Ez a cikk nem kevés lényegesnek tűnő információval szolgál a szíriai felkelők helyzetéről, és a nekik jutó külső támogatás részleteiről. A legérdekesebb részt idézzük:

"A (Damaszkusztól délre ténykedő felkelők különféle frakcióinak összefogásából létrejött) Déli Front Basar al-Zúbi vezetése alatt áll, akinek közvetlen összeköttetése van a nyugati és az arab titkosszolgálatokkal az ammani katonai műveleti irányító központban, ahonnét ténykedik, állítják felkelők.

A műveleti irányító központban a Szíria Barátai országcsoport tizenegy tagjának tisztviselői is megfordulnak, köztük az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és az Egyesült Királyság (és azon kívül Németország, Franciaország, Olaszország, Törökország, Katar, Egyiptom, Jordánia és az Egyesült Arab Emirátusok) képviselői."

További lényeges közlések:

• Északon létrejött egy hasonló összefogás Szíriai Forradalmi Front néven.
• Mind a déli, mind az északi frontot elvileg a Szabad Szíriai Hadsereg irányítaná.
• Délről, Jordániából a szaúdiaktól érkeznek MANPAD-ek (hordozható föld-levegő rakétarendszerek) és harckocsik ellen orosz gyártmányú Konkurs rakéták a felkelők számára. Azért innen, mert a kedvezményezett kifejezetten a déli front lenne. Északon több a dzsihádista, nemes egyszerűséggel így is mondhatjuk a lényeget.
• Az Egyesült Államok saját maga egyelőre nem szállít fegyvereket a felkelőknek továbbra sem, de a WSJ-nek névtelenül nyilatkozó tisztviselőkön keresztül most adott egy határozott jelzést, hogy ezt elnézi például Szaúd-Arábiának; ezúttal már MANPAD-rendszerek esetében is.
• Küldenek viszont több pénzt a felkelőknek, többek között azért is, hogy a harcosaik megélhetését finanszírozni tudják.

Értékelés: kíváncsi leszek, ezek az északi és déli egységfrontok ténylegesen mennyire egységes frontok, mert az eddigi történések fényében aligha azok. A Szabad Szíriai Hadsereg vezető szerepe is inkább wishful thinking, mint realitás, északon például egészen biztosan. De délen is 49 különböző frakcióból állt össze az ottani koalíció, és ezek alapvetően mind megtartották az autonómiájukat. Dzsihádisták pedig ott is vannak, többek között éppen Jordániából, és a jordán hatóságok aggódnak is emiatt. A MANPAD-ek becsorgatása ebbe a miliőbe következésképpen még akkor is kockázatos, ha területileg célzottan történik. Az, hogy az Egyesült Államok most mégis jelzést adott ennek a fejleménynek az elfogadásáról, elsősorban a legutóbbi genfi tárgyalások eredménytelenségére adott válasz, és feltehetően az Aszad-rezsim részéről próbál nagyobb tárgyalókészséget kikényszeríteni.

Hogyan függhet össze aktuálisan az indonéziai, az észak-amerikai és a brit-szigeteki időjárás?

Az időjárási viszonyok globális összefüggései gyönyörű - bár az itt bemutatott esetben érintett emberek számára többnyire elég kellemetlen - illusztrációval szolgálhatnak az interdependencia jelenségének gyakorlati megnyilvánulásaként.

Az Egyesült Államok felé közelít - egyelőre igen távolról - a Szabalan nevű iráni romboló és a Kharg nevű, üzemanyagot szállító, illetve a fedélzetén helikoptereket hordozni is képes kísérőhajó. Afrikát már megkerülték, és elszántan igyekeznek átszelni az Atlanti-óceánt észak felé - erre megállók nélkül azért várhatóan nem lesznek képesek.

A dolog jelent bizonyos fenyegetést: a közlekedés biztonságára nézve. De szerencsére nem túl súlyosat.

Mint arról ennek a cikknek a szerzője (David Axe) megemlékezik:

"2010-ben a USS Donald Cook fedélzetén, a kalózok elleni műveletek részeként megjártam az Ádeni-öblöt. Egy nyugodt estén belefutottunk a Khargba a nyílt tengeren, miközben az talán éppen egy rombolót vagy fregattot kísért, valahol a horizonton túl. A Kharg nyugtalanította a USS Donald Cook legénységét. Ellentétben még az orosz hadihajókkal is, ez a tanker nem tartott rádiókapcsolatot a közelben tartózkodó hajókkal. Csendben hajózott át a zsúfolt nemzetközi vizeken. - Rejtélyes - jegyezte meg Derek Granger kapitány az irániak magatartására utalva."

A "nem tartotta a kapcsolatot" kitétel pontos mibenlétére hajózási szakértőnél is utánakérdeztem, és ez konkrétan a 16-os ultrarövidhullámú rádiócsatornára vonatkozik (Channel 16 VHF), amelyet folyamatosan figyelni szokás, illetve amelyen keresztül illik is kommunikációt kezdeményezni egymással, ha valamiért indokolt lehet. Az irániak is figyelik ezt a sávot, maguk azonban - a jelek szerint - nem válaszolnak feltétlenül, ha megszólítják őket. Érdekes lenne kideríteni, hogy csak amerikai hajók hívását hagyják megválaszolatlanul vagy esetleg másokét is. Illetve hogy mennyire rendszeresen csinálják ezt. Iráni vizek közelében például szívesen beleszólnak a rádióba, még amerikai hajóknak címezve is - utóbbi esetben például azért, hogy nem túl kedves dolgokat üzenjenek.

Mindenesetre amerikai vizek közelében feleslegesen komplikálják a tengeri közlekedést, ha ezúttal is a rádiózás szelektív kerülése mellett döntenek.

Az amerikai Haditengerészet persze oda fog figyelni rájuk folyamatosan, a kelleténél talán még jobban is.

Egy diákomnak a szakdolgozata kapcsán már felhívtam a figyelmét az alábbi idézetre ebből az igen tartalmas cikkből:

"(A szíriai háborúval kapcsolatban) még nagyon régen (a konfliktus korai szakaszában) megkértem a CIA-t, hogy elemezzék olyan esetek tanulságait, ahol Amerika finanszírozást és fegyvereket nyújtott felkelőknek, és ez jóra vezetett. Nem nagyon tudtak mivel előállni."

Aki mondja: Obama elnök.

Érdekes megállapítás ez. Nem nagyon szállnék vitába vele, ha az ösztöneimre hallgatok, de kutatóként az nem igazán elfogadható megközelítés.

A megállapítás igazából elfogultnak tűnik, hacsak nem nyilvánítjuk például Líbiát kudarcnak. Én ezt, ha nagyon muszáj, megteszem, bizonyos alapvető fenntartásokkal (például a bengázi vérfürdő elkerülésének jelentőségét hangsúlyozva mindenképpen). De Obamától Líbia kudarccá nyilvánítása meglepően hangzana.

Aztán ott van az iraki eset is, ahol az Iraki Iszlám Állam dzsihádistái ellen relatíve mindenképpen jóra vezetett a Száhvá-milíciák támogatása fegyverekkel-lőszerrel, 2005/2006-tól kezdődően. És itt akkor direkt a térségből, direkt nem túl messzi példákkal álltam elő.

Módszertanilag alapvető probléma, hogy nem világos, mit értünk "jón" úgy általában. Hogy a felfegyverzés eléri-e a közvetlen célját? Vagy hogy az adott országban kitör-e a svájci színvonalú jólét x éven belül?

Szóval az értékelés tendenciózusnak mondható. Olyasmi, ami az ösztönös szkepticizmusra játszva jól hangzik, ilyen értelemben pedig optimális aláfestést ad Obama általános külpolitikai megközelítéséhez. Utóbbiról alapvetően azt lehet elmondani, hogy nem hisz benne, hogy egy sor mai problémára létezne könnyű megoldás.

Ezzel talán nincs is baj, de nem mindegy, mennyire kifinomultan tanul az egyes esetek tanulságaiból az ember.

Jegyzetszerűen:

• Február 7-én került be a fősodor híráramába egy lehallgatott telefonbeszélgetés Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős külügyminiszterhelyettes és Geoffrey Pyatt ukrajnai amerikai nagykövet között.
• Az Egyesült Államok a lehallgatás felelősének kimondatlanul is egyértelműen Oroszországot tartja. Dimitrij Rogozsin miniszterelnök-helyettes egy segédje, Dimitrij Loszkutov tweetelte ki a linket egy akkor még viszonylag nézetlen You Tube videóhoz, mely (kb.) "A Függetlenség tér marionette bábjai" címet viselte, utalva a kijevi Függetlenség térre, ahol a kezdetektől jelentős tüntetések voltak.
• Loszkutov maga kifinomultan fogalmazott a tweetjében, és "Nuland kicsit vitatható megállapításaiként" utalt a felvétel tartalmára. A You Tube-os videó címe viszont kőkeményen elfogult álláspontot tükröz. Az ellenzékiek eszerint marionette bábok, dróton rángatják őket... hiszen... hiszen... beszélnek róluk telefonon.
• Az ilyen információs műveletek sikeresek tudnak lenni, és alkalmasak megtévesztő jelek küldésére egy másik szereplő magatartásáról, mivel az emberek közül sokan nem fogják végigolvasni a beszélgetést, és még ha meg is teszik, az, hogy Nuland és Pyatt az ukrán ellenzék stratégiájáról és vezetőinek összetereléséről beszélgetnek, annyit mond egy jelentős részüknek, hogy akkor az amerikai diplomácia biztos irányító szerepben van az ukrán ellenzék felett. 
• A beszélgetés maga nehezen értékelhető pontosan, mert nem tudni, mikor készült a felvétel. A lényege egyébként annyi, hogy Nulandék erőlködnek: abban nem lehetnek egészen biztosak, hogy az erőfeszítéseik, például a telefonbeszélgetések, elegendők lesznek - és Joe Biden alelnök bevonásának szükségességére is számítanak egy ponton. Problémákat látnak a szélsőjobboldali ellenzéki Oleh Tyahnibok bevonásával bármilyen együttműködésbe, tekintettel annak ismert nézeteire. Emellett pedig Vitalij Klicskóról sem gondolják, hogy neki kellene a vezető szerepet játszania, bár erről nem lesz könnyű meggyőzniük, vélik. Mindenesetre a jogász-közgazdász Arszenij Jatszenjukot favorizálják. De Janukovics elnökkel is igyekeznek tartani a kapcsolatot.
• A felvétel kiszivárogtatásához kapcsolódó információs műveletnek eközben nem csak az események sajátos értelemzési keretbe helyezése volt a célja, de egyben az ukrán ellenzék potenciális megosztása, a nyugati országok megosztása, és bizonyos mértékig az ukrán ellenzék és a Nyugat közötti bizalom nyirbálása is. Nuland egy ponton például elég világosan kifejezi elégedetlenségét az EU-val - "b..... meg az EU", mondja a felvételen egy ponton.
• Az információs művelet a német vezetés irányában ezen a ponton egész jól működik, mert Angela Merkel és a német diplomácia véletlenül sem egy diplomata, illetve egy külügyi tisztviselő telefonjának a lehallgatásán háborodtak fel - inkább Nuland hangnemét sérelmezték az EU-val kapcsolatban.
• Nuland és Pyatt gyorsan reagáltak, a kiszivárgott felvétel jelentőségét bagatellizálva, Pyatt twitter-oldalán keresztül:

Mostanában nem jelentkeztem új bejegyzéssel, mert el vagyok merülve több különböző kutatásban is egyszerre. De éppen ezért sok olyan érdekesség kerül elém, ami a megszokott kerékvágásban haladva talán örökre elkerülte volna a figyelmemet.

Itt van például az alábbi eset. Olvasni kezdtem Reagan naplóját, pontosabban a számomra most releváns részeit, és az alábbi részlet került elém az 566. oldalon:

"A P. öbölben kiemeltük a vízből az egyik iráni hajót, amelyet a helikoptereink elsüllyesztettek korábban. Fel volt szerelve egy Stinger rakétaindítóval is, amelyet mi adtunk a mudzsahedeknek a rakétával együtt."

Ennyi - de sokatmondó. A naplóbejegyzés 1988. január 12-éről származik, vagyis még az Imádkozó Sáska művelet előttről. 1987 szeptemberében volt olyan eset, amely megfelelhet a Reagan által leírt "helikopter által a Perzsa-öbölben elsüllyesztett hajó" képletnek, bár ott a SEAL már a kilövés másnapján a helyszínre ment kutatni. Ami a Stinger vállról indítható föld-levegő rakétákat illeti, ezek első alkalmazása az afgán terepen 1986 szeptemberében történt, Gulbuddín Hekmátyár emberei által. Ezek szerint kevesebb, mint egy évvel később már az iráni haditengerészet is alkalmazhatta volna ezt a repülő járművekre nézve igen veszedelmes eszközt amerikai célok ellen, Pakisztán és Hekmátyárék környékén valakinek a "rossz voltából"...

És most nézem, és látom, hogy az időkeret stimmel, és Reaganhez elég lassan jutott el ezek szerint az információ. Már 1987 októberében megírta a New York Times is, hogy két iráni járőrhajó fedélzetén, melyeket egy 1987. október 8-i incidenst követően fogott el a US Navy, szintén találtak Stingereket. Beszámolnak a sztoriról is, amit "az afgán gerillák" előadtak a történtekről magyarázatként: e szerint harminc komplett Stinger-rendszer veszett oda, amikor iráni erők rajtuk ütöttek valahol Nyugat-Afganisztánban, 1987 júniusában. Nem túl meglepő módon ez a magyarázat az után került elő, hogy az október 8-i incidens után muszáj volt előkerülnie, és nem korábban.

Még a nyáron jártam a vermonti Burlingtonban, ahol a Vermonti Egyetem is található, és akkor olvastam ezt a cikket. Hatásszünetnek itt egy kép az egyetem menő épületéről.

Az intézmény azért kap jelentőséget a fentebb belinkelt sztoriban, mert Bior K. Bior, egy dél-szudáni srác, aki gyermekként menekültté lett, előbb Etiópiában, aztán Kenyában, majd 2001 márciusában az Egyesült Államokba érkezett, hogy tanuljon, végül is itt szerzett PhD-t az agy fejlődésének fehérjeszabályozóiról írott munkájával, 2013 tavaszán. Angol tanfolyammal kezdte, népfőiskolai alapszintű algebrával folytatta, ment feljebb és feljebb, aztán valóra váltotta az álmát a Vermonti Egyetemen. Alapvetően azért tanult, hogy otthon a törzsi viszálykodásokban elrabolt gyerekek szüleit tudja azonosítani DNS-tesztek révén. Haza is ment, és otthon többet kapott, mint remélt. Ő lett Dzsonglei állam székhelyén, Borban a kórház igazgatója - ezzel az állással megkapta az ottani modern DNS-laboratórium irányítását is. Nem semmi, mekkora elszántság dolgozhatott benne, míg ide eljutott - és persze nem semmi az sem, hogy az amerikai oktatási rendszerben lehetséges szinte a nulláról elindulva tizenkét év elteltével ilyen tudást építeni...

Sajnos a mai hírek Borból nem olyan jók.

Breaking news: be akartam számolni róla itt, hogy az RTL Klub világhírű sorozatában van afganisztános szál, erre kiderül, hogy ezt már mindenki tudta rajtam kívül, és vagy fél éve lement egy hosszabb beszámoló is erről, amikor volt kifejezetten Afganisztánban játszódó (persze nem ott forgatott) jelenete is a sorozatnak. Hát akkor íme:

Észrevételeim a téma kezelését illetően - végül is nem kritikusak, úgyhogy az illetékesek fellélegezhetnek...

• Figyelemre méltó, hogy akkor lett ebből a BK-ban téma, amikor a Magyar Honvédség már lezárta leglátványosabb afganisztáni vállalkozását, a bagláni Tartományi Újjépítési Csoport működését. A Honvédségnek persze így is jó - vagy úgy gondolták, éppen így jobb nekik? A missziós tevékenység mindenesetre itt alapvetően jóindulatú - klisés, és a missziók "emberi megpróbáltatás" aspektusát hangsúlyozó, de éppen ezért hősies - ábrázolást kapott.
• A puha médiatartalom fontos platform politikai jelentőségű ügyek tudatosításához a kommunikációs stratégiában, és ezt itt kiaknázták alaposan. Csak az elmúlt héten - amikor én magam felfigyeltem az afganisztános téma pedzegetésére - 1 370 000-es nézettsége volt a Barátok köztnek.