői talán éppen így akartak nem belekeveredni ezekbe az indiai-pakisztáni vitákba).

"Honest Belief" néven egy kommentelő (pakisztáni?) megjegyzi, hogy az Egyesült Államok "bármikor" megtámadhatja egy saját városát, hogy lesújthasson Pakisztánra - ez az első és egyetlen komment, amelyik a film koncepcióját egy az egyben vetíti ki a valóságra, és hamis zászlós támadást és Pakisztán elleni támadást egyaránt vár.

Egyáltalán nem mindenki ír viszont így, többen beírnak, hogy ez csak film - "Shabut" szerint pl. csak azt mutatja, hogy az USA fenyegetést jelent Pakisztánra. Mások "kicsit" szarkasztikusabban szólnak nála, és Pakisztánra nézve Pakisztánt magát nevezik fenyegetésnek. "Khurram" pedig arra a következtetésre jut, hogy mivel a filmbéli USS Colorado megtagadja a parancsot, a film pakisztáni PR-célokat szolgálhat.

A Pak Tribune itt számol be róla (január 30-i cikk), hogy a pakisztáni Max Media cég, a Star World kábeltévés társaság tulajdonosa nem hajlandó bemutatni Pakisztánban sem a Homelandet, sem a Last Resortot, sem a bin Laden likvidálásáról szóló Zero Dark Thirty-t. Idézhetjük őket: "Erősen úgy hisszük, hogy a Homelandhez és a Last Resorthoz hasonló programok ellentétesek a nemzeti érdekünkkel, a kulturális értékeinkkel és az ideológiánkkal".

Ezzel az idézettel tulajdonképpen zárható is az áttekintés. Hipotézis részben igazolva - bár az itt átszűrt termés viszonylag sovány.

A New York Times szerény, de körültekintően összerakott, és éppen ezért a szilárdan levonható következtetések szempontjából releváns tudósítása olvasható itt 1973 és 1980 között Belgium által Líbiába exportált, és Maliba onnét továbbkerült, amerikai gyártású M-40-es hátrasiklás nélküli lövegekhez használatos, 106 milliméteres, harckocsik elleni lőszerekről.

Közben Líbiától függetlenül érdekes lehet áttanulmányozni az Omega Research Foundation publikációit is, akik a tudósítás összeállításához segítséget adtak.

Itt írtam egyébként már korábban is a belga-líbiai fegyverkereskedelemről, akkor FN-303-asok kapcsán.

Az itt szóban forgó fegyverüzletek engedélyezésének időszakában több, egymást követő kormánya volt Belgiumnak, bal, jobb és közép is. A lőszerek gyártója egy mára megszűnt, brüsszeli központú cég volt, a Poudreries Réunies de Belgique.

A tudósító, Nir Rosen beszámolója hallható ennek a linknek a mentén a Szíriában szerzett tapasztalatairól, és az előadása végén elhangzott kérdések egyikére válaszolva elmond valamit Irán szíriai szerepéről, amit másutt még nem hallottam (ez lehet az én "hibám" természetesen). Idézem:

"Nincs olyan sok síita Szíriában. Van néhány százezer, de ők főként Homsz és a damaszkuszi Szajjidah Zajnab mecset környékén összpontosulnak. És ott, a Szajjidah Zajnab környékén elég sok szalafi, vagy mondjuk úgy, szunnita szélsőséges fegyveres csoport tevékenykedik, és van egy félelem a síiták között, akár a Mehdi Hadsereg tagjairól beszélünk Irakban, akár a Heszbollahról, akár az irániakról, hogy ugyanaz, ami megtörtént a szamarrai mecsettel Irakban, 2006-ban - amelyet felrobbantottak -, megtörténhet a Szajjidah Zajnab mecsettel, amely egyike a legfontosabb síita szentélyeknek. És a Khomeini imámról elnevezett hauzát, a síita vallási iskolát a Szajjidah Zajnab közelében már korábban is mindig a Forradalmi Gárda védte. Ott jó ideje volt egy iráni jelenlét."

Mielőtt valaki félreértené, nem azt mondom, hogy Irán nem vesz részt még sok minden másban is ezen kívül, de attól, hogy van a szíriai érdekeltségeiknek egy illegitim köre, eközben még lehetnek legitim védekezők másutt, egyes, konkrét helyzetekben.

Illusztrációként íme, az említett mecset képe, bizonyos James Gordon készítette - innét való.

Két idézet Cameron brit miniszterelnök helyzetéről és vezetői felfogásáról.

1. Douglas Alexander, a Munkáspárt árnyék-külügyminisztere Cameron szerdán várható "EU-s" beszédéről, amelyet illetően egyesek már a brit kilépés távlati kilátásával rémisztgették a globális, és azon belül az európai köznépet. Röviden összegzi a Cameronra váró multivektoriális ratifikációs kihívás lényegét.

"Az igazság az, hogy ezt a beszédet azért halogatják már több, mint hat hónapja, mert David Cameron sem tudja, mit mondjon. A saját frakciója hátsó soraiban ülők és az ország szükségletei, illetve a pártos és a nemzeti érdekek között akkora rés tátong, hogy ettől elnémult."

2. Janan Ganesh cikke a Financial Timesban Cameron, az intervencionizmus és a Tony Blair-féle hagyaték viszonyáról.

"(Cameron) ellenzékben Grúzia pártját fogta az Oroszországgal vívott 2008-as háború idején (...) Az intervenciója Líbiában rövid volt (...), de lelkesen vett részt benne. És a közel-múlt észak-afrikai történéseivel kapcsolatos értelmezése sem mondható éppen minimalistának (...) Az egyetlen különbség közöttük (közte és Blair között) az, hogy Blair igyekezett átfogó racionalizációt teremteni cselekedeteit illetően az 1999-es chicagói beszédében, amely a humanitárius intervenciót nemzetközi normává igyekezett emelni. Cameronnal kapcsolatban viszont lehetetlen elképzelni, hogy egy doktrínához adná a nevét. (...) Bizonyos értelemben jobb gyámja a blairi hagyatéknak, mint amilyen Blair maga lehetne."

Mindkét cikk érdekes lehet, de különösen a második, mely effektíve elemző jellegű. Amire én felhívnám mindezen túl a figyelmet, az az összefüggés a két írás tárgya között. Cameron valószínűleg könnyebben adja meg magát az intervencionizmus vonzerejének döntéshozói pozíciójában, miközben szorult gazdasági helyzetben, Mali esetében mellesleg ténylegesen lépéskényszerben, ilyen belpolitikai kellemetlenségeket tapasztal. Egy szükséges intervenció egységbe kovácsolhat, lehetőséget adhat a nemzet érdekében válságot kezelő, komoly döntéshozóként történő kiállásra - közvetve még egy hét haladékot is kínált Cameronnak a beígért beszéd elmondása előtt, az algériai túszejtéssel összefüggésben.

Különösebb kommentár nélkül is sokatmondóan idézhető a francia védelmi miniszter és a tuareg iszlamisták nyilatkozata a péntek óta hevesedő mali harcokkal kapcsolatban, oda-vissza. De némi spontán diskurzuselemzés végett alább odaírom a nyilvánvaló asszociációkat is mindkét megszólalás alá, oly módon, hogy a felsorolt elemek szekvenciája analóg párt alkosson. Így még látványosabban kijön minden különbség és hasonlóság.

Jean-Yves Le Drian, a francia védelmi miniszter: "A fenyegetés egy terroristaállam létrejötte Franciaország és Európa ajtóküszöbén."

--) terrorizmus, al-Kaida, "új Afganisztán", Európai Unió, európai szolidaritás, globális szolidaritás

Szanda Abu Mohamed, az Anszar Dine tuareg iszlamista csoport nevében: "Míg Dioncounda Traoré (mali elnök) Franciaországtól kért segítséget, mi Allahtól és a többi igazhívőtől kérünk."

--) kolonializmus, imperialisták, hitetlenek és árulók, Allah, muszlim szolidaritás, globális szolidaritás