A Guardianben Jim Murphy, a brit Munkapárt parlamenti képviselője Skócia esetleges függetlenségeinek következményeit latolgatja a NATO szemszögéből. A Skót Nemzeti Párt (SNP) programja szerint a NATO-val ugyan együttműködne (valamennyire), ám a szervezeten kívülről, nem belülről. Mindez éppen elég probléma forrása lehet ahhoz, hogy Murphy gazdasági érveket is bevessen az unió fenntartása érdekében.

"A különválás fenyegeti Skócia egyik legnagyobb erősségét. A Clyde 300 éve épít hajókat. Ha Skócia elhagyja Britanniát, a Clyde és Rosyth egy, a Királyi Haditengerészet szempontjából idegen ország földjén lenne, márpedig a Királyi Haditengerészet soha nem építtetett hajót külföldi hajógyárban. Ha az SNP akarata szerint alakulnak a dolgok, az kiváltja azt, amit még a konzervatívok hatalomra kerülése és az ázsiai hajógyártás felemelkedése sem idézett elő eddig: a skóciai hajóépítés napja leáldozhat. Egy munkapárti kormány alatt egyetlen hajót sem fogunk külföldön építeni: a fregattjainkat és a rombolóinkat csakis az Egyesült Királyság négy alkotónemzetének valamelyike fogja előállítani."

Vagyis adott esetben a három megmaradó alkotónemzet valamelyike, Murphy úgy érti (Észak-Írország, Wales vagy pedig Anglia; ha egyszer Skócia kiválna közülük). A "Clyde" a Clyde folyó menti hajógyártásra utal, ez a folyó folyik át Glasgow-n is; a "Rosyth" pedig a Rosyth Királyi Hajóépítőre.

A kilátásba helyezett negatív következmény megfogalmazása ugyanakkor óvatos. Murphy fregattokról és rombolókról beszél. Ezek beszállításának Ázsiába telepítése is érdekes felvetés, de nem repülőgép-hordozókról van szó. Utóbbiak közül az Erzsébet királynő osztály első darabja, az HMS Queen Elizabeth már javában készül Skóciában, és valamikor a 2010-es évek második felében várható a szolgálatba lépése. Sőt a múlt hónapban a második hajó, az HMS Prince of Wales építése is elkezdődött.

Az Origo írt még február 29-én arról, hogy a magyar külügyminisztériumban nem örülnek a Kanada irányában kellemetlen magyarázkodást kívánó menedékkérő-hullámnak. A cikk be is számol ennek kapcsán a trükközésről, ami az ilyesmit jellemzően kíséri, például hogy a sikertelenül menedékjogot kérők gyakran hazarepülnek Magyarországra, nevet változtatnak, majd mennek vissza új névvel új szerencsét próbálni. Ciki.

Viszont a cikkben az alábbi passzus is előfordul, és itt sajnos vakarnia kell az embernek a fejét rendesen.

"Az MTI-nek egy meg nem nevezett külügyi forrás elmondta azt is, hogy az elmúlt időben nőtt Kanadában egyes bűncselekmények száma, például a színesfémlopásoké, a bankkártya- és telefonkártya-visszaéléseké, valamint a feketefoglalkoztatásé."

Na most ez így minden magyarázat nélkül kerül a szövegbe, vagyis "cipő az asztalon" eleve.

Ezen felül pedig probléma vele, hogy persze értjük mi a magyarországi közbeszédünk ismeretében, mire akar ez utalni, csak éppen ez egy bizonyítatlan feltételezés (pontosabban egy rosszhiszemű vélekedés) sugalmazása a Magyarországról Kanadába érkező, roma származású menedékkérők és a lehivatkozatlan kanadai (országos) bűnözési statisztikák között. Amelyek között mellesleg ott látjuk az idézett passzusban említve a feketefoglalkoztatást is. Legalább ezen a ponton mindenkinek ajánlatos kritikusan elgondolkodnia: komolyan jelentős, országos szintű változást indukáló, illetve minden más hatástól izolálható összefüggés lehet-e a magyarországi kiáramlás - 2011-ben 4409 fő - és egy "kanadányi" méretű gazdaságban a (mellesleg kanadai munkaadók által teremtett) feketefoglalkoztatás általános szintje között?

Csak hogy ez ne lógjon a levegőben: Kanadába jelen állás szerint több százezer bevándorló érkezik évente a világ különböző sarkaiból.

Amiből következően nagyon érdekelne, tényleg a Külügyminisztérium egy tisztviselője gondolta-e úgy, hogy az MTI-nek a 2011-es 4409 magyar menedékkérő vélt bűnözési hajlamáról szóló kiselőadást kell tartania a problémák magyarázása végett, illetve hogy bizonyítsa, innen a romáknak elvándorolni okuk nem lehet. Ha pedig a kanadaiak maguk sugalmaztak ilyen összefüggést, akkor legyen ez világos mindenkinek.

Az elmúlt két hétben Afganisztánban komoly problémákhoz vezetett (még a pul-i-khumri magyar bázisnál is volt miatta tüntetés), mikor kiderült, hogy amerikai katonák az ISAF-műveletek szempontjából kulcsfontosságú bagrámi bázison a Korán példányait égették volna el, mondván, ott fogva tartott rabok egymásnak üzentek ezeken keresztül.

Az eset a Parwani Fogvatartási Létesítményben történt (azaz a "bagrámi börtönben", ahogyan egyszerűbben emlegetni szokás). Ez a létesítmény a bagrámi bázis része, és egészen pontosan a 435-ös Többnemzeti Összhaderőnemi Intézményközi Alkalmi Különítmény (Combined Joint Interagency Task Force-435, azaz a CJIATF-435) irányítása alatt áll. Ezen belül a legnagyobb számban persze amerikai katonák ténykednek, több haderőnem soraiból, így a Navy, az Air Force és az Army jelenlétére egyaránt találtam képi bizonyítékot a CJIATF-435 biometriai különítményének Facebook-oldalán. Mellettük persze ott vannak a bázison az amerikai hírszerzőszolgálatok emberei is, hiszen a bázison jelentősebb foglyok kihallgatására is sor kerülhet. Ebből a létesítményből szökött meg valaha, még 2005-ben Abu Jahja al-Libi, a líbiai szalafista, az al-Kaida magszervezetének egyik jelenlegi, fontos tagja is.

És ennek a börtönnek az ellenőrzését követeli már egy ideje Hamed Karzai afgán elnök, az afgán szuverenitás nevében. A létesítmény jelentősége az Egyesült Államok szempontjából ma jóval kisebb, mint valaha volt, ám így sem egészen kézenfekvő átadni felette az ellenőrzést - egyelőre. A "Korán-égetések" most ebben a vonatkozásban is tovább fokozták a feszültséget.

Mindezek után itt van a New York Times friss cikke az esetről, benne részletekkel a hamarosan elkészülő vizsgálati jelentésből, amelynek alapján már jobban érthető, pontosan hogyan történhetett meg az a baklövés, hogy egy erre nyilvánvalóan érzékeny országban, egy kritikus időszakban, kitudódó módon égették volna el a Korán példányait amerikai katonák.

Az ügy azzal kezdődött, hogy 1652 darab könyvet (nem csak Koránokat) válogattak ki a börtönkönyvtár készletéből, mert az addigi olvasók ilyen-olyan széljegyzetekkel látták el azokat. Volt, ahová egy-egy arab szó dári vagy pastu megfelelőjét jegyezték fel, de olyan is volt, ahová valaki a nevét írta be, és hogy mikor járt ott (lásd még a hasonló bejegyzéseket a fákon a budai erdőkben vagy például iskolák és gimnáziumok iskolapadjaiban stb.).

Ezeket a könyveket azért gyűjtötték össze, mert fordítás és egyebek hiányában is azt gyanították a könyvtárért felelős tisztek, hogy a beírások és -firkálások titkos, lázító üzenetek lehetnek. A felelős tisztek annyira megfontolatlanok voltak a jelek szerint, hogy noha afgán-amerikai tolmácsokkal végeztették el a széljegyzetes könyvek kiválogatását, azt nem adták parancsba, hogy az utóbbiak esetleg szelektáljanak a széljegyzetek tartalma alapján... Ennyire finomra hangolni az intézkedést az ügyben sajnos nem sikerült nekik, bármennyire megérte volna a fáradságot, mint az utólag világosan látszik.

Lehet egyébként, hogy voltak stratégiaibb üzenetek is elrejtve némelyik könyvben - egy ilyen létesítményben ez nyilván előfordulhat -, de azért nyilván nem mind az 1652 könyvben.  A kiválogatott könyveket aztán lehetett volna tárolni is valahol, de az illetékes tiszt úgy találta, nincsen erre tározókapacitás. Úgyhogy egy teherautóra lettek kihordva, a szabad ég alá, ahol afgán katonák is észrevették őket. Meglátták a Korán néhány példányát is a halomba hajigált kötetek között, és a saját parancsnoki láncukon keresztül jelezték a problémát. Viszont mire a parancsnokuk jelezte az amerikaiaknál, hogy nem tetszik nekik, ami történik, már az égetőben jártak a könyvek.

Az égetést félbeszakították egyébként, amikor az égetőben dolgozó afgán munkások is észrevették a Koránokat. Ha minden igaz, összesen négy példány égett meg addigra komolyabban.

A felelős tisztek ettől függetlenül addigra bőven megcsinálták a bajt. Pedig a Koránoktól megszabadulhattak volna az iszlám szempontjából elfogadható módon is, temetés vagy folyóvízben alámerítés útján is, praktikus okokból lehetőleg a muszlim uléma néhány tagjának felügyelete mellett. Csak hát ehhez meg kellett volna törni a bevett eljárások rutinját.

Lustaság, féleszűség - vagy hogy is mondják ezt.

Már jó ideje kering az alábbi, Putyint támogató kampányfilm Oroszországban, érdemes végignézni. Az üzenet legfontosabb része, ahogyan azt egy forrás kiemeli, ugyanannak a stabilitás és a teljes, hörögve elpusztulás közötti választásnak a sugalmazása, amelyre a Kreml az 1996-os Jelcin-Zjuganov meccs kapcsán is előszeretettel hivatkozott. Ezzel együtt érdekes figyelni a klipben a külpolitikával kapcsolatos szívbillentyűfutamokat. A videó bemutatja, mi történne a készítők szerint Putyin nélkül, a választásokat követően...

A csúcspontok a humanitárius segítség címén, orvul érkező NATO-beavatkozás, illetve a Grúzia által 2014-re az orosz területekkel együtt elrabolt szocsi téli olimpia kapcsán következnek. A NATO kettős mércéjére és hátsó szándékaira tett hivatkozásokhoz ideális felvezetést jelentett Putyin és stábja számára az előző év líbiai intervenciója, és a beavatkozás Szíriával kapcsolatban is emlegetett szükségessége.

Eközben Iránban is választások zajlanak (parlamenti választások), és természetesen itt is hasonló témák kerülnek elő a fennálló rezsim részéről. A hírszerzési ügyekért felelős miniszter, Hejdár Moszlehi szerint "a magas választási részvétel az arrogáns hatalmak arculcsapásával fog felérni", akik kívülről ültetnék el azt az élettől elrugaszkodott gondolatot az irániak fejében, hogy 2009 után a választói akarat kifejezésének a jelentősége egy bizonyos praktikus értelemben netalántán korlátozott lehet (most én ezt itt ironizálva adtam vissza természetesen). Az eddigi legütősebb szlogent épp most hallottam a CNN tudósítójától egy bejelentkezésben (linkelni még nem tudom):

"Választások, védelmezzétek meg az országot!"

Hát van ilyenkor választási lehetősége az embernek?

Putyin orosz miniszterelnök a közelgő oroszországi elnökválasztásra tekintettel részletes állásfoglalásokat tesz közzé számos területen, és legutóbb éppen a külpolitikai kérdésekről állt elő egy 6000 szavas anyaggal. Jó összegzések erről elérhetők itt és itt például.

A második link, vagyis ez itt, figyelemre méltóan végződik.

"Putyin panaszkodik az orosz vállalatokkal szembeni külföldi előítéletekkel kapcsolatban. (...) Említ például "felháborító" eseteket, amikor orosz üzleti érdekek sérültek a puszta részvényesi jogok gyakorlása kapcsán - utalás a magyar olajvállalatra, a MOL-ra, amely a Szurgutnyeftegázzal szállt szembe, miután az 2009. márciusban MOL-részvényeket vásárolt fel..."

Ez persze részben értelmezés, nem Putyin szavai ezek közvetlenül (Vlagyiszlav Belov elemző összegezte így a kérdéses szövegrészt, a moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézet részéről) - de a MOL-t látni az utalás mögé nem tűnik a földtől elrugaszkodott dolognak.

Az ügyről érdemben: ez volt a kifejezetten Putyin-közeliként emlegetett Szurgut szóban forgó részesedésépítő kísérlete (illetve arról egy kritikus értékelés). Sokak szerint az európai reakciók általános tesztelésére használták alapvetően (hogy megnézzék, mi az, amit még elnéznek nekik az EU-ban), és így végződött ez a kísérlet a jelen állás szerint.

Ha nem lenne elég az az apró stratégiai katasztrófa, hogy a NATO egyelőre visszavonta az embereit az afgán minisztériumokból, ahol dolgoznak, miután egy afgán rendőr lelőtt két amerikai katonatisztet az afgán belügyminisztérium épületében, íme, egy igen hasznos észrevétel Anthony Cordesmantől (CSIS) az afgán misszió finanszírozásának a lassú ellehetetlenüléséről.

"A 2013-as pénzügyi évre a költségvetési igénylés 5,7 milliárd dollár, szemben a 2012-es 11,2 milliárddal - kb. 50%-os lefaragás -, miközben a Védelmi Minisztérium 2013 októberéig 352 ezer fős szinten kívánja tartani az afgán biztonsági erők létszámát. Az afgán hadsereget érintő lefaragás 6,5 milliárdról 3,7 milliárd dollárra csökkenti az erre elérhető összeget a 2013-as pénzügyi évben (43%-os csökkentés), miközben a létszámnak a 2011. októberi 173 ezerről kellene a 2012-es pénzügyi év végére 195 ezerre emelkednie. Az afgán rendőri erők esetében a 2012-es 4,6 milliárdról 2 milliárdra csökken a költségvetés (64%-os lefaragás), miközben a létszámnak a 2011. októberi 139 ezerről a jelenleg hivatalos végső célig, azaz 157 ezerig kellene növekednie, még a 2012-es pénzügyi év vége előtt."

Tetszik érteni, itt azoknak az afgán biztonsági erőknek a finanszírozása van szétesőben, akiknek a lojalitása és a hatékony működése az Afganisztán-stratégia sikere szempontjából alapvető jelentőségű.

Mindkét oldal számára, sőt az őket terelgető kívülállók számára is komolyan izzasztó munka volt, de tegnap megszületett a megállapodás a szerb és a koszovói tárgyalófél között, és Koszovó innentől részt vehet a saját képviselőivel nemzetközi szervezetek munkájában - eddig a koszovói ENSZ-misszió (az UNMIK) látta el a képviseletüket.

A létrejött kompromisszum részletei innen és innen:

• A részvétel lehetősége 36 nemzetközi szervezetben Koszovó (albánul Koszova) számára;
• "Koszovai Köztársaság" helyett Koszovóként;
• Egy lábjegyzet a megállapodás szövegében cserében utal az 1244-es biztonsági tanácsi határozatra, amely még nem utalt független Koszovóra (hanem helyette a "valódi tartalommal bíró autonómiát", a "jelentőségteljes önigazgatást" és "az önkormányzás helyi intézményeinek kialakítását" támogatta a koszovóiak számára, megerősítette viszont az akkori - még Montenegrót is magában foglaló - csonka Jugoszlávia területi integritását);
• Az említett lábjegyzet ugyanakkor utal a Nemzetközi Bíróság 2008-as döntésére is, miszerint Koszovó jogszerűen deklarálta függetlenségét.

Amit összehoztak, kellőképpen mátyáskirályos tehát, Szerbia részéről például Koszovó elszakadását elismerő, a függetlenségét viszont el nem ismerő megállapodás; Koszovó közben mégis tett egy lépést előre a szabadabb mozgástér elnyerésének irányában, Szerbia pedig az EU felé - kérdés, hogyan sikerül ezt eladniuk otthon, mind Szerbiában (ahol pl. tavasszal parlamenti választások jönnek), mind Koszovóban. Néhány figyelemre méltó megnyilvánulás az ügyben albán és szerb részről:

• Az ellenzéki koszovói albán Vetëvendosje (Önrendelkezés) párt azzal vádolja a koszovói vezetést, hogy egy lábjegyzetre cserélte a köztársaságot;
• A koszovói kormány az alábbi sorrendben és az alábbi előnyöket emeli ki: "(a megállapodás) belépőt jelent a vízummentességet jelentő folyamatba, Koszovó kereskedelmi kapcsolatokat létesíthet az Európai Unióval és kezdetét veszi a stabilizációs és csatlakozási folyamat";
• A volt jugoszláv elnök és szerb miniszterelnök Vojislav Koštunica, az ellenzéki Szerb Demokrata Párt elnöke a "semlegességet" nyilvánítaná ki Szerbia részéről, hogy az EU ellen tegyen egy gesztust a történtek kapcsán.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a megállapodás még az észak-koszovói határkérdések rendezése, sőt akár a szerbek lakta észak-koszovói területek "párhuzamos intézményeinek" leépítése irányában is hozhat előrelépést. A 1244-es BT-határozat alapján például az is elkerülhető - a "nemzetközi intézményekkel való együttműködés szükségességére" hivatkozva - hogy Koszovóban is megpróbálják megtartani a szerb parlamenti választásokat (a Szerb Demokrata Párt még az Ibar folyótól délre is megtartaná azokat). Persze ehhez az is kell majd, hogy Szerbia tagjelölti státust kapjon az EU-tól tavasszal.

Az NYT újságírója azt kérdezi ebben a cikkben, miért pont Írországba látogat el Xi Jinping kínai alelnök, a következő kínai vezető, az Egyesült Államok felkeresése után. Sok érdekes válasz megfogalmazódik, és már ezért is linkelném ezen a blogon, de még érdekesebb egy bizonyos értelemben amit Jonas Parello-Plesner, az ECFR think tank munkatársa dob be.

"(Írország) az utolsó a válság sújtotta európai országok közül, amely eddig nem kapott szenior vezetői látogatást (a kínaiaktól). (Wen Jiabao, Hu Jintao és Li Keqiang már meglátogatták Görögországot, Portugáliát, Magyarországot és Spanyolországot), úgyhogy Írországba ideje volt elmennie valakinek."

Hozzá lehet azért tenni, hogy Wen Jiabao 2011-es nyári budapesti látogatását így értelmezni nem egészen kézenfekvő, ám érdekes kérdés lehet, hogy Parello-Plesner kínai forrástól hallott-e most, utólag efféle magyarázatot.

Ennek a cikknek a mellékleteként ott van a ma elhunyt, a szíriai tüzérségnek Homsz városában áldozatul esett Marie Colvin utolsó tudósítása is Baba el-Amrből, Homsz városának abból a részéből, melyet a szíriai hadsereg a leginkább lő mostanában, mivel a Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei jelen vannak ott - ami természetesen nem jogosítaná fel a szír vezetést arra, hogy civilek lakta területen nagyrészt válogatás nélkül romboljon. Idézzük Colvin szavait a már említett tudósításból:

"Senki nem érti itt, hogyan lehetséges, hogy a nemzetközi közösség hagyja ezt megtörténni. Különösen miután ott van Szrebrenyica példája, egy város lövetése, sok vizsgálódás az ügyben az ENSZ által az után a vérfürdő után, a sok esküdözés, hogy ez nem történik meg többet újra... Huszonnyolcezren élnek Baba el-Amrben, Homszban, ahol vagyok, és amelyet ostromolnak. Nem tudnak elmenni innen (az emberek), mert a szíriaiak nem engedik ki őket, és lövik a civilek lakta területeket. A Szabad Szíriai Hadsereg jelen van itt, de csak nagyon gyengén vannak felfegyverezve... Kalasnyikovokkal, és láttam néhány RPG-t is... Ők nagyrészt védekező szerepet játszanak. Az emberek valójában félnek, mi lesz, ha elmennek innen..."

Colvin komoly veteránja volt a haditudósítás műfajának. Egyik szemét 2001-ben, Srí Lankán veszítette el, az ottani harcok során, amikor repesz találta el. A szavainak, különösen a fent idézett (Szrebrenyicára persze tévesen, Szarajevó helyett utaló) Bosznia-analógiával együtt, minden bizonnyal lesz hatása nyugaton az intervenciót sürgetők diskurzusára. Ettől még a szíriai helyzet képlete persze nem lesz egyszerűbb. Sem a beavatkozás mikéntjére, sem a hosszú távú miértjére nincsenek igazán praktikus válaszok.

Benicsák Péterrel, Wagner Péterrel és a KatPol stábjából Rammal és SchA-val a szíriai helyzetet boncolgattuk ebben a podcastben, ni.

A hangminőség az úttörő Skype-os módszer miatt elmarad az ideálistól (hamarosan virtuális audio adapterek és egyéb segédlet jóvoltából rohamosan javulni fog), de nem élvezhetetlen a felvétel, és kárpótlásul (?) Omar Souleyman párokat ritkító lakodalmas zenéje hallható a végén kivezetésnek :)