Most, hogy már túl vagyunk az amerikai elnökválasztáson, röviden érdekes lehet még visszatekinteni az alternatív elnökjelöltek külpolitikai programjára is. Hogyan próbálnak a két párt dominálta politikai rendszerben saját üzenetet megfogalmazni ezen a téren kisebb politikai erők? Hogyan próbálnak hatást elérni? Ilyen kérdéseket feszegetek itt.

Íme, az eredmények, a Wikipédiáról:

Ezek után pedig íme, ami az egyes elnökjelöltek programjából és megszólalásaiból a külpolitikát illetően kiolvasható.

Gary Johnson Új Mexikó kormányzója volt (kétszer is megválasztották), mielőtt az elnökválasztásnak nekivágott volna. Eredendően republikánus színekben kívánt versenyezni, és a CPAC konferencián például jó eredményt ért el, ám a GOP-esélyesek közül rövid úton kigolyózták. Jól jött ez az erősödő Libertariánus Pártnak, és mint fentebb látható, több, mint egymillió szavazatot söpörtek be Johnson révén Államok-szerte. A volt kormányzó az alább beágyazott videóban beszél a külpolitikai nézeteiről. 

A Romney-val szemben a republikánus jelölti versenyből visszalépni kényszerült Ron Paulhoz hasonlóan Johnson következetesebb libertariánusnak mutatkozik. Belpolitikai téren ez a könnyűdrogokkal, a prostitúcióval vagy például a szerencsejátékkal kapcsolatos toleráns hozzáállásban fejeződik ki a részéről, a külpolitika szempontjából pedig az releváns, hogy ha egyszer az állam méretét és az állami költekezést csökkentené, akkor a haderőre sem fordítana annyit. 43%-os lefaragás szükségességét említi ezen a téren a 2013-as költségvetést tekintve. Támaszpontokat is feladna, csökkentve a globális amerikai katonai "lábnyomot". Ellenzi a nemzetközi segélyezést, és több teherviselést szeretne látni a szövetséges országok részéről. Izraelről 4:42 után beszél: olyan valakiként, aki találkozott korábban személyesen is Netanyahuval, Simon Peresszel és Ariel Saronnal, nem támogatná Izraelt feltételek nélkül a biztonságpolitikájában, de nem is gondolja, hogy meg tudná akadályozni Izraelt bármiben - bár próbálkozna azért, ha arról lenne szó. Szerinte most nincsen arról szó, Irán ugyanis jelenleg nem jelent olyan fenyegetést; ha pedig ez változna, arról az amerikai katonai hírszerzési képességek birtokában úgyis időben tudomást szerezne. Afganisztánból kivonulna: a beavatkozást 2001. szeptember 11-e után szükségesnek látta, az ottani államépítés helyett viszont Amerikát építené, mint arról az alábbi, "A béke olcsóbb" című klipjében is beszél, ahol egyébként a viaskodó demokratákat és republikánusokat halálvágyó, együtt a (fiskális) szakadékba rohanó párként írja le, Thelmához és Louise-hoz hasonlítva őket. Itt érhető el Johnson külpolitikai platformja a saját weboldalán.

A második legeredményesebb jelölt Johnson után Jill Stein volt, a Zöld Párt színeiben. 2002-ben már mérkőzött Romney-val Massachusetts kormányzói székéért. Zöld politikusként azt ígérte, a Fehér Házból ő Zöld Házat csinál, ami angolul nyilván sokkal jobban hangzik, hiszen a "greenhouse" üvegház jelentése a transzparencia asszociációját is maga után vonja. Akárcsak Johnsonnál, itt is - persze más indíttatással - ígéret mindenfajta külföldi katonai vállalkozás feladása. "A háború eszköze idejétmúlt"; "igazi közszolgákra van szükségünk, akik az emberekre hallgatnak - nem a vállalati lobbistákra, akik öntik a kampánytámogatást a háborús kasszába" - így szólnak a legfőbb külpolitikai vonatkozású szólamai. A weboldalán "béke- és külpolitika" alatt foglal össze további álláspontokat. Amellett, hogy harcolna a klímaváltozás ellen, "demilitarizálná" az amerikai külpolitikát, atomfegyvermentes térséget hozna létre a Közel-Keleten, csatlakozna a szárazföldi telepítésű aknák elleni Ottawai Egyezményhez, bezárna száznegyven amerikai katonai támaszpontot külföldön, és 50%-kal csökkentené a védelmi kiadásokat. És "ellenezné a támadó lépéseket nukleáris létesítmények ellen" - talán még a Stuxnet bevetéséhez hasonló lépéseket is?

Virgil Goode virginiai kongresszusi képviselő volt korábban. Az Alkotmány Pártjának lett a jelöltje, miután korábban volt demokrata és republikánus politikus is. A külpolitikai programja relatíve következetlen, és alapvető különbségeket mutat a fenti jelöltekhez képest. Az iszlám világhoz való - a jelek szerint nem túl barátságos - viszonyulás szempontjából sokatmondó lehet, hogy 2006-ban ellenezte, hogy Keith Ellison muszlim vallású kongresszusi képviselő a Koránra esküdhessen fel a képviselői mandátumának megkezdésekor. A nemzetközi segélyezéssel kapcsolatban szkeptikus, az ENSZ-től pedig elvileg megvonná a támogatást. Goode esetében a "perem" (fringe), azaz a fősodortól távol eső, "konteózó" körök egyes nézetei is beszivárognak, és programponttá lehettek: ellenzi például az "Agenda 21" nevű dokumentumot, mely még az 1990-es évek elejéről származik. ENSZ-keretek között, ajánlásként lett elfogadva (és mivel nem nemzetközi szerződés, ezért az amerikai Kongresszus például sem nem ratifikálta, sem nem utasította el). A tárgya különféle elvek és célok rögzítése a fenntartható fejlődés érdekében. Konteós körök ugyanakkor az amerikai szuverenitás globalista veszélyeztetőjét látják benne: egy titkos világkormány bújtatott agresszióját. Goode azokkal ért egyet, akik a Világbanktól és az IMF-től is megválnának éppen ezért. Idézzük:

"Ellenzem az amerikai haderő ENSZ-parancsnokság alá helyezését. Le kell faragnunk az ENSZ-szel, a Világbankkal és a Valutaalappal kapcsolatos kiadásokat. Véleményem szerint a szuverenitásunk kell, hogy legyen a legfontosabb. Ugyancsak kategorikusan ellenzem az Agenda 21-et és más globalista terveket, amelyek annyira ártalmasak az amerikai állampolgárok számára."

Figyelemre méltó, mennyire félreért alapvető dolgokat: összességében nem túl professzionális az anyaga - persze az általa képviseltek számára ez így megfelelhetett. Líbiával kapcsolatban Goode például úgy vélekedett egy alkalommal, hogy csak a Kongresszus hadüzenetével mehettek volna "be oda" - ő pedig elnökként eleve nem is akart volna bemenni, tehát a bengázi konzulátus elleni szeptemberi támadás az ő logikája szerint akkor nem is történhetett volna meg. Együgyűen összemossa tehát a diplomáciai összeköttetés fenntartásának és a külföldi katonai műveletek jóváhagyásának a kérdését. Az ENSZ parancsnoksága alatt pedig természetesen nincsenek amerikai csapatok.

A futottak még kategóriában ott van azután Roseanne Barr, aki a Zöld Párt jelöléséért hiába versenyzett Jill Steinnal, és így a Béke és Szabadság Párt színeiben indult végül (volt színésznő); és Rocky Anderson, aki Salt Lake City polgármestere volt korábban, és a következetesebb baloldali politizálást követelőket képviselni igyekvő, nagyrészt általa megszervezett Igazság Párt élén indult (eredetileg pedig ő akarta a Béke és Szabadság Párt jelölését).

Barr - saját megfogalmazásában "az egyetlen komoly komédiás az elnöki versenyben" - az izraeli-palesztin kérdésben, és általában a háborúkkal kapcsolatban szólal meg külpolitikai téren: a "Fal" ellen, a palesztin menekültek visszatérésének joga mellett, és Izrael katonai támogatása ellen; a háborúkkal kapcsolatban pedig azt mondja, hogy azok a "tőzsdét éltetik", és hogy a katonai-ipari komplexum az Egyesült Államok "árnyékkormánya".

Anderson évekkel ez előtt iraki emberi jogi jogsértésekre és háborús bűncselekményekre hivatkozva szerette volna impeachment alá vonni Bush elnököt. Itt elérhető blogján emellett a klímaváltozás elleni élenjáró globális aktivizmusára hivatkozik még büszkén, és általában a "plutokrácia" (a tehetősek uralma) elleni fellépést ígér.

Hát ennyi. A többi versenyző együtt alig kapott több szavazatot, mint a felsoroltak közül utolsó helyezést elért Anderson. Összesen pedig eredetileg 417-en jelezték indulási szándékukat, a blog gazdaságosabb működtetése érdekében tehát célszerű volt megvárni a befutót ezzel az áttekintéssel :)

Összegzésképpen elmondható, hogy sok anti-establishment és izolacionista gondolattal találkoztunk - ezek az álláspontok szereztek összesen kevesebb, mint másfél százalékos támogatottságot átvitt értelemben, az itt bemutatott jelölteken keresztül.

Itt írtam tavaly Obama elnök írországi látogatásáról, illetve arról, milyen ügyesen csempészte be egyfelől saját magát az ír emberek szívébe, másfelől a Shannon repülőtér említését egy igen pozitív kontextusba egy egyszerű kocsmai látogatás révén, Moneygall faluban. Megivott ott egy pint Guinness sört, elbeszélgetett a helyiekkel, és zsebből egy ötven euróst előhúzva fizetett, Michelle Obama kispohárnyi sörét is állva természetesen, no meg nem kevés borravalót is hozzácsapva a végösszeghez.

A helyiek mindezt II. Erzsébet királynő pár nappal korábbi - ugyancsak 2011. májusi - látogatásával is hajlamosak kontrasztba állítani. A királynő számos komoly gesztust tett az írek felé ezen az útján. Ráadásul brit monarcha az ő személyében 1911 óta, azaz száz év óta először lépett újra ír földre. Mindezt az itteniek értékelték is, ám Obama nyomában mégis az maradt meg a királynő látogatásával kapcsolatban a legélesebben, hogy ő bezzeg visszautasította a Guinness sört, amikor neki ajánlottak egy pohárral.

Visszatérve Obama látogatására, emlékeztetőül: Moneygall felkeresése végett Obamának az elemekkel is dacolnia kellett. Kemény szelek fújtak, mégis bevállalta, hogy helikopterrel átugorjanak egy sörre, amint erről kockázatvállalási profiljának az elemzése kapcsán már írtam is itt. Obama elnök anyai ági felmenőinek egy része innen, ebből a faluból származik - ezért kapott Moneygall ilyen kiemelt figyelmet tőle, az amerikai soft power erősítésének alapvető célján, illetve az ír-amerikai szavazók meghódításának szándékán túlmenően. (Kis érdekesség, kiegészítésként: mint megtudtam, mivel az utóbbi, az elnöki családfával kapcsolatos tényt egy Henry nevű nyolcad-unokatestvére kutatta fel neki, őt Obama egyszerűen VIII. Henrikként emlegette a helyieknek.)

Mindennek az ismeretében nem lepett meg teljesen, amit Moneygall faluban láttam, amikor átbuszoztam rajta a napokban. De azért kiteszem ide, mert ha az olvasók közül bárki úgy elvigyorodik, mint én, akkor már megérte... :)

Ha ezt a cikket elolvassa valaki, a következő kauzalitási lánc áll össze a címben jelzett történést illetően:

Cenzúrázatlanul, a Pentagon előzetes jóváhagyása nélkül megjelenik Matt Bissonnette-nek, a Navy Special Warfare DEVGRU (közismertebben: a Navy SEAL) alakulat Team Six egységéből az egyik volt katonának a könyve az Oszama bin Ladent likvidáló különleges műveletről, amelyben ő volt az egyik résztvevő. (A címe: "Nem egy könnyű nap".)

→ A Cryptome.com oldalhoz kötődő emberek felfedezik benne az elhullajtott utalást, hogy a pakisztáni akcióra valahol Észak-Karolinában készültek fel a kommandósok.

→ Ezért ezek az emberek elkezdik fürkészni Észak-Karolina műholdas képét a Bing segítségével (is), hátha sikerül találni egy bin Ladenéhez hasonló objektumot. Kitartóan kutatnak.

→ Meg is találják, amit keresnek.

Ebből az kerekedik ki, hogy Matt Bissonnette nem elhanyagolható károkat okozott egy nemzetbiztonsági ügyben - bezzeg ha cenzúrázták volna a munkáját.

Ebben a másik cikkben viszont volt különleges műveletiseket idéz a szerző, a Special Operations Forces Situation Report szerzőit, akik szerint:

"Nekünk szerzőként az a tapasztalatunk, hogy a védelmi minisztériumnak az ilyen szűrései általában kellemetlenül hosszúra nyúlnak, és a céljuk inkább az, hogy a szenior vezetés számára kellemetlen dolgokat eltávolítsák a szövegekből, mint hogy a műveleti biztonságot védjék ezáltal valójában."

Annak ellenére gondolják ezt így az idézettek, hogy maguk sem helyeselték Bissonnette gerillaakcióját a könyv előzetes jóváhagyás nélküli publikálását illetően.

Egy pletyka szerint eközben Stanley McChrystal volt ISAF-parancsnok politikailag garantáltan rizikós könyvének az engedélyezése is nagyon hosszú ideje csúszik már, Bissonnette könyvének a megjelenése pedig ezt a folyamatot még tovább lassíthatta.

Ennek alapján a kauzalitási lánc elöl is, hátul is kiegészülhet ezzel-azzal (még ha ez nem is igazolja Bissonnette önállóskodását). Valahogy így:

A Pentagon általában jó sokáig szívatja a szerzőket, és valójában a deklarált célokhoz képest kétes értékű módosításokat hajt végre a szövegeken.

→ Emiatt végbemegy a fent leírt oksági lánc.

→ Emiatt pedig Stanley McChrystal is bosszankodhat. A könyve eredetileg november 12-én jelenhetett volna meg, az amerikai elnökválasztás után egyetlen héttel. Az Amazonon viszont most már március 13. szerepel.

Sebaj, McChrystal könyve még szűrve is garantáltan érdekes olvasmány lesz, ennyi idő távlatából is.

Kiegészítés: Tajvannak hasonló módon az Apple Maps alkalmazásával gyűlt meg a baja a napokban, miután az egy rövid ideig viszonylag jól láthatóan mutatta a ballisztikus rakéták indításának észlelésére alkalmas hsinchui radarállomást.