A címben felírt képlet, illetve a DIA (a Pentagon irányítása alá tartozó Védelmi Hírszerző Ügynökség) és a CIA (az amerikai hírszerző közösségben elvben vezető szerepet betöltő Központi Hírszerző Ügynökség) minden egészséges és kevésbé egészséges rivalizálása dacára ebből a cikkből éppen egy ügynökségközi konfliktus - a DIA ügynökhálózatának terjeszkedése, és hogy ez hogyan érinti a CIA tevékenységét, netán ütközik-e vele például - sikeres feloldása rajzolódik ki bürokratikus politikai gyöngyszemként a hatásköri viták örökké háborgó tengerében:

"A CIA látja az új megoldás előnyeit, köztük a biztosítékokat, miszerint a CIA-állomásfőnököket megfelelően informálják majd a DIA feladatairól, és hogy lesz lehetőségük nemet mondani ezek közül az olyanokra, melyek így vagy úgy kereszteznék a CIA valamilyen erőfeszítését. A CIA ezen felül több száz, a Pentagontól származó feladatot is átruházhat majd így a DIA embereire.

"A CIA nem akar föld-levegő rakétákat keresgélni Líbiában (amikor közben a szíriai ellenzék feltérképezését várnák tőle)" - jelentette ki egy volt magas rangú katonai hírszerzési tisztviselő, aki munkája során a múltban szoros kapcsolatban állt mindkét ügynökséggel."

Nincs könnyebben feladott hatáskör, mint a nem kívánt hatáskör. Uff.

Olvasom a New York Times cikkét a Kínai Népköztársaság, pontosabban - igazából - Hainan tartomány által nemrég bejelentett új rendszabályokról, miszerint január 1-től a kínai parti őrség illegális tevékenység felfedezése esetén megállíthat hajókat, azok fedélzetére szállhat, és átveheti felettük az irányítást, a Dél-kínai-tenger egy jelentős részén (bár mindezt olyan kétértelmű szövegbe öntötték, hogy a gyakorlati alkalmazás a január 1-jei hatálybalépést követően hozhat akármit, sőt annak az ellenkezőjét is).

Idézem a cikket, kicsit átollózva, hogy kerekebb legyen:

"A hainani tartományi törvényhozás által elfogadott új törvény - Hainan tartomány igazgatja elvben a dél-kínai-tengeri területeket, amelyekre Kína igényt formál - az elemzők szerint újabb lépés Kína területi követeléseinek megerősítése érdekében."

Ez minden bizonnyal így lehet, összességében. Ami engem igazán érdekel ebben a bejegyzésben, az a tartomány szerepe és súlya az aktuális esetben. Úgyhogy előástam ezt a kiváló tanulmányt Chen Zhimintől, melynek tézise érdekes lehetőségként számításba jöhet a kézenfekvő feltételezés mellett, miszerint a kínai külpolitikában a dolgok alapvetően valamiféle központi, pekingi szándék folyományaként történnek.

A szerző egyik legfontosabb állítása, hogy miután a gazdasági reform jegyében már évtizedekkel ezelőtt megindult a decentralizáció (mely nem volt persze teljesen egyenes folyamat), ennek nyomán a tartományok mára felfoghatók önálló érdekérvényesítő és -kijáró szereplőként, és ebből a szempontból számít, hogy a Népköztársaság legfőbb döntéshozó testületeiben, így még a Politikai Bizottságban is, egyre több a tartományi tisztséget viselő tag. Tizenhétből négy az 1982-1987-es ciklusban (három a part menti tartományokból); huszonnégyből nyolc 2002-2007-ben (akkor hatan a part menti tartományokból).

Mivel most, novemberben választották meg a Politikai Bizottság, illetve a PB Állandó Bizottságának legújabb tagjait, ebben az ügyben érdekes tenni egy friss kört. Ha jól látom, a tizennyolcadik PB tagjai között tizenhárman tartományiak a huszonötből (ebből hatan part mentiek: Beijing /Peking/, Guangdong, Tianjin, Fujian és Shanghai tartományokból - utóbbi két taggal is képviselteti magát, mivel a PB tagjai között van Han Zheng, Shanghai polgármestere). A PBÁB tagjai között szülőhely szerint négyen valók part menti tartományokból: Xi Jinping Beijiingből, Zhang Dejiang Liaoningből, Yu Zhengsheng Zhejiangból és Zhang Gaoli Fujianból. Hainan viszont nem szerepel ezeken a listákon.

Ez persze nem közvetlen bizonyíték semmire. A tartományoknak lehet befolyásuk, de hogy mekkora, vagy hogy éppen a dél-kínai-tengeri fejlemények szempontjából mekkora a jelentőségük, és hogy például Hainan tényleges (nyilvánvalóan erősen korlátozott) autonómiája mekkora az ügyben, azt illetően ebből sokat nem tudunk meg. Mégis érdekes tisztában lenni azzal, hogy a fent ecsetelt változásokra, és általában a kínai tartományok szerepére odafigyelni érdemes.

Zárásnak bevágom még a hainani tartományi népi kongresszus épületének képét. Például arról is döntés született itt még a nyáron, hogy a Sansha "városi" törvényhozó testület létrehozása végett egy szervezőbizottságot alakítanak. Sansha ténylegesen telepek, avagy települések együttese, Yongxing szigeti központtal, és a hainani kongresszus fent említett döntését megelőzően, júniusban kapott elöljárósági városi rangot. Yongxingen kívül három másik szigetet igazgat a Paracel-szigetcsoporton belül: Xishát, Zhongshát és Nanshát.* Yongxing szigeten kívül a környező dél-kínai-tengeri vizeket is igazgatja, papíron. A helyi népesség főként - nem meglepő módon - katonákból és halászokból áll... Egy Sanshához hasonló előretolt állás, akarom mondani település üzemeltetése mind a Paracel-, mind a Spratly-szigetek fenntartható követelése szempontjából fontos lehet a Kínai Népköztársaságnak, Vietnam és a Fülöp-szigetek ellenében.

* A korábban írtakkal ellentétben, mint arra vonatkozóan kommentben pontosítás érkezett, Xisha a Paracel-szigetek, Nansha pedig a Spratly-szigetek neve.

A héten volt szerencsém részt venni egy videokonferencán, ahol a Bagláni Egyetem angol szakos bölcsészhallgatói jelentkeztek be az egyik végen, Pul-i-Khumriból, mi pedig a másikon, Budapestről, a Közgázról - jómagam a Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága oldalán, moderátorként; illetve rajtunk kívül vonalban volt még a NATO HQ is. Végső soron a NATO nyilvános diplomáciai tevékenységének a részeként került erre sor, de közben az afgán-magyar kapcsolatokat is építettük. Egy nemzetközi szervezet, a NATO támogatásával két, az állam és a civil szféra határán helyet foglaló szerv, két egyetem összeköttetése valósult meg. Külpolitika lett volna ez a mi részünkről, civil társadalmi formában? Mindenesetre inkább ideillik a blogra ez a téma, mint nem.

Az érdekesség kedvéért pedig hozzáteszem, hogy ennek a projektnek, a SILK-Afghanistannek hála volt egyáltalán lehetőség egy ilyen videokonferencia megtartására. A Bagláni Egyetem most tizenöt olyan felsőoktatási intézmény egyike Afganisztánban, ahol a technikai feltételek adottak ehhez.

Bónusznak bevágok egy saját képet Pul-i-Khumriról. Ez a mai bejegyzés talán nem túl tudományos, viszont nem tudtam kihagyni. Sokat jelentett, hogy ezekkel a diákokkal - és rajtuk kívül az egyik tanárukkal - beszélni tudtunk, real time átkelve a Selyemúton. Ha nem is külpolitika, de legalábbis nem semmi külpraktika ez.

Az alábbi részleteket Kolinda Grabar-Kitarović nyilvános diplomáciáért felelős NATO-főtitkárhelyettes nyilatkozataiból ollóztam, az Atlantic Community oldalról:

"... a Szövetség 2010. novemberi Lisszaboni Csúcsán a kormány- és államfők elfogadták az ENSZ BT 1325-ös határozatának a NATO-vezetésű missziók és műveletek keretében történő hangsúlyos figyelembe vételére (mainstreaming) vonatkozó cselekvési tervet. (...) Az 1325-ös BT-határozat gyakorlatba ültetése életeket mentett meg. (...) Jelentős változtatásokra került sor nem csak abban a tekintetben, hogy Afganisztánban hogyan folytatjuk műveleteinket, hanem másutt is."

A nyilatkozat egy másik pontján világossá válik, hogyan látja ezt a hivatalos álláspontja tükrében a NATO. Az ENSZ BT-nek a nők, a béke és a biztonság viszonyáról szóló 1325-ös határozatával kapcsolatban a gender-vonatkozású kérdéseket a szervezet az alábbi tekintetben igyekszik figyelembe venni:

"(arra összpontosítva:) hogyan fokozhatja a gender-szakértelem a műveleti hatékonyságot, és hogy miben áll a nők bevonásának és meghallgatásának a jelentősége a műveleti eredmények javítása terén."

Ez természetesen egy igen szűk perspektíva. Afganisztánban a nők helyzetét illetően reflexszerűen eszünkbe juthat a rengeteg nyilvánvaló probléma: mint azt a tálibok a Petraeus-féle eset kapcsán sem mulasztották el elmondani, a házasságtöréssel megvádoltakat ők halálra köveznék, de emellett eszünkbe juthat az is, hogy annyi afgán nő gyújtja fel magát ellehetetlenülő élethelyzetek elleni tiltakozásképpen (lehet ez növekvő trend is akár), vagy hogy mi történik az utóbbi időben a határ pakisztáni oldalán, ha egy tizennégy éves kislány blogot ír a lányok oktatáshoz való jogáról.

Itt jön be a politika árnyalt értékelésének kihívása. Lehetne a NATO fenti vállalásaival kapcsolatban mindezt számon kérni, mint a tágabb szemlélet és a kemény valósággal való szembesülés szükségességét. Viszont az afgán nők helyzete egyrészt nem igazán a NATO "hibája", másrészt pedig konkrétan Kolinda Grabar-Kitarović és mások együttes erőfeszítéseinek az eredménye, hogy a NATO részéről a nők helyzetének a jelentősége Afganisztánnal összefüggésben formálisan is megkülönböztetett figyelmet kap ezeken a vállalásokon keresztül.

A hétköznapi gyakorlatban, a műveleti szinten az 1325-ös határozat szelleme például a Női Kapcsolattartó Csoportok munkájában érhető tetten. Stratégiai szinten pedig a tálibokkal való megegyezés kilátásainak megítélését illetően lehet jelentősége.

Túlzás lenne a nők helyzetének javulását remélni Afganisztánban? Így például a lányok oktatáshoz való hozzáférését védelmezni - miután az elmúlt évtizedben legalább ezen a téren tényleg jelentős javulás mutatkozott? (A bevágott táblázatban - fent - látható egyéb, ugyancsak pozitív változásoknak számos mutatója.) Mit mondana az rólunk, ha nem is próbálkoznánk ezen a téren?

Ilyen kérdések is szóba kerültek, amikor a héten - szerdán - a Közgázon beszélgettünk Kolinda Grabar-Kitaroviccsal. A főtitkárhelyettes a Nemzetközi Tanulmányok Intézet vendégeként beszélt számos kérdésről, és a látogatásról rövid beszámoló olvasható az egyetemi honlapon is, itt.

David Petraeus lemondott a CIA igazgatói posztjáról - mint azt mindenki hallhatta az elmúlt két napban a hírek között. Tette mindezt egy házasságon kívüli kapcsolat miatt, melyet saját maga is csúnya tévedésnek nevezett levelében, amelyben Obama elnöktől a felmentését kérte a pozíciójából.

Dacára Petraeus nyílt beismerésének, beindult a spekuláció, hogy valóban ez állhatott-e a nyilvánvalóan az elnökválasztás utánra - annak befolyásolását kerülendő - időzített bejelentés mögött. Közben az is kiderült azonban, hogy nagy valószínűséggel kivel volt viszonya a tábornoknak: az életrajzírójával, Paula Broadwellel, akivel sok időt töltöttek együtt, például Afganisztánban is. Már csak Broadwell munkájából adódóan is közel kerültek egymáshoz, egyáltalán nem elképzelhetetlen fordulat tehát, hogy annak idején összejöttek, és az elnökválasztás előtti napokban vagy akár hetekben tényleg nem lett volna szerencsés ezt a hírt is bedobni a többi gumicsont közé. Ha minden igaz, az FBI egyébként azért akadt az affér nyomára, mert Paula Broadwell egy másik nőnek elég durva, "fenyegető" tartalmú e-mailt írt, hogy az ne ólálkodjon Petraeus környékén.

A túlfeszített spekulációkkal szemben ajánlom ezt a cikket, jó képek gyűjteményeként pedig ezt itt.

Ami viszont Petraeus jövőjét illeti, azt jelen állás szerint nem látom politikailag reménytelennek: visszatérhet majd így vagy úgy. A józan észen túl a tudomány válasza a miértre ezzel kapcsolatban az Aronsonék által leírt "pratfall hatás", avagy lefordítva: a seggreesés-hatás (itt lehet megnézni egy előadásrészletet róla).

Egy csúnyább, ugyanakkor vélhetően nem tragikus kimenetelű melléfogásért egy általunk eleve inkompetensnek tartott személyt leértékelünk. Egy különösen kompetensnek tartott személyt viszont még fel is értékelhetünk. Az, hogy "ő is ember", közelebb hozhatja őt a szemlélőhöz, aki ezek után az erényeit nem homályosító baklövésben éppen a meglévő erények relatív felértékelőjét fogja látni. Ezek után Petraeus ügyében még azt is hozzátehetjük, hogy egyébként gender szempontból se legyünk érzéketlenek, hogy egy férfinak az övéhez hasonló félrelépését gyakran sokkal megbocsátóbban - ha nem éppen erényként - kezeli a diskurzus, mint ha egy nő tenne ilyesmit hasonló pozícióban.

Petraeus helyt állt Irakban, Afganisztánban pedig nem szerepelt rosszul egy nem sok reménnyel kecsegtető helyzetben; nyilvánvalóan remek katonatiszt, intelligens, értelmes ember. A korához képest kiválóan tartja magát - annyira, amennyire kevesen remélhetik. És ezek után derül ki, hogy az olykor spártai életkörülmények közepette, melyeket ő vélhetően jól tűr, azért ő sem tudott megbirkózni legalább egyetlenegy kísértéssel. A hibáját pedig beismeri, nem próbálja kisebbíteni stb. Ezek után nem csoda, hogy még Obamáról is azt híresztelik, nehéz szívvel egyezett bele Petraeus lemondásába.

Úgyhogy a címben feltett kérdéssel kapcsolatban eredményt is hirdethetünk. A jelen állás szerint:

Most, hogy már túl vagyunk az amerikai elnökválasztáson, röviden érdekes lehet még visszatekinteni az alternatív elnökjelöltek külpolitikai programjára is. Hogyan próbálnak a két párt dominálta politikai rendszerben saját üzenetet megfogalmazni ezen a téren kisebb politikai erők? Hogyan próbálnak hatást elérni? Ilyen kérdéseket feszegetek itt.

Íme, az eredmények, a Wikipédiáról:

Ezek után pedig íme, ami az egyes elnökjelöltek programjából és megszólalásaiból a külpolitikát illetően kiolvasható.

Gary Johnson Új Mexikó kormányzója volt (kétszer is megválasztották), mielőtt az elnökválasztásnak nekivágott volna. Eredendően republikánus színekben kívánt versenyezni, és a CPAC konferencián például jó eredményt ért el, ám a GOP-esélyesek közül rövid úton kigolyózták. Jól jött ez az erősödő Libertariánus Pártnak, és mint fentebb látható, több, mint egymillió szavazatot söpörtek be Johnson révén Államok-szerte. A volt kormányzó az alább beágyazott videóban beszél a külpolitikai nézeteiről. 

A Romney-val szemben a republikánus jelölti versenyből visszalépni kényszerült Ron Paulhoz hasonlóan Johnson következetesebb libertariánusnak mutatkozik. Belpolitikai téren ez a könnyűdrogokkal, a prostitúcióval vagy például a szerencsejátékkal kapcsolatos toleráns hozzáállásban fejeződik ki a részéről, a külpolitika szempontjából pedig az releváns, hogy ha egyszer az állam méretét és az állami költekezést csökkentené, akkor a haderőre sem fordítana annyit. 43%-os lefaragás szükségességét említi ezen a téren a 2013-as költségvetést tekintve. Támaszpontokat is feladna, csökkentve a globális amerikai katonai "lábnyomot". Ellenzi a nemzetközi segélyezést, és több teherviselést szeretne látni a szövetséges országok részéről. Izraelről 4:42 után beszél: olyan valakiként, aki találkozott korábban személyesen is Netanyahuval, Simon Peresszel és Ariel Saronnal, nem támogatná Izraelt feltételek nélkül a biztonságpolitikájában, de nem is gondolja, hogy meg tudná akadályozni Izraelt bármiben - bár próbálkozna azért, ha arról lenne szó. Szerinte most nincsen arról szó, Irán ugyanis jelenleg nem jelent olyan fenyegetést; ha pedig ez változna, arról az amerikai katonai hírszerzési képességek birtokában úgyis időben tudomást szerezne. Afganisztánból kivonulna: a beavatkozást 2001. szeptember 11-e után szükségesnek látta, az ottani államépítés helyett viszont Amerikát építené, mint arról az alábbi, "A béke olcsóbb" című klipjében is beszél, ahol egyébként a viaskodó demokratákat és republikánusokat halálvágyó, együtt a (fiskális) szakadékba rohanó párként írja le, Thelmához és Louise-hoz hasonlítva őket. Itt érhető el Johnson külpolitikai platformja a saját weboldalán.

A második legeredményesebb jelölt Johnson után Jill Stein volt, a Zöld Párt színeiben. 2002-ben már mérkőzött Romney-val Massachusetts kormányzói székéért. Zöld politikusként azt ígérte, a Fehér Házból ő Zöld Házat csinál, ami angolul nyilván sokkal jobban hangzik, hiszen a "greenhouse" üvegház jelentése a transzparencia asszociációját is maga után vonja. Akárcsak Johnsonnál, itt is - persze más indíttatással - ígéret mindenfajta külföldi katonai vállalkozás feladása. "A háború eszköze idejétmúlt"; "igazi közszolgákra van szükségünk, akik az emberekre hallgatnak - nem a vállalati lobbistákra, akik öntik a kampánytámogatást a háborús kasszába" - így szólnak a legfőbb külpolitikai vonatkozású szólamai. A weboldalán "béke- és külpolitika" alatt foglal össze további álláspontokat. Amellett, hogy harcolna a klímaváltozás ellen, "demilitarizálná" az amerikai külpolitikát, atomfegyvermentes térséget hozna létre a Közel-Keleten, csatlakozna a szárazföldi telepítésű aknák elleni Ottawai Egyezményhez, bezárna száznegyven amerikai katonai támaszpontot külföldön, és 50%-kal csökkentené a védelmi kiadásokat. És "ellenezné a támadó lépéseket nukleáris létesítmények ellen" - talán még a Stuxnet bevetéséhez hasonló lépéseket is?

Virgil Goode virginiai kongresszusi képviselő volt korábban. Az Alkotmány Pártjának lett a jelöltje, miután korábban volt demokrata és republikánus politikus is. A külpolitikai programja relatíve következetlen, és alapvető különbségeket mutat a fenti jelöltekhez képest. Az iszlám világhoz való - a jelek szerint nem túl barátságos - viszonyulás szempontjából sokatmondó lehet, hogy 2006-ban ellenezte, hogy Keith Ellison muszlim vallású kongresszusi képviselő a Koránra esküdhessen fel a képviselői mandátumának megkezdésekor. A nemzetközi segélyezéssel kapcsolatban szkeptikus, az ENSZ-től pedig elvileg megvonná a támogatást. Goode esetében a "perem" (fringe), azaz a fősodortól távol eső, "konteózó" körök egyes nézetei is beszivárognak, és programponttá lehettek: ellenzi például az "Agenda 21" nevű dokumentumot, mely még az 1990-es évek elejéről származik. ENSZ-keretek között, ajánlásként lett elfogadva (és mivel nem nemzetközi szerződés, ezért az amerikai Kongresszus például sem nem ratifikálta, sem nem utasította el). A tárgya különféle elvek és célok rögzítése a fenntartható fejlődés érdekében. Konteós körök ugyanakkor az amerikai szuverenitás globalista veszélyeztetőjét látják benne: egy titkos világkormány bújtatott agresszióját. Goode azokkal ért egyet, akik a Világbanktól és az IMF-től is megválnának éppen ezért. Idézzük:

"Ellenzem az amerikai haderő ENSZ-parancsnokság alá helyezését. Le kell faragnunk az ENSZ-szel, a Világbankkal és a Valutaalappal kapcsolatos kiadásokat. Véleményem szerint a szuverenitásunk kell, hogy legyen a legfontosabb. Ugyancsak kategorikusan ellenzem az Agenda 21-et és más globalista terveket, amelyek annyira ártalmasak az amerikai állampolgárok számára."

Figyelemre méltó, mennyire félreért alapvető dolgokat: összességében nem túl professzionális az anyaga - persze az általa képviseltek számára ez így megfelelhetett. Líbiával kapcsolatban Goode például úgy vélekedett egy alkalommal, hogy csak a Kongresszus hadüzenetével mehettek volna "be oda" - ő pedig elnökként eleve nem is akart volna bemenni, tehát a bengázi konzulátus elleni szeptemberi támadás az ő logikája szerint akkor nem is történhetett volna meg. Együgyűen összemossa tehát a diplomáciai összeköttetés fenntartásának és a külföldi katonai műveletek jóváhagyásának a kérdését. Az ENSZ parancsnoksága alatt pedig természetesen nincsenek amerikai csapatok.

A futottak még kategóriában ott van azután Roseanne Barr, aki a Zöld Párt jelöléséért hiába versenyzett Jill Steinnal, és így a Béke és Szabadság Párt színeiben indult végül (volt színésznő); és Rocky Anderson, aki Salt Lake City polgármestere volt korábban, és a következetesebb baloldali politizálást követelőket képviselni igyekvő, nagyrészt általa megszervezett Igazság Párt élén indult (eredetileg pedig ő akarta a Béke és Szabadság Párt jelölését).

Barr - saját megfogalmazásában "az egyetlen komoly komédiás az elnöki versenyben" - az izraeli-palesztin kérdésben, és általában a háborúkkal kapcsolatban szólal meg külpolitikai téren: a "Fal" ellen, a palesztin menekültek visszatérésének joga mellett, és Izrael katonai támogatása ellen; a háborúkkal kapcsolatban pedig azt mondja, hogy azok a "tőzsdét éltetik", és hogy a katonai-ipari komplexum az Egyesült Államok "árnyékkormánya".

Anderson évekkel ez előtt iraki emberi jogi jogsértésekre és háborús bűncselekményekre hivatkozva szerette volna impeachment alá vonni Bush elnököt. Itt elérhető blogján emellett a klímaváltozás elleni élenjáró globális aktivizmusára hivatkozik még büszkén, és általában a "plutokrácia" (a tehetősek uralma) elleni fellépést ígér.

Hát ennyi. A többi versenyző együtt alig kapott több szavazatot, mint a felsoroltak közül utolsó helyezést elért Anderson. Összesen pedig eredetileg 417-en jelezték indulási szándékukat, a blog gazdaságosabb működtetése érdekében tehát célszerű volt megvárni a befutót ezzel az áttekintéssel :)

Összegzésképpen elmondható, hogy sok anti-establishment és izolacionista gondolattal találkoztunk - ezek az álláspontok szereztek összesen kevesebb, mint másfél százalékos támogatottságot átvitt értelemben, az itt bemutatott jelölteken keresztül.