Nem jutnak elég belső információhoz, hogy igazán a politikacsinálók számára releváns munkát végezhessenek. Ebben annak is szerepe van, hogy a minisztériumokban dolgozók úgy gondolják, ők mindent tudnak, és nincsen szükségük semmilyen segítségre.
A think tankek minőségére rossz hatással van, hogy társadalomtudományi kutatásra az alacsony bérek miatt jellemzően a középszerűek adják a fejüket. A kormányzati think tankeket viszont maga a kormányzat is gyengébb emberekkel tölti fel, akiket nem az erényeik alapján választanak ki.
Kutatói háttérrel nem rendelkező emberek kerülnek rendszeresen think tankeken belül vezető pozíciókba.
A nem-kormányzati think tankek számára sem feltétlenül a pénzhiány a probléma - a kormányzatiak számára pláne nem -, viszont a pénzek jellemzően értelmetlen konferenciázásra és workshopozásra érhetők el.
Biztosan nem csak Indiában lehet ebből tanulni. A fentebb idézett írást és sok más reakciót a University of Pennsylvania legfrissebb think tankes rangsora váltotta ki - és persze az indiai think tankek gyenge pozíciója. Itt a UPenn-féle projekt főoldala, itt pedig maga a jelentés.
Ahogy a gonosz mondás tartja, a diplomata a máját adja a hazájáért. Politikatudományi nyelvezettel és általánosítva ez úgy hangzik, hogy ki-ki egy nemes ügyért elsősorban a saját bevett eljárásaival tud tenni. Így volt ezzel Carl Bildt svéd külügyminiszter is, aki a következő tweetet eresztette el tegnapelőtt, a davosi Világgazdasági Fórumra indulva (és azóta kapott érte sok cikizős kommentárt):
"Elutazóban Stockholmból. Nagyon várom a Világélelmezési Program szervezte vacsorát. A globális éhezés fontos kérdés."
Az oviban mindig zavart, mikor magyarázták, hogy meg kell ennem mindent, mert "az afrikaiak éheznek". Belátom, felnőtt attól lesz az ember, hogy elfogadja az igazságot.
***
Nem találtam igazán jó képet, de az alábbi fotón látszik, hogy koncepciózusan spártai vacsoráról beszélünk egyébként (mondjuk nyilván nem végig ilyet adnak csak Davosban).
Gingrich Floridában holdi kolóniát és Mars-utazást ígért az űriparára sokat adó állam szavazóinak a keddi előválasztásra tekintettel - persze csakis a második elnöki terminusának idejére.
Wagner Péter interjúja olvasható Lippai Péterrel, a PRT-9-es váltás parancsnokával, a Seregszemle 2011/3. számában (pp. 23-38.). Lippai ezredes 2010 augusztusa és 2011 márciusa között volt kint Pul-i-Khumriban, a Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnokaként.
Sok apró részlet kiderül többek között a PRT nem annyira optimális itthoni és kihelyezett bürokratikus hátteréről. Highlights, avagy lowlights, ebben a vonatkozásban:
Még a PRT-9 előtt létrejött pl. Kabulban az ún. Nemzeti Támogató Elem, elvileg a különféle afganisztáni szerepvállalásaink logisztikájának megkönnyítésére és egységesítésére, a gyakorlatban - mint az interjúból ez most kiderül - ez viszont csak egy plusz, megmászandó lépcsőfokot jelentett a PRT-9 számára, amely így vagy késedelmet szenvedett szükségleteinek ellátásában, vagy fű alatt, az amerikaiakkal dealelt kényszerűen, például Humvee-alkatrészekért.
A Pul-i-Khumri helipad (helikopter-leszállóhely) néhány fős kiszolgáló személyzetét egy időre a közelben zajló intenzív katonai műveletek, és az azokkal járó helikopterforgalom teljesen túlterhelték, és az üzemanyag-szivattyújuk sem volt igazából megfelelő ekkora forgalomnak (a műveletekhez is szükséges) gyors ellátása érdekében, ezért az amerikaiak végül csináltak saját helipadet a közeli Khilagay bázison, mely a műveletek terepétől ténylegesen távolabb esett egyébként.
Mikor a tábor bejáratához közeli kereszteződést áradás mosta el, a PRT a CIMIC-keretéből kényszerült az utat megjavítani, ahelyett, hogy erre külön forrást kapott volna, pedig a CIMIC-keretből az afgánok "szívét és elméjét" kellene megnyernie, és így éppen arra kevesebb maradt.
Gonosz módon ezeket ragadtam ki a szövegből, amelyből azért nem az világlik ki, hogy katasztrofális lett volna a helyzet, vagy hogy nagyon-nagyon leégtünk volna. De azért tanulságos részek ezek, és Lippai Péter ezredes is érzékelteti, hogy olykor próbára tette a türelmét, amikor a parancsnoki hierarchiában felfelé szólva kellett tárgyalnia. Itthon teljes békehangulat uralkodik, miközben kint más a helyzet, mondja egy ponton.
Hogy afganisztáni szerepünket illetően összességében árnyaljam a képet, az Index éppen tegnap írta meg, hogy idén hárommilliárd forint értékben kapunk katonai segélyt az Egyesült Államoktól:
"A legnagyobb mértékben a Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Litvániának nyújtott támogatást növelik. Ezek az országok az indoklás szerint rendkívüli méretékben járultak hozzá csapatokkal a NATO vezette afganisztáni koalícióhoz.
Magyarország 13,3 millió dollárt kap a szeptember 30-án lezáruló pénzügyi évben, szemben a tavalyi 2,87 millió dollárral. Lengyelországnak a korábbi 2,85 millió dollárral szemben 14 millió jut, Románia támogatása 7,3 millióról 14,3 millióra nő, Litvánia pedig a korábbi 5,7 millió helyett 12,8 milliót kap."
Persze a segély az afganisztáni műveletekhez kapcsolódóan jön: az össz-haderőnemi harcászati légiirányító képesség (JTAC) biztosításához adnak eszközöket idén a több éve futó program részeként.
Még tavaly novemberben, amikor Pakisztán lezárta a szárazföldi határátkelőit a NATO-utánpótlások előtt, tiltakozva valami homályos miatt, ami az afgán határvidéken történt, jeleztem, hogy többek között így kívánhatták a tavaly decemberi bonni konferencia előestéjén demonstrálni az alkupozíciójukat, mivel a NATO a pakisztáni utánpótlások teljes kiváltására a jelen pillanatban sem képes.
A NATO ebből hivatalosan annyit ismer el, hogy drágult az utánpótlás, mivel a közép-ázsiai utánpótlási vonal hosszabb, macerásabb és drágább. Az ár az útvonal eltérülése miatt (kb. a szükséges utánpótlás 70%-a számára kellett alternatívát biztosítani) havi 104 millió dollárra ment fel, ami komoly költségnövekedést jelent az itt idézett kalkulációk szerint (de nem tízszereset, ahogyan ott írják, hiszen az árban elvileg benne van az eddig is más útvonalon bevitt utánpótlás).
Na de sikerült-e kihagyni Pakisztánt a játékból? Nem.
1) Ez a cikk említi, hogy a korábban hajón, pakisztáni kikötőbe (többnyire Karachiba) befutó árukat Indiába kellett átirányítani, hogy aztán onnét szállítsák azokat tovább, a levegőben. Én hozzáteszem: nyilván Pakisztánon - a pakisztáni légtéren - át.
2) A megoldásnak nem a legfontosabb eleme, de e szerint a forrás szerint - ha igaz - naponta 20-25 kisebb konténernyi árut vagy a NATO, vagy valaki más (ha tippelnem kell, inkább "valaki más"), de afganisztáni műveletek céljával csempészés útján juttat át a határon, a térségben nagy rutinnal bíró csempészek - gondolom, a releváns Núrzai és Acsakzai klánok - szolgálatait igénybe véve.
Miközben Líbiában ilyen apróságok történnek, hogy Musztafa Abdul Dzsalil ellen lincshangulat alakult ki Bengáziban, és jó időre beszorították őt egy épületbe, Bani Walidban pedig "Kadafi-lojalisták", azaz leginkább a helyiek, visszavették az irányítást az új hatóságoktól, az egyiptomi parlamenti választások végeredménye is megszületett, és a Testvériség és az al-Núr Párt kimagasló szereplése nyomán révbe ért a már jó ideje biztos iszlamista fordulat az ottani törvényhozásban (amivel az egyiptomi átalakulás meccse persze nincs még lefutva). Plankó Gergő onnan tudósít a napokban, és ízelítőül a legfrissebb cikkéből csak egy mondatot idéznék:
"Nem volt pontos elképzelésünk, mire érdemes számítani, amikor belépünk egy iszlamista párt irodájába, de arra biztosan nem gondoltunk, hogy egy micimackós kanapé fogad majd."
Egyiptomban is bizonyosan lesz még sok meglepetés, mert a nyugatról globalizálódott popkultúra-elemek beszűrődése persze nem dokumentál világos jövőbeli irányvonalat. Addig is itt van az idézett tudósításhoz a link még egyszer.
Gyorsan kidobok néhány releváns linket, miután a GOP-elnökjelölt-reményesek versenyében fordulóban a kocka (már megint), és az Iowa óta egyre biztosabb befutónak ígérkezett Romney-t hirtelen kiütni látszik a nyeregből Newt Gingrich.
Tim Stanley a Telegraph számára írt reflexiójában beszámol egy GOP-szavazó vallásos konzervatívok adta fogadásról, ahová meghívták, és ahol állítólag többen is konteókat duruzsoltak neki a kötelező bourbon whiskey mellett arról, hogy Romney kampányát titokban mormon főpapok pénzelik. Emellett egyvalaki azt találta neki mondani, hogy "a mormonok olyanok itt, mint a cigányok Európában."
A Caucusnél Mark Landler Romney külpolitikai tanácsadóiról ír - praktikus kiegészítés az én pénteki pósztomhoz. A Romney-féle szakértői stáb - vagyis egyben a GOP külpolitikai establishmentjének oszlopos tagjai - közül többen nyíltan vitába szálltak vele, vagy az övétől eltérő álláspontot vettek fel az utóbbi időben. Michael Hayden ex-CIA-igazgató Irán megtámadása ellen érvelt, Mitchell B. Reiss pedig a tálibokkal való tárgyalást elutasító Romney-állásponttól határolódott el (és ennek a hatására Romney már változtatott is a véleményén)...
A Global Spinnél Tony Karon az elnökjelöltek külpolitikai állásfoglalásainak komolyan vétele ellen érvel. Obama lazán megszegte a Guantanamóval kapcsolatos ígéreteit, hozza példának egyebek mellett, de a GOP-s jelöltek esetében a legfontosabbnak azt érzi, hogy azok a különböző külpolitikai kérdésekben bemutatott keménykedésükkel csak az elvek mellett erősen elkötelezett, azokért kellően keményen kiálló államférfi imidzsét próbálják vetíteni, és ettől persze a külpolitikai mozgásterük nem lesz lényegesen nagyobb, mint az elődjüké volt...
Végül az Atlanticnél Max Fisher a verseny állására tekintettel Gingrich felé ereszt el egy sortüzet, magát másoknál okosabbnak képzelő, de legalábbis mindig magát okosabbnak beállítani próbáló embernek jellemzi, aki részben éppen emiatt híresen következetlen. A külügyi szélkakaskodás sokatmondó példájaként Gingrich tavaly márciusi, Líbiával kapcsolatos üzeneteit veszi elő Fisher; Gingrich 2011. március 7-én a hezitálást kérte számon Obamán, majd március 23-án azt, hogy minek avatkozott be...
Kieg., bár alapvetően egyenes folytatása a pósztnak: a szélkakaskodást számon kérik Gingrichen, de persze nem ott, ahol kéne (hanem a "palesztinok kitalált nép" c. kommentjével kapcsolatban). Jé, nem is evett mindig palesztinokat reggelire, következetlen - nem csak jobbról jön az ilyen kritikaszerűség most, hogy előkerült egy fotó, melyen Gingrich és Arafat üdvözlik egymást, 1993-ban. Viszont a jobboldalon is akadnak védelmezők, akik megindokolják, hogy igazából de, Gingrich akkor is megfelelően részrehajló álláspontot képviselt, a fotót nem kell félreérteni.
Perry kiesésével újabb olyan GOP-elnökjelölt távozott a versenyből, aki megengedhetetlenül gyenge külpolitikai megnyilvánulást is elkövetett a versenyzése során. Herman Cain jött "U-beki-beki-bekisztánnal" a "mittudoménmilyen elnökével" (kb.). Michele Bachmann előadta, hogy "Obama bevitt minket Líbiába, és most be akar vinni minket Afrikába". Persze mások is mondtak blőd dolgokat, de az idézett szintet igazán Perry beszólása ütötte meg a szememben, a szerinte "iszlamista terrorista" török vezetéssel kapcsolatban.*
Érdekes kérdés lehet ennek fényében, milyen szakértői háttérrel dolgozott, és ezzel kapcsolatban a Tube-ról itt van két interjú is Victoaria Coatesszal, aki a külpolitikai csapat stabil tagja volt Perry mögött.
Coates igazi curveballt kap ebben a beszélgetésben. Jan Helfeld, aki az interjút készíti vele, minarchista libertariánus, aki sajátos logika mentén haladva kérdez. Először kicsit Borat-jellegű benyomást kelt, aztán látszik azért, hogy van ész a fejében, de végül mégsem olyan bonyolult képlet. Coatesnak meg kellene találnia a fogást rajta, de nem megy neki könnyen. Helfeld folyamatosan az "elvi alapú külpolitikát" kéri számon rajta - Coates azt csinálja jól, hogy legalább következetesen válaszol erre: "esetről estre mérlegelni kell a körülményeket". Ennél kül- és belpraktikai szempontból az lenne még jobb válasz, ha kibökné, hogy az amerikai nemzetbiztonsági érdekek követése a legfontosabb elv, és azt nem lehet feláldozni valamilyen absztrakt preferencia következetes érvényesítéséért.
De nem állítom, hogy teljesen rosszul kezelte a helyzetet, és azt sem, hogy rossz lenne külpolitikai szakértőnek. Inkább egy kicsit szürke ebben az interjúban. Valószínűleg nem készülhetett rá sokat, elképzelhető, hogy Helfeld helyben kérte fel erre a beszélgetésre.
Kérdés, hogy Coates mennyire tudta érvényesíteni a saját véleményét a Perry-stáb egyéb tagjaival szemben. Külpolitikai tanácsadóként sem volt teljesen egyedül - Perry konzultált pl. John Boltonnal és Liz Cheney-vel (Dick Cheney lányával) is. Ha tippelnem kell, utóbbiaknál Coates pragmatikusabb tanácsokat adhatott, de kérdés, az ő szava volt-e az erősebb minden esetben.
Ilyen dolgokon is múlhat sok minden.
* Mielőtt valaki mást feltételez, Obamáról is írtam a múltban, amikor blődséget mondott; igazából pedig a világ összes többi döntéshozója is - korlátozások nélkül - terítékre kerülhet itt, amikor ilyen formában dokumentál a megfigyelő számára hibás elemeket a gondolkodásában.
Végre meg tudtam nézni a republikánus jelöltek dél-karolinai vitáját. Beágyazom ide, aztán kiemelem, ahol külpraktikai fronton érdekeset látok, hallok.
- 35:15-től Ron Pault faggatják, bezárná-e a dél-karolinai katonai támaszpontokat, ha egyszer annyira csökkentené a védelmi költségvetést. Paul a fogalmakkal operál válaszul: a "katonai" költségvetést csökkentené (külföldön), "védelemre" így több jutna, több támaszpont lehetne Dél-Karolinában is. Ahol nyilván égető szükség lenne rájuk, teszem hozzá. Alapvetően LOL.
-56:40 után Paul számon kéri Obamán, hogy nem akarta elfogni Oszama bin Ladent úgy, ahogyan annak idején Szaddám Huszeint is el lehetett fogni. A műsorvezető ezért Obamától balra sorolja be őt. Paul itt nem hajlandó tudomást venni az Irak és Pakisztán közötti különbségről, egyfelől, másfelől viszont tény, hogy az utóbbi időben a jogi komplikációk elkerülése végett valóban a likvidálások preferálása az amerikai politika.
- 58:38 után Gingrich azzal illusztrálja, mennyire nem hisz Pakisztán jóhiszeműségében, hogy megjegyzi, nem létezik, hogy bin Laden ott lehetett "egy mérföldre a pakisztáni Nemzetvédelmi Egyetemtől, és nem tudtak róla". Könnyen igaza lehet, de itt a Pakisztáni Katonai Akadémiát "National Defense University"-nek kereszteli át, ami azért figyelemre méltó, mert Gingrich az amerikai NDU-n tanít. Ügyes - a közönség, úgy tűnik, veszi is a lapot.
- Gingrich a helyieknek ez után azzal kedveskedik, hogy a függetlenségi háború brit fogságban sínylődött, ifjú hősét, a későbbi amerikai elnök és potenciálisan dél-karolinai* Andrew Jacksont idézi, akinek "világos elképzelése volt, mit kell tenni Amerika ellenségeivel... Megölni őket."
- 1:00:00 után Romney a tálibokkal való tárgyalások ellen foglal állást.
- 1:05:00 után Perry iszlamista terroristának írja le a török vezetést - erre kommentekben korábban már kitértünk.
- 1:08:30 után Ron Paul félreértésben van: tévesen hiszi, hogy a tálibokat támogatta az Egyesült Államok a Szovjetunió ellen az 1980-as években. A "nagy T betűs Talibán", a mozgalom akkor még nem létezett - "tálibok", azaz madraszahallgatók persze akkor is voltak.
- 1:37:30 után Perry még bedobja a jobb határőrizet melletti érvként, hogy ha a határátlépések száma negyvenéves mélyponton van, az csak azért van, mert a gazdaság is negyvenéves mélyponton jár. (Tényleges adatokat a bevándorlásról láss itt.)
* Vita van róla, nem Észak-Karolinában született-e igazából.
A mai nap második elnökválasztásos bejegyzése - ha egy buli beindul... (az előző itt olvasható).
Szóval az úgy volt, hogy ennek a cikkemnek a kommentjei között Link_Elek is és én is kb. egyszerre vágtunk be linknek egy videót, a republikánus elnökjelöltek beszélte idegen nyelvekkel kapcsolatban.
A kérdéses videón Mitt Romney hallható, amint önkénteseket buzdít a francia nyelv használatára a Salt Lake City-i téli olimpia idején, még 2002-ben. Visszaemlékezik benne a két évre is, melyet annak idején Franciaországban töltött (mormon misszionáriusként). Link_Elek a maga kommentjében meg is jegyezte, hogy a francia ismerete nem feltétlenül lesz piros pont Romney mérlegében, amerikai szemmel...
És íme a bizonyíték. Friss letámadás a rivális Newt Gingrich irányából. A számunkra leginkább releváns rész 0:47 után jön, bár zenei aláfestésként már korábban is ott bujkál... Indzsoj - azaz... anzsoj.
Gingrich üzenete: Romney csak egy újabb puhány massachusettsi, aki franciául beszél, épp mint John Kerry szenátor, a volt demokrata elnökjelölt. Benne "tehát" nem lehet megbízni.
Ebben a tavalyi pósztomban található egyébként adat az Egyesült Államokban leginkább favorizált idegen nyelvekről.
