Javul a gazdaság állapota, de emelkednek az üzemanyagárak az Egyesült Államokban, és emiatt a republikánus jelöltek most hiányolják a Keystone XL vezeték jóváhagyására vonatkozó döntést Obamától. Utóbbi kátrányhomokból kitermelt olajat szállítana délre, amerikai finomítókba Kanadából, ám tavaly novemberben, környezetvédők és más aktivisták tüntetései nyomán Obama elhalasztotta a döntést a projektről. Új útvonalat kell keresni, hogy akár teljesen megkerüljék a vezeték által potenciálisan veszélyeztetett Ogallala-víztartót. Pletykák kezdtek keringeni arról, hogy a TransCanada vállalat, a Keystone XL leendő építője a vezetékről lemondva esetleg a kanadai nyugati partra vezetné ki az albertai olajat, hogy többek között a kínai keresletet szolgálja ki általa a jövőben.

Szóval drágul a benzin, és ezek után Kína röhögne a markába? Naná, hogy a kérdés aktivizálta a republikánus elnökjelölt-reményeseket, így többek között Rick Santorumot is. Santorum Lengyelországot, azaz Polandet talán összekeveri Pakisztánnal, mint az Egyesült Államokat fenyegető országot, de egy ilyen magas labdát nem téveszt el - mint fogalmazott:

"Mindenféle lehetőség adott számunkra, hogy energiafüggetlenek legyünk. És akkor mit mond Ő? "Kanada, ti csak építsétek azt a vezetéket a nyugati part felé inkább, és küldjétek az olajat Kínába", (azt mondja)."

Gingrichet sem kellett félteni:

"Amit garantálhatok, az az, hogy az Obama-program a magasabb árakkal és a nagyobb, a Közel-Kelettől való függőséggel egyenlő, vagyis a nagyobb sebezhetőséggel olyan országok felé, mint Szaúd-Arábia, Irak és Irán."

P.S.: Gingrich esetében ugyanakkor külön figyelemre méltó, hogy sokadszor beszél nyíltan energiafüggőségi kihívásként Szaúd-Arábiáról - ez a többi elnökjelöltre nem jellemző, nála viszont ez az uralkodó értelmezési keret a szaúdiakkal kapcsolatban a nyilvános kommunikációjában. És ha már ezen a ponton megállunk, vegyük észre azt is, hogy ezúttal Irak is ugyanebben az értelmezési keretben bukkant fel nála.

A nemzeti, avagy országos hírszerzési igazgató (DNI, Director of National Intelligence), James Clapper a DIA (Defense Intelligence Agency) vezetőjével, Ronald Burgess tábornokkal együtt adott tájékoztatást többek között az afganisztáni kilátásokról az amerikai Szenátus fegyveres szolgálatokkal foglalkozó bizottságában csütörtökön.

Clappert sokat kérdezgették róla, mit szól hozzá, hogy az afganisztáni ISAF-erők parancsnoka, John Allen tábornok nem ért egyet az összességében borúlátóbb következtetéseikkel. Eleget pedzegették ezt ahhoz, hogy megszólaljon Clapperből a közel ötven éves tapasztalat az ügyben. Idézzük:

"Ha megbocsátanak egy kisebb történelemleckét... William Westmoreland tábornok elemző referenseként szolgáltam 1966-ban Vietnamban. Úgymond akkor veszítettem el ebben a hivatásban a szüzességemet, amikor ott fel kellett fedeznem, hogy a műveleti parancsnokok nem feltétlenül szeretik, ha a siker alakulását illető saját nézeteiket kontrasztba kell állítaniuk a hírszerzés nézeteivel.

Tekerjünk előre huszonöt évet, amikor is én a Légierő hírszerzését vezettem a Sivatagi Vihar alatt. Schwarzkopf tábornok az egész háború ideje alatt állandóan és hangosan tiltakozott a hírszerzés pontosságát illetően. Mert az nem illeszkedett az ő nézeteihez.

A hírszerzés klasszikusan az a dolog, amelyik egy félig teli pohárral kapcsolatban az üres részre koncentrál. A parancsnokok és a döntéshozók pedig jellemzően arra a részre figyelnek, amelyik tele van. Az igazság valahol a vízszint magasságában keresendő. Tulajdonképpen nem gondolom, hogy ez rosszul van így."

Frappáns, de közben azért vegyük észre, hogy Clapperből sem csak a konstruktívan kritikus csapatjátékos beszél. Némi presztízsmentést is csomagolt a fenti szavak közé. Kiváló illusztráció ennek megértéséhez Schwarzkopf tábornok szavait idézni az 1991-es Öböl-háború idejéből, a hírszerzés teljesítményével kapcsolatban.

"(Az iraki haderő állapotával kapcsolatos hírszerzési jelentések) agyon voltak tűzdelve lábjegyzetekkel és fenntartásokkal, és fel voltak vizezve teljesen. Annyi óvatoskodás volt bennük, hogy mire megvoltál az olvasásukkal, már mindegy volt, mi fog történni ténylegesen, nekik mindenképpen igazuk lett volna. (Ha a Pentagon rájuk hagyatkozott volna az offenzív műveletek megindításával kapcsolatban), még mindig ott ülnénk, és várnánk valamire."

Persze a felelősség nevű gumilabda körbedobálását ebben is meg lehet figyelni. Schwarzkopf tábornokkal kapcsolatban hozzáteendő például, hogy mennyire nem tetszett neki, amikor a CIA és a DIA képelemzői az iraki haderő veszteségeit utólag lényegesen kisebbre becsülték, mint ő és az alárendeltjei...

Ami az afganisztáni jelent illeti, az óvatosság erősen indokolt.

Ha már a bürokratikus politika került a terítékre ezen a napsütéses szombat reggelen, hangulatidézőnek íme, egy klasszikus filmjelenet a témában...

Ilyen, a pószt címében látható feliratú és hasonló transzparensekkel ünnepelték az ACTA-szerződés ratifikálásának bulgáriai leállítását bolgár aktivisták és internetjúzerek. Kicsit elsietik persze, mert még az EU szintjén sincsen a játszma lefutva, bár figyelemre méltó, hogy január végén az Európai Parlamentnek a témában illetékes rapportőre, Kader Arif az ACTA előkészítésének módja ellen tiltakozva lemondott pozíciójáról. Ám, mivel jelentős üzleti érdekek forognak kockán, ennek a szerzőnek akár igaza is lehet, amikor mindössze a ratifikáció (bizonytalan ideig tartó) késlekedésével számol emiatt.

Az ACTA-szerződés, vagyis az Anti-Counterfeiting Trade Agreement tárgyát a szerzői jogokat sértő cselekmények, így például a zene- és filmletöltések jelentik. A baj vele az én egyelőre viszonylag felületes olvasatomban az, hogy a szövegezők olyan átfogóan és akkora érzékenységgel gondolták át az összes közvetlen és közvetett érintett összes lehetséges érdekeltségét az ügyben (az internetről beszélünk), mint a mesebeli Borat a mesebeli Kazahsztán problémáit. ("Di internet hez fór problemz...") A megoldás pedig, amit kimunkáltak ezekre a problémákra, kis túlzással olyan, mint neutronbombával kezelni egy gerillaháborút. Nyilván nem csak gerillákra hatna a dolog...

Amit a lemondását felajánló bolgár gazdasági miniszter mondott az ügyről, bosszant egy kicsit, és ezért zárásul őt idézem:

"Meg voltam róla győződve, hogy ez a megállapodás előnyös lesz Bulgária számára. A szakértők még most is azt mondják, hogy a hozadékai meghaladnák a negatívumokat."

Gáz, amikor egy, az alapvető szabadságjogokat is érintő ügyben minden kiegészítés, érv, egyebek nélkül ennyit tud mondani valaki, hogy a specialisták grammra lemérték a dolgot, és ha nem is úgy tetszik érezni, hát tessék elhinni, hogy az pedig igenis annyi, amennyit ők mondanak.

Illusztráció: Budapesten is volt pár napja tüntetés a Magyarország által is aláírt (de még nálunk sem ratifikált) ACTA miatt.

A tudósításokban többnyire azt hallani, hogy a szíriai felkelőknek főként Kalasnyikovok és RP-gránátvetők állnak a rendelkezésükre.

A továbbiakban kíváncsiságból kikockázok itt ezt-azt, amit tudok, hogy lássuk, ezeken kívül még mik, és ezzel a fegyverkereskedelem jelentőségéről, illetve a felkelés esetleges külső támogatóiról is kapjunk egyfajta képet (azért is, mert a szíriai rezsim sokat beszél ilyenekről, és azért is, mert mások gondolkodnak a felkelőknek nyújtott támogatás szükségességén). Egyelőre két leletet mutatok be, aztán később a pósztot lehet, hogy frissítem majd.

Az első kép az itt beágyazott videóból (AP) kerül ide, Homsz városában rögzítette egy független tudósító az AP számára.

Sok időbe telt, mire beazonosítottam, de ez történetesen egy belga FN FAL puska speciális változata, amellyel a Szabad Szíriai Hadsereg egy harcosa egy ház oldalában kialakított lőállásból sznájperkedik. A beazonosításhoz itt látható egy nagyon hasonló példány, a belinkelt kép közepéről.

Emellé (alább) még az AP-videó egy másik kockáját is beillesztem segítségképpen.

Namármost ilyen puskák voltak a szíriai hadsereg birtokában, úgyhogy valószínűleg a képen látható sem most érkezett, kívülről, hanem az átállt katonákkal. (Érdekességként egyébként itt van tőlem egy eset leírása tavalyról, Líbiából, ahol ugyancsak a Fabrique Nationale de Herstal egy termékének a felbukkanása keltett téves asszociációkat helyiekben.)

A következő képen viszont (innen) még a magamfajta laikus is kapásból gyanúsnak tűnő ismerőst vélhet felfedezni. Egy harcos itt amerikai M-16-osnak látszó gépkarabéllyal nyomul, az ilyesmivel nem annyira hatékonynak számító sznájper üzemmódban; ő is valahol Homsz környékén.

Az a helyzet azonban, hogy ez sem jelent semmi különöset, mivel a képen valószínűleg az M-16-os kínai koppintása látható, a Norinco CQ. És természetesen ezekből is volt a szíriai hadseregnek, volt tehát belőlük ott már a konfliktus előtt is.

Nincs tehát perdöntő bizonyíték kívülről érkező fegyverek ügyében. A továbbiakban viszont érdekes lesz kémlelni, mi bukkan fel arrafelé, mivel az Asszad ellen beavatkozást emlegető külső szereplők (hehh, még a verbálisan kőkemény republikánus elnökjelöltek is) egyelőre főként a felkelők esetleges felfegyverzésében gondolkodnak, és nem annyira a líbiai forgatókönyv átültetésében.

A katariak részéről már a harckocsik elleni Milan rakéták küldése is szóba került lehetőségként, én pedig éppen tegnap találkoztam ezzel a cikkel, melyben a spanyol ABC tudósítója arról számol be, hogy tavaly decemberben három líbiaival, konkrétan Abdelhakim Belhádzs embereivel futott össze a szíriai határon - és ők úgy mondták, hogy tőlük bármikor megkezdődhetnének a fegyverszállítások, de előbb "kell Törökország beleegyezése, ahhoz viszont nincsen meg a konszenzus a NATO-ban".

***

Frissítések

És akkor a fentebb rebesgetett frissítés lehetőségével élve, íme, ez a felkelő Idlib városában például egy Tactical AK-val céloz az alábbi képen, ha nem tévedek (és akkor ez sem feltétlenül új szerzemény).

A következő képen ismét vissza Homsz városába. Ezúttal egy szovjet gyártmány PK géppuska tűnik fel a színen, a felkelők egy állásában (innét). A lényeg: szovjet gyártmány, ez sem most került oda.

Ez itt alább pedig egy ugyancsak a szovjet időkből eredeztethető fegyver. Vagy egy RPG-29-es (én ezt tippeltem elsőre), vagy inkább egy SPG-9-es hátrasiklás nélküli löveg, ahogyan ScoTTThun jelezte alább a kommentek közt - a Líbiából már megszokott technikai eszközre, azaz autóra felszerelve (kép innen). Ez azért kerül be a válogatásba, mert így, a jelentősebb mobilitással együtt már több, mint puszta tűzerő.

Kiegészítések: lásd a kommenteket.

Tavaly decemberben a szíriai ENSZ-képviselet egy sajtóattaséja, Sheherazad Jaafari ezzel az ügyesen összeállított felkészítő anyaggal segítette Basar Asszad szíriai elnököt az ABC-s Barbara Waltersnek adott interjúja előtt, ha minden igaz.

Az e-mailben az elnöki stáb két tagjának* megküldött feljegyzéseket az Anonymous (= valaki) szippantotta elő Asszad elnöki hivatalából (az elnöki ügyek minisztériumához tartozó e-mailekről).

Itt elvileg az eredeti e-mail képének egy része látható, de meg kell jegyeznem, hogy amit látunk, nem kellően hiteles dokumentumkezelés, mert a képen az angol fordítás jelenik meg, miközben a levelet eredetileg nyilvánvalóan arabul írták, és azt valaki előbb lefordította "nekünk".

Klasszikus counter-framing megoldások mellett az amerikai emberek gondolkodására ható manipuláció jelei kerülnek elő a szövegben. Csak a példa kedvéért, az utóbbiakat illetően (nagy kezdőbetűs szavak, idézőjelek mind lojálisan átvéve a nyilvánosságra került angol szövegből):

"Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a válság elején "hibák" történtek, mert még nem volt kellően szervezett a "rendőri erőnk". Az Amerikai Lélek könnyen manipulálható, ha azt hallják, hibák történtek, de ezek "kijavítása" folyamatban."

Figyelemre méltó, hogy a sorok szerzője mindezt maga is manipulációnak nevezi, és hogy a rendőri erők kifejezés idézőjelek közé került.

Ha Asszadék elleni információs műveletről van szó, akkor eléggé kimunkált, ha nem, ciki Asszadéknak...

* Kieg.: az e-mail címzettjei között van Louna Chebel szíriai újságírónő, aki annak idején kritikusan távozott az al-Jazeerától, ahol egyebek mellett a csatorna szerinte Szíria ellen irányuló politikájával kapcsolatban emelt panaszt.

Stephen Harper kanadai miniszterelnök ma Kínába érkezik, népes delegáció kíséretében. Vele megy négy kabinetminiszter, hét parlamenti képviselő és negyven üzletember és tudós.

Két dolog ihletett meg ezzel kapcsolatban.

1) Idézem:

"Guangdongi (kantoni - M.P.) és a megaváros Csungkingba teendő látogatása során Harper miniszterelnök két olyan tartományi vezetővel találkozik majd, akik a jövőben várhatóan bekerülnek a Politikai Bizottság Állandó Bizottságába, és akik ugyanakkor versengő nézeteket képviselnek Kína vezetését illetően."

Figyelemre méltó, ahogyan a menő országok egy ilyen időszerű, egész pályás névjegycserés támadást lezavarnak, igyekezvén egy körrel elébe menni a dolgoknak. Az említett tartományi vezetők Bo Xilai, a csungkingi pártvezető, illetve Wang Ying, Kanton élén. Egyikük a maoista szlogenek híve, a másikuk eltökélt liberalizátor hírében áll (mint arról tavaly az MTI is jelentett). A kanadai küldöttség pedig jóban akar lenni mindkettejükkel.

2) Ismét idézet:

"A találkozó Bo Xilaival a barátság zálogaként két kölcsönpandát hozhat a rajtuk megosztozó Toronto, Calgary és Granby (Québec) állatkertjeinek."

A híres kínai pandadiplomácia. Valaha tisztán az ajándékozásról szólt (és ebben a formában a híres pingpongdiplomácia mellett kiegészítő szerepet kapott a KNK-USA közeledésben, 1972-ben). Mára viszont a pénzcsinálásról is szól, mivel a pandakölcsönnek díja is van, amely díj egy részének a pandakonzervációra költését a nyugati országok ugyanakkor elvárják Pekingtől.

Pandát lízingelni kicsit olyan tehát, mint vadászgépet bérelni: a cikk helyesen utal rá a zálog szóval, mert tartósan szorosabbra fűzi a kapcsolatokat. A pandák a Kínai Népköztársaság számára puha hatalmi tényezőként, sőt egyenesen cuki hatalmi tényezőként funkcionálnak. Kanadai részről pedig nem csupán öröm, hogy pandákat kapnak, ezzel egyidejűleg egy jól célzott gesztust is tesznek (adnak) Bo Xilainak.

Kép alább: Pan Da, a híres, hétpróbás kínai ügynök.

Frissítés (2012. március): sokak számításai nem jöttek be, miután Bo Xilai végül kiesett a pekingi felsővezetés kegyeiből.

Friss információk felmerüléséből kifolyólag a mai napot egy mesével kezdjük itt a Külpraktika blogon.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy palesztin származású orvos, akit Humam Khalil al-Balawinak  hívtak. Al-Balawi a munkája mellett egy blogot is írt, és az írásaiban egyre inkább a Nyugat és az Egyesült Államok ellen fordult, miközben nagyrészt Izrael gázai akcióira összpontosított; innen származtak az indulatai. Dzsihádista körökben igen ismertté vált, ám ő, miközben a katonai célpontok támadását maximálisan helyeselte, civilek életének kioltásával nem tudott egyetérteni. Egy napon ezért a jordán titkosszolgálat beszervezte, gondolván: al-Balawiból ideális tégla válik majd, aki Pakisztánban kellően radikális iszlamistaként beépülhet az al-Kaida magszervezetébe is akár, hogy aztán egy nap a civileket gyilkoló terroristákat elítélő orvosként leszállítsa az amerikai partnereknek Ajmán al-Zavahiri és mások fejét.

Tetszik érteni, al-Balawi nem szerette az Egyesült Államokat → tehát majd segíteni fogja az Egyesült Államokat = ez lett volna a terv lényegében.

Durva logikai hiba volt ez, így rögtön az elején - és ez a hiba a gyakorlatban egészen durva következményekkel járt.

Al-Balawi látszólag engedelmesen merült bele fedett megbízatásába, és szállított is jelentős információkat. Aztán 2009. december 30-án befutott az FOB Chapman amerikai bázisra, az afganisztáni Khoszt városában, és a helyi CIA-s csapat tárt karokkal fogadta, miután előzőleg úgy értesültek, al-Balawinak nagyon fontos információi vannak Pakisztánból. Al-Balawit, mielőtt autóba szállt, ezért át sem vizsgáltatták, és a bázisra is beeresztették úgy, ahogy volt. A CIA-s csapat elébe sietett, hogy üdvözöljék, ő pedig őket látva menten felrobbantotta magát, és végzett velük. Addig jó ügynöknek tűnt - de minden rossz, ha a vége rossz.

Mi a mese tanulsága? Mindenképpen durva stratégiai hibát vétett az, aki al-Balawival hosszú távon remélt tervezni, és durva taktikai hibákat vétettek a khoszti CIA-sok, akiknek ez az életébe került. A felelősség nyilvánvalóan nem csak egy emberé az ügyben, ahogyan azt egyesek utólag megpróbálnák beállítani. Ám kétségtelen, hogy a khoszti csapat vezetője, Jessica Matthews (nem keverendő össze ezzel a Jessica Matthews-zal) vétett komoly hibákat.

Annak idején, amikor még Matthews nevét sem tudtam, azt tippeltem, hogy a khoszti CIA-s áldozatok a karrierjük felívelését remélték egy nagy hal likvidálása révén, és ehhez ugye pont al-Balawitól vártak információt aznap, ezért kockáztattak.

Mint most kiderül, Jessica Matthews-ról pontosan azt gondolta a saját, szintén CIA-s nagybátyja, hogy a karrierje érdekében, és egyébként vakmerően vágott bele a khoszti munkába. Ezt Jessica Matthews férje vitatja, ám az ő objektivitásáról elég lehet adaléknak annyi, hogy többek között néhai felesége egyik, a támadásban szintén életét vesztett beosztottját hibáztatja, Darren LaBonte-ot, amiért az figyelmeztetett ugyan al-Balawi esetleges megbízhatatlanságára, de "nem győzte meg" Jessicát, hogy ellenőrzés nélkül azért ne engedjék már be al-Balawit a bázisra. Tetszik érteni, LaBonte-nak Matthews férje szerint az volt a hibája, hogy nem győzte meg a főnökét, ne vétsen már totálisan-fatálisan nagy hibát...

Nézzük akkor, honnét érkezett Matthews, korábban milyen pályát járt be. Az ebben a friss cikkben fellelhető profilja tanulságos olvasmány némi háttértudással és alapvető emberi empátiával kiegészítve.

Matthews dolgozott korábban is az al-Kaidával kapcsolatban, az 1996-ban felállított Alec Stationnél, az Oszama Bin Laden nyomon követésével foglalkozó CIA-s egységnél, mely akkoriban az azóta kicsit megviseltnek tűnő és már visszavonult Michael Scheuer irányítása alatt állt. Ennek az egységnek a kicsiny stábja gyakorta a "Manson családként" utalt saját magára - azért utaltak magukra így, a hírhedt sorozatgyilkos bandával asszociálódva, mivel olyan rémisztő dolgokat tudtak mondani mindenféle fenyegetésekről. Rendszeresen farkast kiáltottak, de aztán szeptember 11. előtt többek között éppen ők nem kommunikáltak eleget fontos információk megosztása érdekében az FBI-osokkal, és ezért Matthews-t név szerint is elmarasztalta a CIA egy belső jelentése annak idején... sokan aggódtak, hogy Matthews karrierje emiatt kisiklik majd, így a már említett nagybácsi is. Végül nem így történt (ha tippelnem kell, talán éppen a nagybácsi közbenjárására).

És akkor ugorjunk előre az időben, és tegyük hozzá, mit csinált Matthews a khoszti megbízatása előtt. Gyakorlatilag parkolópályán volt, bár fontos pozícióban. Ő lett a terrorizmus elleni fellépéssel (Counter-Terrorism) foglalkozó összekötő a CIA részéről az Egyesült Királyságban. Idézzük a már említett cikket, mert sokatmondó:

"2005-ben Matthews elnyert egy sokak által áhított állást, a londoni állomásnál, ahol ő lett a fő terrorizmusügyi összekötő a brit hírszerzőszolgálatok felé. Anderson (Jessica Matthews férje - M.P.) vele ment a három gyermekükkel együtt. Négy évet töltöttek el egy sorházban az amerikai követségtől és a Hyde Parktól nem messze. Kényelmes élet volt. A dada főzött rájuk. Szombat esténként mindig együtt vacsoráztak, miközben a brit sci-fi show-t, a Doktor Kicsodát nézték.

2009 elején Jessica észrevett egy meghirdetett pozíciót - egy egyéves megbízatást a khoszti FOB Chapman bázison, ahol al-Kaida-tagok levadászása volt a megjelölt feladat. A CIA finanszírozta afgán kommandókkal dolgozna a célpontok felkutatásában. Dróncsapásokat irányítana."

Éles a kontraszt a Hyde Park füvén szaladgálás, és a khoszti munkaköri leírás között, ugye? Hát ez lenne itt a végső tanulság, vagy valami olyasmi. Sajnos az az érzésem, hogy ez az éles kontraszt - a CIA már említett belső jelentése kapcsán elszenvedett korábbi elmarasztalással együtt - akár kézenfekvő magyarázatát is kínálhatja annak, miért dolgozott Matthews-ban nagyobb kockázatvállalási készség a normálisnál; bár sajátos helyzetéből adódóan a khoszti csapat egésze amúgy is fokozottan ki lehetett téve a becsvágyból eredő kockázatoknak.

Irán kiszúrta az izraeli HOT kábeltévé egy Izraelben sugárzott reklámját, amelyben egy csapat kíváncsi izraeli és egy unatkozó Moszad-ügynök véletlenül felrobbantják az iszfaháni uránátalakító létesítményt, mikor a rossz gombot nyomják meg az ügynök Samsung táblagépén. Válaszul Iránban most részleges bojkottot fontolgatnak, legalábbis ezt vetették fel honatyák.

Az iráni Madzslisz energiaügyi bizottságának a feje, Arszalan Fathipur figyelmeztette a Samsungot, amely Iránnal is kereskedik természetesen, hogy nem elégszenek meg egy szimpla bocsánatkéréssel.

Az érdekesség: a reklám nem a Samsung saját reklámja.

Az iráni Madzslisz tagjai ezt ne értenék? Ugyan. Tudják ők is, és ha tippelnem kell, a dolog inkább Dél-Korea poke-olásáról szól, mivel 98%-ban importtal kielégített olajszükséglet mellett az iráni, illetve öbölbeli energiaimport ügyében, illetve általában is egy esetleges olajsokk esetén, Dél-Korea sebezhetőbb másoknál (és így kevésbé lelkesedik az Irán elleni szankciókért). Az olajimportjuk forrásszerkezetét lásd alább, innét.

A cím az Arab Liga nemrég véget ért (megszakított) szíriai megfigyelőmissziójára utal. Az apropó pedig az, hogy kiszivárgott a misszióvezető, a szudáni Mohamed Ahmed Moustafa al-Dabbi jegyezte jelentés, mely a misszió munkáját összegzi részletekbe menően.

Al-Dabbi volt korábban a szudáni katonai hírszerzés feje és katari nagykövet is. Figyelemre méltó Korán-idézettel indít (33:72): "Mi felajánlottuk a bizalmat az egeknek, a Földnek és a hegyeknek. Ők azonban vonakodtak magukra venni azt és tartottak tőle. Az ember pedig magára vette. Bizony, ő zsarnok és bolond".

A média figyelmét persze többek között a 12. oldalon szereplő, szaftosabbnak tűnő részletek keltették fel, ahol al-Dabbi elég kritikus hangot üt meg a misszióban részt vett megfigyelők egy részével kapcsolatban. Két idézet a szövegből (megfordított sorrendben, for the record):

"Sajnos a megfigyelők némelyike úgy gondolta, Szírába örömszerzés céljából érkezett. Meglepték őket a helyszínen tapasztalható állapotok, vagy például az, hogy szektorokba lettek beosztva, a fővárostól távol eső állomáshelyekre is..."

"A megfigyelők némelyike követelte, hogy azonos szálláskörülményeket biztosítsanak nekik, mint Damaszkuszban dolgozó kollégáiknak, vagy hogy pénzügyi kompenzációt kapjanak a szállásuk besorolásában mutatkozó különbség mértékének megfelelően. Kérték, hogy ennek hiányában ne kelljen elhagyniuk Damaszkuszt, ami olyasmi, hogy kommentárra sem szorul."

Az ilyen viselkedés felelős, emberi jogi vonatkozású pozícióban véletlenül sem csak arab részről fordul elő, mielőtt valaki úgy gondolná - itt írtam például a FIA tavalyi bahreini jelentéséről, ahol a spanyol rapportőr többek között egy plázában kutatott a kemény igazság után.

Ettől még az Arab Liga történetében jelentős állomás, hogy a misszióra sor került, és a megfigyelők egy része kifejezetten rázós helyzeteket is bevállalt.

Az egyik legnagyobb kihívást számukra a részrehajlás látszatának kerülése jelentette, amint azt a csatolt kép is illusztrálja.

Itt van a CNN egy korábbi tudósítása is a misszió látogatásáról a már egy ideje a felkelők kezén lévő Zabadaniban, ahol a tömeg előbb "Allahu akbar"-t skandálva, kitörő örömmel fogadta a megfigyelőket, majd kővel dobálózva búcsúztatta őket, mikor kiderült, hogy nem akarnak tartósan ott maradni (gyakorlatilag emberi pajzsként a város számára). Ráadásul a kormányerők egy úttorlasza felé futamították meg őket, és ott sem volt barátságos a hangulat.

Obamának számos lépése igen jól jött ki a múltban, ami a kül- és a belpolitika összehangolását illeti.

Ilyesmi volt tetten érhető például abban, ahogyan a szaúdi F-15-ös eladások időzítése stratégiailag jól jöhetett az elnökválasztás szempontjából is Missouriban, vagy ahogyan tavaly májusban, az európai turnéján Obama többek között Írországba és Lengyelországba látogatott el, ami az ír- és a lengyel-amerikai "kötőjeles" szavazók szempontjából is szerezhetett piros pontokat. Ezek nem kivételes esetek, a hatékony politizálás többek között azon múlik egy vezető állami döntéshozó esetében, hogy mennyire képes a kétfrontos vagy kétszintű játszmában megállni a helyét mindkét fronton/szinten (bel- és külpolitikailag is).

Ami fokozottan érdekes, az a kalkulált, túlzottnak nem nevezhető, de nem is jelentéktelen, és ugyanakkor nem "veszteségek elől menekülő" típusú (hanem éppenséggel nyereségkereső) kockázatvállalás visszatérő előfordulása Obamánál.

Milyen eseteket sorolnék ide például?

1) Bin Laden likvidálása tavaly május elején. A DEVGRU (közismertebben a Navy SEAL) beküldése komoly kockázatvállalás volt, ezt talán nem is kell különösebben részleteznem.

2) Ahhoz, hogy az írországi Moneygall falucskába a program keretei szabta szűkös időben is eljusson tavaly májusban, és egy ír kocsmában előadhassa azt a show-t, amelyről én is beszámoltam itt, Obama viharos időjárásban, helikopterrel vágott neki az útnak. Az ír külügyesek ezen kiakadtak, az újságírók hánytak a fedélzeten, Obama európai ügyekért felelős tanácsadóját, Elizabeth Sherwood-Randallt pedig a visszaérkezést követően, még a repülőtéren, elfújta a szél.

3) Idén január 26-án Obama azzal könyvelhetett el újból sikert, hogy a State of the Union beszéd előtt nem sokkal a DEVGRU általa jóváhagyott műveletben szabadított ki két túszt (egy amerikait és egy dánt) Szomáliában kalózok fogságából. Az amerikai kommandósok ejtőernyővel érkeztek, lábon közelítették meg a célt, megöltek kilenc fogvatartót, nem szenvedtek veszteséget, és ami a legfontosabb, kihozták a túszokat teljes épségben. Az utóbbi művelet nyilván végződhetett volna máshogyan is, de végül minden klappolt. Így aztán Obama egy Leon Panetta felé eleresztett rejtélyeskedő gratulációval indulhatott beszédet tartani a Kongresszusnak (kifinomultságára jellemző, hogy a beszédében erre a műveletre nem tért ki, csak a tavalyi, Bin Laden ellenire; az utólagos hírverés úgyis, magától is megtette a hatását).

Videó: "Good job tonight" - szólt oda a Hillary Clinton mögött álló Panettának, a védelmi miniszternek Obama.

Mint említettem, alapvetően nem veszteségek elől menekülő kockázatvállalásokról beszélünk, de azért hozzátehető ehhez, hogy például Bin Laden likvidálása milyen kiválóan alkalmas volt Donald Trump leégetésére is, aki éppen azokban a napokban követelte a leghangosabban Obama teljes anyakönyvi kivonatának a nyilvánosságra hozatalát. Ahogyan az annak idején körbejárt vizuális mém mutatja:

Mindezért amiatt nem irigyelhető mégsem Obama, mert nincs rá garancia, hogy katonai műveletekben mindig jól jön ki a lépés, márpedig ilyenek, köztük rázósabbak is, menetrendszerűen zajlanak (a SOCOM/JSOC különleges műveletei nagyüzemben mennek, és közben nagyságrendekkel nagyobb téttel bíró játszmák is futnak).

Mégis, ha egy ellenpéldával kellene illusztrálni az Obama-féle kockázatvállalás eddigi sikerességét, a külpolitikában a belpolitikai veszteségek miatt kapkodóvá váló, ott piros pontokat nem a legátgondoltabban kereső vezetőként elég lehet Nicolas Sarkozyre gondolni.