Külpraktika

Külpraktika

Koronavírus: A vakcináció versenyfutása a variánsokkal

2021. február 08. - Marton Péter

Előzmények (korábbi kutatási jegyzeteim a témában):

A következő időszak egyik legizgalmasabb kérdése virológiai természetű: dominánssá tud-e válni a D614G, az N501Y és az E484K spike-mutációk együttes terjedése, kombinálva az erősebb fertőzőképességet a vakcinaszökő tulajdonságokkal? Ilyen variáns már megjelent a szekvenált vírusok között, nem csupán elméleti lehetőség. Ha ez a "kombós" variáns kerülne előnybe a vírusevolúció folyamata során, az elég kedvezőtlen fejlemény lenne.

Emellett továbbra is "a" központi stratégiai kérdés, hogy tovább tart-e majd a népesség átoltása, mint a védettség, amit a vakcina biztosít? Meddig áll fenn a vírusevolúcióhoz praktikusnak mondható "részleges védettségű populáció + széleskörű terjedés + evolúciót ösztönző plazmakezelések nagyszámú betegnél" képlet? Globálisan érdekes ez a kérdés — aki a pandémia ellen eredményes fellépést akar, az globálisan kérdezi.

Mivel Kínán kívül nagyjából egy éve pörgött fel igazán a járvány, és azóta jegyeznek COVID-haláleseteket, érdemes lehet alább még egyszer áttekinteni a teljes népességre vonatkozó halálozási arány szempontjából a leginkább kiugró adatokat, mielőtt folytatnánk a szokásos napi szintű frissítésekkel. Van egyébként olyan mikrorégió, amelyikben a halálozás a táblázatban szereplő adatokat is meghaladta: Valle d'Aosta, Olaszországban, a svájci és a francia határnál — jelenleg 0,32%-nál jár. Mindeközben a járvány hivatalos globális halálozása 2021.02.08-án reggel 8 órakor 2327437 fő; ehhez jön +714326+n fő konzervatívan dokumentálható addicionális halálozás (Σ=3041763<).

Territories with population mortality above 0.1% (non-exhaustive listing) Official COVID deaths as % of overall population after one year from the first official casualties outside the PRC (FEB2020-2021.02.08.) CONJOINED CLUSTER OF MAJOR IMPACT
Lombardy 0.27
New Jersey 0.24 US NORTHEAST COAST 
New York 0.23 US NORTHEAST COAST 
Massachusetts 0.21 US NORTHEAST COAST 
Connecticut 0.20 US NORTHEAST COAST 
Rhode Island 0.21 US NORTHEAST COAST 
Pennsylvania 0.17 US NORTHEAST COAST 
Belgium 0.18
France 0.12
Italy (nationwide) 0.15 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
San Marino 0.20 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Switzerland 0.11 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Liechtenstein 0.13 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Slovenia 0.17 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Hungary 0.13 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Serbia officially at 0.04; reported past manipulation of data* SOUTHERN/CENTRAL EUROPE MISSING LINK
Croatia 0.12 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Bosnia and Herzegovina 0.14 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
North Macedonia 0.14 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Montenegro 0.13 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Bulgaria 0.13 SOUTHERN/CENTRAL EUROPE
Spain 0.13
Portugal 0.13
Andorra 0.13
Gibraltar 0.23
UK 0.16
Lithuania 0.11
Sweden 0.12
Poland 0.10
Czechia 0.16
Liechtenstein 0.13
Armenia 0.10
US (nationwide) 0.14
Mexico 0.13
Panama 0.12
Colombia 0.11
Brazil 0.11
Argentina 0.11
Peru 0.12
* See at: https://balkaninsight.com/2020/09/30/serbia-hugely-underestimated-covid-19-death-toll-official-admits/ 


2021.02.08-14.

  • Brazília, dokumentált újrafertőződés az E484K mutációval. Kontextusnak: több ilyen volt már, és nagyságrendekkel több dokumentálatlan eset van. Mondjuk az érintett hölgy az első alkalommal lazán kezelte magát prednizonnal kb. az első tünetekre, amit akut vírusos fertőzésnél annyira nem ajánlott próbálgatni.
  • Intenzív osztályi mortalitás. Hogy van-e javulás jobb terápia hatására, azt gyakorlatilag nem lehet megállapítani, mert nincsenek korcsoportokra normalizált adatok időszaki bontásban.
  • Jelentés a dániai nyércjárványokról.
  • Izraelben kezdi láthatóan lenyomni a járványt a vakcináció.
  • Interjú Salát Gergellyel. A kínai Sinopharm-vakcináról gondoljunk bármit, a motivációkról gondoljunk bármit, az egy érdekes tény, hogy jelen állás szerint annyira sikeresek az otthoni kitöréseik kezelésével, hogy gyakorlatilag főként exportra termelnek — egyelőre, ha minden igaz.
  • Vizsgálat indul a vakcinakeverések hatékonyságáról. Nem kis etikai dilemma ehhez toborozni, és nem kis stratégiai dilemma ebbe önkéntesként beállni, de legalább korrekt vizsgálatot csinálnak ebben a kérdésben.
  • Dél-Afrikában leállnak az AstraZenecával, mert úgy ítélik meg, hogy nem elég hatásos a B1351 ellen. A fejlődő országok szempontjából pocsék hír, a COVAX nézhet valami új megoldás után.
  • És ez az a variáns, amelyiknek a terjedése éppen látványosan halad... Tirolban (293 megerősített eset). Itt a síszezon, yay.
  • Idevág: kijött a szakértői jelentés a tavalyi ischgli síelgetéssel kapcsolatos járványügyi-döntéshozatali kudarcokról.
  • A "food desert" sajátos amerikai jelensége mellé ebben a cikkben bejön a "medical desert" is. A COVID társadalmilag egyenlőtlen halálozásának egyik oka pedig a különböző kórházak messze nem egyenletes terhelése.
  • Pfizer-BioNTech-vakcinával oltottak között terjedés egy német idősotthonban. Lehet, hogy a súlyos betegséget itt is sikerült megelőzni, ami szuper, viszont látható a "leaky vaccine" probléma, ami nem annyira szuper.
  • Dél-Afrikával kapcsolatban érdekes lehet még, hogy a Sinopharm-vakcináról — lényegében a Sinopharmhoz köthető kutatók — kihozták, hogy csak csekély mértékben csökkent a hatásossága a B1351 ellen (preprint).
  • Az L452R mutációt hordozó kaliforniai variáns terjedő jelölése CAL20C. Ez volt a legutóbbi Los Angeles-i hullám hátterében.
  • 117 évesen átesni a fertőzésen... wow. Sajnos van lesújtó hír is, ez pedig a 100 éves Captain Moore halála.
  • Mexikóváros: a kórházakba nem könnyű bejutni, és itt is hiány van orvosi oxigénből.
  • A SARS-CoV-2-höz rokonítható koronavírusok előfordulásáról DK-Ázsiában. Különös tekintettel az RmYN02-re és a RacCS203-ra, melyekről SARS-CoV-2-rokon nemzetség tagjaiként beszél a cikk, melyet SC2r-CoV-családként jelöl. A RacCS203 itt az új tag, melyet viszonylag elterjedtnek találtak Thaiföldön, Chachoengsao tartományban. SC1r-CoV-családként említi a cikk az RaTG-13-at és a SARS-CoV-2-t, dacára annak, hogy csak 96%-os a genomegyezés közöttük (a SARS-CoV-2 harmincezer bázisa mellett), és dacára annak, hogy az RaTG-13-ban nincsen furin által hasítható hely az S1/S2 határon. Azon is gondolkodom közben, hogy minél több idő telik el a SARS-CoV-2 tömeges terjedése mellett a világban, annál kevésbé lesz hiteles bizonyíték egy hozzá ténylegesen közeli rokon fellelése valahol az eredet igazolására.
  • Mindenesetre íme, a szerzők szerint az "SC1r-CoV-okat hordozó" (= az RaTG-13-at hordozó?) Rhinolophus-repülőkutyák földrajzi elterjedése + a vírus-családfa, ahogyan ők látják (az utóbbi részletet én vágtam be a térkép alá így).

sarscov2_relatives2.jpg

  • Mint fentebb már említettük, Lombardiában még csak a népesség 0,27%-a halt meg, Valle d'Aostában pedig 0,32%, úgyhogy az olasz kormány nyitja a sípályákat. Túl azon, hogy ez egy izgalmas rekordkísérlet annak kiderítésére, hogy a népességnek mekkora hányadával tud végezni a koronavírus-járvány, nekünk is kellemetlen lesz, mivel az alpesi síkomplexumokban már terjed a vakcinaszökő dél-afrikai vírusvariáns. Ez van. 2019 óta egy olyan katasztrófafilmet nézünk, ahol vannak hülyék, akik a műfaj hagyományának megfelelően mindig rossz döntéseket hoznának... és sokfelé ők a döntéshozók, úgyhogy meg is hozzák ezeket a döntéseket. Az olasz döntésért lelkesedő nyitáspártiak figyelmébe: veletek együtt leszek szomorú, amikor minden zárva lesz, mert most fontos volt síelgetni szabadon. Kieg.: az olasz kormány végül belátónak bizonyult, last minute jelleggel.
  • Melbourne-i szállodai tapasztalatok alapján valószínű, hogy az inhalálók használata nagyon hatékony aeroszolos terjesztéshez vezethet. A belélegzett aeroszolok kifelé is megtalálják az utat.
  • Dél-Afrikából eddig 29805 fő addicionális halálozást számoltam. A legfrissebb halálozástöbbleti adat 138 ezer fő, úgyhogy ennek felét véve (69000), és levonva az eddigieket, kijön +39195 fő. G.a.h.: +753521+n. Eastern Cape tartomány különösen súlyosan érintett. A bruttó halálozás elérheti a népesség 0,34%-át.
  • Ohióban a jövő héten fognak lejelenteni +4000 halálesetet, mert ezeket október-november folyamán tévesen kihagyták a számlálásból. Némi leegyszerűsítéssel egyébként az a probléma forrása, hogy a kórházi adatokat számolják elsődlegesen.
  • Tavaly írtam a járványtagadó tanzániai vezetésről. Hát, most itt van egy vérzéses esetekkel járó járványszerűség, gyorsan ki is rúgták azt a közegészségügyi tisztviselőt, aki pedzegette, hogy ez járványszerű. Biztosan nem ebola például. Ha a vezetés azt mondja. Egyébként is, tán az ebolában is csak a gyengébbek halnak meg, nem lehet itt gond.
  • Trump viszonylag súlyos beteg volt annak idején. Véroxigén 90 alatt, állítólag, szemben a korábbi beszámolókkal.
  • Tegnap felhoztam itt Tanzániát. Itt egy cikk különféle "okosságokkal" John Magufulitól, Tanzánia elnökétől a COVID-dal kapcsolatban. (1): "The president even praised Chinese Foreign Minister Wang Yi for not wearing a face mask during a visit this month, calling it another sign that Tanzania is free of the virus." (2): "If the white man was able to come up with vaccinations, then vaccinations for AIDS would have been brought, tuberculosis would be a thing of the past, vaccines for malaria and cancer would have been found. Be firm. Vaccines are inappropriate". Még egy kis kontextus ehhez. Magufuli nem nagy barátja a sajtószabadságnak sem. Szóval akár ebolajárványuk is lehet. A vért hányós eseteik Chunya körzetben történtek, a kongói határhoz viszonylag közel (ahol megint történés van sajnos).
  • Ha már filovírusok (mint az Ebola, a Marburg, a Reston stb.), a Lloviu-vírus szekvenálását Kemenesi Gáborék csinálták meg tavaly, Magyarországon elhullott denevérekből dolgozva (embereket valószínűleg nem fertőző patogénről van szó). Ez nagyon off-topic a COVID-hoz képest, de... végül nem is. Denevérrel írott történetek XXVII. (Kieg.: cikk a témában. A dolgok úgy kezdődtek, hogy elhullott kb. 500 denevér a Bükkben, 2013-ban. Az orrukban alvadt vér volt.)
  • Riport a long COVID-ról, Kaliforniából (Vox).
  • A manausi P1-es variánsnál is a korábbiaknál gyorsabbnak találják a terjedést a brazil szervek.
  • A bevezetőben jelzett B117+E484K variáns jól terjed, azt mutatják a genomszekvenálások.
  • A magasabb jövedelműek gyorsabban jutnak vakcinához az Egyesült Államok nagy egyenlőtlenségek jellemezte szövetségi államaiban.
  • Tanulási nehézségekkel küzdők újraélesztése szükségtelenné nyilvánítva. Hátrányok a vakcináció terén is, az emelkedett COVID-halálozási kockázat ellenére is. Nem, ez nem Németország az 1930-as években. Ez a járványfasizmus mai intézményesülése, történetesen az Egyesült Királyságban.
  • Merkely Béla: "Mondok egy komoly számot: négymillió magyar már átesett a fertőzésen". Most az "átesett" szó kialakult vulgárvirológiai értelmezéseiről inkább nem beszélnék, de azért én is mondok egy komolyat erről a négymilliós becslésről: no fucking way.

2020.02.15-28.

  • Q677P és Q677H. The new shit in town?
  • A perui külügyminiszterről két állítással találkozunk lemondása kapcsán: (1) "soron kívül" kapott oltást, mondják róla. (2) "önkéntesként" kapta, a Sinopharm-vakcina vizsgálatában, mondja ő. Ha vizsgálati résztvevő lett volna, akkor persze nem nagyon tudhatná, hogy ő a vakcinát kapta. Hacsak nem csinált három héttel később egy antitest-vizsgálatot, huncut módon. Igazából az eset részletei mellett ezek után az is kérdéses nekem, hogy lehet-e még valódi vak beosztásos vizsgálatokat csinálni egyáltalán.
  • Bhután sikerei a koronavírus ellen. Apró szépséghiba, hogy itt is áll, hogy "ha nem tesztelsz, nem vesztesz". Viszont kontaktkutatásban nagyot produkáltak, és az ilyen esetek láttán kénytelen az ember állandóan arra gondolni, hogy a fejlett országok bizonyos értelemben választották ezt a járványt. Nem teljesen tudatosan — de ahol nem fektetnek olyan primitív, de hatásos dolgokba, mint a kontaktkutatás, és ehelyett inkább elnézik a járvány futását, ott végső soron, az eredményeket tekintve mégiscsak ez mondható el.
  • Azért ezen a ponton kiakasztó, és lassan nagyon komoly kérdéseket vet fel, hogy miért csak és kizárólag Peter Daszaket lehet megtalálni kérdésekkel a járvány eredetével kapcsolatban. Kecske + káposzta, stb.
  • Mára érezhetően többen pedzegetik, hogy felelőtlenség volt az afrikai adatsivatagba Rorschach-teszt módjára mágikus védettséget beleképzelni.
  • A világélelmezési helyzet is alakulgat.
  • Havi öt antigén-gyorsteszt Ausztriában minden polgárnak.
  • A dél-afrikai variáns (B1351) ugyanolyan valószínűséggel fertőzte a múltban a COVID-on átesetteket, mint az át-nem-esetteket, a Novavax-vakcina vizsgálatának placebo-csoportjában. Sőt, ez kifejezetten a súlyos esetekre is igaz — pedig már az is elég figyelemre méltó lehetett volna, hogy volt közöttük súlyos eset egyáltalán.
  • Kanada, épületen belüli terjedés.
  • Már írtam itt arról, hogy Izrael többek között kvázi-biolaborként jutott sok vakcinához. Friss cikk a Válaszon, további adalékokkal, például: "döntő szerepe volt annak is, hogy Netanjahu közeli kapcsolatot épített ki a Pfizer görög vezérigazgatójával, Albert Bourlával, aki híres thesszaloniki zsidó családból származik. A második világháború egyik legmegrendítőbb tragédiája, hogy a nácik Thesszaloniki spanyol eredetű szefárd zsidói közül alig hagytak életben valakit. Albert Bourla nagyszülei a túlélők között voltak. Megvolt a kapcsolati háló, a miniszterelnök meg tudta győzni a világ első engedélyezett oltóanyagának gyártóját, hogy kössenek előnyös üzletet."
  • Ezen a ponton kijelenthetjük, hogy a WHO-vizsgálatban résztvevők bohóckodni vannak ott Kínában. A Wall Street Journal is kapisgálja már, hogy gáz van. Kecskék mentek káposzta után nyomozni. Érdekkonfliktusok állnak fenn. 
  • Izgalmas kérdés, hogy képes Kína akadályozni BioNTech-vakcinák eladását Tajvan számára, és hogy pontosan miért, milyen szándékkal, minek a reményében? Tajvan ugyanis azt sugalmazza, hogy ez történhetett.
  • A Palesztin Hatóság orosz donációs Szputnyik-vakcinát küld Gázába, Izrael engedélyével.
  • Az E484K-mutációt is hordozó, a brit és a dél-afrikai variáns "legjobb" tulajdonságait ötvöző változat Ausztráliában is feltűnt, karanténhotelben.
  • Kezdődnek a UK-ben a vírusfertőzéses kísérletek, 90 résztvevővel.
  • Az orosz Vektor közben a permafrostból kiolvadó tetemekben kezd prehistorikus vírusok keresésébe.
  • Wunderbar. A kaliforniai variáns L452R mutációja és a brit variáns 69-70del törlődése is megjelenik most már együtt az egyik új variáns esetében.
  • Indiában a járvány szinte lecsengő szakaszba ért, az adatokból úgy tűnik. Az adatokból. Magyarázat erre pedig nem nagyon adódik.
  • Észak-Koreában "nincsen járvány", csak maszkviselés, és valamiért vakcinát is hekkelnének maguknak.
  • A Princetonon összedobtak pár hasznos dolgot az afrikai országok járványhelyzetének értékeléséhez.
  • A neandertáli génekről ezúttal pozitív megvilágításban. Túlélési előnnyel asszociált haplotípus.
  • Elnézést, hogy hirtelenjében a Daily Mail ismertetését linkelem csak. MRI alapján pl. ujjak üszkösödésével kapcsolatos problémákról COVID-nél. Fénykép is van, lehet kapaszkodni.
  • A hazai vonalon történő dolgokról nem írtam, de talán nem is kell a kommentárom ahhoz, hogy látható legyen, nyitásról "kozultálgatgatni" nem túl sok értelme van, ha tényleg felcsap egy harmadik hullám.
  • Szomorú történet, embertelenül rosszul megírt cikk.
  • Az AstraZeneca marketingjének nem annyira tesz jót, hogy Dél-Afrikában leálltak vele, sem a kérdés, hogy végül is jó-e 65 év felett. Közben nyilvánosságra került az EU és az AstraZeneca közötti szerződés. És már Lengyelországban is észlelték a dél-afrikai változatot.
  • Mivel a Pfizer elég látványosan működött Izraelben már egy dózis után is, kialakult egy ténylegesen szakmai, adatalapú vita arról, hogy a második dózis menetrendszerű beadása-e most a prioritás.
  • Kieg. az AstraZeneca-történethez: minden másképp volt. EU-s szerződés egy nappal a brit előtt, azonos feltételekkel. 
  • Vakcinációs adatok, Magyarország, hasznos.
  • Ezt hívják jó üzletnek, ha összejön. Izrael szíriai fogoly szabadságát váltja meg a szíriai vakcináció támogatásával. Aligha hiányzik nekik egy járványgóc fekete lyuk a szomszédságban, szóval miért ne. Szputnyik beszerzésére vonatkozik a megállapodás.

2021.02.22-28.

  • A várható élettartam csökkenése az Egyesült Államokban, egyenetlenül különféle etnikai csoportok tagjai között.
  • Az Egyesült Királyságban a kontaktkutatással kifejezetten az új variánsokat próbálják levadászni jelenleg, és egész eredményesen, úgy tűnik.
  • Tüdőátültetés, sajnos fertőzött személytől (akit negatívra teszteltek, mielőtt a szerveit felhasználták volna). Az átültetést végző sebész megfertőződött, majd meggyógyult. A személy, akinél az átültetést végezték, három nappal a transzplantáció után beteg lett, majd ekmóra került, és két hónappal az operáció után meghalt. A szervdonor vektor voltát a vírusgenom alapján is megerősítették.
  • Kretén iskolai menedzsment, Kanada: a tanárok által a szellőzés érdekében kinyitogatott ablakokat lezárták.
  • Jelentős hír: Jordániában február 15-én menekülttábori oltóközpont nyílt az óriási Zaatari táborban (gyakorlatilag egy nagyvárosról beszélünk).
  • Új-Zélandon bolti dolgozó pozitív, ezért minden vásárlót értesítettek, így: "Therefore anyone who was at Kmart Botany, 500 Ti Rakau Drive, Botany Downs, at these times is considered a casual plus contact. If you are a casual plus contact, you are advised to immediately isolate at home and call Healthline on 0800 358 5453 for advice on isolation timeframes and testing requirements". Tanulságos, úgy gondolom, még mindig.
  • Iskolák, szellőztetés. Legalább azért, hogy jobban tanuljanak — ha másért nem.
  • USD10000 felett a kísérleti majmok ára a kínai forrás elapadása óta. Kellenének stratégiai majomtartalékok, pedzegetik egyesek — rézuszmajmok és makákók, főleg. Megjegyzem, egy tenyészprogramnak a biobiztonság szempontjából is van jelentősége, lásd pl. a Marburg- és a Reston-vírusok esetét korábbról, ahol importált majmokkal sikerült vírust is importálni.
  • A WHO-vizsgálóbizottság ausztrál tagjától, Dominic Dwyertől. "We spoke to the scientists there. We heard that scientists’ blood samples, which are routinely taken and stored, were tested for signs they had been infected. No evidence of antibodies to the coronavirus was found. We looked at their biosecurity audits. No evidence" = Dwyer szerint: "Extremely unlikely the virus escaped from a lab". Az extrém szó használata itt elég... extrém.
  • A WHO tavaly nyári kínai látogatásáról közben egy 2020. augusztus 10.i keltezésű anyag szivárgott ki, benne ezzel: "it appears that little had been done in terms of epidemiological investigations around Wuhan since January 2020. The data presented orally gave a few more details than what was presented at the emergency committee meetings in January 2020. No PowerPoint presentations were made and no documents were shared".
  • A kiszivárgott anyagról szóló cikkből továbbra is, a fentebb idézett Dominic Dwyertől idézve: "Dominic Dwyer, an Australian infectious disease expert who was part of the investigation team, recently told reporters that the WHO had requested raw patient data from Chinese counterparts during its January 2021 mission but was only given a summary.Dwyer told Reuters that sharing anonymised raw data was standard practice for an outbreak investigation. He said raw data was particularly important in efforts to understand Covid-19 as only half of 174 initial cases had exposure to the now shuttered market where the virus was first detected.Advertisement“That’s why we’ve persisted to ask for that,” Dwyer said. “Why that doesn’t happen, I couldn’t comment.”"
  • San Marino is beszerzett nagyobb adag Szputnyikot. Eddig nem jutottak vakcinához.
  • A kaliforniai variáns gyorsabban is terjed és antitestszökő is. Emlékeztetőül, ezek a mutációi: ORF1a: I4205V; ORF1b: D1183Y; S: S13I; W152C; L452R.
  • Már tényleg nem sokára itt lesz a Johnson and Johnson vakcina is. Ez jó hír. Viszont ez is vektoros, és kicsit a vektorok elhasználhatóságán tűnődöm ezzel kapcsolatban.
  • Foglalkozási kockázatok mértéke a COVID-dal összefüggésben. A szakácsoktól a tanítókig terjedő spektrum 2020. októberi kaliforniai állapotok szerint, l. a 7. oldalon. A szakácsoknál 60%-os, a tanítóknál 28%-os növekmény az elvárható halálozáshoz képest.
  • Vakcinadiplomácia: Izrael Jeruzsálem főváros státusának érvényesítéséért ad vakcinákat Csehországnak és Hondurasnak.
  • Peruban gyűrűzik a "Vacunagate", a libanoni honatyák sem maradhattak le ezen a vonalon. Kieg. (II.26.): NYT-cikk, dél-amerikai körképpel a témában. Brazília, Suriname, Peru, Argentína.
  • Orbán Viktor állítólag a Sinopharm vakcináját kapja majd.
  • A Portfolio.hu szerkesztősége állást foglalt (elemzéssel támogatva) a hazai lazítás ellen, sőt.
  • A variánsradaron újabb konfiguráció tűnt fel, ezúttal New Yorkból. Mutációk: L5F, T95I, D253G, "E484K or S477N", D614G, A701V. A variáns neve B.1.526.
  • Svéd tweetből veszem, sokatmondó tényleg. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök 2020. márciusban: "I  will not tolerate tens of thousands of New Zealanders dying from COVID19". Stefan Löfven svéd miniszterelnök 2020. áprilisban: "We will count the dead in thousands. It is just as well that we prepare for it." Az adatokban ezek után az elvárható "apró kis különbségek" meg is mutatkoznak.
  • Még egy részlet a WHO-féle "vizsgálatról". A jelentésükben állítólag az első jelenleg ismert beteg (egy negyvenes éveiben járó irodai dolgozó, férfi, házas, gyermekes) kontaktjainak felkutatását kérik. Tekintve, hogy a kínaiak nem hülyék (és ilyesmire nyilván maguktól is gondolhattak volna), és hogy a WHO a kínaiakat biztosan nem nézi hülyének... 
  • Érdekelne egyébként, hogy ha korábban november 17-én kórházba felvett 55 éves páciens volt az első ismert eset, ez a negyvenes irodista mikor és hogyan került a látótérbe. A WHO felől csepegtettek olyan információkat az elmúlt napokban, hogy 2019 őszén korábbról is voltak esetek Kínában.
  • A lengyel kormány hozott egy döntést, rendeletben, miszerint "az EU-ban forgalomba hozatalra engedélyezett" (dopuszczona do obrotu w Unii Europejskiej) vakcina felvételéről szóló igazolással vagy negatív teszttel lehet 14 nap karanténezés nélkül Lengyelországba belépni. Ezek hiányában karanténezéssel lehet. Most majd lehet kergetni az értelmezési kérdéseket. Az "EU-ban" nem feltétlenül ugyanaz, mint az "EU által", például (w Unii, albo prez Unię). Mindenesetre izgalmas, hogy miniszterelnökünk ezek után mivel oltakozik.
  • És közben EU-s vakcinaútlevelet látnának már egyes tagországok.
  • A parameter.sk dokumentumfilmje a dunaszerdahelyi COVID-osztályról.
  • A Moderna-vakcina kvóta alatti magyar beszerzéséről. Kieg.: mindezt kormányzatilag a Moderna relatív drágaságával magyarázni a drágább Sinopharm beszerzése közben igényelte a vastag bőrt, az már biztos.
  • Török gyerek megvágta, török gyerek gyógyítsa? Szijjártó Péter. És az oltási hajlandóság.
  • Tűméretek problémája. H/t Dobson Szabolcs, Facebook. A Sinopharm a zsírral kevésbé kipárnázott kínai anatómiával tervezett, úgy tűnik.
  • Gyorstalpaló ahhoz, hogyan kell értelmezni 94%-os és hasonló vakcinahatékonyságokat, amikor pl. Izraelből már tömegesen jönnek az adatok ezzel kapcsolatban.
  • S: N679S. Ezzel a mutációval találtak gyermek fertőzöttet rekordmagas vírusszámmal még tavaly szeptemberben.
  • Kontaktkutatás iskolákban. Mindenki fertőz mindenkit. HIHETETLEN (nem az), de még diák tanárt is. Őrület.
  • Az iménti témában, gyerekek fertőződéséhez adalékul, Franciaországból. A brit variáns rendesen fertőzi őket, éppenséggel akár jobban is, mint másokat. Mintha éppen ez lenne az egyik fő evolúciós előnye.
  • Egy cikk a Science-en, mely megpendíti a VAERD-vel kapcsolatos kérdéseket is az inaktivált vírusos vakcinákkal összefüggésben. Az egyértelműség kedvéért: nem várja senki, hogy egy ilyen vakcina VAERD-hez vezethet, de a tudományban adatokkal szokás dolgozni, és ahhoz a III. fázis adatai alapvető inputot kellene, hogy képezzenek.
  • Ezt még nem linkeltem, de érdekes spekuláció az AAT (alfa-antitripszin) lehetséges szerepéről a D614G mutációval rendelkező variánsok fertőzékenységének földrajzilag egyenetlen alakulásában, konkrétan India vonatkozásában. A háttérben feltételezés arról, hogy a D614G tüskéjéből nem csak több van, és stabilabb, de van rajta még plusz egy hasítási hely is, neutrofil-elasztáz által hasítható — itt a tanulmány. Ezzel lényegében neutrofilek által mediált fertőzésfokozódásról beszélnek. In silico eredmény, tegyük hozzá.
  • Idősotthon, súlyosabb újrafertőződésekkel. Esettanulmány Kentuckyból.
  • Kínai tanulmány a BMJ-ben a kínai halálozástöbbletről: "Except in Wuhan, no increase in overall mortality was found during the three months of the covid-19 outbreak in other parts of China." Akkor pedig Wuhanban van a kutya elásva, ugyebár.
  • Az afrikai adatsivatagról, először is egy érdekes és nyilvánvaló jelentőségű adalék: "in Africa it is only Egypt, South Africa, Tunisia, Algeria, Cape Verde, São Tomé and Príncipe, Seychelles and Mauritius that have what are called functioning, compulsory and universal civil registration systems - known as CRVS systems - which record deaths". (Európában Albániában és Monacóban nincs CRVS használatban.)
  • Ugyanonnan: Egyiptomban tavaly csak május és augusztus között volt 68 ezer fő halálozástöbblet, 5421 fő hivatalos halálozás mellett 2020. aug. 31-ig. Ez a szokásos konzervatív módszeremmel (a többlet felét számolva): +34000 fő. G.a.h.: +787521+n.
  • Tadzsikisztánban tavaly volt hivatalosan 90 COVID-haláleset, és 41743 fő halálozás, ami 26%-kal haladja meg a 2015-2019-es átlagot. Ebből következtetve volt 8613 fő halálozástöbblet. A különbözet 8523, amit itt 100%-ban figyelembe veszek a nyilvánvalóan komolytalan hivatalos adatokra tekintettel. G.a.h.: +797044+n.

2021.03.01-07.

  • A Bamlanivimab mAb-kezelés előtt nem árt megnézni, hogy "Erik", vagyis az E484K mutáció ott van-e. Hogy értelme legyen a kezelésnek.
  • A CNN "megfejtése" arról, mit toltak el a cseheknél. Én leegyszerűsítem. Jön Politikus Benő. Benő ránéz a számokra. 280 esetről vagy 720 esetről, vagy éppen 28 halottról vagy 72 halottról az jut eszébe, hogy "már csak 280/28", vagy "már csak 720/72". Nem az jut Benő eszébe, hogy "nem nulla". Ennyike :( Mindössze ennyire van szükség ahhoz, hogy eltolják a járványkezelést, és egy kis "meakulpázást" követően már jöjjenek is az újabb lezárások. 
  • Mindent vagy semmit. A magyar védettségi igazolványban nem lesz benne, hogy kit, mivel oltottak. Így most vagy gond nélkül elfogadja majd minden másik EU-ország vagy nem.
  • Kocsmai kvízjáték 300 eset forrásánál British Columbiában.
  • A Pfizer-vakcina vizsgálatából magas BMI (testtömeg-index) esetén alacsonyabb antitest-titerek jönnek ki a második dózis után. De — félreértések elkerülése végett — a tanulmány alapján a túlsúlyos embereket is bőven megéri oltani: "The geometric mean concentration of antibodies among the vaccinated subjects after booster dose (285.9 AU/mL 95% CI: 249.5-327.7); was higher than that of human convalescent sera (39.4 AU/mL, 95% CI: 33.1-46.9), with p<0.0001." A túlsúlyos oltottaknál is magasabb az Ab-titer, mint a fertőzésen átesetteknél.
  • Tatabánya, jelentős számú felmondás, például a radiológián, a kardiológián. A magyar egészségügyi rendszer válsága fokozódik. Nem jókor. Inkább katasztrofálisan rosszkor.
  • Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház II. sz. Belgyógyászat, jelentős számú felmondás. 
  • Szent Imre kórház, Budapest. 5/28 orvos és 17/54 ápoló távozik az intenzívről.
  • Az Egyesült Államokban a J/J-féle Jansen-vakcinánál alacsonyabb hatékonyság jött ki, amit befolyásolhatott, hogy a legdurvább járványidőszakban tesztelték. És egy dózissal, booster nélkül. Így viszont meg kell küzdeni a társadalmi percepciókkal, hogy az eddig aluloltott, rosszabb helyzetű társadalmi csoportoknak küldése nem valamiféle diszkrimináció.
  • Fertőződött magzat hipoxiásan jött a világra, aztán még egy A107G mutációt is kitermelt. (Svédország)
  • Szlovákia is vesz Szputnyikot.
  • Ha valaki még mindig nem értené, hogy az új variánsokkal a gyerekeken keresztül fűthető ez a járvány. Adatok Olaszországból.
  • Egy lelkes svéd kutató, Jonas Ludvigsson elhallgatta a gyerekekkel kapcsolatos járványadatokat, hogy a "svéd stratégiát" ne zavarhassák meg olyan aljas dolgok, mint például a makacs tények. Tudott a gyerekek körében magasabb halálozásról, de egy befolyásos NEJM-levélpublikációban inkább más következtetésre jutott. És persze a tavalyi év egyik legundorítóbb förmedvényének, a Great Barrington Declarationnek az egyik aláírója is volt (korábban tételesen végigvettem ezen a blogon, hogy hol hamis az a szöveg, és hogy miféle dolgokért felelősek a hozzájárulók a járvány kapcsán). Remélem, hogy az ilyen embereket elkergetik végül a szakmából. A Karolinska Institutnak mindenesetre azt sem hiszem el, ha kérdeznek, amíg ilyen emberek dolgoznak ott.
  • A magyar egészségügy közben tovább döcög, megint egy kicsit erőtlenebbül, ilyen fordulatoknak köszönhetően. Kb. 5500 eü. dolgozó azért távozik.
  • A magyar oktatási rendszer problémájának is látom közben, hogy a pedagógusoknak csak 38%-a regisztrált oltásra. Tudom, a kínai vakcinával kapcsolatos zavaró kommunikáció stb., de azért ez akkor is kevés. Mondjuk a PDSZ szerint 85% akarja az oltást, de tartok tőle, hogy ennek az alapja valamiféle nem-egészen-tökéletesen-reprezentatív felmérés.
  • Trump hiányában most az egyes szövetségi tagállamok hülyeségére van igény az Egyesült Államokban. A texasi kormányzó vezetésével többen is lazítások mellett döntöttek, pl. maszkviselés terén, még viszonylag alacsony átoltottság mellett. Az üzletek pedig nyithatnak teljes kapacitással. Kicsit olyan, mintha a maszkviselés oldásával jól ki akarnának tolni ezekkel az üzletekkel, nehogy biztonságosan nyitva maradhassanak. Trump hiányában a felelősséghárítás pedig most nem Washingtonból a szövetségi tagállamok felé irányul, hanem utóbbiak felől a megyei szint felé.
  • Igazából eddig is volt már eredmény a kardiomiociták fertőzhetőségéről és a közöttük végzett pusztításról, de itt van egy újabb tanulmány.
  • Úgy tűnik, hogy a T-sejtes keresztimmunitás (CD4+, CD8+) tekintetében nem olyan rossz a helyzet az új mutációkkal szemben. Tulajdonképpen a "kereszt" szó használata nem is annyira indokolt.
  • Lehet, hogy a vakcináció segít a long COVID egyes esetein is? Némi nem-reprezentatív adat. És igazából nehéz bármit kiolvasni belőle. Mondjuk az AstraZeneca az oltott, 3-6 hónapnál hosszabb ideig long-COVID-osoknál nem jön ki jól az összehasonlításból, de nem tekintem perdöntőnek az itt hallottakat.
  • A pajzsmirigy és a long-COVID összefüggése épp úgy érdekes egyébként, mint a pajzsmirigy szerepe (pl. károsodása) COVID alatt. Ezt most csak felírom, aztán később nézem az irodalmat.
  • 2020. március 5.: What the actual fuck? Miért kellett regisztrálni a vakcinainfón, ha most ez van?
  • Olaszország blokkolt egy Ausztráliába irányuló vakcinaszállítmányt, mondván, Ausztrália jelenleg nem "vulnerable", minek az most oda. A franciák és az Európai Bizottság is helyeselték a lépést.
  • Az Egyesült Államokban a demokrata oldalon Cuomo NY-i kormányzó csapata sem tartózkodott a halottak számának szépítgetésétől.
  • 17000 fős becslés az eü. dolgozók közötti halottakról, globálisan. Alábecslés. A Guardian monitorozása 3507 főnél jár csak az Egyesült Államokból.
  • Ilyen az élet, tavaly tavaszról most kerül elém ez az olasz jelentés. STEMIVEL ("ST-elevációs infarktus") kerültek kórházba jópáran annak idején minden egyéb tünet nélkül — annyira, hogy ki is adták ajánlásban, hogy aki így érkezik, azt tesztelni kell azonnal. A magyar járványügy figyelmébe külön ajánlom a cikket "alapbetegségek" témában.
  • Oroszország: +130230 fő addicionális haláleset felszámítva eddig. Tekintve, hogy a pandémia elejétől január végéig 394 ezer fős szezonális halálozástöbblet van Oroszországban, aminek konzervatívan a felét szoktam figyelembe venni, ez legalább +66770 fő járványhalálozás. G.a.h: +863814+n.
  • Viszonylag sokféle dolgot tanultam életemben, hogy lehetőleg jó elemző legyek, de én erre nem vagyok felkészülve. Lesz — nem lesz — dezinformáció, hogy nem lesz — elhalasztódik — mégis van. A behívottak közül annak, aki a magyar viszonyok nálam jobb elemzőjeként számított erre. Le a kalappal a valódi tehetségek előtt!
  • A brit variáns sajnos a dán adatok szerint is (64%-kal) jobb eséllyel küld kórházba
  • Meanwhile in Boise, Idaho: az idahói gyerekekkel maszkot égettetős tüntikére egyszerűen nincsenek szavak. 

2021.03-08-14.

  • A kínai Országos Népi Gyűlés tagjait a Sinopharm-vakcinával oltották be. Ezt ma Dobson Szabolcsnál láttam a Facebookon. Kritikusan megjegyezném, hogy a vak bizalom nem azonos a nem-tudott dolgok ismeretével, ugyebár. Egyébként 99%, hogy nem lesz semmi gond (gondunk és gondjuk), de hát a III. fázis... anyway.
  • Izrael: 4,7 millió oltás után 153 súlyos mellékhatás csak (0,0032%). Ezek között volt szívmegállás és mellhártya-gyulladás például. Az ilyen esetekből 62/153 az első dózis után jelentkezett, 75%-nak volt valamilyen komolyabb alapbetegsége. Az enyhébb mellékhatások (pl. Bell-parézis) a 153-on felül értendők, ha jól olvasom ki a cikkből.
  • Az NYT koronavariáns-követője.
  • Az AstraZenecával kapcsolatban vizsgálódnak az osztrák hatóságok, egy tüdőembóliás és egy DIC-es eset kapcsán, volt-e okozati kapcsolat stb., ahogy ilyenkor kell. (Az érintettek klinikai dolgozók Zwettlben, a DIC-es eset halállal végződött.)
  • Az alábbi ábrán tanulságok levonása érdekében jelöltem dolgokat. Izrael. Kilencmilliós népességű ország. Volt 800000+ regisztrált esetük, 5891 haláleset mellett. 53%-os az átoltottság. És ez történt február 20. óta a fertőzésének számával:

sarscov2_israel_53pcntvaccination.jpg

  • Következtetések: (1) vakcinák nélkül most nagyon csúnya lenne az ottani helyzet; (2) vakcinákkal együtt is növekedésnek indulhat az esetek száma a még átoltatlan népesség soraiban (="hullám", bár ez itt láthatóan nyomottabb, mint a vakcinák által nem korlátozott terjedésnél); (3) Magyarországon az esetszámot az izraeli CFR alapján "normalizálva" 2168000 esetet kapunk. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon bőven van még tere a járványnak, és bőven lesz tere két hét múlva is, akárhogyan is csűrjük-csavarjuk a számokat. A halálozási adatok pedig nem lesznek szépek két hét múlva.
  • Igen fontos cikk a Telexen. Március eleji adatok arról, melyik vakcinából mennyit adtak be eddig nálunk, és mennyi van raktáron. Pfizer: 665873 beadva + 108667 raktáron; Moderna: 22912 beadva + 57488 raktáron; AstraZeneca: 83556 beadva + 160744 raktáron; Sinopharm: 158062 beadva + 391938 raktáron; Szputnyik: 19582 beadva + 26418 raktáron. Pfizerből, Modernából és AstraZenecából raktáron: 326899. Sinopharm és Szputnyik beadva: 177644. Következtetések: (1) a Sinopharm és a Szputnyik nem volt nélkülözhetetlen a vakcináció dinamikus folytatásához, mint ahogyan azt állították; (2) on the other hand, sikerült 158062 embert beoltaniuk az ezek szerint nem nélkülözhetetlen Sinopharm első dózisával.
  • Oroszországban jelenleg 3,5% körüli az átoltottság - az exportra termelésnek itt jóval nagyobb ára van, mint Kínában, ahol nincs járvány.
  • Adatok a Szputnyikról. Érdekes látni, hol van (már létező vagy tervezett) gyártókapacitás Oroszországon kívül. India, Dél-Korea, Olaszország, Kazahsztán. Ebből India és Dél-Korea a legfontosabb, 300 és 150 millió tervezett dózissal.
  • Ha minden igaz, Izraelben a 935 februári COVID-halálesetből 239 volt túl az első oltáson, de ezek szerint még nem a védettség időablakában. Kieg.: egy brit vizsgálatban (REACT-2) 21 nappal az első Pfizer- vagy Moderna-dózis után a 80 év felettieknek például csak a 34,7%-a rendelkezett kimutatható antitest-titerrel, míg a 60-69 éves korcsoport esetében 70,6%. Két dózis után már a 80 év felettieknél is felmegy 87,8%-ra ez az érték.
  • 50 év felett közben a 88%-ot is elérte már az átoltottság/átfertőzöttség Izraelben.
  • Spanyol tanulmány: a gyerekek is fertőnek, és hasonló vírusszámokat produkálnak, mint a fertőzött felnőttek. Még az aszimptomatikus gyerekek is.
  • Interjú Karikó Katalinnal. Két érdekes részlet: (1): "Míg az mRNS-t lehetséges nagy tételben létrehozni, és az azt körbeölelő lipidburok négyféle lipidjéből kettőt bárhol be lehet szerezni, valójában az ionizálható lipid szintézise jelenti a legnagyobb kihívást." (2): "Sokan kérdezik, miért kell -70 fokon tartani a vakcinát. Itt szintén az a helyzet állt elő, hogy erről van a legtöbb ismeretünk. Ha a 3-4 évvel korábban lefagyasztott mRNS-eket kivettük a tárolásból, utána teljes mértékben használhatók voltak. Nem volt tapasztalatunk arról, mi történik -20 fokon. Most úgy állunk, hogy az utóbbi hűtési hőmérsékleten a vakcina hat hónapig áll el, de utána ki kell dobni."
  • A járvány hatása a gyermekvállalásra, gyermekek születésére. 9 hónappal a pandémia kezdete után megmutatkozik. És negatív.
  • A Favipiravir vényköteles otthoni felhasználása figyelemre méltó fejlemény nálunk. Ha a tesztelés gyorsan lezajlik, és mindenki más (háziorvos, beteg) is gyorsan lép, meg lehet vele előzni súlyos eseteket. Minél közelebb kerülünk az ezer lélegeztetett ellátása körül fennálló kapacitáshatárhoz, melyet dr. Merkely Béla körvonalazott a napokban, annál nagyobb jelentősége lehet ennek. Mint több más antivirális szer, ez is nukleotidanalóg, vagyis trójai falovunkként vágtat a tett helyszínére, hogy a vírus RNS-dependens RNS-polimerázának a működésébe jól bezavarjon, és a vírus-RNS-be beépülve azt működésképtelenné tegye. Kieg.: tanulmányok a hatásosságáról itt (review) és itt (RCT).
  • Egy vizsgálat, sok adattal, ahol a long COVID úgy alakult ki 32%-nál, hogy a pozitívra tesztelés utáni első tíz napban nem volt tünetük. További bizonyíték, hogy a long COVID predikciója nem következik az akut fertőzés lefolyásának súlyosságából. Emlékeztetőül pedig: a long COVID okai között lehet pl. szervi károsodások elhúzódó hatásainak jelentkezése, virális fertőzés utáni kimerültség, intenzív osztályi kezelés utóhatása, elhúzódó tünetesség (talán perszisztáló fertőzés miatt), plusz autoimmun zavar is.
  • A pollen a levegőben ugyanúgy súlyosbíthatja a COVID lefolyását, mint a szálló por és az egyéb légszennyezettség.
  • Gazdaszervezeten belüli evolúciós folyamatok - within-host evolúció. Bonyolult, de további insightok a nem-csendes pontmutációk terjedését illetően.
  • Hárommillió AstraZeneca-oltás után van jelentve 22 thromboembóliás esemény (poszt-vakcinációsan, de nem automatikusan post hoc ergo propter hoc). Az ABV5300-as szériához kötődik 4 ilyen. Vizsgálatok, leállások. Dánia, Norvégia, Izland az AZ-vakcinákkal teljesen, Olaszország, Észto., Letto., Litvánia és Luxemburg csak konkrétan az ABV5300-as szériával. (Széria = "sarzs".)
  • Izraelben is, többek között, zajlik már a vakcinatesztelés gyerekeknél. Pfizer, AstraZeneca in.
  • Bértámogatásban részesülő munkavállalók arányának EU-s összehasonlítása: Magyarország az utolsó helyen. Közben március 10-i állás szerint Mo. a második helyen a beadott első dózisok lakosságarányos számával, első helyen a beszerzett készletet tekintve. Ha nagyon belegondolunk, ebben összefüggés is felfedezhető.
  • Fontos cikk a Politicón Josh Rogintól a járvány eredetéről.
  • Fentebb idéztem izraeli adatokat arról, hányan haltak meg az első oltásuk után, még a védettség időablakán kívül. A dózisok távolítása egymástól lehet egyes eredmények szerint hatásos a kialakított immunválasz szempontjából, de az halott embereknek nem használ. Közben pedig itt van eredmény arról, hogy mivel a rákbetegeknél is gyenge az immunválasz az első dózis után, a booster shotnak hamarabb kell jönnie. Ha engem kérdeznek, immunkompromittáltaknál és 65 év felettieknél nem érdemes a dózisok távolításával játszani.
  • Excess deaths, hozzászámítások az FT nyomkövetéséből származó adatokból, január végéig, február elejéig bezárólag jellemzően. Portugáliából eddig volt 4917, most +6278. Ecuadorból volt eddig 17578, most +2076. Csehországból eddig volt 2886, most +6685. Lengyelországból volt eddig 8273, most +26481. Ausztriából volt eddig 3191, most +1723. Bulgáriából volt eddig 4701, most +4647. Svédországból volt eddig 3708, most +2176. Franciaországból volt eddig 24183, most +7751. Németországból volt eddig 12127, most +12273. Az Egyesült Királyságból volt eddig 40650, most +17826. Hollandiából volt eddig 8593, most +1215. Izraelből volt 200 eddig, most +1859. Mexikóból volt eddig 100965, most +66797. Bolíviából volt eddig 10000, most +4653. Belgiumból eddig nem volt adatom, most +10084. Brazíliából eddig nem volt adat, msot konzervatívan +111000. Összesen: +283416. G.a.h.: +1147338+n.
  • Kurz kancellár Ausztria részéről az EU-s országok eltérő lakosságarányos vakcinaellátottságát látva megpendítette, hogy szerinte itt különalkukat köthettek egyesek, Málta, Hollandia és Horvátország például.

Folytatás újabb bejegyzésben, itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kprax.blog.hu/api/trackback/id/tr7616418876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Girardelli 2021.02.09. 08:40:30

A Salát G. interjúval kapcsolatosan néhány mondatot követően kinyílt a bicska a zsebemben. Mielőtt bárki hozsannázni kezdene a jelenlegi állítólagos viszonyokat illetően, szerintem nagyon időszerű volna egy kis retrospektív tisztázást is végezni.
0. Tisztázzuk már végre a kínai állami szervek szerepét és felelősségét a járványt okozó vírus keletkezése, kezdeti terjedése, külföldre történő eljuttatása, a kezdeti járvány teljes tagadása, majd az adatok teljes meghamisítása terén.
1. Tisztázzuk végre a kínai járvány áldozatainak tavalyi számát, amit konkrétan olyan mértékben elhazudott a nagyszerű kínai állam, hogy nagyságrendi eltérések lehetnek -- és utána hajlandó leszek beszélgetni arról, hogy SG szerint ki és miként védte meg polgárait.
2. Tisztázzuk végre, hogy Kínában mikor kezdődött a járvány, mikor kezdték akár kísérleti vakcinák tömeges és kötelező alkalmazását, az ezzel kapcsolatos esetleges áldozatok számát is, azután majd hozsánnázhatunk a sikerekről is.
3. Kína jelenlegi vakcina-exportja semmi más, mint a lehető legaljasabb politikai befolyás-szerzés és manipuláció, főként, ha majd figyelembe vehetjük a 0. pontban feszegetett szerepét és felelősségét. Az összes létező vakcinatípusaik közül vajon miért a legolcsóbb, legelavultabb és legkockázatosabb az, amivel most elhalmozzák a jellemzően szegényebb államokat? Egyáltalán, mennyire hatásosak ezek a vakcináik? Hol vannak a független szakmai vizsgálatok eredményei?
4. Egy hatalmas faszság, hogy Kína azért nem akarja beoltani a saját lakosságát, mert éppen most olyan jól áll náluk a járvány -- ekkora marhaságot csak az képes őszintén álítani, akinek fingja sincsen a járványepidemiológiáról. Vagy már régen túl vannak a tömeges vakcináláson, vagy mivel pontosan ismerik ennek a vírusnak a keletkezéstörténetét és kontrollálhatóságát, képesek határaikon belül kordában tartani. De beciplet mutációs variánsok náluk is simán újra tudják indítani a járványt.
5. Ha annyira faszán állnak, miért rendeltek meg 100 millió dózist a Pfizer vakcinájából? Az az elit oltásához kell? (nyilván a technológiát is ellopják, de ez mellékes)
6. Attól nem kellene meghatódni, hogy a kínai gyógyszerengedélyezés és dokumentáció a kertek alatt sincsen a szigorú EU-ban előírtakhoz képest. Pontosan azzal az idióta politikavezérelt mozzanattal lehet súlyos károkat okozni a szakmai színvonalnak, amit Magyarország művelt ezen a téren. Nehogy már ez legyen a hivatkozási alap a jövőben!

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.09. 09:35:20

@Girardelli: ezek a problémák Kínával, tény, de Salát Gergely is tisztában van ezzel, csak a címben nagyon kiragadták azt a mondatát. Meg szerintem őt is bosszantja, hogy miközben Kínában jelenleg reagálnak a járványra egy bizonyos módon, újabban (és persze nem úgy, ahogyan a járvány első kb. 70 napjában tették), nyugaton a közpolitikáról a nyilvánosságban folyó vita a "Milyen járvány?", a "Tényleg meghalt-e egyáltalán valaki?" és a "Megéri-e a járványnak véget vetni?" kérdései köré szerveződik emberek széles körében.

Girardelli 2021.02.09. 13:17:07

Az első Pfizer/BNT oltást követően megfertőződöttek vírus-ürítése négyszer alacsonyabb. Izraeli adatok, az első oltást követő 1-11 napban megfertőződött (pontosabban, pozitív PCR-tesztet adó) 1755 eset, illetve az első oltás utáni 12-28 napban pozitívvá vált 1142 eset elemzése alapján. (Mindösszesen 2897 ilyen eset volt 650 ezer feletti számú beoltottból, azaz kb. 0,46%.)

www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.02.06.21251283v1.full.pdf

_Epikurosz_ 2021.02.10. 09:04:38

A linkelt titoli interjúban Söder azt mondja: "Experten schätzten die südafrikanische Mutation als gefährlicher ein als die britische. "Der Krankheitsverlauf soll schwerer und die Resilienz gegen Impfungen höher sein. Diese Mutation würde uns wieder weit zurückwerfen."
Szóval hogy súlyosabb is a betegség lefutása. Tudunk erről valamit? Vagy csak a politikus kavar?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.10. 09:08:59

@_Epikurosz_: Már Dél-Afrikában is azt mondták, hogy úgy tűnik, súlyosabb a lefolyás, de nem világos, mennyire jó adatok alapján. Én úgy értelmezem, hogy az osztrákok most tartanak ettől, de nem konkrét, saját adatokra hivatkozva mondják, hogy súlyosabb lehet. A lehetőség mindenesetre adott. A brit variánsnál is látszik már, hogy volt némi súlyosbodás.

_Epikurosz_ 2021.02.14. 17:07:25

Tanulási nehézséggel küzdők az angliai otthonokban és egyebütt érdekes bejegyzéseket kapnak az adatbázisban... bezzeg vakcinát kevésbé. www.theguardian.com/world/2021/feb/13/new-do-not-resuscitate-orders-imposed-on-covid-19-patients-with-learning-difficulties

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.14. 17:10:01

@_Epikurosz_: konkrétan ezért jöttem ide, hogy ezt én is beírjam ide. Elképesztő.

_Epikurosz_ 2021.02.15. 09:20:13

Dániában ha megfertőződtél, és a családtagjaid még nem, és nincs külön szobád külön mosdóval, akkor ilyen szállodai szobát kapsz a kormánytól a karantén idejére. Csak hogy meg is értsük végre mi az a karantén. imgur.com/gallery/Xpnnu1L

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.02.21. 20:56:01

Kedves Péter!

Linkelem a nem is friss hírt.

liner.hu/merkely-bela-elmagyarazta-miert-gondolja-hogy-4-millio-magyar-mar-atesett-a-koronaviruson/

A múlt év tavaszi vizsgálat szerint 21-szer annyian kapták el a vírust, mint amennyit az eü és a kontakt nem kutatás felfedezett. :-(

Mára Merkely prof "csak" tízszeres szorzót alkalmaz, eszerint 4 milliónyian már átestünk a fertőzésen (tavaszi aránnyal számolva kétennyien).

Szerinted?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.21. 21:28:14

@rdos: továbbra is kizártnak tartom. Reprezentativitási problémák és a szerológiai vizsgálat szokásos gyengeségei miatt jött össze az eredmény, amire hivatkozik. Ha négymillióan átestek volna a fertőzésen mostanra, nem indulna jelenleg harmadik hullám.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.02.22. 16:29:02

@Marton Péter: Logikusnak tűnik az érved. A mára kereken 400 ezer felismert fertőzöttnél viszont csak több lehet. :-( Kérdés mennyivel?

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.23. 13:05:18

@rdos: próbálok összerakni egy választ...
-- ha valaki szerológiai vizsgálattal annyi embert talál, hogy négymillió fertőzött projektálható belőle a teljes populáció szintjén, az azt jelentené, hogy az antitest-titerek hanyatlásának az időablakában volt ennyi, tehát a járvány teljes, az antitest-titerek hanyatlásánál hosszabb időtartama alatt ennél még többen estek volna át akkor a fertőzésen, akár másfélszer ennyien, vagy még többen.
-- persze a fertőzésen átesettek újrafertőződhetnek, tehát a járvány szempontjából a fertőzésen átesettek száma nem kizáró ok - inkább úgy érdemes nézni, hogy a fertőzöttek egy bizonyos hányada ugyanúgy fogékony a fertőzésre, mint aki még nem volt annak kitéve (az S/susceptible populáció része a SIR-modellben).
-- az iménti pont különösen az olyan variánsok nyomán érdekes, mint amilyen a dél-afrikai, vagy az E484K-mutációval felvértezett brit.
-- az aszimptomatikus lefolyás talán egyharmadnál-egynegyednél fordul elő.
-- a tünetesek egy része nem megy orvoshoz vagy teszteltetni magát, de mióta a "védettségi" igazolvány elnyerésére is megy a játék, az ösztönzők legalább a tesztelés erőltetése mellett szólnak. Persze ettől még lesz, aki nem megy el, mondjuk ugyanannyian, mint akik tesztelve lesznek.
-- a tesztelt 400 ezer mellé számoljunk a nem tesztelt fertőzöttekből annyit, hogy legyen az egymillió fő.
-- a teljes fertőzött létszámhoz tegyünk hozzá 1/3 aszimptomatikus esetet, azzal jön ki akkor 1,33 millió fő.
-- csakhogy ebben újrafertőződöttek is vannak, ami viszont diszkontálja ezt a számot valamilyen rátával.
-- tegyük föl, hogy durván tévedhetek lefelé, pl. a magukat nem teszteltetők számát illetően, és akkor kijön 1,33-tól 2,66 millióig egy sáv.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.23. 13:09:13

@rdos: még annyit finomítanék, hogy az "egyharmad aszimptomatikusat" (erősen ködszurkáló dolog ez is), persze lehet nézni a teljes "I" populáció egyharmadaként, és nem az ismert esetek egyharmadaként, akkor pedig a fenti sávomból 1,5 és 3 millió fő közötti intervallum lesz a fenti logikámat megtartva.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.02.24. 11:33:59

@Marton Péter: Köszönöm a becsléseidet. Ha a nyáj-immun szemszögéből nézem, akkor az lenne a jobbik, ha sokan átestek volna már a betegségen (igen, nem ad teljes védettséget, újra elkaphatja a fertőt, miazmás). Felső becslésed 3 millió fő, 2,5 millió fő jelentkezett oltásra (átfedés nyilván van a két halmaz között).

Hogy lesz ebből nyáj-immun? Mert szerintem eddig sehogy. :-(

Girardelli 2021.02.24. 11:34:01

@Marton Péter: Teljesen elképzelhetőek ezek a számok, bár én inkább hajlok az alsó értékhez közelebb lévő valódi számokhoz. (Megdöbbennénk, hogy mennyi 1-8 általános iskolás lehet közöttük, akik szinte észrevétlenül átestek a vírussal való találkozáson anélkül, hogy komolyabb tüneteket produkáltak volna vagy főleg betegek lettek volna -- ha volna arra diagnosztikai módszer és akarat, hogy ezeket az eseteket utólag kimutathassuk.)
Igazából nekem az okoz komoly fejtörést, hogy kb. fogalmunk sincsen, hogy a tünetmenteseknek a.) mekkora szerepük van a járvány terjesztésében (ellentmondásos adatok vannak erre nézve); b.) az így már átesettek képesek-e volumenben újrafertőződni és terjesztőkké válni; c.) a vakcinák hatására kialakuló immunválasz mennyiben modellezi ezt a típust; d.) mi történik, ha egy ilyen tünetmentes konvaleszcens egyént vakcinálnak?

Ezen válaszok nélkül gyakorlatilag nem sokkal vagyunk okosabbak, még ha van is egy pontos számadatunk.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.25. 09:09:38

@rdos: @Girardelli:
nyájimmunitás ilyen oltási hajlandóság mellett nemigen fog összejönni sajnos, de talán sikerül az oltásokkal vállalhatóbbá tenni a "megéri-e tenni a jövőnkért" gondolkodási iskolához tartozó politikusok számára a befektetést a kontaktkutatásba és a terjedési láncok elvágásába. Legalábbis ilyesmiben bízom, örök optimistaként.

A gyerekek szerepével kapcsolatban érdekes a brit variáns, mert több lesz miatta a fertőzött gyerek, akik most inkább lesznek tünetesek — így nőhet is az aszimptomatikus gyerekesetek száma, miközben az arányuk csökkenhet valamelyest.

Girardelli 2021.02.25. 15:47:42

Kína a WHO riportkészítő bizottsági tanulmánykörútjának egyik hatásaként elkezdte gyártani ezt a "2019 őszén indulhatott a járvány" sztorit. Függetlenül attól, hogy simán lehetséges, hogy ez az igazság, sőt, ha a Military World Games Wuhan 2019 körüli történeteket vesszük csupán alapul, gyaníthatóan így is volt.
De szerintem ennek most abban van a nyitja, hogy néhány szakmai bírálat pont azzal kezdte ki a hivatalos zoonotikus összeesküvéselméletet, hogy az összes genomszekvencia visszavezethető egyetlen kezdeti esetre, ami kizárja a zoonotikus eredetet, amelyikben mindig egymással nagyjából párhuzamosan történő 100+ ugrás zajlik le állat-ember között, és ezzel 100+ különálló, genomszekvenálással jól elkülöníthető klád jön létre, amelynek nincsen egyetlen, tisztán azonosítható közös őse.
A most kezdett sztori, szerintem elég bénán, ezt hivatott pótolni -- azt viszont ezzel sem tudják majd megoldani, hogy a világban izolált klinikai esetek továbbra is egyetlen közös ősre vezethetők vissza...

Girardelli 2021.02.25. 15:47:44

@Marton Péter: Az amit a kínai Sinopharm vakcina alkalmazási engedélyezése körül illetve a gyakorlati logisztika tekintetében csinálnak a magyar illetékesek, alulról súrolja a foglalkozás körében elkövetett, tömeges veszélyeztetés fogalmát, megspékelve azzal a nagyon is valósnak tűnő eshetőséggel, hogy a magyar kormányzat hallgatólagosan és titkosan, némi anyagi és gazdaságpolitikai/politikai előnyért cserében vállalta, hogy a 60 év felettiek körében lefolytatja a mindenhol hiányzó 3-as fázisú vizsgálat sunyi verzióját, a megrendelő által kívánt, előre megírt eredményekkel.

Girardelli 2021.02.25. 15:47:46

@rdos: AZ egész "nyájimmunitás" fogalmával van alapvető probléma. Határozottan nem erre a víruscsaládra vezették be, beleértve az összes periodikusan (szezonalitást mutató) járványt okozó, felsőlégúti vírusos megbetegedéseket okozó 6-8/10 vírust (corona, influenza, parainfluenza, adeno, rhino, RSV stb.).
Ezekkel szemben nincsen klasszikus humorális immunitás, ellenben van sejtes és átmeneti humorális immunválasz, amely azután főként a sejtes ágon nyújthat részleges keresztimmunitást, az egymást követő variánsokkal és törzsekkel szemben.

A józanabbik szakemberek már tavaly tavasszal is halkan jelezték, hogy sem a konvaleszcens esetektől, sem a kifejlesztés alatt álló vakcináktól nem várható a klasszikus nyájimmunitás kialakulása, a legtöbb, ami várható, hogy a folyamatban lévő világjárvány lassul, gyengül és megáll, de a vírus rendelkezik azzal a képességgel, hogy (főként) kellően magas számú fertőződési láncok mellett újabb és újabb, immunválaszt részben kerülő variánsokkal jelentkezzen és maadjon fenn.
A nagyon-nagyon halkan suttogók még azt sem voltak restek hozzátenni, hogy a vakcinálás miatt a konvaleszcens esetekhez képest egy nagyságrenddel magasabb titerű ellenanyagok jelenléte felerősítheti az új variánsok felbukkanását és térnyerését...

A világjárvány leállításához mindezek figyelembevételével nem egyfajta statikus állapotnak számító "nyájimmunitás" elérése kellene a cél legyen, hanem a kb. lehetetlennel egyenlő, a Föld lakossága tömeges, gyors átoltottságának elérése, preferáltan nem százféle hatásmechanizmusú oltóanyaggal.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.02.27. 17:40:29

@Girardelli: Akkor elnyönyörgünk még akár évekig is ezekkel a fel-fel bukkanó újabb mutációkkal? :-( Félek tőle hogy igazad van :-(, pedig de szeretném ha tévednél. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.02.27. 17:40:38

A betegségen átesettek egyszeri oltása után az antitestek száma jóval magasabb mint az egészségeseken a 2 oltás utáni. Kis mintás kísérlet ugyan, de szerintem ez jó hír. A fertőzésen átesetteknek elég 1 vakcina és nem mellékesen jóval védettebbek is lesznek. :-)

index.hu/techtud/egeszseg/2021/02/27/az-elso-oltas-az-emlekezteto-annak-aki-mar-atesett-a-koronaviruson/

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.27. 17:54:58

@Girardelli: közben a "jégből kapott vírus" légből kapott elméletét is próbálják promótálni nem kis lelkesedéssel. A WHO-nak is kényelmes koncepció. Nem kell hozzá senkivel összeugrani, amíg nem kötik mondjuk egy konkrét túrórudi-szállítmányhoz az ügyet.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.02.27. 17:56:29

@rdos: a fertőzésen frissen átesetteknél maximálisan indokolt elgondolkodni egy dózis alkalmazásán, a körülményektől függetlenül is (de azokkal együtt aztán pláne), és az eredmények is biztatóak.

Girardelli 2021.03.01. 09:13:25

@rdos: A WHO bohóckodás helyett arra valóban érdemes volna hangsúlyt fektetni, hogy minél részletesebben kiderüljön, mit miért (milyen céllal) pakoltak bele ebbe a vírusba a gyártás során, és milyen kísérleti eredményeket kaptak, illetve, milyen variánsokkal rendelkeznek ezen kívül.
Ugyanis az szerintem egyértelmű, hogy bár ez a koronavírus eszméletlenül jó fertőzőképességgel és nagyon széles tropizmussal rendelkezik, még így is csak az emberek kis százalékában okoz tünetekkel járó fertőzést, nem beszélve arról a töredékszázaléknyi emberről, akinél súlyos betegségeket és halált okoz, főként a társuló immunrendszer és alvadási rendszer által gerjesztett kórfolyamatok révén.
A többségben úgy tűnik, van elég erős natív immunológiai védelem, hogy a vírus ne tudjon elérni egy kritikus nagyságrendet meghaladó kópiát, és ebből a szempontból nagyjából ugyanúgy tudják kezelni, mint a többi humán koronavírust (legalábbis erre utaló adatok kezdenek megjelenni, noha érthető módon a figyelem elsősorban a súlyos folyamatok körül fókuszált).
Ha érthetnénk, hogy a vírus mely alkatrészei, milyen nukleinsav és fehérjeszekvenciáival képesek a súlyos folyamatok előidézésére, akkor talán jobban kezelhetővé válnának a mutáns variánsok is (amelyek törvényszerűen a jobb, ügyesebb, gyorsabb stb. kategóriát jelentik a vírus szempontjából).
A vakcinák erre a vírusra csak a tűzoltást jelentik, illetve az is kezd körvonalazódni, hogy már évek óta nagy üzleti erőfeszítés előzte meg egy pánkoronavírus vakcina kifejlesztését, miközben pár ezres nagyságrendű megbetegedést okozó, SARS/MERS vírusokhoz hasonló törzsek megjelenésének veszélye volt a fedősztori.
Az az erőkör, amely ilyen konkrét tervekkel is b@szakodott már évek óta, teljesen jól elvan a jelenlegi rendőrállami káosz viszonyai között is, beleértve a folyamatos karanénszerű korlátozások és vakcinafüggőség törvényerőre emelkedését, és nagyon nem lesz boldogtalan, ha ezek a viszonyok örökké fenntarthatók.
Ami persze az eddig ismert piacgazdasági mechanizmusok ismeretében egy erős oxymoron, azonban a gazdaságpolitikai és politikai szempontok felülírni látszanak ezeket a globalista piacgazdasági szabályokat.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.03.01. 09:13:40

@Marton Péter: Ahogy szerintem azon is érdemes elgondolkodni (az állítólag nem gyakori újrafertőződések miatt), hogy a fertőzésen átesettek esetében az oltás ráérhet később is, mert ha kevés ellenanyaguk van is, de több mint a fertőzésen át nem esettekben.

Más. Most címlapos a napin. Indiában mintha javulna a helyzet. Okát őszintén nem értem, de ha igaz a jó hír az némi bizakodásra ad okot. Vagy nem?

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/covid-koronavirus-jarvany-india-esetszam-zuhanas-nyajimmunitas.724133.html

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.03.01. 09:33:35

@rdos: írtam ezekről fentebb... Indiánál van sokféle elmélet (korszerkezet, genetikai különbségek, immunmoduláló fertőzéseknek kitettség stb.), de sajnos Indiánál mindig azzal kell kezdeni, hogy adatsivatag. Ami ott a városokon kívül történik, arról csak korlátozott fogalmaink vannak, és az eddig lefutott járvány is minden bizonnyal néhányszorosa volt ténylegesen a hivatalos adatok által jelzettnek.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.03.01. 09:38:44

@Girardelli: a populációhoz viszonyított éves mortalitás kapcsán állnék csak meg egy szóra, mert az egyes térségekben elérte a 0,3%-ot 2020 végére, Tajvanon pedig, ahol igazán mindent megtettek az esetek felderítéséért és a fertőzési láncok elvágásáért, és nem alakult ki közösségi, így pedig végső soron az otthonukba korlátozotta(bba)n élő idősebb népességet felemésztő terjedés, 1% körül van a CFR. Így ténylegesen nem csak töredékszázalékokról van szó, de az mindenképpen lenyűgöző, hogy a lefolyás spektruma mennyire széles, az enyhébb lefolyás részben keresztimmunitásból eredő dominanciája mellett.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.03.03. 08:45:30

@Marton Péter: Lehet, sőt valószínű hogy nálad olvastam. :-)

Indiai vidék, nem mérünk nem félünk? Hacsak így nem. :-(

Megint más. "Csak" az eü dolgozók 5%-a nem írta alá az új jog(v)iszonyt. Eddig. Nem lesz ennek jó vége. :-(

hirklikk.hu/velemeny/kuss-mi-igy-vedekezunk-a-koronavirus-ellen/377829

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.03.03. 08:49:01

@rdos: nem lesz ennek jó vége, valóban. Úgy csinálnak egyesek, mintha 5% a nem nagy veszteség kategóriája lenne. De hát ugye miből jött le az az 5%..?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2021.03.04. 08:37:10

@Marton Péter: Kedves Péter!

Egy éve próbálok logikát felfedezni a hazai járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban úgy hogy kívülálló és főleg nem szakértő vagyok. Ha valamit logikusnak vélek ebben az esemény sorban akkor az elborzasztó. :-( Ha meg nem, akkor meg nem értem. :-(

Mi történik velünk? Ez most komoly? :-(

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.03.04. 09:18:30

@rdos: fordulatos történet, az tény.
Első hullám: a kormány betojt, hallgattak a szakértőkre, viszonylag gyorsan lezártak, 6-700 halottal megúsztuk, lehetett utána lazítani.
Az első és a második hullám között: szerencse a köbön. 2020 nyara szürreálisan hat, ha visszagondolok rá.
Második hullám: meg lett mondva az elején, hogy a gazdaság a fontos, nem lehet lezárni. A szakértőket gyakorlatilag elküldték parkolni. Tízezer halott.
A második hullám elfelejtett véget érni, de a lejtőt látva már ment a "kivédtük", "mi vagyunk támadásban" stb. Nemzeti inzultáció a bicskanyitásról.
Ahhoz megint az exponenciális növekedés kellett, hogy megértsék, hogy ez nem úgy lesz, ahogy eltervezték. Most megint megijedtek, megalapozottan, de az arcukba borul, hogy konzultációt kezdtek a nyitásról, és hogy előre beprogramozták az eü. rendszer "reformját", mert az ilyen zseniális ötletek nem várhattak ugye. Az EU-val is sikerült szuperül elrendezni a dolgokat egy olyan válság előestéjén, ahol Csehországhoz, Szlovákiához hasonlóan extra segítségre szorulhatunk.

orsklutsch 2021.03.07. 10:00:15

@Marton Péter: A H5N8 az oroszoknál emberre ugrott. Ők azt mondják, hogy emberről még nem terjedt emberre. Szerinted mennyire kell aggódni (figyelembe véve hogy mennyire lehet megbízni az ottani rendszerben, és hogy mégiscsak húztak egy vészharangot)?

orsklutsch 2021.03.07. 10:00:19

Na jó, ejsze ez csak egy spekulációra való felhívás volt. Legyen inkább csak egy heads up! :-)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.03.07. 10:48:30

@orsklutsch: az biztos, hogy erre is érdemes figyelni, és közben a H1N2-re a braziloknál (Kanadában is volt egy ugrása), a H3N2-re az USA-ban. Az influenzakeringés visszaesése után elképzelhető egy jelentősebb kitörés, ha egyszer majd újra szabadabbá válik a terjedés.

orsklutsch 2021.03.08. 08:18:06

@Marton Péter: A brit variáns veszélyességén már rég gondolkodom. Eleinte azt mondták, hogy nem rosszabb mint az alap variáns. Fura volt ez nekem, annak fényében, hogy már rég tudjuk hogy többek közt azért terjed gyorsabban, mert a betegeknek nagyobb a virális töltete. Azt is sejtjük (vagy tudjuk?) hogy a betegség lefolyásának súlyossága összefügg azzal, hogy a fertőzéskor mekkora adag vírus kerül be a szervezetbe. Így akkor logikusak a dán adatok, nem?

orsklutsch 2021.03.08. 08:18:07

@Marton Péter: A portfolio meg az index is lehozta hogy Ausztriában felfüggesztették az oltást az AstraZenecával, miközben valójában csak egy adag (batch) használatát függesztették fel ideiglenesen. Mindenki meg van kergülve? Miközben az oltási hajlandóság nem épp egetverő!
Az index meg még ilyent is ír: "Az AstraZeneca vakcinájának nem ismert mellékhatása a vérrögképződés." Hát ha nem ismert akkor miről beszélünk? :-)

index.hu/kulfold/2021/03/07/ausztria-astrazeneca-oltas-felfuggesztes/
www.portfolio.hu/gazdasag/20210307/felfuggesztettek-az-astrazenecaval-az-oltast-ausztriaban-miutan-meghalt-egy-beoltott-apolo-473024

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2021.03.08. 09:16:22

@orsklutsch: a dán adatok szerintem is következnek az eddig tudottakból, igen. Nagyobb dózissal történő fertőzések, nagyságrendileg különböző amplifikáció az emberi szervezetben.

Az AstraZeneca-féle híreket eddig még nem láttam, de a sajtóban sajnos nem értik, hogy amíg nem tudunk valamit (van-e okozati kapcsolat az osztrák eset tüdőembóliája között, volt-e másik ilyen eset egyáltalán stb.), addig... azt a dolgot nem tudjuk. A nem-tudás tudása pedig értékes tudás.
süti beállítások módosítása